Somogyi Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-23 / 196. szám

| 2001. Augusztus 23., Csütörtök S 2 0 L G Á L T A T Á S 13. OLDAL Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS IMRÉNÉ (Nanlca) somogysárdi lakos 74 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 24-én, a 9.30 órai szentmise után 10 óra­kor lesz a somogysárdi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik gyászunkban osztoz­nak. Gyászoló család t Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LEVÁRDY LÁSZLÓ volt KÖJÁL gazd. Igazgató életének 81. évében, rövid szenve­dés után elhunyt. Temetése augusz­tus 27-én, 11 órakor lesz a kaposvá­ri Keleti temetőben. Gyászoló család t „Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet. Isten veletek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. KISS FERENCNÉ Csordás Teréz gamási lakos 80 éves korában, türelemmel viselt betegségben elhunyt. Temetése augusztus 24-én, a 10 órai gyászmisét követően lesz a gamási temetőben. Gyászoló szerettei ,Betel mltam, de nem búcsúztam el senkitől, Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok. De nem így történt, ezért búcsúzom mindazoktól, Akik ismertek és szerettek. Isten veletek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, bá­tyánk, REICHERT GYULA volt hácsi lakos augusztus 18-án, életének 73. évében elhunyt Ham- vasztás utáni búcsúztatása augusz­tus 28-án, kedden 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló felesége, húgai: Margit, Ilonka, Erika és Hugi „Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon, Szivünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon. ’ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BŐHM GYULA mezőcsokonyai lakos türelemmel viselt, gyógyíthatatlan betegségben, 70 éves korá­ban elhunyt. Temetése augusztus 25-én, szombaton, a 10 órai gyászmisét követően lesz a mezőcsokonyai temetőben. Gyászolják: felesége, lányai, vejei, unokái, dédunokája és a kiterjedt rokonság. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolső útjára elkísérik. . T t Fájó szívvel tudatjuk, hogy MAROSI JÓZSEFNÉ Horváth Erzsébet zákánytelepi lakos életének 62. évé­ben, sok szenvedés után elhunyt. Búcsúztatása augusztus 25-én, 9 órakor lesz a zákánytelepi katolikus templomban, majd 10 órakor a te­metőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára el­kísérik. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk az isme­rősökkel és volt munkatársakkal, hogy TAMÁS BÉLA gyógyszerész hosszú, súlyos betegség után, 80 éves korában elhunyt. Kívánsága szerint szűk családi körben, a nagy- kanizsai temetőben helyezzük örök nyugalomra. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, TAKÁCS ISTVÁN Barcs, Fürdő u. 11. sz. alatti lakos 63 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése augusztus 24-én, pénte­ken 15 órakor, Barcson a Béke utcai temetőben lesz. Gyászoló család „Küzdöttem értetek, szívvel és erővel, De mint büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem Tőletek, szeressétek egymást, Mert Én már nem leszek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy JÁNOSA TIBOR szakoktató csurgói lakos életének 47. évében elhunyt. Temetése augusztus 23-án, ma 10 órakor lesz a csurgói Központi temetőben. Gyászoló család t „Szeretteim én most elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet. Isten veletek." 1 Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették, becsülték és ismerték, hogy 10. MECSEKI KÁROLY Siófok, Zrínyi M. u. 11. sz. alatti lakos 80 éves korában elhunyt Temetése augusztus 25-én, 14 órakor lesz a Siófok, Szépvölgyi utcai temetőben. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nőm vállal SZAKKÉPZÉSEK a Sincronnál Kaposváron. Feiső- fokúak: mentálhigiénés asszisztens, $ó$peda- gógiai asszisztens, oktatásszervező, szociális gon­dozó és szervező, bölcsődei szakgondozó, szociá­lis asszisztens. Középfokúak: gyermekvédelmi ii^intéző, fjermekfelügelő, dajka, szociális gon­dozó és ápoló. 30/9274-234,82/512-343. *47987* KERESKEDŐ boltvezető, vendéglátó üzletvezető, ABC eladó szakképesítést nyújtó - 3 hónapos - tanfolyamok indulnak Kaposvárott, Tabon, Nagytádon, Barcson, Siófokon és Fonyódon. Munkaü^i Központ támogatása igényelhető. Jelentkezés: KISOSZ tel.: 82/510-666. *48511* ÚJ villamos biztonságtechnikai szabványok címmel továbbképző tanfolyam indul szep­tember 20-án, Pécsett, a Megamos Kft. szer­vezésében. Jelentkezés: Tel./fax: 72/324- 842, Tel.: 72/516-640. •48596* MUNKA, oktatás! Érettségizett munkatársakat keresünk folyamatos oktatási programunk­hoz. Az első oktatási nap után munkalehető­ség átlagon felüli keresettel. Felvételi beszél­getéshez adatfelvétel: 06-30-9914-871. •48702* __________KIADÓ__________ SI ÓFOKON a Fő téren lakás kiadó. Tel.: 06- 30-9467-004. *48315* SZOLGÁLTATÁS ANTENNASZERELÉS! Satellit Bt. Tab Tel.: 84/325-352, 525-039. *47138* ÉPÍTÉSI homok AKCIÓT 1400 Ft/m3. Töltésföld, agyag, virágföld a kaposmérői homokbányától. Nagy tételben kedvezmény! s Tel.: 82/713-138 1 V ____________ OL CSÓ épületfa, léc, gerenda, deszka. Asztalospari palló. Facenter, Kaposvár, Csík Ferenc sétány 2. (az uszoda előtt balra). Na­gyobb rendelés esetén további kedvezmény! •47849* ÁCSMUNKÁT vállalunk. 06-20/3668-548. •48320* YAMAHA Kaposvár, Balatonboglár ÓRIÁSI ÁRZUHANÁS AUGUSZTUS HÓNAPBAN Minden motorkerékpárra ■7% 7400 Kaposvár, Füredi út 153. Tel.: 82/512-586 8630 Balatonboglár, Dózsa Gy. u. 38. ________Tel.: 85/550-144 wsp RE DŐNY, szúnyogháló, napellenző gyorsan, olcsón, pontosan. 85/360-201, 20/9707- 505. •48516* BOJLEREK, hőcserélők, kazánok vízkőte- lenítése. Tüzeléstechnika Kft. 82/321-517. Kisgyalán Községi Önkormányzat pályázatot hirdet tagiskolája gázfűtésének és vizesblokkjának kivitelezésére. Érdeklődni: Tóbiás Ernőné körjegyzőnél. Tel.: 82/374-016. Körjegyzőség Gölle '«7Ml LAPOSTETŐK szigetelését és panelhézag tömítését vállal­juk. 06-20/9421-142. •48648* ZUHANYFÜLKE, kádfülke, térelválasztó egyedi méretben is. Ingyenes felméréssel, beszere­léssel. 06-30/3372-061. , •48703* BETÖRÉS elleni védelem: Simon-féle minősí­tett biztonsági ajtók gyártása-szerelése, rész­letfizetésre is. Ugyanitt kapuk, kerítések, rá­csok, korlátok, előtetők, csigalépcsők és egyéb szerkezeti munkák gyártása és beépíté­se. Sizacél Kft. 2120 Dunakeszi, Fóti u. 98. Alapítva: 1973. Tel.: (27) 341-134, 346-122. *48719* PALATETŐ-AKCIÓ! Bontás nélküli felújítással augusztus és szep­tember hónapban 30-9562-134. *48731* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny szerelése, ja­vítása 35-55% eng. 82-431-355. VEGYES MŰSOROS videokazetteák eladók. Tel.: 20/9983-92.14 óra után. (48859) AKCIÓS ÁRON színes kültéri és lábazati burkolók a gyártótól, garantált kopásállóság, színtartás, sima felü­let. Érdeklődni 85/415-731 vagy 06- 30/9594-585. •46576* BRIKETT, feketeszén, barnaszén- kapható. Kapós-Szén Tűzép Kaposvár, 82/416-525. *48073* RIDER PAPUCSOK nagy választékban. Step by Step Cipő­bolt, Kaposvár, Honvéd u. Patkó Üzlet­ház. •46660* CIPŐAKCIÓ! -50,-70% minden nyári lábbelire. Step by Step Cipőbolt, Kaposvár, Honvéd u. Patkó Üzletház. *46662* BÚTORVÁSÁR HITELRE IS! Kaposváron az “ifiházban” (Csokonai u. 1.) aug. 21-től szept. 15-ig 20-40% en­gedménnyel! Szekrénysorok 56 000 Ft-től, 4 elemes konyha 37 500 Ft-től, sarok ét­kező garnitúra 29 500 Ft-tól, kolóniái jel­legű szekrénysorok, fenyő, tölgy konyhák, étkezők, kisbútorok, franciaágyak. Nagy színválaszték! Tel.: 06-20/330-9300. •48234* BÁLABUTIK0S0K! Nagykereskedésünk he­tente megújuló árukészlettel várja a tisz­telt kereskedőket. Cím: Fonyód, Harmatos u. 16. Tel.: 85/361-880, 06-30/304- 3131. •48447* BETON kerítésoszlop eladó. 06-20/424- 4218. •48477* HŰTŐPULT eladó. Ár 30 e a 82/454-189. •48493* OLCSÓ méterárubolt nyílt Kaposváron, az Arany tér 10-ben (piros ház alatt). Mindenkit szeretettel várunk. •48615* 8 KAZÁNOK és radiátorok gyári áron garan­ciával. 20/9475-970. •48671* 8 LAMBÉRIA 998 Ft/m2, műanyag lam­béria 1198Ft/m2, akác I. o. 1 m-es balkon­elem 159 Ft/db, tölgy parketta 2298 Ft/m! és hajópadló 1898 Ft/m!. 20/9475-970. *48672* FLEXA, FGAZEL Fenyő bemutató bútorok 20% kedvez­ménnyel megvásárolhatók a készlet erejé­ig. Flexa Bútor Kaposvár, Zárda u. 11. 82/314-420. *48758* Augusztus 23., csütörtök - Televízió-műsor TV2 6.00 Jó reggelt, Ma­gyarország! 9.00 Mila- dy (117!) 9.25 Egy puha fészek 10.10 Magyar borok - magyar borvi­dékek 10.40 Közvetlen ajánlat 11.40 Reggeli gondolatok 11.45 Mi, magyarok 11.50 Baba­mama magazin 12.20 Riviéra 12.45 Marimar (87.) 13.10 Kalózok szi­gete 14.50 Egyről a ket­tőre 15.20 Álmok szige­te 16.05 Pénzbetyár 16.10 Sebzett szívek (112.) 16.35 Pénzbe­tyár 16.40 Fiorella (134.) 17.30 Pénzbe­tyár 17.35 Lucecita (18.) 18.00 Acapulco szépe (167.) 18.30 Té­nyek 19.00 Nincs ke­gyelem - A leggyen­gébb láncszem 19.55 Vad angyal (argentin so­rozat) 20.20 Motoros zsaruk 21.20 Vészbejá­rat Frankenstein (ame­rikai horror) 23.35 Jó estét, Magyarország! 0.05 Balatoni napló 0.35 A sötét szél (am. krimi) 2.40 Magyar bo­rok - magyar borvidé­kek 3.20 Vers éjfél után RTL KLUB 6.30 Reggeli 8.55 Jo­ker 9.05 Recept Klub (ism.) 9.20 Tiltott szere­lem (121.) 9.45 Senora (51.) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő Benne: Ünnepnaptár Joker; Re­cept Klub; Joker Kaval- kád 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.25 Helen és a fiúk (262.) Titokzatos 13.55 Babylon 5 (57.) Pletykák, alkuk, hazug­ságok 14.45 Milagros (62.) 15.35 Joker 15.40 Terra Nostra (209-210.) 16.30 Jo­ker (telefonos villámjá­ték) 16.35 Híresek és gazdagok (203-204.) 17.25 Mónika Kibeszélő show 18.10 Találkozá­sok Sztármagazin 18.30 Híradó. Esti ki­adás 18.55 Fókusz 19.25 Legyen ön Is mil­liomos! 19.55 Vasaka­rat (amerikai kaland­film, 1994) 21.50 Facérok (amerikai vígjá­ték, 1992) 23.35 Sport­vonal 23.40 Híradó Ké­ső esti kiadás 24.00 An­tenna 0.30 Fókusz (is* métlés) Időjárás-jelen­tés 1.00 Divatklip m1 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.30 Tau bácsi 9.45 Napra­kész magazin Mindenki­nek minden 12.00 Hír­adó délben 12.10 Körze­ti híradók 13.00 Rondó Kisebbségi magazin bol­gárokkal, görögökkel, lengyelekkel, örmé­nyekkel, ruszinokkal és ukránokkal 13.50 Nyi­tott Stúdió Magyaror­szági népdalok 14.05 Aranyláz (am, • film) 15.30 Iskola utca - Múlt/kor 16.30 Liszt- dalest az Operában 1700 Szószóló 17.30 Az utódok reménysége 18.00 Híradó hatkor Körzeti híradók 18.15 Zenepercek 18.25 Vízi zsaruk 19.15 Világhír­adó 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Mint a királyok (fr. vígjáték) 21.45 Len­dületben A működő gaz­daság mindennapjai 22.10 Híradó este 22.20 Aktuális 22.40 Théma 22.55 Gyilkos­sági csoport (9.) m2 8.30 Benyovszky Mó­ric... 9.00 Baktatásaim találkozásai 9,30 Betű­vető 10.00 Iskola utca 10.30 English 4U 11.00 Alternatív Magyarország 11.30 Sikkes 12.00 Vízi zsaruk 13.00 Híradó délben 14.00 Főtér - Debrecen 15.30 Napra­kész magazin 17.45 Ne­kem ne lenne...? 18.00 Nem jogerős 18.30 Pesty Fekete Doboz 19.00 Karády Katalln- dalok 19.30 Esti mese 20.00 Híradó. Sport 20.45 Bartók és Verdi 21.40 Elek Judit ... 23.00 Záróra HBO 6.30 Kritikus pont 8.05 A második legjobb dolog 9.55 Oltárt nő 11.50 A Newton fiúk 13.55 A há­rom évszak 15.45 Butch Cassidy és a Sundanee kölyök igazi története 16.35 Soha ne add fel! 18.15 Angel bosszúja 20.00 Vad szenvedé­lyek 21.40 South Park 22.05 Kéz őrület 23.35 Amerikai história X Magyar ATV 5.50 Nap-kelte. 1715 Or- mosság. 18.05 Észnél légy! 18.30 Napnyugta. 19.00 ATV-híradó. 19.30 Nap-nyugta. 20.00 Ütkö­ző. 21.00 Ingatlanpiaci körkép. 21.30 Turmix. 22.00 ATV-híradó. 22.40 Színházi látcső. 23.10 Feró Korcsmája. DUNA TV 12.50 A szellem órája (ism.) 13.35 Az arany­ember 15.25 Egér-úti kalandok (16.) 15.50 Mai kézművesek 16.05 A meghódított Kárpát­medence 17.00 Kalen­dárium 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 18.50 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Határok fölött 19.30 Egy század emlékezetes pillanatai (52/34.) 20.00 A kék- szemű 20.30 Egyiptom sivatagi ösvényein (4/4.) 21.00 Híradó 21.35 A szellem órája 22.20 Cári Orff: Carmi­na Burana 23.25 Híradó SPEKTRUM 14.10 Felkapott fürdő­helyek (18.) 14.40 Bú­várszemüvegen át (1.) 15.15 Óriások (2.) 15.50 Segítség..,! (4.) 16.30 Mielőtt túl késő (3.) 17.35 Egy tigriscsa­lád története 18.35 A kémkedés világa (5.) 19.10 Quantum mozaik (9.) 19.45 A múlt nyo­mában (23-24.) 20.55 A nürnbergi per N. GEOGRAPHIC 15.30 Megfordulhat még a világ 20.16.00 Az ame­rikai tudomány határai 1700 A makákó 17.30 Óvatosan bánj vele! 18.00 Vörös panda: az óriás árnyékában 19.00 Egy hal a múltból 19.30 Szárnyak és szájak harca 20.00 A bronxi Kongó Viasat3 12.10 Bár (24.) 12.25 Rajzfilmek 13.45 Hazai pályán (86.) 14.10 Perla (ism.) 14.55 Fraser és a farkas 15.45 Perla (174.) 16.30 Rajzfilmek 17.50 Hazai pályán (87.) 18.15 Bár (ism.) 18.45 Star Trek - Voyager (30.) 19.35 Egy rém rendes család (74.) 20.00 Stingers (9.) 20.50 A szerelem hullámain 22.20 Egy rém rendes csa­lád (ism.) 22.45 Édes vágyak Satelit 8.10 Celeste 10.00 Zajlik az élet 11.15 Hang-fal 11.55 Nap mint nap 15.05 Fémforrás 16.10 Mit szól hoz­zá? 17.05 Okavango, a vadon szíve (13/11.) 18.00 Zajlik az élet 19.05 Mese 19,15 Gokartsport 2001 19.35 Bruttó 20.00 Esti Mérleg 20.25 Killer (am. thriller) 22.00 Mit szól hozzá? 22.55 Pár-beszéd 23.05 Pagoda 23.50 Akcióban a rendőrség (5/4.) EUROSPORT 11.00 Vitorlásmagazin 11.30 Autósmagazin 12.00 Motorsport 12.30 TriáTvb, Franciao. 13.30 Spanyol körverseny 14.30 Bajnokok Ligája 16.30 Spanyol körverseny 17,30 Evezős-vb, Luzern 18.30 Olimpiai magazin 19.00 UEFA-kupa, selejtező 21.00 UEFA ünnepi gála __________SPORT 1___________ 16 .00 Labdarúgás, Bajnokok Ligája-selejtező, visszavágó (ismétlés) 18.00 Motorsport, AMA-szuperkrosszbajnokság, 14. futam, Irving 19.30 Labdarúgás, UEFA kupa selejtező, élő 22.00 Labdarúgás, UEFA-kupa-selejtező, visszavágó KAPÓS TV 08.00 Slapaj, IX rész ism. 09.20 Képújság 13.00 A természet világa 21. r. ism. 13.45 Képújság 15.00 Székelyföldön, kisfilm 15.30 Képújság 18.2Ö Titkos küldetés, francia ka­landfilm 20. rész 18.50 Meskete 19.00 Ka­pós Tv Híradó 19.15 Játék 19.30 Kapós Sport 19.45 Kisfilm 20.00 Csillagok járása francia játékfilm 20.30 Éjszakai műsor KAPÓS RÁDIÓ Fonható a 99,9 WHz-en 5.30-09.00 Jó reggelt Kaposvár Schwe- igert Andrással - Hírek, időjárás, útinform, műsor - és programajánlók, lapszemle, év­fordulók, Kapós Sport 9.35 Kávészünet - munkahelyi kívánságok Telefon: 424-445, 424-452, játék 10.00 Kávéház Király Eri­kával - Horoszkóp, játék, sztárok élete, za ne, tőzsde, Kapós Sport 13.00 Napló - hír­összefoglaló 14.00 Délutáni turmix Fenyő Zsuzsával - Színes hírek 18.00 Csütörtök este Csorba Andrással - Kívánságműsor Telefon: 424445,424452, SMS 30/227- 2222 19.30 Kapós Sport 20.00 MAHASZ sikerlisták 22.00 Itt van Amerika country műsor 23.00 Lélekemelő Treszler Verával és Vaski Ferenccel SOMOGY RÁDIÓ ______Fogható a 91.2 MHz-en______ 6.0 0 Reggel a Somogy Rádióban Horváth Tamással - Hírek, időjárás, útinform, lap­szemlék, sport, ügyeleti hírek 11.00 Baj Gabi műsora 12.05 Kívánságműsor dél­ben 13.00 Krónika 13.15 Útinform 16.05 Gulyás Lóránt műsora 16.15 Útinform 17.00 Élő kívánságműsor Telefon: 510- 884 19.00 Krónika 19.30 Mese 23.00 Krónika ism. PÉCSI RÁDIÓ Fogható a 101,7 MHz-en_____ 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig - információs magazinműsor 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regio­nális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jezíku JOKER RÁDIÓ ______Fogható a 95,3 MHz-en______ 6.00-10.00 Ébredj velünk! Hírek, traffipax, sport, móka 10.00-15.00 Napközben. Szí­nes hírek, interjúk, telefonos játékok 18.00 Kívánságműsor 19.05 Hangjáték t Fájó szíwel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZENTGYÖRGYI JÓZSEF (Szetyl) fonyódi lakos 49 éves korában, sú­lyos betegségben elhunyt. Temetése augusztus 24-én 16 órakor lesz a fo­nyódi temetőben. Köszönetünket fe­jezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KONTRA SÁNDORNÉ Fazekas Éva hosszan tartó betegség után, életé­nek 51. évében elhunyt. Gyászmise augusztus 25-én, szombaton 9 óra­kor a marcali templomban, temeté­se 10 órakor a Központi temetőben lesz. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy DORNYAI LAJOSNÉ volt marcali lakos 76 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 24-én, 11 órakor lesz a marcali-gombai te­metőben. Gyászoló család

Next

/
Oldalképek
Tartalom