Somogyi Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-29 / 150. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2001. Június 29., Péntek A jövőbe visz a Pannon-híd Csurgó A Pannon-híd-kisrégió más társulások számára is modellértékű marketing- és befektetésösztönzési projekttel mutatkozott be tegnapi konferenciáján Csurgón. A projekt elsődleges célja egy olyan So­mogy és Zala megye határán és a nyugat-dunántúli, illetve a dél-dunántúli régióhatáron átnyúló együtt­működés megvalósítása, amely képes a be­fektetőket a kistérségbe csábítani. A pro­jektben - amelynek a DHV Magyarország Kft a kivitelezője - Csurgó, Nagyatád, Letenye, Nagykanizsa és Újudvar kistérsé­gei, valamint Marcali és Zalakaros városok vesznek részt, és a Phare Regionális Kísér­leti Alap támogatásával jött létre. Szászfalvi László, a gesztor Csurgó és Térsége Területfejlesztési Önkormányzati Társulás elnöke elmondta: a projekt több évszázados kapcsolatrendszer intézményesítése, amellyel a régió alkalmassá válik az Európai Unió-s csatlakozásra. Dr. Csordás Lászlótól, a Gazdasági Minisztérium főosztályvezetőjétől megtudtuk: az érintett térség - amelyben Csurgó van a legrosszabb helyzetben - a tavalyi gazdaságfejlesztési célelő­irányzatból mindössze 1-3 százalékos támogatás- nyian tagjai. bán részesült. Magyarországon 1996-tól a decentrali­zált területfejlesztés érdekében megalakultak a regio­nális és megyei területfejlesztési tanácsok, létrejöttek a területfejlesztési önkormányzati társulások, és megkezdődött a fejlesztési koncepciók kidolgozása, de háttérbe szorult a marketingtevékenység és a be­fektetésösztönzés. Ezért is nagy jelentőségű a Pan- non-híd-projekt.- A kisrégió marketingstratégiájának ré­sze a befektetésösztönzési és komplex tu­risztikai marketing-akcióterv, a kisrégió lo­gisztikafejlesztési és agrármarketing-akció­terve, valamint a kisrégió termálfürdői fej­lesztéseinek összehangolására készített terv - mondta dr. Bognár Nándor, a DHV Ma­gyarország Kft vezérigazgatója. A Pannon- híd-kisrégió kialakította egyedi arculatát, ki­találta lógóját, az elkészült befektetői pro­jektgyűjtemény korszerű marketingkom­munikációs eszközökkel segíti nemcsak a kisrégió, hanem mindkét megye és régió ismertségét. A szakemberek javaslatot tettek egy kisrégiós ügynökség szervezetének kialakítására is, és a kisré­giós partnerek kapcsolatát tovább erősíti a határon átnyúló Dráva-Mura eurorégió, amelynek mindany­VARGA ANDREA Szaktárcákkal dacol a tanács Hírek ELŐADÁS AZ INNOVÁCIÓRÓL Tegnap délelőtt tartották meg a Hogyan képviseljük eredmé­nyen cégünket? rendezvényso­rozat részeként az Innováció a vállalkozások versenyképessé­gének fokozása érdekében című előadást a kaposvári SKIK-szék- házban. Az érdeklődőket dr. Takátsy Tibor egyetemi docens tájékoztatta a témában, (sv) VÉRT ADTAK. Az elmúlt na­pokban a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete Somogy több pontján is szervezett véradást. Látrányban ötvenhármán, Ga- dányban harmincketten, Kadar- kúton kilencvenhatan, Barcson százkilencvenhetén, Bélaváron huszonnégyen, Gamáson 29-en adtak vért. így összesen csaknem 200 liter vérrel gyarapították a megyei készletet, (sv) VÍZBE FULLADT. Fulladás okozta annak a fiatalembernek a halálát, akinek holttestét szerdán emelték ki Siófokon a Sió-csatornából. Fénykép alap­ján azonosították: a 18 éves szóládi fiatalember június 23-án távozott el lakásukról. A szakér­tői vizsgálat a halál okának vizs­gálatakor idegenkezűségre utaló körülményt nem állapított meg. ELVISZIK A GABONÁT. A megyei agrárkamara tegnap el­nökségi ülést tartott Irmapusz- tán. Megyeri Gábor elnök az ágazat helyzetét ismertette. Az aratásról, a gabonaárak alaku­lásáról, illetve az exportlehető­ségekről is szó esett a tanácsko­záson, ahol Mészáros József, az agrárkamara titkára az osztály­szervezéssel kapcsolatos ta­pasztalatait ismertette. A meg­újult somogyi szervezetnek 410 tagja van, (hm) _________ ■ (Fol ytatás az 1. oldalról) Csaknem egyórás szócsata magját vetette el Szita Károly, amikor csa­lafintának ítélte a Nemzeti Kulturá­lis Örökség Minisztériumának ál­láspontját, amelyik csak öt, orszá- , gos védettséget élvező műemlék esetében javasolt idei támogatást, a többi - főként helyi védettségű - épület, illetve műemlék esetében pedig későbbit. A megyei jogú vá­ros polgármestere szerint a tárca a rá váró feladatokat kívánja megol­datni megyei forrásokból. Javasolta ezért, hogy osszák el az e célra ren­delkezésre álló 41 millió forintot. Annál is inkább, mert a tárca pén­zére csak akkor lehet pályázni, ha a megyében már nincs üyen forrás. Hozzátette: amúgy sem ésszerű őszig halogatni a döntést. Az elnöklő dr. Gyenesei István ugyanakkor rámutatott, hogy a tár­cának az ügyben egyetértési joga van, így a szembeszegülés kimene­tele erősen kétséges és kockázatos. Azt javasolta, hogy a tanács au­gusztus 30-i ülésén - a további be­érkező pályázatokat is figyelembe véve - foglaljon állást. Előtte pedig egyeztessenek még egyszer a tárca képviselőivel. így megalapozottabb lehet a döntés. A hosszas érvcsata során több szavazásra is sor került, s egy alkalommal már Szita Károly javaslata 5:3-as többséget kapott. Később azonban a kistérségek kép­viselőinek tartózkodása nyomán patthelyzet alakult ki. A kistérsé­gek képviselői nem utasították el a már beadott pályázatokat, ám - úgymond - esélyt kívántak adni a további pályázóknak. A végső 4:4- es szavazás azt jelentette: augusz­tus 10-ig még be lehet nyújtani to­vábbi pályázatokat a műemlékek megmentésére. Az ülést követően dr. Gyenesei István egyeztetett a Nemzeti Kultu­rális Örökség Minisztériumával, ahol megtudta: az idei országos pályázat már április 27-én lezárult. Jól döntöttek hát - állította -, ami­kor a kompromisszumot választot­ták. További országos forrás elnye­résére ugyanis az idén amúgy sem lett volna esély. _____________ar Tá vol a munkahelyektől Barcs A barcsiak messze él­nek a munkahelyektől - ez derült ki a tegnapi ál­lásbörzén, ahol a bar­csiaknak szóló állás- ajánlatok többsége Pécsről, Kaposvárról és nyári szezon lévén a Balaton-partról érke­zett. Mindössze 12 helyi vállalko­zás érdeklődött munkáskéz után, s csupán 60 állástalannak kínál­tak munkát. Francz Rezső országgyűlési képviselő (MSZP) sem tudott jó hírekkel szolgálni a munkanélkü­lieknek. Mint mondta, a térség a határ'mentiségének még mindig csak a hátrányait érzi, mert a tá­volság és a rossz utak elveszik a kedvét a munkahelyteremtő vál­lalkozásoknak az idetelepüléstől. Hiába az önkormányzati törekvé­sek, eddig nem sikerült javítani a rendkívül magas - 20 százalék fe­letti - munkanélküliségi rátán. Árvái Erika, a börzét szervező Barka Alapítvány ügyvivője el­mondta: 250 állásaján­latot tettek tegnap a bar­csi munkanélkülieknek. Ezek között találhatott magának munkalehető­séget szakképzetlen és diplomás egyaránt. A mentorhálózatukon ke­resztül 650 munkanél­külit hívtak meg szemé­lyesen a börzére, és többségük elfogadta a meghívást. A munkaügyi szakember elmond­ta, hogy maga a börze mára bebi­zonyította a saját létjogosultságát. Mint mondta: szükség van üyen kampányokra, mert lökést adnak munkanélkülinek és foglalkozta­tónak egyaránt. A barcsi állásbörzére eljöttek a Verőce megyei munkaügyi szer­vezet képviselői is. A Martin Novretic vezette csoport tanulni jött, mivel náluk még a munka- nélküliség kezelése most van ki­alakulóban. A határon túli foglal­koztatásról érthetően kevés szó esett, hiszen ma a határ mindkét oldalán rendkívül magas a mun- kanélküliség. ______________al Se gítség és elismerés Kaposvár Az idén másodszor adtak támo­gatást intézményeknek, civil szervezeteknek és magánszemé­lyeknek a megye és Kaposvár 10 millió forintos közös pénzalapjá­ból. Ez alkalommal 44 kérelmező összesen csaknem 1,8 millió fo­rintot vehetett át Szita Károly pol­gármestertől és dr. Gyenesei Ist­vántól, a megyei közgyűlés elnö­kétől. A Városházán tartott ün­nepségen Szita Károly kiemelte: az alapból nyújtott pénz nem­csak a várost és a megyét gazda­gító tevékenységek segítése, ha­nem e munka jelképes elismeré­se is. Dr. Gyenesei István elmondta: a tíz éve létrehozott közös alap az értékteremtő megszállottakat támogatja, függetlenül attól, hogy Kaposváron élnek-e vagy a megye más részén. A most átadott összegek a fo­tótárlat rendezésétől, a táncver­senyen való szereplés vagy kül­földi zarándoklat elősegítésén át az orvosi műszervásárlásig sok­féle cél eléréséhez járultak hoz­zá. B. F. t U g 7400 Kaposvár, Tallián Gy. u. 15. • Tel.: 82/411 -857 f Kórház parkolóval szemben ’ ** 1 Akció! ágynemű fehérnemű Munkás bakancs csak 39, 47-es 1 500 Ft C|PÖ‘P°PU<?S Munkás bakancs 6 000 Ft Munkás félcipő 5 500 Ft Scholl fa klumpa 12-eeem 11 500 Ft Ffi bőr lyukacsos nyári cipő MOfrfT 7 800 Ft Női szandál iSOŰfr 6 900 Ft -6-éee-FT 5 500 Ft Sportcipő U-éee-fM4 500 Ft (Az árak az Áfát tartalmazzák!) j Nyitva: hétfőtől-csütörtökig 8-12, du. 13-17, péntek 8-12, du.13-16, szombat 9-12. : VENDEGLATOIPARI FÉMBÚTOROK gyártása és forgalmazása. Fém- és csóvázas székek és asztalok széles választékban. Kézi kovácsoltvas bútorok. Kérje ingyenes katalógusunkat! Telephely és bemutatóterem: AIJEX Fémbútor Kft. 2072 Zsámbék, Magyar u. 21-23. Nyitva tartás: H-P: 8-16-ig, Szó: 8-12-ig Tel.: 06 (23) 341-356. (23) 340-356, (23) 342-303, (23) 342-133 Bemutatóterem: Budapest XtV. kér., Semscy A. u. 12. Telefon: 06 (1) 222-54-87 Nyitva tartás: H-P 9-17-ig, Szó: 9-13-ig Kulcs a biztos jövödhöz Akarsz egy dinamikus, jó hangulatú csapat tagjává válni? Most van rá esélyed! A világ egyik legnagyobb építési vegyi anyaggyártó cégének magyarországi leányvállalata Ny ugat-Magyarország területére területi képviselőt keres. és úgy érzed, hogy képes vagy: Ha rendelkezel: S építő- vagy építészmérnöki végzettséggel; S értékesítő gyakorlattal; S jó kommunikációs készséggel; S kulturált megjelenéssel; S B kategóriás jogosítvánnyal; S referenciákkal; S saját partnerkör kiépítésére; S a partnerekkel való kapcsolattartásra; S termékeink értékesítésére; S szaktanácsadásra; S pamereink képzésére; S csapatmunkára, akkor küldd el címünkre önéletrajzodat fényképpel és bizonyítványmásolatokkal: MAPEI KFT. - 2040 Budaörs, Pf. 6. é ® MAPEl' 34,50 J 151,00 IthUB 73,90 árfolyaminformáció Tel.: 82/428-888 Kaposvár, Széchenyi tér 8. Kaposvár Tesco Áruház Tel.: 82/501-241 Kaposvár Plaza 82/512-325 Érettségiző tanulók figyelmébe! A kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Középiskola (OM: 034164) a 2001/2002-estanévben az alábbi képzéseket indítja: 1. Szerszámkészítő szak OKJ: 51 523302 Képzési idő: 2 év 2. Gépipari Számítástechnikai Technikus szak OKJ: 52 544204 Képzési idő: 2 év Diákotthoni elhelyezés megoldható. Felvilágosítás az alábbi címen, illetve telefonszámon: 7400 Kaposvár, Pázmány Péter u. 17. Tel.: 82/528-190 Fax: 82/528-199 Jelentkezési határidő augusztus 15. <44292, ^ AGROTRADE-R 2000 BT.N Mezőgazdasági Hivatalos gép- és alkatrész Massey Ferguson kereskedelem márkakereskedő MASSEY FERGUSON AGROTRADE-R 2000 BT. MÁRKAKÉPVISELET, GARANCIA, SZERVIZ Massey Ferguson traktorok 60-260 LE-ig. MTZ, LTZ, VTZ traktorok gyári képviselete, 30-80 LE-ig, a kisgazdaságok traktora. Kiváló minőségű szlovén pótkocsik 3-14 t-ig. KRONE bálázók. Vetőgépek. Címünk: 7400 Kaposvár. * A Dombóvári út 6. (Autóklub) | ^Telefon: 82/512-415, 06 30/9594-647_________J

Next

/
Oldalképek
Tartalom