Somogyi Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-14 / 88. szám
Somogyi Hírlap 2001. Április 14., Szombat Hétvége Nagy sikerrel mutatták be Kaposváron Koltay Gábor millenniumi játékfilmjét, a Sacra Corona című történelmi játékfilmet. A somogyi díszbemutatón a közönség találkozhatott a rendezővel, az operatőrrel és a főszereplőkkel is. Koltay Gábor rendező egy éve még úgy tervezte, hogy 2000 karácsonyán, István király megkoronázásának ezeréves évfordulóján bemutatják a filmet, de pénzügyi okok és az aprólékos utómunkálatok miatt ez csak 2001 húsvétjára valósulhatott meg.- Utólag mindezt nem bánjuk, hiszen úgy érezzük: minden téren sikerült a lehető legjobb munkát kiadni kezeink közül - mondta Koltay Gábor. - Közel egymillió dollárba került a film, . de rengeteg önkéntes segítő akadt, akik legalább ekkora értéket képviselő munkával vettek részt a produkcióban. Köszönet illeti a somogyi barátainkat, akik közül a somogysárdi lovasbázistól nagyon sok segítséget kaptunk. Még mielőtt az a vád ér, hogy kevés volt a statiszta, megjegyezném: ötszáz lovas és kétezer gyalogos látható a csatajelenetekben bővelkedő filmben, amely történelmünk egy kevésbé ismert korszakáról, az István király utáni belharcokról szól. A három fivér, Salamon, László és Géza konfliktusa bontakozik ki a történetben, amely László hatalomra kerülésével a Szent Korona legendáját is elmeséli. Három frissen felfedezett, tehetséges színész alakítja a főszerepeket, akik előtt nagy jövő áll. A Lászlót alakító Szarvas Attila a Gór Nagy Mária Színitanoda növendékeként vett részt a válogatáson, ahol maga sem hitte el, hogy megkaphatja Szent László király szerepét.- Legfeljebb egy epizódszerepre számítottam, aztán később döbbentem rá: tudatosan kerestek fiatal színészeket a főbb szerepekre - mondta Szarvas Attila. - A forgatásról csak közhelyekben tudok beszélni, mert álomszerű volt. Sosem felejtem el, amikor egy erdélyi helyszínen egy asszony meglátott a jelmezben és nyomban felkiáltott: „Hiszen ez maga Szent László király!” Nagyon bízom benne, hogy megfeleltem azoknak a képzeteknek és legendáknak, amelyek a köztudatban a lovagkirály alakját jellemzik. Ezzel a filmmel gyermekkori kalandvágyam vált valóra, csak kissé súlyosabb formában, sok veszélyes jelenetben. Egyébként a forgatáson a somogyaszalóí úsztatás sztorik ezek, mint a katonatörténetek. A Salamon király szerepében látható Horkay Péter egészen furcsa körülmények között került a filmbe, hiszen előtte még lovagolni sem tudott.- A válogatáson azt hazudtam, hogy jó lovas vagyok, mert különben semmi eséSzarvas Attila László királyt, Horkay Péter Salamont, Oberfrank Pál Gézát kelti életre volt az egyik legkellemesebb jelenetem, a csepeli gyárcsamokban felvett csatajelenet pedig a legrémesebb nehézségeket okozó élményem. Először el sem hittem, hogy a Gáborék komolyan gondolták a csata helyszínét. Később kiderült: nem vicceltek, hiszen a csarnokban hideg vízzel locsolták az „esőben” küzdő „harcosokat”. Sajnos történt baleset is a forgatáson, az egyik mindjárt az első héten a Gézát játszó Oberfrank Pállal, aki lovasbalesetet szenvedett és eltörött a kulcscsontja. Mindezek ellenére hősiesen végigcsinálta a legnehezebb jeleneteket is. A besenyő vezérrel, azaz Sípos Imrével való párviadalom során a kardom pengéje elérte a csuklóját, s átszakította három ínszalagját. A jelenetet a hév továbbvitte, csak utána derült ki a dolog. Szerencsére mára „beforrtak a csontok”, így már csak olyan lyem sem lett volna a szerepre - így Horkay Péter. - Azután ültem először lóra, miután megtudtam, hogy én lehetek Salamon. Ehhez képest a forgatáson már egészen jól ment a vágta. A filmben rengeteg a fiatal, még ismeretlen arc, és mindez talán még az előnyére is válik. Úgy hiszem, felnőttem Salamon szerepéhez, átéreztem a vívódó egyéniség negatív és pozitív oldalait is. Örömjáték volt ez mindannyiunk számára, s ez szerintem látszik a film energiáin is, amelyet bizton megérez majd a közönségünk is. A gyönyörű magyar tájak forgatási helyszínei lenyűgöztek, bár akadtak veszélyes helyzetek is a film felvétele alatt. Az egyik ilyen szituációban a Peterd ispán szerepét játszó Bicskey Lukács is „tévedett” pár centit, így a Lászlóra támadó „besenyő” nyakába fúródó penge Koltay Gábor 1976-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán, majd négy év múlva a Színművészeti Főiskola rendezői szakán szerzett diplomát. Filmrendező és a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója. Filmjei: A koncert 1980, István a király 1983, Julianus barát 1990, Honfoglalás 1996, Sacra Corona 2001. Koltay Gábor csak a szerencsének köszönhetően nem okozott nagyobb sérülést.- A grandiózus csatajelenetek mindig magában hordozzák a sérülésveszélyt, de a kisebb-nagyobb balesetek mellett szerencsére tragédia nem történt - mondta Bicskey Lukács. - Ha csak az nem, hogy a filmszerep kedvéért mindenki eldobta a borotváját, és a hatalmas haj- és sza- kálldíszek furcsa reakciókat váltottak ki a környezetünkből. Engem például kapásból home- lessnek néztek, amikor beírattam a gyereket iskolába. Ami az alakításomban látható Peterd ispánt illeti, somogyi főúr volt, mégpedig az egyik leghatalmasabb területtel és hadsereggel rendelkező. Még soha nem árultam el, de a szerepet eléggé furcsa körülmények között kaptam meg, hiszen még három éve, a Szegedi Nemzeti Színház tagjaként eldöntöttem, hogy én ebben a filmben szerepelni fogok. A válogatáson meg is feleltem, csak először egy olyan szerepre hívtak, ami később kimaradt a filmből. Szerencsére másodjára is a stáb eszébe jutottam, így én lehettem Peterd megszemélyesítője. A film fényképezéséért az a Ncrnk Emil felelt, aki tizenöt évi ausztráliai tartózkodás után tért haza erre a produkcióra. Munkájáról Vittorio Storaro, az Oscar-díjas olasz operatőr is elragadtatással beszélt.- Amikor elvállaltam ezt a felkérést, tudtam, hogy millenniumi filmnek fog elkészülni - mondta Novák Emil. - Emellett azonban az is fontos volt a számomra, hogy ez egy izgalmas történelmi kalandfilm legyen, amelyben a nézők akciójeleneteket láthatnak. A célunk egyértelmű volt már a szereplőválogatásnál is, hiszen olyan színészeket választottunk, akik a kaszkadőrök nélkül is képesek voltak a nyugati akciófilmek minőségét hozó alakításra. Utólag megnézve a filmet, nagyon szerencsések voltunk, mert az összes választásunk beigazolódott. Senkit nem emelnék ki közülük, mert mindegyik zseniálisan oldotta meg a feladatát, de arra azért felhívnám a figyelmet, hogy olyan karakterek születtek most vászonra, akik a XXL századi magyar film meghatározó arcai lehetnek. Ezzel a rendező is egyetértett, aki szerint Földi László, Bartus Gyula, Wolhmuth István és Auksz Eszter nevével is egyre többet találkozhat majd a magyar mozinéző a közeljövőben.- A filmben a fiatalok mellett a népszerű Ónodi Eszter, Berek Kati, Tyll Attila, Mécs Károly, Széles Anna és még sok más jelentős színész is szerepel, s egy kisebb szerepet Franco Nero is elvállalt. A forgatókönyvet Nemeskürty István írta, a jelmezek Kemenes Fanni, a díszlet a szintén fiatal Végvári Zsófia nevéhez fűződik, a zenét pedig Koltay Gergely szerezte. Kuriózum, hogy a három főszereplő analógiájára a magyar rockzene három kiemelkedő személyisége, Demjén Ferenc, Horváth Charlie és Varga Miklós éneklik a főcímdalt. A filmzene sikerre számíthat, de szeretnénk, ha magát a filmet is rekordnéző tekintené meg. Ez annyit jelenthet, hogy a Gladiátor 700 ezres nézőszámát túlszárnyalhatja ez a történelmi játékfilm, amelynek a nyugati filmpiacon is kiváló esélyei vannak. Remélem, hogy a nézők jól fogadják az alkotást, amely szórakoztató voltán túl egy lelki épüléshez, egy egészséges nemzettudat kialakításához is hozzásegítheti őket. TAKÁCS ZOLTÁN Filmvásznon a lovagkirály története Somogyi helyszínek is feltűnnek az utóbbi évek legnagyobb szabású hazai mozijában Szárított virágok A kora délutáni napsugarak, betűzve a spaletták rései között, bearanyozták a kavargó porszemeket, amik kit tudja honnan gyűltek egybe, mint reflektor kévéjébe a megzavarodott bogarak. Nézte Ézsiás, mint csillannak, mintha a tejút egy darabkája szállt volna le szobájába, erre az április eleji délutánra. A nagy karszékben, féloldalasán fekve, nem jött álom a szemére, mint szokott ebéd után egy kis időre. Az újság a földön, s homlokán a pápaszem. Kintről, a nagy platán tetejéről behallatszott a rigótrilla, amint bekiáltotta a világba, immáron tavasz van, akárki megláthassa. Az almárium faragott kazettáiban, állukat támasztó, alabástrom testű gráciák mozdulatlan arcán, mindez nem váltott ki hatást. Archaikus mosollyal meredtek a csillogó porszemekre, tán századokkal ezelőtti világba. A könyvespolcon száradó virágokra. Feltápászkodott, ropogva nyújtózott. Aztán levetve házikabátját, kezébe véve csontfejű sétabotját, lábára nézett. Szürke kamáslijának ripszszegélye feslett, vajon hogy lehet, hogy ez idáig észre nem vette. De mindegy az, legyintett. Egy sétára a kertben alkalmas lehet, hisz nem a promenádra indul, sem pedig a Feltámadásra, tömjénszagú körmenetbe. A keskeny sétaútra behajoltak a bokrok ágai, zsenge, apró, zöld leveleik fürödtek az enyhe szélben s mintha helyeslőén bólogatnának a madarak szavára. Az élére állított, egymás oldalának támasztott szegélykövek frissen meszelve, fehéren ölelték a virággruppokat. Jácintok lila, fehér harangjaik körül korai méhek döngicséltek. S a mahóniák tüskös-viaszos leveleinek takarásában ibolyák kéklettek tenyérnyi csomókban. Meg-megállt. Botjával a bokrok aljába bökött, megpiszkálva a tavalyról ott maradt, összeszáradt avart. Fejcsóválva gondolta, mindenütt van fellelhető jele az elmúlásnak. S az egyik kő tetején, mint egy szobor, zöldhátú gyíkocska, feje feltartva a meleg sugarak felé fordítva. Lépte rezzenésére villámgyorsan iramodott az itt felejtett, összepöndörödött levelek takarásába. A nagy aranyvesszőbokor lehajtó ágainak ezernyi sárga virága, mint egy zuhatag a nárciszokra, mint hullámok fehér habjára az égnek villanó sugarai borultak. S mellette a kőpad, hátán s lába alján zöldellő mohával. Szemben a japánbirsbokrok pirosodó virágai között a kálvária támasztja hátát a kőfalnak. Nem mulasztotta, még télen sem kezével kis helyen lesöpörve róla a havat, hogy csak egy tört időre le ne telepedjen a padra. Akkor a szürke légben a varjak röptét kutatva számolta az időt, meddig kell várni a tavaszra, a már ki tudja, hányadikra. Mikor enged fel a fagy, s olvad le a hó a keresztet görnyedt háttal vonszolóról. Sétabotját maga mellé téve ereszkedett helyére. Arcát a napba tartva, mint a Teremtőnek kis állatja tette, kit békés helyéről ő rezzentett el, szemét lehunyta. A távoli harangszót hallgatta, és visszahozta a végtelenből az éveket. Térdig érő selymes fű simogatta lábszáraikat amint szaladtak. Karjukon kiskosár hintázott, aljában pipitér és pitypang sárgállott. Eltépett száraikon fehér nedv szivárgott. A fészket díszíteni szedték, hogy nagyobb kedve legyen majd a nyúlnak beletojni olyanokat, amit sehogy se értettek, hogy tudnak. De ez kit érdekelt akkor, hisz a kiserdő aljában, amit az udvarvégi kerítéstől jól látni, minden este gyülekeztek a nyu- lak. Mesélte nagyanya, most tanácskoznak, milyenre is fessék a tojásokat. Melyikből hányat, s ki csinálja a cu- kornyulat, s bárányt, sztaniolba ki csomagolja. Aztán majd puttonyokba rakják, a hátukra kapják és iramodnak vélük kerteknek aljába. Besurrannak a kiskapun, hiába leselkedne a gyermek, meg nem láthatja.- Tettél ki káposztalevelet? - torpant meg a kislány, miközben hosszú, szőke copfját hátravetette. Hajában a masni kékje, mint szeme színe, s homlokában kis göndörök, s ahogy nevetett, arcán aprócska gödrök.- Nem is keveset - felelte a fiúcska önérzetesen, miközben lecsúszott kantárszárát, talán e nap ezredszer, vállára tette. - De valószínű, hogy nekem nem hoz, csak hagymahéjat...- Az meg, hogy lehet - kerekedett el a kislány szeme.- Mama mondta, úgy mint a Glávicsoknak... azok is rosszak...- Akkor majd én,... adok az enyémből - hajtotta le fejét a kisleány, hajfonatát babrálva.- Ha így van, én meg elveszlek tégedet feleségnek vágta ki a fiúcska. S amint így összenéztek, a dolgot hitték is egészen. Újra megfogták egymás kezét, s megiramodtak, szöszke fejükön napsugárkorona. Ézsiás nagyot sóhajtott, s azon gondolkodott, hogy juthatott eszébe ennyi év után ez a vallomás. Mert hisz az volt, szeplőtlen. Hol van már az a rét a várfal alján, s a szomszédból az a leány, kivel felcseperedett. Elszállt az a világ, mint ünnepi körmenet baldachinje alól a kékes tömjénfüst. A kálváriára nézett. A Megváltó térdre esve, s hátán a patibulum és a stipens keresztje, kőbe merevedve, miként a segítő mozdulat, hogy felemelje. Sokszor elmerengett ezen a képen, ami a maga egyszerűségében a szenvedést és a megváltás reményét hirdette.- Ó Uram - sóhajtotta -, aki mindannyiunkért meghaltál a kereszten, mozdulsz-e a magasságokból, hogy bizonyosságot adj a kétkedőknek... hisz jöttek még utánad, kik prófétáit hirdettek... Szemét lehunyta, s elmerengett Josephus Flavius írásán. A könyv a polcán, rajta pár szál szárított virág. A parkon szél suhant át, s egy felhő kúszott a nap elé, elnyelve derűs sugarát. Álbinus római helytartó bosszúsan tette le serlegét, s a főtanács küldöttének kiáltva mondta.- Jehoszef bar Oyapa csontjai már kifehéredtek osszáriumában! Mit akartok hát ennyi év után?!- Tégy igazságot urunk! - felelte Zerah. - Jeruzsálem pusztulását nem jövendölhette büntetlenül a templomban a Názáreti sem. Vézna embert vezettek be, nem volt rajta félelem, csak arcán sebhelyek, s vérfoltok szakadt ruháján. Kezében száradó virág.- Neved? - kérdezte Albinus.- Jézus ben Ananiás - felelte fejét felemelve.- Honnan jöttél, ki vagy s miért tetted?- Mindez nem lényeges - felelte bátran. - Tudd meg római, halott város felett nincs hatalma senkinek. Miként e volt virág, az életetek!- Eszelős - kiáltotta Albinus. - Korbácsoljátok meg, aztán ki vele, takarodjon!- Feszítsd meg - mondta Zerah elsötétülő arccal. Albinus megrázta fejét s az ajtóra mutatott.- Elég volt! Megdörrent az ég, szél süvöltött, s belekapott az ablak kárpitjába, s a fény úgy fogyott, ahogy a megkorbácsolt távolodott. S hiába ordított Albinus fáklyák után, az örök sötétség ráborult, többé már néki nem világosodott. A légben szárított virágok szálltak. Ézsiás kinyitotta szemét. A napot sötét felleg takarta, s arcára mint vékony permet, szitált az eső, de őt nem zavarta. Kabátját kissé összébb húzta, s várta, ahogy jött, majd úgy szalad tova az áprilisi csalfa, mert most van annak ideje, hogy szél úrfi megkergesse a lusta fellegeket. Asszonya a szalonban a nyitott ablak mellett ült. Térdén himzőráma, hosszú haját a napsugár fonta. Állát kezére támasztva ábrándosán nézett ki a tavaszi világba. A virágba borult barackfán madarak kiáltoztak. Blúzának csipkéi, ujjának fodrai, mintha maga is egy virágzó fa volna. Mellette a kis kerek asztal térítőjének rojtjai a szőnyegre omoltak. S rajta egy kristályvázában virágok pompáztak. A jácint édes illata körbevonta. Ő megállt az ajtóban, és nézte. Csak azt tudta, semmit se érne ez az élet nélküle. Kezében frissen szedett virággal hozzá lépett.- Kedves, indulni kellene. A körmenetre már lassan gyülekeznek... - Az asszony feléje fordult, s mosolygott.- Mondja uram, ha majd el száll ez a sok tavasz, s arcomon a ráncok pókhálója van, Illatos virággal jön-e hozzám újra?- Kedvesem, nekünk az örök kikelet marad - mondta Ézsiás, miközben az ölébe tette a hamvas virágokat. S ekkor_elhalt a kinti madárdal. Az eső elállt. Ézsiás felállt, megtörölte arcát. Kabátjának fazonja alig nedvesedett. Virágot már rég nem szedett. De most, ahogy indult befelé, a nárciszok közül párat szakított. Megállt az ajtóban, mint régen. Az ablak melletti karszék, ami már jó idő óta csak maga van, most is üresen állt. Nem történt csoda. Az asztalhoz lépett, s a vázába helyezte a virágokat. S amit évek óta nem tett, a karszékbe telepedett. Szemével a könyvek polcán Josephus Flavius könyvét kereste. Békesség szállta meg. Elhalt a madárdal, üveges csend lett. S a nárciszok a vázában lassan száradtak. UJKÉRY CSABA
