Somogyi Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-30 / 100. szám

2001. Április 30., Hétfő KAP 0 S V Á R Somogyi Hírlap - 5. oldal Felosztották az alapot A vagyongazdálkodási és gazda­sági bizottság az idén 2,6 millió forint sorsáról dönthet. A vállalko­zási alapra 400 ezer forintot szán­tak, ebből a keretből segítik a he­lyi iparfejlesztést, a mezőgazdasá­gi árutermelést, a kiskereskedel­met, a helyi idegenforgalom növe­lését, a szolgáltatások, valamint az ellátatlan területek kereskedel­mi fejlesztését. A munkahelyte­remtő beruházások támogatási alapjából azok az egyéni vagy tár­sas vállalkozások részesülhetnek, akik üzlethelyiségre, műhelyépí­tésre, -bővítésre, eszközbeszer­zésre használják föl a nyert össze­get. Az idegenforgalmi alapra 1,7 millió forintot különítettek el. Eb­ből segítik a térséget bemutató tu­risztikai kiadványokat, kiállításo­kat, termékfejlesztési tevékenysé­get. A turisztikai célú pályázatok önrészének a finanszírozása is ki- emelten támogatott terület, sz. k. A // -i—i • • i •• nyerő Eotvos-otos A rendvédelmi fakultációs osztályokat mindig igazi sikercsapatként tartották számon az Eötvös műszaki középisko­lában. Bármilyen versenyről van szó, évek óta „bérelt helyük” van az élme­zőnyben. Legújabb sikerötösük az or­szágos rendvédelmi csapatversenyen a III. helyet szerezte meg. Forró Zsófia, Igali Levente, Hekeli Károly, Lóth Nóra és Petemel Péter még csak harmadikos, de ha most kellene felvételizniük a rendőr­szakközépiskolába vagy a rendőrtiszti főisko­lára, valószínűleg már most lekörözné a vég­zősöket. A szerencsi országos rendvédelmi csataverseny követelményei ugyanis kemé­nyebbek, mint a felvételié. Az Eötvös rendvé­delmi fakultációs osztályának csapata az elő­kelő harmadik helyet szerezte meg. A meg­mérettetésre Takács Szilvia és dr. Perák József tanár kísérte el őket. Mesélik: hetente egy dél­előttöt a gyakorlópályán töltöttek, a Kapós be­avatkozó alosztály segítségével készültek a sportfeladatokra, s minden délután tanultak, mivel az egész negyedikes tananyagból föl kellett készülni. Elsősegélynyújtásban ugyan­úgy otthon kellett lenni, mint a bűnügyi isme­retekben, igazgatásrendészetben. Most már azt mondják: megérte a munka, magabizto­sabban készülnek a jövő évi felvételire. Mind­annyian a rendőri pályát választják. Forró Zsófia annak idején a sport miatt választotta a rendvédelmi fakultációt, aztán egyre több minden megtetszett neki: a jogi ismeretek, az informatika, a nyelvtanulás. Igali Levente ismerőseitől hallott erről a fa­kultációról, s úgy érzi, jól választott. Azt mondja: nagyon jó alap az itteni sokirányú képzés. Szükséges is, hiszen a rendőri mun­ka igazi kihívás, s nagyok a követelmények. Hekeli Károlynak a nővére is rendőr. Nem-* csak ezért választja ezt a pályát, hanem mert fontosnak tartja a fegyelmet is. Lóth Nóra szerint egy nő is helytállhat a rendőri munka legnehezebb területein is, ha felké­szült, leMsmeretes és hivatásnak tekinti ezt az embert próbáló munkát. Ehhez ad in­dítást az Eötvös. Petemel Péter úgy véli: jó alap ez azoknak is, akik nem a rendőri pá­lyát választják, hiszen a fizikai felkészült­ségre, nyelvtudásra, jogi és informatikai is­meretekre mindenütt szükség van. Megéri Az országos rendvédelmi csapatversenyen harmadikak lettek a diákok FOTÓ: KOVÁCS TIBOR vállalni, ha ez a fakultáció talán több energi­át követel. A csapat már a következő versenyre ké­szül, s itt még nagyobb a tét. Az iskola kiváló eredményei folytán jövőre Kaposvár rendezi az országos rendvédelmi tanulmányi verseny döntőjét, s az első öt helyezett felvételi nélkül mehet a főiskolára vagy a rendőr-szakközép­iskolába. A „nyerő Eötvös-ötös” éppen erre az öt helyre pályázik. _______jakab VÁ ROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 481-026: - Pályázhatnak-e bérlakásokra a vidéken élők? Mire számíthatok a pályázat elbírálásánál, ha a két gyermeke­met egyedül nevelem? Ottóné Bene Ibolya népjóléti igazgató: - Szociális jellegű önkor­mányzati bérlakásra csak a nyilvántartott lakásigényléssel rendelke­zők nyújthatnak be pályázatot. Ennek a beadási határideje 2001. áp­rilis 25-e volt. Ha az olvasónak nincs nyilvántartott lakásigénylése, nem nyújthat be pályázatot. Ha mégis szeretne lakást igényelni, ki kell töltenie egy formanyomtatványt a polgármesteri hivatal népjó­léti igazgatóságán. Kérelmét a hatályos lakásrendelet alapján bírálják majd el. * Tel.: 316-444, Kesztyűs Györgynél - Miért nem kapja meg édesanyám a somogyvári termelőszövetkezettől az édesapám után járó vagyont? Kérelmemet nemrégiben elutasították, mivel nem adtunk be igénylést. Nem is tudtuk, hogy igényelni kell. Kelemen Lászlóné, a szövetkezet főkönyvelője: - 1992-ben volt az úgynevezett vagyonnevesítés. Akkor hatvan napig volt lehetőség ar­ra, hogy az ezzel kapcsolatos igényeket jelezzék. Abban az időben valamennyi média hírt adott az igénylésről. Tájékozatlanság miatt viszont senkivel sem kivételezhetünk. A termelőszövetkezetünk nem hatóság, nincs nyilvántartásunk sem a lakcímváltozásokról, sem az elhalálozásokról. Nem kötelességünk az értesítés sem. ■ Pályáztak a biztonságra Egymillió forintot nyert a toponári részönkormányzat a Belügyminisztérium Biztonsá­gos településekért elnevezésű pályázatán. A pénzt a közbiz­tonsági programok indítása mel­lett környezetvédelmi teendőkre fordítják.- A sikeres pályázat­ról nemrég értesítettek bennünket a miniszté­rium illetékesei, akik a döntéshozatal előtt többször is jártak a te­lepülésrészen - mond­ta dr. Baka József, a részönkormányzat ve­zetője. - Bár Toponárra nem jellemző a bűnö­zés, azért szeretnénk a városrész közbiztonságát a rendőrséggel közösen még jobbá tenni. A részönkormányzat vezetője elmondta: a pályázati pénzből bűnmegelőzéssel foglalkozó elő­adás-sorozatot szerveznek a kert­város minden lakójának, fiatalok­nak és az időseknek egyaránt.- Szeretnénk elérni, hogy az |^özbiztonság emberek figyeljenek egymásra, ezért hirdettük meg a Szomszé­dok egymásért mozgalmat. A fi­ataloknak pedig a drogfogyasz­tás és az alkoholizmus veszélye­it hangsúlyozzák az előadók. Fontos feladatunk a közintézmé­nyek védelmének az erősítése. Ezért az is­kolába, az óvodába és a 'művelődési házba riasztóberendezést is szerelünk. A bűnmeg­előzés mellett a pályá­zattal lehetőséget kap­tunk a környezet szé­pítésére és rendezet­tebbé tételére is. Dr. Baka József el­mondta: a pályázathoz csatolták a múlt év Toponárt érintő bűn­ügyi statisztikáját. Az idei év­kezdés azonban árnyékot vet er­re a kedvező adatsorra: egy be­töréssorozat ugyanis megzavar­ta a lakosság nyugalmát, s ezért a közbiztonság erősítését fontos céljának tartja a részönkor­mányzat ________________SZ. G. Új könyvtáros Tüskeváron A tüskevári fiókkönyvtárt 1997- ben bővítették az olvasók kérésé­re. A bibliotéka olyan kulturális közösségi színtérré lett, ahol színvonalas klubélet zajlik, ama­tőr művészeti csoportok próbál­nak és lépnek föl. S rendszeres foglalkozásokat tartanak a gyere­keknek is. A kezdeményezések mozgatója Bank Tibomé önkor­mányzati képviselő. A kulturális tevékenység hatása a könyvtár forgalmán is érzékelhető: jelen­tősen nőtt az olvasók száma, kü­lönösen a gyermekek és az ifjú­ság körében. A sokrétű tevé­kenység ellátásához egy főállású könyvtáros nem elég, ezért kér­ték a közgyűléstől, hogy biztosít­son még egy négyórás álláshe­lyet. Megtudtuk: a Megyei és Vá­rosi Könyvtár átmenetileg kül­dött a városrészbe egy részmun­kaidős szakalkalmazottat, de az anyaépület bővítése miatt mun­kaerő-átcsoportosításra kénysze­rült, s ezért a fiókkönyvtártól megvonta ezt a státuszt. A képvi­selők - igaz, némi huzavona után 1 beleegyeztek, hogy szep­tember 1-jétől négy órában alkal­mazzanak egy kisegítő könyvtá­rost. A költségek felének a meg­térítését a megyei önkormány­zatnál kezdeményezték. Az állás költségvonzata évente mintegy 435 ezer forint, az idei pedig 103 ezer forint. sz. k. Három nap az óvodai beíratásra Szerdán kezdődik s pénteken ér véget az óvodai be­hatás. Főleg azokat a kisgyermekeket várják, akik december 31-ig betöltik harmadik életévüket. A szakemberek arra kérik a szülőket, hogy elsősorban a szabad intézményválasztás ellenére is a körzetileg illetékes óvodát keressék föl. Sárdi Zoltánná, az oktatási igazgatóság főmunka­társa a Somogyi Hírlapnak elmondta: azoknak az apróságoknak, akik az év végéig betöltik ötödik élet­évüket, kötelező az iskolai életmódra felkészítő fog­lalkozás, ha eddig nem jártak óvodába. Előfelvételre is jelentkezhetnek, ez ugyanis megkönnyíti a terve­zést. A behatás azokat érinti, akik 2002 májusáig betöltik harmadik életévüket.- Minden óvodában tartottak nyílt napokat, ak­kor megismerhették életüket a szülők és a gyere­Pályázat bővítésre Az önkormányzat anyagi lehetőségeihez mérten támogatja az óvodákat. Mindenütt előfordulhatnak kisebb-nagyobb hi­bák, ezért figyelnek nagyon az állagmegóvásra. Most terve­zik a szentjakabi óvoda bővítését, s erre pályázatot nyújtot­tak be a megyei területfejlesztési tanácshoz. A foglalkoz­tatóhelyiség, egy iroda, egy vetkőző és a szociális blokk ki­alakítása 23 millió forintba kerül. A beruházás tervezett kez­dése június vége, a befejezése december közepe. kék - hangsúlyozta. - Az óvodavezetők is készsé­gesek, a nevelési programokkal kapcsolatban bár­mikor adnak felvilágosítást. A városban több he­lyen is láthatják a plakátokat az érintettek, a szóró­lapokat is, amik ugyancsak tükrözik az óvodák sa­játos arculatát. Kaposvár valamennyi óvodájában képzett, a leg­több helyen többdiplomás szakemberek foglalkoz­nak a kicsikkel. Nem ritka, hogy gyógytornászokat, gyógy- és fejlesztőpedagógusokat is alkalmaznak. A folyamatos képzésről mindenütt gondoskodnak. Ál­talában jól fölszereltek az óvodák, bár mindig adód­nak olyan eszközök, amiket a költségvetésükből nem tudnak megvásárolni. Ilyen esetben segíthet­nek a pályázatok. Az eszköznorma teljesítésére még két évük van az intézményeknek. A helyi nevelési programmal összhangban osztották szét a csoportokat. A vegyesnek és a hagyo­mányos osztásnak van előnye és hátrá­nya is.- A megyeszékhelyen 19 önkormány­zati fenntartású intézmény van, mellet­tünk választható még a gyakorló- és a ka­tolikus óvoda is. Az önkormányzat 2300 ovis ellátásáról gondoskodik. Egy cso­portba legföljebb 25 és legkevesebb 20 kisgyerek jár. ___________________sz. k. JÓ TÉKONYKODTAK. Csekonics báró salátája, Borostyán rolád, libamájjal töltött szűz sült, sárga­dinnyés, sonkás rizssalátával - a felsoroltak csak ízelítők a Borostyánvirág Alapítvány szombati jótékony- sági báljáról. Az étkeket Benke László (képünkön) mesterszakács készítette. Az est védnöke Prokopp Dó­ra volt. Fellépett Bajor Imre és a Flashdance tánckar is. A bevételt a család nélkül született gyermekek és a fiatal anyák megsegítésére fordítják.____________________________________fotó: láng Róbert Di ákhitel csak 35 éves korig A nappali, az esti, a levelező és a távoktatásban részt vevő egyete­mi, illetve főiskolai hallgatók egyaránt igénybe vehetik a diák­hitelt - tudtuk meg dr. Mátrai Márta országgyűlési képviselőtől (Fidesz-MPP). Elmondta: korha­tárhoz kötött az igénylés, csak azok kérhetik, akik még nem töl­tötték be a 35. életévüket. Az idő­sebbeknél már előfordulhat, hogy a nyugdíjkorhatár eléréséig nem tudják visszafizetni a hitelt. Külföldi állampolgár nem veheti igénybe ezt a lehetőséget. Ha a felsőoktatási intézmény akkredi­tált, de nem államilag finanszíro­zott (alapítványi, magán-) intéz­mény, a beiratkozott hallgató ak­kor is jogosult a hitel igénylésére.- Nem kell igazolni, hogy mi­lyen célra fordítja, akár a tandíjat is fedezheti a megítélt összegből - hangsúlyozta. - A hitel első ha­vi részletét a tervek szerint októ­ber elején folyósítják. Félévente legföljebb 105 ezer forint vehető fel. A visszafizetés akkor kezdő­dik, amikor a diák befejezte a ta­nulmányait. Az igénylést szüne­teltetni legföljebb 4 félévig lehet, s a további folyósítást akkor kér­heti, ha ismét tanul. A hitel válto­zó kamatozású, de alacsonyabb a kereskedelmi banki hitelek ka­matánál. ■ Hírek SZÚNYOGIRTÁS. Ma szú nyogirtást tart a városgondnok­ság. Kedvezőtlen idő esetén holnap kezdik meg a szúnyog- lárvák elleni védekezést. A Vectobac 12 AS nevű szert vi­zes élőhelyek közelében szór­ják szét. (szk) TÁNCSICSOSOK SIKERE. A dél-dunántúli régió matemati­kaversenyének megyei forduló­jában a tizenegyedikesek között első lett Simon András, őt kö­vette Balogh János, Beke Krisz­tina, Riez Dóra és Puspán Mik­lós. Valamennyi táncsicsos diá­kot dr. Iharos Csabáné és Kubatov Antal készítette föl. A tizenkettedikeseknél az első he­lyen végzett Radó Rózsa, Vajda Péter pontja pedig a negyedik helyre volt elég. A két tanulót Terlaky Edit, illetve Kubatov Antal készítette föl, (szk) m Programajánló Ma 18 órakor az egészségügyi fő­iskolán Csajághy György zeneta­nár, zenekutató tart előadást a Bocskai István Szabadegyete­men A magyar népzene az őstör­ténet tükrében címmel. ■ Szivárvány mozi HÉTFŐ, KEDD 5: SEBEZHE- TETLEN (am.) 8: ŐSZ NEW YORKBAN (am.) _______-37722­Hol lywood multiplex ESZEVE­SZETT BI- RODA- LOM sz. 10.45, 12.45, 14.45; SZERETNÉM, HA SZE­RETNÉNEK sz. 10.15, 12.15, 16.45, 18.45, 20.45; SACRA CORONA 10.00, 12.30, 15.00, 19.15; BEÉPÍTETT SZÉPSÉG 17.30, 19.45, 22.00; MI KELL A NŐNEK? sz. 10.30,13.00,19.30, 22.00; HÉ HAVER, HOL A KO­CSIM? 15.30, 17.30, 21.45; CSO­KOLÁDÉ 14.30, 17.00 *35673* Kérdezzen: ® 316-165 Ezen a kaposvári telefonszá­mon a szerkesztőségünk je­lentkezik. Ha kérdése van Ka­posvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban kö­zöljük. Hívásaikat üzenetrögzí­tő fogadja. Kérjük, hogy a kér­dés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámu­kat. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom