Somogyi Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-23 / 196. szám

12. OLDAL N Y U G D ÍJ A S 0 K 2001. Augusztus 23., Csütörtök 0 H Négy évtized megbecsülésben, szeretetben Negyven éve őrködik Memye és Somogygeszti lakóinak egész­ségén dr. Borsányi Cyprián fő­orvos. Négy évtizedes hűségét a múlt héten tartott ünnepségen aranygyűrűvel köszönte meg a két település. *- Szerencsésnek tartom magam, mert pályám során mindig jó szándékú, segítőkész munkatár­sak vettek körül, és mögöttem állt a biztos háttér, a családom, áldozatvállalásuk tette lehetővé, hogy erőm legjavát a hivatásom­nak szentelhettem - beszélgeté­sünk kezdetén ezt tartja legfonto­sabbnak a megnyugtató, halk szavú doktor. - Sok lemondást kí­vánt, hogy míg én a sürgős esete­ket látogattam, a feleségem ott­hon figyelt a kapucsöngetésre, fogadta a telefonokat, az újabb betegeket.- Több település közül választ­hatott 1961-ben. Miért itt telepe­dett meg ?- Talán kalandvágyból? Mernye volt ugyanis az egyetlen falu, ahol nem volt orvoslakás, de még ren­delő is alig. A községháza egyik irodájához csináltak külső bejára­tot, az olajos padlójú szobában volt egy íróasztal, egy műszer­szekrény és három szék, egy a be­tegnek, egy a körzeti nővérnek, egy nekem, meg a váróban nyolc szék, ez alkotta az összes bútorza­tot. Akkor még nagy volt a centra­lizáció, mindent a kaposvári kór­háztól kellett igényelni, de azért lassan javultak a körülmények. 1962-ben már beköltözhettünk az orvoslakásba, amit a község kölcsön felvételével és sok társa­dalmi munkával épített meg. 1967-ben megépült a Mernyét Somodorral összekötő út, kézen­fekvő volt, hogy azt is és Somodorpusztát is ehhez a kör­zethez kell csatolni. A mernyei 2- es körzetből a kollégám nyugdíj­ba ment, átvettem az ő betegeit, aztán átmenetileg Szentgáloskér lakóit is én láttam el. 1973-ban szereztük meg az erdészettől azt a házat, amelyikben ma is van a rendelő - a feleségem a megyei ta­nács tagjaként sokat tett az ügy­ben a betegfogadás körülmé­nyeit ez nagyban javította és lehe­tővé vált a hétvégi ügyeleti rend­szer megszervezésére. Ma már ügyeleti rendelőnk van, orvosi és nővérszobával, a negyvennyolc órás szolgálat feltételei biztosítot­tak. Somogybabod, Gamás, Polány, Felsőmocsolád, Ecseny, Memyeszentmiklós, Somogy­geszti, Somodor, Szentgá-loskér és Memye tartozik most hozzánk.- Mennyi volt a ■legnagyobb lé- lekszám, amelynek az ellátásáról gondoskodnia kellett1- Nagyon nehéz időszak volt, amikor a felsőmocsoládi és a Dr. Borsányi Cyprián 1933. május elsején a felvi­déki Pereden született. A Pécsi Orvostudományi Egyetem elvégzése után a kaposvári kórházban volt szigorló orvos, majd baleseti sebész. 1961 óta Memye körzeti orvosa. 1960-ban kötött há­zasságot, felesége egy ideig asszisztense volt, megyei tanácstagként fontos közéleti feladatot is ellátott. Dr. Borsányi Cyprián két leány édesapja, három kisfiú és egy kisleány boldog, büszke nagyapja. A legkisebb, a leányunoka, a nagypapa iránti tiszteletből a Cyprián női megfelelőjét, a Cyprien nevet kapta a keresztségben. Marton Rudolf somogygeszti polgármester, Pásztohy András országgyűlési képviselő, Fogarasi László mernyei polgármester és dr. Kéki Kálmán, az orvosi kamara megyei elnöke emeli poha­rát a középen álló ünnepelt egészségére kaposfüredi kollégámat is helyet­tesítenem kellett. Ilyenkor hétfőn Mernyén, kedden Gesztiben, szer­dán Felsőmocsoládon fogadtam a betegeket, csütörtökön Mernyén volt felülvizsgálat és rendelés, pénteken Kaposfüreden, majd szombaton újra Mernyén láttam el a körzeti orvosi feladatokat.- Sebészként is ígéretes karrier előtt állt, mégis falusi körzeti or­vos lett.- A baleseti sebészeten dolgoz­tam, a főnököm, Bodosi Mihály főorvos úr neheztelt is rám, ami­ért otthagytam az osztályát. Én azonban a körzeti orvoslásban, egy faluközösséggel együtt élve véltem megtalálni a pálya szépsé­gét, a mindennapok apróbb-na- gyobb eredményét, sikerét. Vára­kozásomban nem csalatkoztam, hisz a mi munkánk nemcsak vér- nyomásmérésből áll. Vezettem szüléseket, bonyolult, farfekvéses eseteim is voltak, a szakemberek tudják, hogy ez nem kis dolog. Balesetet szenvedőket láttam el, súlyos helyzetben bekísértem a beteget a kórházba, közben tájé­koztattam a sebész kollégákat a sérült állapotáról. Felsorolni sem könnyű, mennyi komplikált hely­zettel találtam magam szemben.- Negyven év nagyon hosszú idő, egyben azt is jelzi, hogy jól érezte magát Mernyén és környé­kén lakók között.- Valóban, jó szándékú embe­rek élnek itt, és megbecsülik azt a törődést és bánásmódot, ami el­várható az orvostól. A betegségei­ken túl sokszor a napi gondjaikat, családi problémáikat is megosz­tották velem, és én ezt megtiszte­lőnek tartom, érzéketlen ember nem való orvosnak. Gyógyítani csak úgy lehet, ha látjuk a hátte­ret, a környezetet, még az anyagi körülményeket is, hogy olyan gyógyszert válasszunk, amit ki­vált a beteg. Őszintén megszeret­tem az itteni embereket, mert én is érzem a felém áradó megbecsü­lést és szeretetet - és ezt nem az aranygyűrű átvételének ünnepi hangulata mondatja velem. Német nóták zengnek a százéves harmonikán Legalább száz német nótát ismer, énekel és ját­szik tangóharmonikán a Somogydöröcskén élő, 77 éves Reidl József.- A megtanult német nóták mindegyike igen ré­gi - magyarázza Reidl József. - Évtizedekkel ez­előtt találtunk egy könyvet, amit az 1700-as években betelepített németek hoztak magukkal. Sok időt töltöttem a szöveg és a kotta tanulásá­val, többet, mint kapálással, a feleségem nehez­telt is rám. A tangóharmonika mellett orgonán játszom az evangélikus templomban és harmó- niumon a katolikusban. Somogydöröcskén 1987-ben alakult meg a Német Nemzetiségi Közművelődési Egyesület. Vezetőjének Reidl Józsefet választották meg.- A helyi közösségi élet fellendítése volt a cé­lunk, a kapcsolatok erősítése, hiszen sok vegyes házasságot kötöttek az utóbbi évtizedekben. Bolevácz József tabi könyvtárigazgató segített és támogatott bennünket az egyesület megalakulá­sánál, a programok megfogalmazásánál. Német énekeket tanultunk az összejöveteleken és talál­kozót szerveztünk az innen kitelepítettekkel, több mint száz sváb látogatott haza egykori falu­jába. Sajnos, ma már nem is működik... Reidl József a helyi képviselő-testületben is tevékenykedett, 1990 és 1994 között a német nemzetiséget képviselte az önkormányzatban és azon fáradozott, hogy szépüljön, fejlődjön a község. A németek jelentős anyagi támogatásá­val felújították az evangélikus templomot, elké­szült a világháborús hősi emlékmű, szilárd bur­kolatot kaptak az utcák...- Ma is érdekel a falu sorsa, jövője, de tisztsé­get már nem vállalok - mondja némi keserűség­gel. - Sok esetben nézetkülönbség alakult ki a fi- atalabbakkal, máskép láttuk a dolgokat. A több mint százéves, Hohner-gyártmányú hangszert ma is rendszeresen előveszi. Az idő­sek napközi otthonában többször fellépett, de leginkább a felesége és a maga szórakoztatására zeng a nóta a ház udvarán. ______krutek József Re lÖl JÓZSef FOTÓ: ESZES ANDREA Nyilvános ülést tart az IT Legközelebbi ülését szeptem­ber 13-án, csütörtökön tartja Somogy Megye Idősügyi Taná­csa. Ezúttal nyilvános tanács­kozást tart a testület, minden érdeklődőt szívesen látnak a megyeháza földszinti előadó­termében reggel 9-kor kezdő­dő megbeszélésen. Sokrétű és gazdag napirendet ké­szít elő a tanács, tudtuk meg Ju­hász János elnöktől. A megyei ön- kormányzati hivatal humánszol­gáltatási főosztálya Észak-So- mogy szociális otthoni ellátása ja­vításának lehetőségeiről állít ösz- sze előterjesztést. A megyei egészségbiztosítási pénztár képvi­selője a gyógyszerellátásról és a gyógyszerárakról, valamint a díj­talanul és térítéssel igénybe vehe­tő orvosi szolgáltatásokról tart előadást. A nyugdíj-biztosítási igazgatóság szakértője a nyugdíja­sokat érintő kiegészítő ellátások­ról, a segélyezés lehetőségéről ad tájékoztatást. Szó lesz az idősek személyi és vagyonbiztonságának kérdéseiről is. A bajok elkerülésé­re, a megelőzés módszereire a megyei rendőr-főkapitányság és a polgárőr-egyesület vezetői adnak tanácsokat. Az idős embereknek hasznos elfoglaltságot és némi nyugdíjpót­lást kínált a tanács által kezdemé­nyezett nyúltenyésztési akció. Az eddigi eredményekről Juhász Já­nos elnök számol be és értékeli az Idősek Levelesládájához érkezett észrevételek, panaszok tapaszta­latait is. Az idősügyi tanács nyil­vános ülésén ismertetik az Idős­ügyi Charta tervezetét és megbe­szélik az októberi idősek hónapja programját. A tanács egy közérde­kű füzet kiadásának előkészítésén dolgozik, az igénybe vehető szoci­ális támogatásokról, juttatásokról, egyéb szolgáltatásokról adna tájé­koztatást a nyugdíjasoknak. - A legjobb megoldásokat csak közö­sen találjuk meg - indokolta az ülés nyilvánossá tételét tájékozta- tója végén Juhász János. ■ FELEMELŐ ÉV UTÁN. Véget ért a millenniumi esztendő gazdag eseménysorozata. Nyugodt lelkiismerettel leírhatjuk: a kétszázhar- mincnégy somogyi településen tartott ünnepségek sikerének fő része­sei voltak a nyugdíjasok. Zászlóátadások, emlékműavatások fényét emelték, meghitt hangulatát teremtették meg műsorukkal, és a szerve­zés, az előkészítés kevésbé látványos, ám felelősséget, szorgalmat kí­vánó feladataiból is jócskán kivették részüket. A megyei/áróünnepsé- get Segesden rendezték, természetesen a helyi Derűs Ősz Nyugdíjas Klub asszonykórusának közreműködésével. ______fotó: kovács tibor Ve teránok a légierő napján A kecskeméti repülőtéren ren­dezték szombaton a fegyvernem napját, egyben a magyar katonai repülők 11. találkozóját. A vezér­kari főnök meghívására huszon­öt tagú, somogyi veterán küldött­ség is részt vett az eseményen, a katonai repülés egykori kiválósá­gai, köztük Knoll Gyula nyugállo­mányú repülőezredes, az orszá­gos választmány elnöke, Demeter Győző nyugállományú alezredes, a somogyi egyesület elnöke, Répási Boldizsár nyugállományú alezredes, a taszári ezred legen­dás berepülőpilótája, László Imre nyugállományú alezredes, a so­mogyi egyesület alelnöke, volt gépjármű-technikai főnök, Kontsagh Sándor nyugállományú főtörzszászlós, a taszári repülő­múzeum gondozója, Péceli Lajos nyugállományú főtörzszászlós, repülő-összekötő, a veteránok nagy becsben tartott mestersza­kácsa. Az emlékmű megkoszorúzása után bravúros légi bemutatók szemtanúi lehettek a meghívot­tak, a világszerte elismert pilóták mutattak be lélegzetelállító gya­korlatokat. A légierő napján ér­dem utáni kitüntetések átadására is sor került, Demeter Győző, a somogyi egyesület elnöke a Ma­gyar Veterán Repülők Szövetsé­gének díszjelvényét kapta meg. Kaposváriak egyhetes erdélyi kiránduláson Nagy feladatot vállaltak a kaposvári egyesület vezetői, egyhetes erdélyi körutat szerveztek tagjaiknak. Mint Szentes József gazdasági el­nökhelyettes elmondta, fél éve kezdték a le­velezést, az ügyek intézését. A korábbi utak során szerzett barátok sokat segítettek a szál­láshelyek keresésében, a programok kialakí­tásában, az út során végig azon igyekeztek, hogy minden zökkenő nélkül történjen. A körút résztvevői hazatérve elmondták, az él­mények megérték a fáradságot, mert Erdély minden nevezetes helyét meglátogatták. Az első nap Nagyváradon, Bánffyhunyadon, Körösfőn és Kolozsváron jártak. Másnap Ma­rosvásárhelyt, Szászrégent, Szovátát, Bucsinatetőt és Gyergyószentmiklóst ismer­ték meg. A harmadik napon Csíkszereda, Csíksomlyó, Tusnádfürdő és Sepsiszent- györgy volt az úti cél. Aztán Brassó, Segesvár, Nagyszeben, majd Gyulafehérvár, Vajdahu- nyad, Déva, Máriaradna és Arad történelmi emlékeivel ismerkedtek meg (a kép a vértanú tábornokok aradi emlékművénél készült). Az utolsó napon Temesvár nevezetességeit tekin- tették meg. ____________________________■ Hír ek KÉSZÜL A KLUBPROGRAM. A Nyugdíjasok Kaposvári Egyesüle­tének elnöksége és kulturális bizottsága ezekben a napokban végle­gesíti az őszi klubtalálkozók programját, a felkért előadókkal egyez­tetik az időpontokat. A klubösszejövetelekre továbbra is kéthetente, hétfő délutánonként kerül sor. Az őszi program szeptember első napjaiban már átvehető a Szent Imre utcai irodában. HORVÁT VENDÉGEK. A táskái nyugdíjasok horvátországi testvér­szervezetük küldöttségét fogadják szombaton. A házigazdák a ma­gyar tenger nevezetességeit mutatják be a rasinjaiaknak. Komppal kelnek át Tihanyba, majd a tapolcai tavas barlangba és a keszthelyi Festetics-kastélyba viszik a vendégeket. Este táskái vacsorával zárul a baráti találkozó. KIRÁNDULNAK A VASASOK. A Vasas Szakszervezeti Nyugdíja­sok Somogy Megyei Egyesülete az előző évek útjainak sikerén fel­buzdulva szeptember 18-án ismét kirándulni viszi tagjait. Ezúttal Keszthely, Hévíz és Sümeg az úti cél. Kedd délelőttönként a Cseri út 25/B szám alatti irodában várják a kirándulásra jelentkezőket. SIKERES FELLEBBEZÉSEK. A 267/2000. kormányhatározat a malenkij robotra hurcoltak nyugdíj-kiegészítésére ad lehetőséget. Az elutasított kérelmek fellebbezés után a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elé kerültek. Az eddig tárgyalt három ügyben a bíróság a kérelmező­nek adott igazat és megítélte a nyugdíj-kiegészítést. AZ OLDALT SZERKESZTETTE: KATONA CSONGOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom