Somogyi Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-06 / 130. szám

2001. Június 6., Szerda 5. OLDAL Vandálok a ligetben Tizenöt fát vágtak ki a napokban a városligetbe telepítettek közül. Hartner Rudolf, a városgondnok­ság vezetője elmondta: metszőol­lóval vagy késsel vágták el a nem­régiben elültetett csemeték szárát. Nyolc berkenye és hét szomorú­fűz esett a vandálok áldozatául. Ezzel azonban nem érték be az el­követők, mert jó néhányat meg­csonkítottak. Négy vülanyoszlo- pot is tönkretettek az ismeretié­nek, két padot pedig szétszedtek. Az utóbbiakat a városgondnokság már helyreállíttatta. A város veze­tése értetlenül áll az eset előtt. Még át sem adták a berekből át­alakított ligetet, s máris tönkrete­szik. Mostantól kutyás őrök vi­gyázzák a területet a nap 24 órájá­ban. Ez fél évre kétmillió forintjá­ba kerül Kaposvárnak. Az őrzést már korábban is teryezték, de úgy gondolták, hogy majd csak az át- adás után veszik igénybe. ■ Csúszkálnak az autós tanulók Különleges gépkocsit állítottak mun­kába Kaposváron a Didaktika Kft-nél. Segítségével a nyáron is gyakorolhat­ják a téli közlekedés fortélyait. Izgalmas perceket okozhat a gépkocsi. Há­rom pótkerék van rajta, így bármelyik pilla­natban megcsúszhat. így még a legfelkészül­tebb vezető is zavarba jöhet.- Eddig rendőrök, tűzoltók és gyakorolni vágyó gépkocsivezetők próbálták ki - mond­ta Kpvács Sándor Lóránt, a Didaktika Kft ügyvezető igazgatója. - Nemrégiben ver­senyre vitték, s az indulók is kipróbálták ve­zetői tudásukat. Nem maradt el a siker, hi­szen a legügyesebb pilóta is jókorát csú­szott. Tegnap szerelték föl újból a különle­ges hátsó kerekeket. Ennek a berendezésnek a segítségével csökken a súrlódás, így nyáron is imitálható a téli közlekedés - tudtuk meg. A kívánt?ha­tás végett több fokozatot készítettek: beállít­ható az esős, a havas-sáros, illetve a jeges út. Ez utóbbit tartják a legérdekesebbnek, hi­szen ilyenkor az indítás után azonnal jobb- ra-balra elmozdul a jármű. Néhányan ide­genkedve fogadták a tanulóautót, de rövid gyakorlás után megszokták váratlan „moz­dulatait”. Tavaly 120, az idén várhatóan 150 járművezető próbálja ki. S a diákok is igény­be vehetik majd a speciális gépkocsit. A tanpályán a biztonság a legfontosabb követelmény. A gépkocsi nagy területen köz­lekedhet, s így vé­letlenül sem ütköz­het falnak vagy ve­szélyes tárgynak. Csúszás esetén pe­dig az út menti gyep fogja meg a gépkocsit. Szakoktatók is a volán mögé ültek. Évtizedes tapaszta­latuk folytán ők könnyebben meg­birkóztak a veze­téssel. HARSÁNYI ijtsuafóéi Az idén várhatóan 150-en próbálják ki a speciális gépkocsit Összefogott a két egyetem Varga József Kerekasztal-beszélgetésre hívta tegnap a megyei gaz­dasági kamara a pécsi és a kaposvári egyetem vezetőit. Az összejövetelen a Regio­nális Területfejlesztési Ta­nács kutatásfejlesztési pá­lyázatáról esett szó. Varga József, a kamara elnöke hívta meg a somogyi megyeszék­helyre a Kaposvári Egyetem és a pécsi tudományegyetem vezető­it. A Regionális Területfejlesztési Tanács hamarosan pályázatot ír ki kutatás-, humánerőforrás-fej­lesztésre. Az elnök úgy gondolta: összefogva hatékonyabb ered­mény érhető el. Megtudtuk: mű­szaki, informatikai felsőoktatás­fejlesztésre, valamint a regionális területfejlesztés oktatásának elő­segítésére lehet pályázni.- Az a célunk, hogy itt képez­zünk szakembereket, akiknek munkát is tudunk biztosítani - hangsúlyozta Varga József. - So­mogybán kevés a műszaki szak­ember, pedig szükség lenne rá­juk. A középfokú képzésben si­került elérni, hogy olyan szak­mákat tanuljanak a diákok, ame­lyeket igényeltek az itteni cégek. Ezt szeretnénk elérni egyetemi szinten is, ez a gazdasági élet szempontjából is fontos előrelé­pés lenne. Szita Károly polgármester szólt arról a helyzeti előnyről, miszerint a dél-dunántúli régió az egyedüli térség az országban, ahol két egyetem működik.- Az egymilliárd forintos pá­lyázati forrás elnyerésére együtt jóval nagyobb az esélyünk - hangsúlyozta a város első embe­re. - A két intézményhez csatla­kozott a kamara is. A somogyi gazdasági élet szereplői igénylik a műszaki mérnökképzés fejlesz­tését. Az még nem tisztázott, hogy karként vagy szakként in­dulna. Meg kell teremtenünk a le­hetőségét annak, hogy a szakkö­zépiskolákból a diákok tovább­jussanak a felsőoktatási intéz­ménybe. Az észak-amerikai autóbusz- összeszerelő gyár Kaposvárra te­lepítésével betelik mind a két ipari park. Keresik azt a terüle­tet, ahol a harmadik helyet kap­hat. Elképzelések szerint a kele­ti ipari parkkal szemben lenne erre alkalmas telek. Szita Károly szerint azon a részen olyan gaz­dasági társaságok kapnának he­lyet, amelyek igénylik a maga­san szakképzett munkásokat. Ezen cégek minden bizonnyal többet is fizetnének az alkalma­zottaiknak. A polgármester úgy véli: ezzel versenyhelyzetet te­remtenek a többi cégnek, s ez hosszú távon csak előnyös le­het. SZ. K. Három versenyen élbolyban Balogh János, a Tán­csics gimnázium 11. osztályos diákja igazi kémikustehetség. Az országos középiskolai tanulmányi versenyen negyedik, az országos vegyésztornán máso­dik lett, a diákolimpiái válogatóversenyen pedig az ötö­dik helyet szerezte meg. Vala­mennyi megmérettetésre dr. Mik­lós Endréné készítette föl.- A versenyeken jóval többet kellett tudni, mint a középiskolai tananyag - mondta Balogh János. - A kémiaórákon túl jártam szak­körre, s egy héten háromszor- négyszer a tanárnő is foglalkozott velem. S jutott feladat bőven ott­honra is. Meglehetősen sok sza­badidőmet vette igénybe a felké­szülés, de megérte. A bátyám kö­zépiskolai kémiatanár, s megtaní­totta az alapokat. így hetedikes­ként már nem voltak ide­genek a különféle szakki­fejezések. Az országos verseny döntőjébe 44-en jutottak. A negyedik helyezés már mentesíti a diákot az egye­tem felvételi alól, bár Já­nos még nem döntötte el, hova adja be a jelentkezési lapját. Van még egy éve a gondolkodásra. A vegyésztomán szereplés azt je­lenti, hogy havonta meg kell olda­nia egy feladatlapot, amit közpon­tilag küldenek. A diákolimpiái vá­logató kétszer tíznapos fölkészítés­ből áll. Mindkettőnek a végén fel­mérik a résztvevők tudását. Balogh Jánostól tudom: itt már az egyete­mi tananyagot adják le. Az ötödik helyezés jó eredmény, de csak az első négy mehetett tovább Japánba az olimpiára. A táncsicsos fiatal nem keseredett el; jövőre ismét megpróbálja mind a hármat, sz. k. Júliusban megnyílik az arborétum Szita Károly polgármester, Bajzik Imre műszaki irodavezető és Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője fotó: györgyfalvi zita Hamarosan elkészül a desedai arborétumba vezető fahíd. A növénykert a tó körüli park­erdő szerves részét képezi. Az a célja, hogy a pihenni vágyók megismerjék az eddig rejt­ve maradt növénytársulásokat is. Szita Károly polgármester, Hartner Rudolf, a város- gondnokság vezetője és Bajzik Imre műszakiiroda­vezető tegnap megtekintette a kaposfüredi oldal fe­lől is megközelíthető arborétumot, amit 1976-ban alakítottak ki. 72 lombos fafaj és 36 örökzöld talál­ható itt, a 26 hektáros területen.- Már csak a 106 méter hosszú fahíd hiányzik, s megnyitjuk az eddig rejtett növény­kertet - mondta Szita Károly. - A Deseda vizébe nyolc méter mélyen ásták le a cölöpöket, ezek tartják majd a hídszerkezetet. Az építmény 28 millió forintba kerül. A faanyagot a Sefag Rt bocsátotta rendelkezé­sünkre. Eddig is az erdészeti társaság gondozta a növényeket, s a megnyi­tásra előkészíti a területet. Július 6-án lesz a műszaki átadás, utána pedig várja a látogatókat, akik ingyen tölthetnek órákat az arboré­tumban. A polgármester hangsúlyozta: az átadás is része a Deseda-fejlesztési programnak. A hónap második felétől körbekerékpározható a tó. Kapos­várnak és az erdőgazdaságnak is érdeke, hogy a bo­tanikus kert minél előbb fogadja a látogatókat, hi­szen ez erősíti a térség idegenforgalmi vonzerejét. Az arborétumot 1975-ben tervezték, s két év múlva telepítették a növényeket. Botanikai és nö­vényrendszertani oktatási bázisként is működhet­ne a ritka s egzotikus növényekkel ékeskedő kert. 1993-ban kereste meg először a városi önkor­mányzat az erdőgazdaságot azzal a céllal, hogy tárják a nagyközönség elé az arborétumot. Akkor azonban még nem érték el a kívánt magasságot a fák, s karácsony előtt rendszeresen loptak is az ér­tékes fajtákból. Mostanra jó néhány példány már 20 méter magasra nőtt, ezeket ugyancsak nehéz lenne „elemelni”. A Sefag pihenőt, fogadóházat alakított ki a területen, a növényeket pedig botani­kai jelzőtáblákkal látták el a szakemberek, feltün­tetve a rendszertani nevüket és származásukat. A város is kiveszi részét az értékes terület őrzéséből. Megszervezi a növények állandó felügyeletét, ami­re főként télen lesz nagy szükség. ____ SZ. K. Be mutatóórák a növénykertben Miután minden arborétumnak közfeladatokat kell ellátnia, ezért támogatta a Sefag Rt a város ötletét. A hídhoz szüksé­ges faanyag rendelkezésre állt, így májusban nekiláttak az építésének. A botanikus kert kiváló helyszíne lesz bemuta­tóóráknak, s pihenést kínál öregnek, fiatalnak. A kormányzati források elapadtak, egyre nehezebb fenntartani a parkerdő­ket és az arborétumot. A számítások szerint 20-25 millió fo­rint kellene, hogy a város környéki erdő, meg a tópart ismét a régi fényében pompázzon. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 317-027: - Miért nem festenek fel gyalogát­kelőt a Cseri út buszmegállója vagy az idősek otthona elé? Szabó Tibor főmérnök, a megyei közútkezelő kht igazgatóhelyettese: - Ahhoz, hogy gyalogátkelőt fes­sünk fel, eleget kell tenni a műszaki feltételeknek. Ezenkívül az önkormányzatnak, a rendőrségnek, a közútkezelő kht-nak, valamint a közlekedési felügye­letnek is fel kell mérni az igényt. Csak ezután lehet engedélyeztetni a javaslatot a közlekedési hatósággal, s elő kell teremteni hozzá az anyagiakat is. A lakosok a gyalogátkelőhely felfestésével kapcsolatos kérelmü­két a polgármesteri hivatalban terjeszthetik elő. Tel.: 313-371: - Mi az oka, hogy a Füredi lakóté- lep több lakásában a meleg víz langyos? Hány fo­kosnak kell lennie a csapból kifolyó meleg víznek? Komáromi Attila, az önkormányzati vagyonke­zelő és szolgáltató kft ügyvezető igazgatója: - A me­leg víz hőmérséklete negyven fok. A városban való­ban vannak olyan házak, ahol a meleg viz langyo­sabb. Ennek oka az úgynevezett keringetési zavar, meghibásodás az épület belső rendszerében, vízkö- vesedés, vagy dugulás. Ezek csak feltételezések, a problémát ki kell vizsgálni. Kérem, jelentsék be a pontos címet diszpécserirodánkban, vagy hívják a 413-775-ös telefonszámunkat. ■ Hírek ZENEISKOLAI BEÍRATÁS. A Liszt Ferenc Zeneiskolában ma kezdik a behatást. Zenei alkal­massági vizsgálatot tartanak ma és holnap; a jó zenei hallást és ritmusérzéket nézik, a jelentke­zők gyermek-, illetve népdalt adnak elő. Négy tanszakon több mint 25 fajta hangszert oktat­nak az intézményben, amely­nek 600-nál több tanulója van. A Mikrokozmosz alapfokú mű­vészetoktatási intézményben is most tartják a beíratást. (hm) PÉNZ RENDEZVÉNYEKRE. Jeles napokra, környezet- és ter­mészetvédelmi programokra nyert 200 ezer forintot a Toldi is­kola. A napokban a pénz egy ré­széből családi vetélkedőt szerve­zett a diákönkormányzat; bene­vezni parlagfűvel lehetett. Az 5/b 24 kilogrammot gyűjtött össze ebből a gyomnövényből, (szk) ■ Programajánló Ma 16 órakor Bárdos Deák Péter kiállítását nyitják meg a megyei művelődési központ kiállítóter­mében. A Megsebzett táj, Sziget­köz című fotótárlatot Toldi Miidós természetvédelmi szakmérnök ajánlja az érdeklődők figyelmébe. 17 órakor a püspöki székház nagytermében dr. Péteri Pál plébános, pápai prelátus Legfrr sebb római emlékeim címmel t fényképekkel illusztrált előad? 18 órakor zeneakadénr k kamarahangversenyét tart a Liszt Ferenc zeneisko in. Fellép: Balog Zsolt zo >ra, Marschall Tamás klarinét, i pp Dániel hegedű, Somodari Peter gordonka. A műsoron Peetho- ven-Brahms-Bartók művei szere- pelnek. ___________ ■ PT E.EÜ. FŐISKOLA FILMSZÍNHÁZA Kaposvár, Szent I. u. 14/b. Előadás szerdán 19.00 DR.T. ÉS A, NŐK (színes amerikai komédia) Belépő; 250 Ft/fő Kérdezzen; 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi to­vábbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ _____________KAPÓ S V Á R____________ Hol lywood multiplex A MEXIKÓI pr. 14:00,16:30,19:00, 21:30; MÚMIA 2 sz. 15:00, 17:30, 20:00; EL- LENSÉG A kapuknál 19:30; SZÍ- VEM ÉRTED RAPES 14.45, 17:00; FARKASOK SZÖVETSÉGE 15:15,18:00,20:45_______-35673-

Next

/
Oldalképek
Tartalom