Somogyi Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-18 / 166. szám

'| 2001. Jűuus 18., Szerda 5. OLDAL KAPÓ S V A R Tízezer ügy húsz év alatt Dr. Ifkovics Istvánná dr. Ágnes biz- Szerecz Ágnes Szemere Berta- t o n s á g o t lan Érdemjelet vett át az orszá- adó pályá- gos köztisztviselői napon. A nak tartja a megyei közigazgatási hivatal köztisztvise- főtanácsosa csaknem harminc lóit, ezért évet töltött ezen a pályán. nem is gon­dolkodott Fenyő Árpádnak és a megyei ta- azon, hogy nács pénzügyi osztályának tartó- önálló ügy­zik köszönettel dr. Ifkovics védi irodát Istvánná dr. Szerecz Ágnes, hiszen nyisson. Vá- ezek a kollégái terelték figyelmét a 1 a s z t á s á t köztisztviselői pálya felé. Az ille- nem bánta ték területén eltöltött húsz éve meg, sőt alatt tízezer ügyet intézett. Az szeretné, ha adatot kimondva maga is eleső- a lánya is dálkozott. ezt az utat- Akik nem ismerik, nem tud- járná. Tős- ják, hogy az illeték mennyire gyökeres összetett, sokrétű feladat - mondta kaposvári, a kitüntetett. - Több jogágat ölel szereti a fel. Gyakorta találkozom érdekes szülőváro- jogesetekkel, szerintem akkor sem sát. Úgy lát- volna színesebb a munkám, ha ja: sokat fej­ügyvédnek vagy jogtanácsosnak mentem volna. Minden munkatár­samat jól ismerem, több éve együtt dolgozunk, jó kis társaság gyűlt össze. Ilyen légkörben könnyeb­ben megy a munka is. Annak ide­jén annyira megszerettették velem az illetékügyeket, hogy azóta sem tudtam tőle elszakadni. Dr. Ifkovics Istvánná dr. Szerecz Otthon a négyzetméterárakban Dr. Ifkovics Istvánná dr. Szerecz Ágnes tisztában van a város lakásainak, üzletei­nek, garázsainak az értékével. Több mint húsz éve dolgozik az illetékügyekben, s otthonos e területen. Rendszeresen bön­gészi az újsághirdetéseket is, így napraké­szek az értesülései. Amikor egy-egy ingat­lan megállapított értékét vitatják, könnyen bebizonyítja, kinek van igaza. Dr. Ifkovics Istvánná dr. Szerecz Ágnes 1952-ben született Ka­posváron. A Munkácsy gimnáziumban érettsé­gizett. 1977-ben diplo­mázott a Pécsi Jogtu­dományi Egyetemen. 1983-ban tett szak­vizsgát. Férjezett, két gyermeke van: István 27, Irina 23 éves. lődött mostanában. Minden ide­köti: az emberek és a barátok. Büszke a megyeszékhely sport­eredményeire is. Szerinte dinami­kusabban fejlődik Kaposvár, mint Pécs. Szabadidejében szívesen vi­torlázik a Balatonon. Szüleinek és a fiának is van hajója, így minden­ki kiilön-külön is hódolhat a szen­vedélyének. Gimnazistaként ping­pongozott, s mióta ab­bahagyta, igényli a mozgást. A szabadsá­gát Fonyódon tölti, ahol minden megvan a teljes pihenéshez. A család magyar vizslája - akit mindenhová magukkal visznek - folyamatosan gondos­kodik valamennyiük rendszeres testmoz­gásáról. SZABÓ KINGA VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Kecelhegyalja utca 19.: - Miért nem permetezik a szúnyogokat ebben az utcában is? Gál László, a városgondnokság munkatársa: - A város egész területén rendszeresen permetezünk. Általában éjszaka vagy hajnalban végzik ezt a munkát, évente öt alkalommal. Megkérjük a kivitelezőt, hogy a jö­vőben nagyobb töménységű vegyszerrel permetezzen a Kecelhegyalja utca környékén, mivel az a rész mocsaras terület közelében található. Fő utca 86.: - A Fő utca 84. számú háznál nagy a gaz és roncs­autók állnak az udvarban; a társasházhoz hajléktalanok járnak. Kinek kellene gondoskodni erről az udvarról? Komáromi Attila, a vagyonkezelő rt ügyvezető igazgatója: - A bér­lőt felszólítottuk, hogy szállíttassa el a hátsó udvarban levő gépkocsi­kat. A városgondnokság pedig felhívta a tulajdonosok figyelmét, hogy mielőbb tegyék rendbe a területet. ______________________■ AJ ÁNLATKÉRÉSI FELHÍVÁS Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal ajánlatot kér 1 db komplett fogászati kezelőegység szállítására és telepítésére A részletes ajánlatkérési felhívás átvehető a Polgármesteri Hivatal Műszaki Igazgatóságán (Kaposvár, Kossuth tér 1., II. emelet, 214. sz. iroda) Bajzik Imre irodavezetőnél. Szegeden nyaralnak a gondozottak Szegedre utazott tizenöt állami gondozott. A megyei területi gyermekvédelmi szolgálat ifjú­sági otthona igyekszik minden lehetőséget megragadni, ami a náluk élő gyerekek életét ese- ménydúsabbá teszi. Németh Istvánná, a szolgálat igaz­gatóhelyettese, a Nyár utcai ifjúsá­gi otthon vezetője elmondta: a szegedi Ágota-táborba várják más­fél hétre a fiatalokat.- Az állami gondozásban élők országos találkozójára a 8-24 éve­sek mehettek - tudtuk meg. - Úgy gondoltuk, azokat részesítjük előnyben, akik közvetlenül az önálló élet előtt állnak, és egész évben sokat dolgoztak. Három olyan fiatal is elutazott, aki nevelő­szülőknél él. A Vemafa-alapítvány jubileumi találkozót szervez, ugyanis ötödször'hívja össze a fia­talokat. A szervezet nyolc megye tizennégy intézményébe jut el, s karitatív segítséget nyújt. A tábo­rokon kívül szervez például túrá­kat és mozüátogatásokat is. Az alapítvány segít a felnőttek­Másfél hetet töltenek az állami gondozott fiatalok a szegedi táborban fotó: láng Róbert nek és a gyerekeknek is. Összesen 1400 rászorulóhoz jut el. A nyári találkozó lehetőség az ismerke­désre és a kirándulásokra. A fiata­lok foglalkoznak komolyabb té­mákkal is. Ilyen lesz a jelenlegi társadalomkép megvitatása, és be­szélgetnek a jövő tónálta lehetősé­gekről is. A kaposvári ifjúsági ott­hon igyekszik minél több elfoglalt­ságot szervezni a náluk élőknek. Hatan nemrég tértek haza Görög­országból, a nyár hátralevő részé­ben pedig két turnus utazik Balatonlellére a megyei kórház üdülőjébe.__________________■ Izraeli fiatal a Lions Klubnál LIONS KLUB TÁMOGATÓINAK SZÁMA 15 Izraelből jött Magyarországra Liron Ganon. Háromhetes itt-tar- tózkodása alatt megismerkedett Kaposvár és a megye nevezetes­ségeivel is. A helyi Lions Klub vállalta, hogy a Tel Aviv-i fiú mel­lett fogad egy olasz lányt is. Eglyné Katona Andrea klubelnök elmondta: a szö­vetség ifjúsági csereprogramja lehetőséget nyújt a diákoknak kül­földi utazásokra is, és így a ven­déglátó családok körében megis­merkedhetnek egy-egy nép éle­tével, szokásai­val. *- Az eltérő kultúrák és viselke­dési formák megértése elősegíti az előítéletek nélküli együttélést idegen államok polgáraival ­hangsúlyozta az elnök. - A jelent­kező gyerekek három lehetőség között választhatnak. Dönthet­nek, hogy a három hetet csak csa­ládnál, vagy csak táborban sze­retnék-e eltölteni. Választhatnak úgy is, hogy hét napig vannak a családnál, a többi időt pedig vala­melyik ifjúsági tá­borban töltik. A jelentkezési la­pon megjelölik azt is, hogy milyen nyelven beszélnek, s milyen szinten. Liron Ganon ma­gyarországi útja nem indult simán. Az érte küldött autó útközben kigyul­ladt, a megyei önkormányzat gépkocsija sietett a klub és a fiú segítségére. Megismerkedett a vá­rossal, látta a Desedát és a Bala­tont. Kísérőivel járt a kályhamú­zeumban, a Rippl- Rónai-villában és a Kaposvári Egyete­men. Díszvacsorát rendeztek a tisztele­tére, s ott találkozott a kaposvári Lions Klub tagjaival is.- Dr. Lengyel Attila oktató kala­uzolta az egyetem területén. Fo­gadták a város- és a megyeházán is. Arra is figyeltünk, hogy lásson különböző otthonokat. Igyekez­tünk mindenféle ételt és italt be­mutatni neki; akadt olyan, ami nem aratott nála osztatlan sikert. A fonyódi piacon önállóan vásá­rolt paprikát és ajándékot is kiter­jedt családjának. Több vállalko­zótól kaptunk tartós élelmiszere­ket, édességet, húsárut és péksü­teményeket. Már várjuk az olasz leány, a 17 éves Grigoli Esther ér­kezését. Neki is szeretnénk minél több programot szervezni, meg- annyi látnivalóval. _________sz.n To rnácos lesz a töröcskei faluház Tájba ülő, parasztportára emlé­keztető külsőt kap az épülő töröcskei faluház. A vakolt hom­lokzatú, tornácos épület egy év múlva már fogadja a látogatókat, fedelet nyújt a helyi kezdeménye­zések megvalósításához, és kor­szerű körülményeket egy orvosi rendelőhöz.- Jó néhány évvel ezelőtt meg­fogalmazódott a városrészben élők jogos igénye egy közösségi házra - mondta Szita Károly ka­posvári polgármester. - Ezért ke­rült bele a négyéves polgármeste­ri, majd pedig az önkormányzati ciklusprogramba. Tehát a város négyéves programjának egyik fontos eleme lett a töröcskei kö­zösségi ház megépítése, de bizto­sítani kellett a szükséges forráso­kat. Mostanra vált lehetővé, hogy egy éven belül elkészüljön a 27 millió forintos beruházás. Töröcskén régóta hiányzott egy olyan épület, ahol összejöhet­tek volna a fiatalok, a középkorú­ak és az idősek. Nem volt méltó fedett helye a különböző progra­moknak, rendezvényeknek sem. A tervek szerint egy év alatt el­készül a 135 négyzetméteres, 80 személy befo­gadására és ki­szolgálására alkalmas épü­let. A közössé­gi célok mel­lett ez ad he­lyet a korsze­rű, 37 négyzet- méteres orvosi rendelőnek is. A betegváró, az iroda és a szociális helyiségek végre megfelelő feltételeket te­remtenek a vizsgálatok elvégzésé­hez. ■ Hírek TEHERAUTÓT VETTEK. A Di­daktika Kft használt teherautót vásárolt Debrecenben, s ezt teg­nap hozták haza. Ezzel már hét haszonjárművet üzemeltet. Az autósiskolában évente csaknem 350 járművezető szerzi meg a C- kategóriás jogosítványt, (hm) FELÚJÍTÁSOK. Felújíttatta a város a Pécsi utcai orvosi rende­lőt, s az utóbbi években jutott pénz a cukorgyártól átvett rossz állapotú helyiségek rekonstruk­ciójára is. Újat építettek a Kontrássy utcában, a szolgáltató­házban két gyermekorvosi ren­delőt és egy védőnői szobát ala­kítottak ki. Az utóbbival sikerült megoldani a védőnői szolgálat megfelelő elhelyezését is. (szk) Nyári táncszínház Balatonbogláron A Somogy táncegyüttes és az er­délyi Válaszút táncegyüttes négy előadást tervez ebben a hónapban Balatonbogláron a vörös kápolna melletti szabad­téri színpadon. Merczel István művészeti vezető elmondta: a ' 80-as évek hangulatát és a ma­gyar néptáncművészet jelenlegi állapotát szeretnék fölidézni a Magyar néptánc című előadás­sal. A Kárpát-medence magyar­ságának táncművészetén túl fölelevenítenek kortárs darabo­kat is. Július 19-én, 20-án, 28-án és 29-én láthatók a kétszer egy­órásra tervezett műsorok. Vala­mennyi előadás 21 órakor kez­dődik. A bemutatókat a Nemze­ti Kulturális Alap népművészeti kollégiuma támogatja. SZ. K. Hollywood multiplex A CSÁBÍTÁS ELMÉLETE pr. 16:30, 18:45, 21:00; LARA C R O F T : TÖMB RAIDER sz. 14:00, 16:00, 18:00, 20:00; SHREK sz. 14:30, 16:45; HAN­NIBÁL 17:30, 20:30; SEBHE­LYEK 14:45, 21:30; NINCS TÖBB SULI sz. 15:30; 15 PERC MRNÉV 19T10 _______ _m Ké rdezzen: S 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk,, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■- Csak van itt valahol egy mene­dékház. Totál eltévedtünk. A síne­ken kellett volna mennünk.- Mindegy már, csak nem meg­állni. Egy, kettő, indulás! - sürgeti őket Sári.- Álljunk meg egy kicsit... - kö­nyörög Joci.- Nem lehet! Legalább helyben ugrálj, így ni! - biztatja megint Sá­ri, majd maga is ugrálni kezd. Míg egyszer csak le nem rogy a hóba. -Jaj, a bokám...- Mi van veled? - ugrik oda Zsiga.- Kibicsaklott valami görön­gyön.- Nem baj, majd segítünk. Joci, hogy az ördög vigyen már el...! Fogd meg a másik oldalról. így vonszolódnak egy ideig, míg a fiúk is teljesen el nem gém- berednek az egyre kegyetlenebb hidegben. Nincs más választá­suk, mint hogy valahová bevac- kolódjanak, és éjszakára kuny­hót építsenek maguknak. Míg Zsigáék ágakat próbálnak gyűjte­ni, Sári tehetetlenül ül egy fa tö­vében. Süvít a jeges szél, hordja a havat. Később a fenyők között, egy­máshoz bújva, a végletekig ki­merültén, dideregve kuporognak a hófúvásban. A kunyhó nem si­került. Amikor derengeni kezd a he­gyek mögött az ég, Zsiga hiába próbálja élesztgetni Sárit. Mint­ha neki sem akaródzna már fel­kelni innen, fagyjon meg ő is, tán az lenne a legjobb.- Semmi baj, kiscsibém, sze­relmem. Bújj hozzám szorosan. Holnap, Sárikám, szabadok le­szünk, mint a madár! - motyog­ja és könnyek közt szorítja ma­gához az élettelen testet. 14. A Los Angeles-i Magyar Ház­ban a színpad előtt hosszú asz­talokon cserkészek takarítják el a vacsora maradványait. A szín­padon megjelenik egy köpcös, szemüveges, kopaszodó, hatva­nas éveiben járó úr, akinek né­hány ujja hiányzik. A terem el­csendesedik. A szavalóművész meghajol:- Bajtársaim! Magyarok! Ady Endre, Góg és Magóg fia vagyok én. Góg és Magóg fia vagyok én... Nézzetek rám! Látjátok ezeket a kezeket? A hazánkba benyomuló szovjet csapatok visszaszorítása közben veszítettem el ezeket a drá­ga ujjakat! - Itt hirtelen hangot vált. - De hiába döngetek én kaput és falat, amikor tehetetlen va­gyok... És mégis megkérdem tőle­tek, hogy szabad-e sírni a Kárpátok alatt? - Kis szünetet tart. - Tizen­hat év telt el dicsőséges forradal­munk leverése óta, de a sebek nem gyógyulnak. - Vetkőzni kezd. - Látjátok ezt itt? Orosz golyó szag­gatta - a vállán látható sebhelyre mutat. - De akik jobban ismernek, azok tudják, hogy máshova is ju­tott az ólomból. - Egészen beleva­dul. - Hadd kérdezzem meg, hogy szabad-e Dévénynél betömi ne­kem új idők dalaival? Fülembe for­ró ólmot öntsetek...- De az enyémbe is - hallani a színpad mellől.- Minek szól bele? Legyek az új, az énekes Vazul. Tiporjatok re- ám durván és gazul, ahogy Kádár tette az otthon maradottakkal. De nem hagyjuk ezt, Magyarország! És nem telik bele másik tizenhat év, kitakarodnak a komonista pri­békek szent hazánk földjéről, de addig sírva, kínban, mit se várva, mégiscsak száll új szárnyakon a dal, s ha elátkozza százszor is Pusztaszer, mégis győztes, mégis új és magyar! A produkciót vad taps jutal­mazza, a művész csupasz felső­testtel hajlong, majd lejön a színpadról. Rögvest ahhoz a fér­fihez ront, aki közbekotyogott, előbb csak szóban szidalmaz­zák egymást, majd bírókra men­nek. Kisebb tömeg verbuválódik körülöttük, a leghátsó alakza­tokban ismerős arcok: Zsiga és Joci nyújtogatja a nyakát. A csetepaté végeztével egy ki­pirult arcú, rendetlen külsejű férfi lép oda Zsigáékhoz egy ko­pasz férfi invitálására.- Jöjjön már ide, Gyuri bácsi, egy pillanatra! - mondja a ko­pasz. - A srácok most érkeztek hazulról. A kommunisták elől menekültek. Nem tudnál segíte­ni nekik? Megérdemlik. Fiúk, egyébként Gyuri bácsi adja ki a magyar emigráció legkomo­lyabb lapját, ezt elhihetitek.- Alászolgája. George de Kacsó.- Akármi legyek, ha ez nem az a Kacsó elvtárs, aki anyámék üze­mében volt párttitkár '56 előtt - súgja azonnal Joci Zsigának. De Kacsó is elemében van ma este.- Jól van, srácok. Itt van egy adag újság, első menetben ezt osszátok szét. Ma ingyen van mindenkinek. Aztán majd meg­látom, mit tehetek értetek.- Menni fog. Tisztára, mint otthon a téren: lapot kell oszta­ni... - néz egymásra a két fiú.- Ja. Kérdés, mit lehet nyerni - teszi hozzá aztán Zsiga. 15. Az este végeztével Kacsó magá­val viszi Zsigát és Jocit, és a kivi­lágított evinyúkon meg bulvárdo- kon végigszáguldva elfuvarozza őket egy lerobbant házhoz, ahol leparkol. (Folytatása következik)

Next

/
Oldalképek
Tartalom