Somogyi Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-29 / 150. szám
■ ■■ 2001. Június 29., Péntek KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Összefogás a vásárközponthoz Rendhagyó rendezvénynek adott otthont tegnap Kaposvár. Az Expo Kaposvárért című fórum előadói azt boncolgatták, hogy milyen hatással vannak egymásra a megrendezett vásárok és a megyeszékhely.- Ezúttal nem az utólagos értékelésre helyeztük a hangsúlyt, hanem az előzetes tapasztalatcserére - mondta Sárii Péter, Kaposvár vagyongazdálkodási igazgatója. - Tizedik alkalommal rendezzük meg idén szeptemberben az Alpoktól az Adriáig vásárt, amely a Dél-Dunántúl legjelentősebb ilyen rendezvénye. Ahhoz azonban, hogy igazi vásárközponttá váljon a város, Kaposvár és a helyi vállalkozások vezetőinek össze kell fogniuk.- A döntés, amely vásárközponttá teheti Kaposvárt, már megszületett - mondta Juhász Tibor alpolgármester. - A képviselő-testület a régió programjába illeszkedő tervet fogadott el, amelyhez a későbbiekben az intézményi rendszert és infrastruktúrát kell megteremteni. A Gazdasági Minisztérium pályázatán nyert 6,5 millió forint azt a célt szolgálja, hogy szeptemberre tanulmány készüljön a vásárközpont megvalósíthatóságáról. Ezt a továbbiakban arra használjuk, hogy a Széche- nyi-tervre, illetve az uniós forrásokra nyújtsunk be pályázatokat. A tapasztalatok alapján a vásárszervezés jelenleg hullámvölgyben van. Az utóbbi két-három évben kisebb kereslet mutatkozott, így új módszereket kell kidolgozni arra, hogy újra sikeresek legyenek ezek a rendezvények.- Ebben a kamara is tud segíteni - mondta Varga József, a SKIK elnöke. - A rendelkezésünkre álló adatbázis és kapcsolatrendszer sokat jelenthet abban, hogy a kaposvári rendezvények ne csak a régióban, hanem az országban is egyedülállóak legyenek a vidéki vásárok sorában. s. v. A gazdálkodásról Tverben A napokban érkezett haza Kaposvár testvérvárosából, Tverből Sárái Péter vagyongazdálkodási igazgató és Tóth István, a vagyongazdálkodási és gazdasági bizottság tanácsnoka. A tőlünk 1900 küométerre fekvő település napjának tiszteletére ünnepségsorozatot hirdettek. Ennek szerves részét képezte az a konferencia, melyre öt ország képviselőit hívták meg. A magyar mellett a francia, a finn, a bolgár és a német szakemberek is kifejtették véleményüket a XXI. századi városfejlesztés lehetőségeiről.- Minden delegáció ismertette, hogyan, milyen irányban fejlesztik saját városukat - mondta el Sárdi Péter. - Nekem a vagyongazdálkodás és a városfejlesztés kölcsönhatásának bemutatása jutott. Szóltam arról a speciális kaposvári modellről, amelyben összekapcsoltuk a vagyont a fejlesztési lehetőségekkel. Ezt és a városmarketing működőképességét gyakorlati példákkal bizonyítottam. A megyeszékhelyen az elmélet mellett szól a Berzsenyi utca, a belvárosi rekonstrukció, a turizmus fellendülése és a kereskedelem fejlesztése. Megtudtuk: a finn szakember például arról beszélt, hogy náluk a szolgáltatás fejlesztésén van a fő hangsúly. A konferencia másnapján szakmai találkozóra hívták a tveriek a kaposváriakat. Ott ugyanis most formálódik a vagyongazdálkodás modellje. Készültek a vendéglátók, ugyanis a magyar delegációnak már konkrét kérdéseket tettek fel ezzel a témával kapcsolatban. Sárdi Péter már egy e-mailt is kapott tegnap Tverből, melyben az önkormányzati tulajdon hasznosításáról és a helyiségek bérbeadásáról érdeklődtek.- A szakmai megbeszélések mellett jutott idő kulturális programokra is. Voltunk hangversenyen, képtárban. A város napja záróeseménye már hagyományosan egy hatalmas tűzijáték. Nekünk abban a szerencsében volt részünk, hogy ezt egy hajóról nézhettük végig. Hazafelé megálltunk Moszkvában, ahol - bevallom - most jártam először. sz. k. AJÁNLATKÉRÉSI FELHÍVÁS Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Igazgatósága ajánlatot kér a Kaposvár, Szentjakab Bencés Apátság romterület épületei berendezési tárgyainak beszerzésére. Az ajánlatkérési dokumentáció térítésmentesen átvehető 2001. július 2-3-án 8.00-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal Műszaki Igazgatóság (régi épület II. emelet) 218-as számú irodában, Szilágyi Edit főmunkatársnál. (44528) Alkotótábor a játszóházban Péntekig tart a Szent Imre- játszóház alkotótábora. A harmincöt gyermekkel 6-7 felnőtt foglalkozik reggeltől délutánig. Gombosáé Németh Adrienn, a játszóház vezetője elmondta: szőnek, gyöngyöt fűznek, hajtogatnak, bábokat készítenek a gyerekek. Az egy hétig tartó programok között szerepelt kirándulás, bábozás és dalos népi játékok is.- A Szent Imre-játszóház alkotótáborába harmincöt kisgyerek jelentkezett - tudtuk meg. - Igyekeztünk olyan foglalkozásokat előkészítem, hogy a nap minden szakában megtalálják számításaikat a hozzánk A programban kirándulás, bábozás és dalos népi játékok is szerepeltek fotó: láng érkező apróságok. Az év más időszakában ötven-hatvan család lágban biztos pontot jelent. Egészséges és sérült jár rendszeresen a házba. Tavaly október óta vár- fiatalokat egyaránt foglalkoztatnak. A tábor mel- ják a tízévesnél fiatalabb gyerekeket és szüleiket, lett működik a cserebereklub, a baba-mama klu- A kezdeményezés működtetője a Szent Imre bot pedig szeptemberben indítják. Terveik sze- Öröksége-alapítvány. A vezető kijelentette: olyan rint fejlesztőeszközöket is lehet majd kölcsönöz- megelőző gyermek- és családvédelmi központot ni a játszóházból. A szolgáltatásokért nem kell fiszeretnének létrehozni, amely ebben a rohanó vi- zetni. sz. k. Pályázat a színház felújítására Megkezdte a város jövő évi cél- és címzett támogatási pályázatok előkészítését. Címzett támogatás révén létrehozhatnák a kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakközépiskola tanüzemét, elvégeznék a Gyergyai kollégium, a műszaki középiskola, valamint a közlekedési szakképző iskola rekonstrukcióját. A Csiky Gergely Színház külső vakolatának, csatornájának, tetőszerkezetének és belső technológiájának a felújítására ugyancsak pályázatot nyújtanak be. Nyolc beadványt juttat el a város a megyei területfejlesztési tanácshoz. Összesen 140 millió forintot igényel. Sikeres pályázat esetén bővítenék a szentjakabi óvodát, felújítanák a közgazdasági szakközépiskola konyháját, korszerűsítenék a Munkácsy gimnázium fűtését, a tűzoltók vízi mentőfelszerelést vásárolnának. A töröcskei faluház sorsa ugyancsak a tanács döntésétől függ. Az orvosi rendelőt, társalgót, közösségi teret és ezek kiszolgálóhelyiségeit magába foglaló épületre már tavaly is pályáztak, de akkor forrás híján nem kaptak támogatást. A Béla király utca korszerűsítésére, a töröcskei vízrendezésre, a műanyag borítású atlétikapálya építésére és a kaposfüredi sportközponthoz ugyancsak szükség van területfejlesztési pénzelje. 1999-ben a központi alaphoz 19 pályázatot nyújtott be a megyeszékhely, 509 millió forintot igényelt, ebből 298 milliót nyert el. A legjelentősebb összeg az a 205 millió forint címzett támogatás, melyből a Táncsics Gimnázium rekonstrukcióját végezték el. Kiemelkedik még a Kaposvár-Kaposfüred Állomás utca járdaépítésére és a Kontrássy utca útépítésére el- nyert csaknem 38 millió. ______■ Pé nzek a központi alaptól Tavaly 27 pályázatot nyújtott be a város, egy kivételével a központi alapokhoz. Az önkormányzat intézményei 54 millió forintot kértek, ehhez 24 milliós önerőt kellett biztosítani. Nyáron több a potyautas Tovább közlekedik a desedai fürdőjárat. A korábbi rossz időjárás miatt alig utaztak a kísérleti vonalon, ezért egy héttel meghosszabbították a felmérést.- Kettő helyett három hétig közlekedik a desedai járat - mondta Veizer Jánosáé, a Tömegközlekedési Rt munkatársa. A városlakók kérését teljesítették, amikor útnak indították. A Kőszeg utcából a belvárost érintve szállítják az utasokat a Desedára. Az első napokban rendkívül kevesen szálltak autóbuszra, előfordult, hogy csak öthat utas váltott jegyet. Megtudtuk: reális képet akarnak, ezért július nyolcadikéig közlekedik a kísérleti fürdőjárat. Abban az esetben, ha a kihasználtság eléri a 30 százalékot, augusztus végéig naponta útnak indítják. . Veizer Jánosné elmondta: a rendszeres vizsgálat ellenére egyre többen utaznak jegy nélkül. Városunkban június közepéig csaknem 380 bliccelőt büntettek meg, a szakemberek szerint ennél jóval több a potyautas. Az összes kaposvári autóbuszjáratot ellenőrzik, hat szakember vesz részt a munkában. A legutóbbi összegzés szerint a 7-es és a 8-as járaton találták a legtöbb potyautast. Az elmúlt időszakban csaknem 10 százalékkal emelkedett a SZámuk. HARSÁNYI _________Hírek_________ ELŐ ADÁS. Kistelepülések informatikai lehetőségei a XXI. században - avagy az internet rohamos fejlődése Magyarországon címmel tartott előadást tegnap Honfi Vid, a Kaposvári Egyetem oktatója a pártok háza nagytermében. Az összejövetelt a Kaposvári Szabadelvű Kör Egyesület szervezte, (szk) ■ Programajánló Ma 9-12 óra között kalandoznak a gyerekek a családi szünidő keretén belül az Együd Árpád művelődési központban. Elkészítik a földrészek álarcait és vetélkedőkön is részt vehetnek. 9 órakor lesz a közszolgálati dolgozók első országos versmondó versenye a megyeházán. 12-kor kezdődik a Köztisztviselők Napja a városi sportcsarnoknál. A köszöntők után ügyességi vetélkedők, kulturális progra- mok várják az érdeklődőket. ■ A gyógyítók napja Az egészség nem minden ugyan, de egészség nélkül a minden is semmi. E gondolat jegyében köszöntötte tegnap az egészségügyi dolgozókat Szita Károly, Kaposvár polgármestere. Első alkalommal rendezte meg a megyeszékhely a Semmelweis-napi ünnepséget az egészségügyi dolgozók világnapján.- Gyógyítóinkat köszönthetjük e napon - mondta Szita Károly. - Főhajtás illeti mindazokat, akik egészségünk megőrzéséért, illetve visszanyeréséért éjt nappallá téve dolgoznak. Célunk, hogy európai szintű megbecsülésben legyen részük. Ezért is támogatja városunk az alapellátás és a fogorvosi ellátás privatizációját, és segít az életmentő eszközök beszerzésében. A polgármester kiemelte: a kórház műtéti tömbjének felújítása, a háziorvosi rendelők rekonstrukciója és a nemrégiben kapott korszerű mentőautó mind a betegek mielőbbi gyógyulását és a dolgozók jobb munkakörülményeit szolgálja. _________________s.v. Szi várvány mozi 5: BLÖFF (am„ h. á.: 390 Ft) 7:15 PERC (am., h. á.: 390 Ft) *42141* Hollywood multiplex VAD KANOK pr. 14:45, 16:45, 18:45, 20:45; SHREK sz. 14:00, 16:00,18:15, 20:15; HAN- NIBAL 18:00, 20:30; SEB- HELYEK 13:45, 16:00; MÚMIA 2 sz. 15:45,18:30,21:00; E PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű Kft. nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a városi víztorony tetőhéjalásának teljeskörű rekonstrukciójára, az arra jogosult és megfelelő referenciákkal rendelkező kivitelező részére. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. július 16., 12 óra HELYE: Vízmű Kft. titkársága (Dombóvár, Berzsenyi u. 1.) PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA: 2001. július 20. Műszaki információ Császti Attila vízellátási üzemvezetőtől kérhető. (Tel.: 74/465-311) (44555) SAAB MÁRKAKERESKEDÉS és MÁRKASZERVIZ MISCHL AUTÓHÁZ KFT Pécs, Komlói út 125. Telefon/fox: 72/240-657,538*185 internet: www.saob.hu , e-mail:mis< hluutohaz@axelero.hu | Takarékszövetkezet "«***'•' Egy biztos pont! ÓBA által biztosított betét ajánlatunk Millennium kamatozó betét 4 4 0/ I 6 hónapos lekötés, kamata évi amM, 8 8 /O lejárati Időn túl és belüli felvét esetén nem kamatozik | BÖllUS kamatozó betét lejárati idő 3 év * )OA első és második évben JaJd J LJ /O Hakarékszelvény 1 hónapon mu 5% lejárat után nem kamatozik (éves kamata 8,39% és 1-2 hónap között 7% éves hozama 8,66%) 2-3 hónap között fS% Kaposvár, Rákóczi tér 2. Tel.: 82/410-316 Barcs, Bajcsy Zs. u. 71. 82/463-880