Somogyi Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-16 / 139. szám
2001. Június 16., Szombat Hétvége 9. OLDAL Nyolc nap alatt Horvátország körül Nyolc éve fegyverek dörejétől volt hangos Horvátország, s a fél világ feszülten figyelte a délszláv válság alakulását. Halottakról, sebesültről, félmillió menekültről szóltak a híradások. Megbénult az ipar, a kereskedelem és leállt az ország jelentős bevételi forrása, a turizmus. Horvátország mára kezdi kiheverni a háború okozta sokkot, s az utazók ismét felfedezik a világörökség fontos részét képező mediterrán országot, ahol a szigetvilág, a történelmi emlékek, a csodás táj és a tenger egyszerre ragadja meg a látogatót. Farkas László, a Cippolino Utazási Iroda - mely vendéglátónk volt a körút során - vezetője elmesélte: a turizmusnak régi hagyományai vannak Horvátországban, a tengerpartra már a XIX. század végén telepítettek hoteleket. Töretlen fejlődés után az elmúlt évtized elején nullára esett visz- sza a turisták száma, pedig 1990-ben - a háborút megelőző évben - 8,5 millió vendéget fogadtak Horvátországban. A szakértők állítják: a harcok tíz évre vetették vissza a turizmust, s a tavalyi volt az első elfogadható szezon. Pedig a balkáni ország olyan látnivalókat kínál, amely miatt évtizedekig Európa kedvelt turisztikai célállomása volt. Az Adria felé érdemes néhány órára megállni a szlovéniai Postojnában, ahol igazi természeti csoda várja az utazókat. A világhírű cseppkőbarlang a város és Trieszt között elterülő karsztvidék gyöngyszeme. A lenyűgöző méretű, változatos formájú cseppkövek között úgy érzi magát a földi halandó, mintha egy másik galaxisra csöppent volna. Pár száz kilométerrel később még a lenyűgöző látványosság hatása alatt álltunk, amikor Rijekát érintve elfoglaltuk első szálláshelyünket, a Krk- szigeteken fekvő Njivicében, ahol esti sétánk alatt egy igazi babérerdőt fedeztünk fel. A növényvilág változatos Horvátországban: a ligeterdők és örökzöldek éppúgy honosak, mint a babérlombú erdők maradványai. Krk a horvát tenger legnagyobb szigete, hossza 38, szélessége pedig 13 kilométer. Évről évre egyre többen keresik fel, hangulatos kisvárosai, kikötői és főleg pazar strandjai miatt. A sziget központja Krk város, amelynek óvárosa évszázados épületeket rejt. A sziget csücskén, Baskan kóstoltunk bele először a tengeri fürdőzésbe. Persze az első mártózást inkább lelkesedésünk számlájára írtuk, hiszen másfél méteres hullámok csapkodtak a fejünk felett. A tenger amúgy mindenütt rendkívül tiszta, türkiz és mélykék színekben pompázik. A helyiek esküsznek az áramlatok és a szél jótékony hatására, a túlparton az olasz kollégák viszont rendesen mérgelődnek a koszos partjaik miatt. Vribnik Krk egyik gyöngyszeme, amely a sziget védelmi rendszerének fontos pontja volt korábban. Itt tapasztaltuk először azt az angyali nyugalmat, amely az évszázados óvárosok falai között hatalmukba kerített bennünket. Az élet sokkal lassabb Horvátországban, mint a Kárpátmedencében, s dél felé közeledve egyre inkább erősödött bennünk az érzés. A fűszeresek és a kofák a piacon szinte menet- rendszerű pontossággal pakolták össze portékáikat, hogy aludjanak egyet a délutáni kánikulában. Horvátországban egyébként minden a turizmushoz kapcsolódik: hotelek, apartmanok, kávézók és éttermek garmadája várja az utazókat. Vannak olyan élelmes horvátok, akik szamarukkal fényképezkednek, vagy csónakjukkal fuvarozzák a turistákat. A csónakoknál érdemes elidőzni egy kicsit, hiszen ezrével állnak a vízi alkalmatosságok a kikötőkben. Dalmácia legészakibb városát, a 70 ezres lélekszámú Zadart (magyar nevén Zára), például a hajók városának is nevezhetnénk, hiszen lakosaira fejenként másfél csónak jut. Kell is a zadariaknak a vízi alkalmatosság, hiszen az ország 1200 szigetének kétharmada ebben a térségben van. Csoportunk a paklenicai nemzeti parkba is ellátogatott, ahol annak idején a jugoszláv indiánfilmeket forgatták. Bár Winnettou-val már nem találkozhattunk, sokat hallottunk idegenvezetőnktől a medvékről, amelyek a park területén bóklásznak. Hiába másztunk fel több száz méterre a monumentális sziklatömbök között, egyetlen mackót sem láttunk. Annál több hegymászóval találkoztunk, akik a több száz méteres sziklafalakat hódították meg. Ugyancsak pazar látvány a Krka- vízesés, amely 16 éve működik nemzeti parkként. Területén 800 növény és 250 madárfaj él. Ékessége egy százméteres, ki- sebb-nagyobb zuhatagosból álló vízesés. A mediterrán konyha ínycsiklandó remekműveivel a Zárához közeli kisvárosban, Biogradban kerültünk először közelebbi kapcsolatba. Egy helyi szálloda tulajdonosa, Mariján úr rögtönzött állófogadással erősítette a horvát-magyar barátságot. Az asztalon az olíva, a dalmát sajt, a sózott és pácolt hal mellett megkóstolhattuk az ország egyik büszkeségét, a dinga- cot, amelyről aztán este alaposabb „benyomást” szereztünk egy helyi szórakozóhelyen. A dingac érdekessége, hogy csak egy keskeny sávban terem a peljesaci félszigeten. Többen igyekeztek reprodukálni a világhírű bort, azonban zamatát csak a sziklák között megbúvó talaj és napsütés adja. Az esti vacsorák alkalmával aztán később sorra terítékre kerülnek a mediterrán konyha remekei: a tintahal, a kagyló, a különféle tengeri halak, sajtok, olíva és finom borok. Az utazók nemigen jutnak Isztriánál tovább, pedig a fárasztó kilométerek ellenére Dél-Horvátország számtalan gyöngyszemet rejteget. A délre vezető autóút végig a tengerparton kanyarog, gyakran több tíz méteres mélység tátong pár centiméterre az autóbusz kerekétől. A szerpentin egy tengerparti sávban Bosznia-Hercegovinán keresztül vezet. A furcsa határrésztől egyébként tartanak a helyi vendéglátósok, hiszen a hírek szerint a szomszéd ország vízum bevezetését fontolgatja, amely csapás lehet a helyi turizmus számára. A horvát kormány már tárgyalásokat is kezdett a szomszéd ország vezetőivel. Dalmácia déli része kevésbé tagolt, mint az északi partszakasz, de izgalmas A tengerpart mindig nyújt valamilyen különleges látványosságot szigetek várják a felfedezőket. Szállást ezúttal a világszép Kor- cula-szigettel szemközti Ore- bicben kaptunk, amely a dalmát tengerészet bölcsője. Kikötője előtt a hajók ma is dudálással tisztelegnek. A városka lakói az idegenforgalomból élnek, többen bort és olajbogyót termelnek. A közelben termelik a híres dingac és postun borokat. Orebic gyakran fogad híres vendégeket: két éve hazánk miniszterelnökét, Orbán Viktort látták vendégül a kisvárosban. Dél-Dalmácia koronája, Európa talán legszebb városa Dubrovnik. .A várost, mely korábban olasz és magyar nyelven is a Raguza nevet viselte, az ENSZ elsőként nyilvánította a világörökség részévé. A tengerpart jelentős műemlékvárosa a II. világháborút teljes egészében átvészelte, azonban a délszláv válság idején súlyos károkat szenvedett. A városon ma már nem érződik a háború hatása, bár látni szétlőtt házakat és golyónyomokat a falakon, az élet visszatért a rendes kerékvágásba. Dubrovnik múzeumainak és kulturális rendezvényeinek köszönhetően szinte átjárja a látogatókat a történelem szele. A város legjelentősebb eseménye a Nyári Fesztivál, amely fél évszázada ad otthont a művészeteknek. A történelmi városrész a Srd-hegy lábánál fekszik, falai helyenként 25 méterre is megnyúltak. Hátborzongató végigsétálni a teljes óvárost körbeölelő hatalmas várfalakon. Nyolcnapos túránk ütolsó megállója Split, az ország második legnagyobb városa, Dalmácia közigazgatási székhelye volt. A tengerparton pálmaerdő, kaktuszok és trópusi növények terpeszkednek, szinte afrikai élmények érik az utazókat. A város A dalmát városok látványa lenyűgöző ékköve Diocletianus nyolcszögletű kupolával fedett mauzóleuma, a dóm főkapuja felett pedig IV. Béla két elhunyt lányának földi maradványait őrzik. Vacsoránkat a város egyik elegáns kisvendéglőjében költjük el. Stílszerűen tengeri levegőn szárított dalmát sonkával, sajttal, friss zöldségekkel és kellemes emlékekkel búcsúzva Horvátországtól, amely e röpke kirándulás alatt is örökre belopta magát szívünkbe. SZELLŐ GÁBOR Emlékezés egy tanítónőre Egy jó évvel ezelőtt lelépett a „katedráról” egy somogyi tanítónő, mert meghívást kapott az égi katedrára. Mikor elment, csend volt, mintha semmi sem történt volna. A pap is csak a lelkét temette, mintha az halt volna meg, pedig az halhatatlan. Személyiségét, meleg pedagógusszívét nem. Talán azért, hogy embersége, szellemisége mindég köztünk maradjon. Pedig történt valami: valami, ami ritkán esik meg napjainkban. Megállt egy hivatásáért önzetlenül dobogó szív. De valójában ki is ő? Ő, az örök Tanítónő, aki szinte a katedrán született, és ott is halt meg, mert soha nem akart nyugdíjba menni. Hallgassuk inkább most őt. Mit is írt magáról nemrég, mikor egyszer ösztönszerűen tollat ragadott? „Egy pálya vonzásában 1948. - Vártam a mindég szép, ünnepélyes napot. Pedagógussá avatnak. Tanítóvá fogadnak. Eljött, s így búcsúztattak: „Akikre az istenek haragudtak, Azokból pedagógust faragtak.” (Herakleisztosz) Döbbent csend támadt. Őseimre gondoltam, kik valószínűleg nem ismerték a herakleisztoszi bölcsességet, mert több mint 200 éven át, mindig akadt, aki a somogyi falvakban oskolamesterként folytatta a pályát. Ehhez adtam hozzá én is jó 30 évet. Példaképem édesapám volt, aki szívesen elnézte, hogy 2-3 évesen ott botladozzam mellette a tanteremben. Körzeti iskolafelügyelője „Működési bizonyítványában” a következőket írta: „A tanító nemcsak mintaszerű tanulmányi eredményt igyekszik elérni, hanem a hazafias és vallásos nevelésre is kiváló gondot fordít.” Ilyen szellemben eredtem én is édesapám nyomába. Pedagógus hitvallásként egész életemen át elkísért ballagásunk mottója: „Nem tudjuk honnan, Nem tudjuk kinek, De rajtunk megyen át az üzenet. Az ismeretlen igét hordja vállunk, Bennünket ide állítottak, Állunk...” (Sík Sándor) így lett nekem az iskolában sok örömöm. Bármikor boldogan újra kezdeném, ha még egyszer tehetném. Az élet megadta nekem, hogy mindig azt tehettem, amit a legjobban szerettem.” Élete nyomán új értelmezést nyert a herakleisztoszi mondás: Akiket az Isten legjobban szered. Azokat mindég pedagógussá teszi. Tanítónőnket is nagyon szerette, mert a hivatásteljesítés örömteljes végzése mellett aranylakodalmas, kivételesen boldog házassággal, méltó gyermekekkel, közöttük a pedagógusfáklya továbbvivőjével áldotta meg. Egy évvel ezelőtt elment egy Tanítónő. Körülötte csak csönd. Pedig gazdagabb lett az ég és szegényebb a föld... v.t. Erős várunk a nyelv (Kosztolányi) A minisztérium felé „Továbbítottuk a javaslatokat a minisztérium felé.” Hányszor halljuk és olvassuk az ilyen és efféle mondatokat nap mint nap! Ne csodálkozzunk azonban, ha az ilyen javaslatokra nem reagál senki, ha nincs foganatja a felvetésnek! Hogy miért? Bizonyára azért, mert az átabotában útjára bocsátott javaslat soha nem juthat az illetékes kezébe. Hiszen csak felé küldtük és nem neki. Mit csinál akkor a miniszter? „A miniszter javaslattal élt a képviselők felé.” Puff neki! (Illetve: Puff felé!) így már teljesen érthető, miért nem fogadja el a kormánypárt a parlamentben az ellenzék teljesen ésszerű indítványait és viszont. Miért is nem? Mert soha nem jutott el hozzájuk, hisz csak feléjük küldték, bizonytalanul, csak úgy általában. Pedig milyen egyszerű lenne a dolog így: „A miniszter javasolta a képviselőknek.” Akkor talán a képviselők sem fogadnák süket fülekkel az előterjesztést. A felé, mint a parlagfű, burjánzásnak indult, és veszélyezteti megnyilatkozásaink pontosságát, érthetőségét. Lépten-nyomon halljuk és olvassuk: „A parlamenti képviselők csoportja jelezte a sérelmet az alkotmánybíróság felé” vagy „Még nem döntött, hogy fog-e lépéseket tenni az ombudsman felé.” Esetleg így: „Kérelmét továbbítottuk az illetékesek felé.” És egy örvendetes esemény kapcsán: „Az elmúlt években növekedett az exportunk a távol-keleti országok felé.” E mondatok érthetőbbek és hatásosabbak lehettek volna így: „A parlamenti képviselők csoportja közölte sérelmét az alkotmánybírósággal" vagy: „Még nem döntött, fel fogja-e keresni az ombudsmant.” Esetleg így: „Kérelmét továbbítottuk az illetékeshez.” És az örvendetes eseményről: „Az elmúlt években növekedett a távol-keleti országokba irányuló exportunk.” így biztosabban várható a különböző ügyekben intézkedés, és exportunk is csak úgy hozhat hasznot hazánknak, ha eljut az áru a célországba, s nem tűnik el kézen-közön valahol útközben. A televízióból értettem meg azt is, hogy miért van a magyar labdarúgás kátyúban. „Ha lesz befektetőnk, támogatónk, akkor az elmaradt négyhavi prémiumot ki tudjuk fizetni a játékosok felé.” Szegény focisták! Nem elég, hogy nem tudnak európai szinten játszani, még a pénzüket sem fogják megkapni soha; hiszen az elmaradt összegeket csak feléjük fizetik ki, s így egy fitying sem üti a markukat. Miért is törték magukat? Ugyanakkor: „Az edzőnek érzelmi kötődése van a játékosok felé.” Még szerencse! Biztosan azért, mert a klub vezetői - a játékosokhoz hasonlóan - az edző felé is kifizetik az elmaradt járandóságot. Valahol, valamikor, valahogyan... Pedig ha az elmaradt prémiumot a játékosoknak, a korábban nem létező járandóságot pedig az edzőnek fizetnék ki, akkor valamennyien látnának valamit a klub tartozásából. S akkor lehet, hogy érdemes lenne egy mérkőzésen kétszer is egyeneset rúgni abba a fránya labdába! A minap aztán meghallottam a legújabb szörnyszülöttet is. Ugyancsak a televízió sportműsorában: „Legyen az utánpótlásra vonatkozó javaslat akár a Magyar Labdarúgó Szövetség felől érkező, ha jó, elfogadható.” Lehet, hogy itt van a kutya elásva? Esetleg a bélyeggyűjtők, a kosarasok vagy a gyephokisok javaslatáról van szó, amely az MLSZ felől érkezett. Akkor már érthető, miéri nincs épkézláb elképzelés a labdarúgó-utánpótlás nevelésére. Ha a labdarúgó szakemberektől, a Magyar Labdarúgó Szövetségtől érkezett volna a javaslat, annak lenne foganatja. De csak akkor, ha az MLSZ-ben labdarúgó szaktekintélyek - majdnem azt írtam, ülnek! - dolgoznak! MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ I<©> HYUnDOll gg H-1 kisáruszálIHó gazdag alapfelszereltsége mellett most AJÁNDÉK KLÍMÁVAL Hűtött ajánlat a forró napokra! (& HYUnDRI Sió Mobil Kft. Erdei F. u. 6. Tel.: 84/315-950 <& HYUnDHI Nagy (kSCQgjMSOS^, Kaposvári u. 7. Tel.: 85/330-143
