Somogyi Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-06 / 130. szám
4. OLDAL 2001. Június 6., Szerda ||| ____________________VÉLEMÉNYÜNK____________________ Cs igasors Hol vannak már azok az idők, amikor egy falu apraja-nagyja az erdő ben bóklászott, hogy a lassúságáról híres puhatestűeket összegyűjtse! Remek kis kiegészítő foglalatoskodás unalmas napokra: nyáron gyógynövényezünk, tavasszal csigázunk. Ez utóbbi előnye, hogy a nagyapó is utoléri a békés kis állatokat. (Ugyanis csak a benzinreklámok fővárosi kiagyalói szerint képes a csiga a sportautókat megszégyenítő módon startolni.) Azonban mi is lett a csigafalás eredménye a kényesen ínyenc olasz és francia konyhákban? A két ország erdeiből és mezőiről eltűnt a gyermekmondókák hőse. Egy évtizeddel ezelőtt hazánk még csiganagyhatalomnak számított - annyi kempingező állatot küldtünk a csigahiánytól senyvedt kollégáknak, hogy a magyar gyomrúaknak rossz volt nézni. 1993- ban azonban az aggódó környezetvédők imái meghallgatásra találtak: az éti csiga védett állat lett. Azóta csak(?) háromezer tonnát lehet belőlük felvásárolni. Idén azonban a gyűjtők húzták a rövideb- bet: a száraz idő miatt a puhatestűeknek nem akaródzott előbújni, így még ezt a kvótát sem érték el a felvásárlók. A mégis fülön csípett csigák még az egykori kelet-német turistáknál is többet utazhatnak: olasz, török, görög és lengyel földön dolgozzák fel őket, majd francia és német asztalokon végzik. Nálunk a fogyasztás már nem dívik, az Alföldön (és exkluzívnak mondott éttermekben) azonban még elő-előfordul, hogy pörköltnekvalót látnak benne. Aki azonban nem a megfelelő helyen és időben találkozik kis puha testű barátunkkal, az bizony egy tízezer forint eszmei értékű állatot pusztít el... STRASSZER VALÉRIA Egyéni vállalkozásból 32,6 millió (Folytatás az 1. oldalról) A megye sajátosságaiból fakad, hogy a kereskedelemben vállalkozók vallották be a legnagyobb bevételt. Ennek az átlaga 6,74 millió forint személyenként, ami 12,3 százalékkal több, mint az előző évi. A mezőgazdaságban dolgozók bevétele nőtt a legnagyobb mértékben, 21,1 százalékkal, a szolgáltatásban dolgozóké pedig a legszerényebben, 5,9 százalékkal.- A bevallásokból az is kiderül, hogy Somogybán a költségek nagyobb mértékben nőttek, mint a bevételek - mondta Schillingemé Orbán Mária. Hozzátette: a bevallásokban 57,7 milliárd forintnyi költség szerepel, s ez 8,8 százalékkal több, mint 1999-ben volt. A költségek kétharmadát az anyag és az áru költsége teszi ki. A tárgyi eszközök értékcsökkenése 24,6 százalékkal haladja meg az előző évit. Somogybán a vállalkozóknak mintegy a fele, 57 százaléka számolt el vállalkozói kivétet. Ennek az egy személyre jutó összege évi 288 ezer forint volt, vagyis 40 ezer forinttal több, mint a tavalyi, de a 2000. évi minimálbér szintjét még így sem éri el. A nyereséges vállalkozók 66, a veszteségesek 45, a nullás eredményűek 89 százaléka számolt el vállalkozói kivétet. A nyereségesek személyenként átlagosan 342 ezer, a veszteségesek 279 ezer forint vállalkozói kivétet számoltak el. Tovább, 17 százalékkal csökkent a vállalkozók által foglalkoztatott alkalmazottak és segítő családtagok száma. A nekik kifizetett bér viszont 30 százalékkal nőtt, 2000-ben elérte a személyenként 265 ezer forintot. A legtöbb alkalmazottat tavaly is a kereskedelemben foglalkoztatták. A bevallásokból kiderül, hogy 2000-ben tovább romlott az egyéni vállalkozók jövedelmezősége. Az egyenleg összességében 710 millió forint veszteséget mutat. A jövedelmezőség leginkább a kereskedelemben, az építőiparban és a mezőgazdaságban romlott. A mező- és erdőgazdaságban a nyereség 2 százalékkal nőtt, a veszteség 14 százalékkal. A nyereséges somogyi egyéni vállalkozók toplistáját egy 32,6 millió forintos jövedelem vezeti. A 100. „legjobb” pedig 3,1 millió forintos jövedelmet takar. Kimagasló jövedelmet vallottak be a közjegyzők, a bírósági végrehajtók, az üzemanyag-kereskedők és a gyógyszerészek. A bevallások szerint iacsony jövedelemből éltek a fodrászok, a kozmetikusok, a hír- lapterjesztők és a taxisok. l j. Vendégváró kultúra Balaton A magyar kultúra éve az idei Franciaországban. A rendezvény- sorozat - a szakemberek szerint - óriási lehetőség a lehetséges francia turisták hazánkba s egyúttal a Balatonra csalogatására. A Loire-régióban is, amely partnerszerződést kötött Somogy megyével, kiemelkedően nagy az érdeklődés a Balaton iránt. A legutóbbi turisztikai vásáron a prospektusok mintegy hatvan százaléka rövid idő alatt elfogyott. Fölmerült egyébként, hogy korábban több francia a tájékoztatás, az információk hiánya miatt nem választotta a Balatont úti célul. Most elsősorban a családosok, valamint az idősebbek kívánják fölfedezni a Balatont, összekötve ezt a látogatást egy ausztriai és esetenként prá- gai kirándulással. __________c.a. Hír ek HORGÁSZOK VERSENYE. A Mozgáskorlátozottak Megyei Egyesületének marcali körzeti csoportja horgászversenyt rendezett a hétvégén Balatonúj- lakon. Lengyel Géza fogta a legtöbb halat, (hm) POLGÁRŐRÖK AKCIÓBAN. A balatonberényi szabad strandon külföldiek ruháit, illetve terepjárók kulcsait lopták el. A helyi polgárőrök segítségével rövid időn belül elkapták a román és ukrán állampolgárokat, s átadták őket a rendőröknek. A bűnjelek előkerültek és a fonyódi rendőrségre szállították a társaságot, (hm) VERSENYEZTEK AZ OLTÓK. Versenyeztek a hét végén a tűzoltók. A Barcs és a Nagyatád környéki önkéntes lánglovagok mérték .össze .tudásukat,. A férfiaknál az iharosberényi önkéntesek lettek az elsők, a nőknél pedig a nagyatádi cérnagyárosok diadalmaskodtak. (szk) KÖNYVBEMUTATÓ. Kurdi Péter Kilincskereső című verseskötetét mutatták be tegnap Kaposváron, a Kapós Hotel kávézójában. A magánbefektetői és hitelpiacon bekövetkezett jelentős változásokra és az ennek kapcsán megnövekedett keresletre válaszolva bővítjük tanácsadói hálózatunkat. Önálló munkatársakat keresünk. ;v ‘BROKERNET > , , » Pénzügyi szaktanácsadó munkakörbe Kaposváron és környékén A képzésről a Brokernet gondoskodik. Mellékállásban kezdés lehetséges. Jövedelem a kezdeti fázisban: 133.000 Ft (az alapelőírás betartásával). Teljesítménypótlék. Alapkövetelmények: középiskolai végzettség, heti min. 20 éra rendelkezésre álló idő, képzések folyamatos látogatása. Brokernet Kft. 1068 Budapest, Benczúr utca 32. Telefon: (munkanapokon 9-17 óráig) 479 00 10 Fax: 479 00 18 • E-mail: office@brokernet.hu Tetőcseréhez is kell engedély Kaposvár Boros Zoltánné Egyre többen építkeznek engedély nélkül, vagy attól eltérően. Az építési hatóság pedig ragaszkodik a jogszabályban leírtakhoz. Az eredmény: bírság, teljes, részleges bontás, vagy átépítés.- Fennmaradási engedélyt csak az kaphat, aki építési engedélyt is kap- ■ hatott volna: a hatóság méltányos-, ságból semmilyen jogszabályt sértő esetet nem támogat - mondta Boros Zoltánné, a megyei közigazgatási hivatal építési osztályvezetője. Az engedély nélkül építtetőkben még mindig él az a beidegződés, hogy „úgysem bontatják le”, nehezen / veszik tudomásul,liögy a saját telkü- , kön csak a j ogszabályi kereteken belül csinálhatnak azty amit akarnak.- Minden épületre, építményre kell engedélyt kérni, még az utcafronti drótkerítésre is. Évente 3-4 családi házat építenek engedély nélkül. Jelenleg két balatoni luxusnyaraló várja a sorsát: az egyiket valószínűleg teljesen, a másikat részben kell visszabontani. Érdekes módon a kistelepüléseken nagyobb az állampolgári fegyelem, jobban betartják a jogszabályokat. Ott inkább a törvény nem ismeréséből akadnak problémák, hiszen építésiengedély-köteles a tető héjazatcseréje is, ha más anyag kerül a régi helyére, pala helyett esetleg cserép, vagy más típusú pala, mint az eredeti volt. De engedélyköteles az a felújítás is, ami a homlokzatot megváltoztatja, vagy egy tyúkól megépítése.- A másodfokú építészeti hatóság döntését az építtető, de a szomszéd is megfellebbezheti, ám csak a bíróság vizsgálhatja felül, utána válik végrehajthatóvá. Egy rossz szomszéd akár évekre meggátolhat egy építkezést - tudtuk meg Boros Zoltánnétól. Az építési szabálytalanság a hatóságnál dől el. Tavaly mintegy száz esetben adott ki a hatóság fennmaradási engedélyt, de nincs mérlegelési lehetőség, a törvény előírja a büntetés mértékét. Egy száz négyzetméteres engedély nélkül, de átépítési szabályoknak megfelelően épült, vakolatlan állapotú családi háznál ez elérheti a négymillió forintot is. A legalacsonyabb tétel is több százezer forint. Az épülő házon lehet menet közben változtatni, de azt enFOTÓ: LÁNG RÓBERT gedélyeztetni kell, legyen az egy válaszfal áthelyezése, vagy a tervtől eltérő építőanyag fel- használása. Egyre többen építkeznek engedély nélkül, vagy attól eltérően. A beérkező ügyiratok száma is évről évre nő. 1999-ben alig haladta meg az 1800-at, és ebből 450 volt az elsőfokú hatóság döntésének a megfellebbezése, tavaly ez á szám kettőezer feletti volt és ebből mintegy ötszáz volt a fellebbezés. Tavaly háromszáz feletti volt a másodfokú határozatok száma, és 33 bírósági eljárás indult. Fennmaradási engedélyt 230 esetben adtak ki. 574 épületnél bontási, illetve átalakítási kötelezettséget róttak ki a tulajdonosra. Ebből mintegy négyszázat önként teljesítettek. Négy hatósági végrehajtást kellett elrendelni. Az elsőfokú építési hatóság elvileg köteles lenne menet közben is ellenőrizni az építkezéseket, de ennek sok esetben objektív akadályai vannak: nem tudnak bejutni a területre, vagy egyszerűen nincs elég emberük, így csak a lakhatási engedély kiadásakor derül ki, hogy nincs minden rendben. SZARKA ÁGNES ^***^««^ Építőipari és SáLIlá Szolgáltató Kft Magasépítési munkatrületre közvetlen termelési irányítói munkakörbe munkatársakat keresünk. Fizetés megállapodás szerint. Feltételek: - szakirányú főiskolai vagy technikusi végzettség- saját személygépkocsi Érdeklődni lehet a 30/3398-213 telefonszámon. (42313) Elindultak az Adriára Barcs Megindult a turisták első hulláma az Adria felé. Az utóbbi néhány hétben pénteken és szombaton hajnalban élénk a máskor üres barcsi határátkelő: ekkor indul ugyanis a legtöbb magyar család a tengerpartra. - Májusban 8707 magyar állampolgár lépett át a barcsi határon - mondta Tóth László őrnagy, a határállomás parancsnoka. - Ezek kilencven százalékának a tengerpart volt az úti célja. Ugyanakkor a benzinturizmus a legutóbbi horvát benzináremelés miatt végképp megszűnt, még az Adriára utazó honfitársaink is idehaza tankolnak. Míg a magyar turisták száma nő, addig tovább csökkent a horvát forgalom és ezzel a bevásárlóturizmus. A határőrség tájékoztatása szerint májusban alig több, mint 86 ezer horvát lépte át Barcsnál a határt, 23 ezerrel kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Általában 10 percnél tovább nem kellett várni az átjutásra, egyedül a szombati bevásárlónapokon volt 20-25 percnyi várakozásban részük az autósoknak. A növekvő teherforga- lom sem lassítja az átjutást. n. l Olasz Gres lapok kül- és beltéri akciós vására már 1 800 Ft/m2-tó1 Ezen kívül ami egy fürdőszobában kell nálunk mindezt megtalálja. Fürdőkád, csaptelep, mosdó, WC, bidet, fürdőszoba kiegészítők, ragasztó, színes fugázók, csempék, járólapok. SZERELVÉNY ÁRUHÁZ KAPOSVÁR, Szigetvári u. 11. Nyitva: h-p 8.00-17.00, szó 8.00-12.00. Tel.: 82/310-325 (42048) Az Axel Springer Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája, a Somogyi Hírlap kiadója pályázatot hirdet HIRDETÉSI TAHÁCSADÚ állásra KAPOSVÁR, BARCS, MARCALI területére Elvárásaink a leendő munkatársunktól: • legalább középfokú iskolai végzettség (felsőfokú végzettség előnyt jelent) • vállalkozói igazolvány • ügyfélorientáltság • jó szervezőkészség • kreatív gondolkodás • számítógépes grafikai ismeretek • célorientáltság • átlagon felüli teherbírás • saját személygépkocsi • telefon • jó fogalmazókészség és reklám-marketing ismeret előnyt jelent Leendő munkatársunk feladata: • új hirdető partnerek szervezése, • folyamatos kapcsolattartás a meglévő ügyfelekkel Ön a megfelelő pályázó, ha az elvárásainknak megfelel. Mi vagyunk Önnek a megfelelő munkaadó, ha ajánlatunkat elfogadja. Várjuk jelentkezését kézzel írt, fényképes önéletrajzzal, 2001. június 15-ig. Címünk: Axel Springer- Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7401 Kaposvár, Pf. 31. A borítékra írják rá: Hirdetési tanácsadó. MEGYEI KÖRKÉP ___________ ÉP ÍTÉSI ÜGYIRATOK SOMOGYBÁN Engedélyezéssel Saját hatáskörben Indult bírósági kapcsolatos orvosolt perek teltebbezés , \ / \ nF! m /\ 1 1 [s % \ ,1 II -1 \*\\W 1999 2000 1999 2000 1999 2000 A DEDASZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre o villomosenergio-hólózaton. Í A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés í : érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások ife: biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolni a vezeték I* egy-egy szakaszát. s bért: - Balatonkereszfúr, Ady Endre utca 86-120. számig 2001. június 11 -én és 12-én, naponta 8 árától 16 áráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás kimaradásáért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató í/ijJtLtíefíjijf Részvénytársaság