Somogyi Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-29 / 74. szám

2001. Március 29., Csütörtök KAPÓ SVA R Somogyi Hírlap - 5. oldal Harmincnyolc napirend A kecelhegyi lakóterület szabályo­zási tervének jóváhagyásáról is dönt ma a városi közgyűlés. A képviselő-testület szavaz az iparo­sított technológiával épült lakó­épületek energiatakarékos felújí­tásának a támogatásáról, az ön- kormányzati bérlakásépítésről és a vis maior kérelmek beadásáról. A ritmikus-sportgimnasztika- csarnok hatékonyabb kihaszná­lása, a református egyházzal a Béla király utcai ingatlannal kap­csolatban kötendő megállapo­dás, a kaposvári gyermek- és ifjú­sági önkormányzat létrehozása ugyancsak szerepel a napirendi pontok között. Pályázatot nyújt be a megyeszékhely a nyugdíjas­házra, ezért erről is kikérik a vá­rosatyák véleményét. A közgyű­lésen tájékoztatót hallgatnak meg a hirdetésekkel és a reklám­rendszerrel kapcsolatos tevé- kenység ellátásáról is. ______sz. k. kö dtetés mellett gondolkodtatniuk is kell.- Van példaképe?- Az újítók állnak hozzám közel, azok, akik nem olvadtak bele egyik kor irányza­tába sem. Van Gogh, Gustav Klimt, Degas és Rippl-Rónai erősen hatott rám. A művé­szetismeret ugyancsak fontos, ezért forga­tom gyakran az ilyen könyveket. Több nagy művész alkotását láttam eredetiben, azokból is sokat tanultam. Jártam Párizs­ban, New Yorkban, Londonban és Brüsz- szelben. Szeretnék eljutni Spanyol- és Olaszországba is.- Mivel tölti az idejét, mikor nem alkot?- Gyermekkoromban ritmikus sportgim­nasztikára jártam, most fitnessre. A sport ugyanis fegyelmezi és erősíti az embert. A fi­zikai és a lelki állapot egyensúlyban kell le­gyen, ezért törekszem is erre. Szeretnék to­vábbtanulni, érdekel a tervezőgrafika. Szeren­csém van, hiszen a csa­Fiilöp Valéria 1977-ben született Ka­posváron. A katolikus gimnáziumban érettségizett, s 1998-ban végzett az iparművészeti szakközépiskola alkal­mazott grafikai szakán. Tagja a So­mogyi Művészkör Egyesületnek. Kísérletek emberi arcokkal ládom mindenben támogat. Azt sem tartom elképzelhetet­lennek, hogy külföldön éljek. Szeretem Kaposvárt, hiszen ideköt minden fontos élmé­nyem. SZABÓ KINGA Fülöp Valéria nevét már ismerik a kaposváriak, hiszen több kiállítása is volt a városban. Legutóbb a Szán­tó utcai óvodában mutatkozott be, a megyeszékhely szórakoztató- és be­vásárlóközpontjában pedig naponta találkozhatnak vele az érdeklődők. Bene János festőművésznek sokat köszön­het Fülöp Valéria, hiszen valójában ő indí­totta el a pályán. Molnár Júlia, gimnáziumi rajztanára ugyancsak hozzájárult a festé­szet és a grafika iránti szeretetéhez. Közép- iskolásként a Balázs János Körbe is járt, ahol sokat tanult Horváth János Milán mű­vészettörténésztől.- A műtermem egyúttal kirakat is, így bárki láthatja, hogyan dolgozom - mondta Fülöp Valéria. - Már nem zavar, ha néz­nek, hiszen a munkámra figyelek. Van mo- dellem is, így nem okoz gondot az alkotás. Az emberek meglehetősen bátortalanok; kérték már néhányan, hogy rajzoljam le őket, de mire nekiláttam volna, meggon­dolták magukat. Az emberábrázolás, a portrék állnak hozzám a legközelebb, de most még sokat kísérletezem; nem szeret­nék leragadni egyetlen stílusnál. Keresem azt, ami igazán én vagyok. Kiállított már a Kinizsi iskolában, a kato­likus gimnáziumban és - többedmagával - a Vaszary Képtárban is. Májusban pedig a Múzsa kávéházban mutatja be alkotásait. A bevásárlóközponti műtermet azért tartja szerencsésnek, mert így közelebb hozhat­ja az emberekhez a művészetet. Iskolában sajátította el a szakma elméletét, de igazán sokat a festőművésztől tanult. Azt tartja: minél több tapasztalatra tesz szert valaki, annál kiforrottabb a személyisége.- A művészetben mindazt megtaláltam, amit keresek; ebben a világban jól érzem magam. Arra teszek föl mindent, amivel éppen foglalkozom. Sajnálom, hogy van­nak olyan festők, akik csak piacra „termel­nek”. A legtöbb ember, sajnos, inkább csak velük találkozik, s ebből messzemenő kö­vetkeztetéseket von le. Pedig a XXI. száza­di művészet értékes, igazi mondanivalót sugall. Az alkotásoknak ma már a gyönyör­________________________Hírek_________________________ LO PÁS. Lopás vétsége miatt indított eljárást a kaposvári rendőr- kapitányság két tettes ellen. A két nő egyike Zalaegerszegről, a másik Tapolcáról érkezett. Egymás tevékenységéről nem tudtak, de mindketten betértek az egyik nagyforgalmú kaposvári drogéri­ába. Borotvákat loptak, egyikük 17, a másik pedig mintegy 32 ezer forint értékben, (je) RÁKÓCZI-HÉT. Színes programokkal folytatódott tegnap a Rákó- czi-hét programja. Folytatódott a vetélkedő sora, a nagyobbacská­kat sportvetélkedő, a kicsiket akadályjáték várta. A programok so­rából ezúttal sem hiányozhatott a népszerű vendég: skeet-lövő be­mutatót láthattak a diákok. A Rákóczi-hét rendezvénye holnap folytatódik, (je) _____________________________________________■ Am i gyönyörködtet, és ami nem Azt mondják, hogy a változatosság gyönyörködtet. A változé­konyság, a befej ezetlenség is - teszem hozzá gyakran, amikor Kaposvár utcáit járom. Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy jó dolog mo­dern vagy felújított épületek között élni, dolgozni, rendezett utcákon, tiszta parkokban csatangolni. Én azonban úgy vélem, nemcsak az építkezések eredménye a fontos, hanem maga az építkezés is, bár az ilyesmi tényleg sok kellemetlenséggel, sőt rumlival jár átmenetileg. Lehet, hogy azért gondolom így, mert a befejezettségben mindig van valami szomorú ünnepélyesség. Az „élet” maga igazából másutt keresendő: a feladatokat jól-rosszul megoldó, állandóan új gondokkal vesződő polgárok hétköznapjaiban. Ál­talában nem szeretjük a véglegesen elrendezett problémákat. Az ember mint alapvetően tökéletlen lény inkább csak a múze­umi tárlókban keresi a tökéletességet. Szívesen megnézünk egy kiállítást, de aligha élnénk szívesen egy panteonban. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy valami baj len­ne Kaposvár legszebb városrészeivel. Arról van szó csupán, hogy mindig megdobogtatja a szívem, ha építőmunkásokat, va­lamint deszkakerítéseket, teherautókat, betonkeverőket és ha­sonló készségeket látok, mert ez felfrissíti a már véglegf?) ki­csinosított utcák nyugalmát, mozgalmassá, életszagúvá vará­zsolja a várost. Egyszóval úgy érzem - s talán más is így van ezzel -, hogy akkor jó nekünk, ha tudunk még fejlődni. Az átmenetiség gyakorta kellemes meglepetéseket is tarto­gat. A téglakupacok, árkok, pallók s az építkezések közleke­dést befolyásoló egyéb „melléktermékei” pedig nemcsak a lá- bunkat mozgatják meg olykor, hanem a fantáziánkat is. Persze okozott némi kellemetlenséget, amikor a megyei könyvtár át­alakítása miatt az olvasók az újonnan emelt épület használatá­ra kényszerültek. Tagadhatatlan azonban, hogy ennek a helyes kis házikónak sajátos hangulata van, amire soha nem derült volna fény az építkezés és a költözés vesződségei nélkül. Többször rajtakaptam már magam, hogy az épület kerek kajüt­ablakain kibámulva a hullámzó Balaton kékségét képzelem magam elé, miközben a távolban felködlő Badacsonyt keresem meg a többi tanúhegyet. Valaki még azt is megjegyezte, hogy az új ház ablakai mögül nézve olyannak látszik a felújított, régi könyvtárépület, mint Fonyódnál a kikötéshez készülődő kata­marán... Eleinte a vasútállomással szemben, a Szarvas-ház mellett in­dult építkezést is repeső szívvel csodáltam. Sőt, egy darabig még azt sem bántam, hogy leálltak a munkálatok. Hiszen mi tarthatná inkább ébren a helybeliek érdeklődését, mint egy so­kat ígérő felvonulási terület? Úgy gondoltam, ezután a vasúton idetóduló idegenek is rögtön látni fogják, a lokálpatrióta kapos­váriak lelkes magyarázatai nélkül is, hogy végre egy igazán di­namikus, fejlődésben levő településre érkeztek, ahol szakadat­lanul változik, épül és szépül valami. Lehetséges azonban, hogy kissé túlzásba vittük a dolgot. Talán már bele is fásultunk. Az utóbbi időben nem nagyon hallok találgatásokat arról, hogy a telken meredező oszloperdő huszadik századi ipari műemlék-e vagy netán Schliemann Henrik, a híres régész által félig kiásott, ókori görög vásárcsarnok. Ha egy nagy reményekkel megkez­dett munka ennyire megmerevedik, az már aligha képes a ter­mékeny és gyönyörű változékonyság, az állandó fejlődés képze­tét kelteni, sem az idegenekben, sem a bennszülöttekben. Mégsem hiszem, hogy fel kellene adni a reményt, miszerint a polgári átalakulással együtt ez a kissé elfuserált „Pál utcai grund” is átalakul majd egyszer. Elvégre mindenre, még a vég­telen történetek befejezésére is megvan az esély a „lehetőségek városában”. nagy zoltAn Eladó bérlakások, vonakodó vevők Még több bérlakást szeretne eladni a város, ám a bérlők egyre kevésbé érdeklődnek e lehetőség iránt. Pedig néhány hónapja a fel­tételeken is könnyített az önkormányzat. Október óta van érvényben az az önkormányza­ti rendelet, miszerint még kedvezőbb feltételek­kel eladják az önkormányzati bérlakásokat. A képviselő-testület úgy vélte: a tavalyi robbanásszerű lakásár-növekedést nem tudták követni a vásárlók, ezért döntött a kamat csökkentése mellett. Az „alap” ugyanaz: elővásárlási jog azokat a bérlőket illeti meg, akiknek határozott időre szól a jogviszonyuk és az ingatlan nem áll korlátozás alatt. Részletfizetés esetén az önkormány­zat a forgalmi érték 75 százalékáért értékesíti a lakást, a szerződéskötés­kor ennek a 10 százalékát kell befizetni. A fenn­maradó részt havi részletekben törleszthetik, s legföljebb huszonöt évi részletfizetést kérhet­nek. Ez egy évig kamatmentes, utána - a koráb­bi 20 százalék helyett - most 10 százalék a ka­mat. Az változatlan, hogy készpénzes vásárlás Tiszta lépcsőházak esetén a forgalmi érték ötven százaléka a vételár. Volt olyan idő, hogy több mint hatezer bérla­kás volt Kaposváron. Ezek közül a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején évente csak­nem ezer lakást vettek meg. Most 1172 önkor­mányzati bérlakást tartanak nyilván, ebből 450-500 eladható, a többi tilalmi listán van. Ez utóbbiak olyan ingatlanok, amik az önkormány­zati törzsvagyonhoz tartoznak, műem­lék jellegű épületként védelem alatt áll­nak, határozott idejű szerződést kötöt­tek rájuk, a rendezési tervben városfej­lesztési célokra vannak fenntartva, il­letve szolgálati lakásként szeretnék hasznosítani. Az önkormányzat most újra átnézi a tilalmi listát, és várhatóan feloldja jó néhány lakás tilalmát. A kedvezőbb feltételek miatt októ­ber óta valamelyest élénkült a vásárlá­si kedv. Mégsem olyan zökkenőmentes azonban a bérlakáseladás. A panelkorszak lezárult, a la­kótelepeken már csak szórványlakások vannak. Maradtak a nehezen eladható, nagyobb értékű, bonyolultabban társasházzá alakítható belvárosi lakások. S az is nehezíti a folyamatot, hogy a bérlők közül évről évre több kerül ne­héz anyagi helyzetbe. Számukra az önkormányzat próbál valamilyen lehe­tőséget keresni, de sokan így sem tud­ják vállalni az alacsony törlesztőrész­letet, és inkább nem veszik meg a la­kást. S arra is van példa, igaz, csak el­vétve, hogy valaki hiába vásárolja meg a lakást, nem fizeti a részleteket, és az önkormányzat kénytelen visszaperelni az ingatlant. jakab edit Változatlan az az önkormányzat szándéka, hogy szeretne tiszta tulajdonú épületeket, lépcsőházakat. A „kényszerke­zelt”, vegyes tulajdonú épületek ügyei ugyanis egyre nehe­zebben intézhetők. Bár, a lakótelepi szórványlakások bérlői is élhetnének elővásáriási jogukkal, kényszeríteni senkit nem lehet. Az erről készült listát azonban minden évben el­készíti és elemzi az önkormányzat, hogy minél előbb meg­oldást találjon erre a gondra is. Ejtőernyő-készítő diákok Tegnap a kaposvári Honvéd utcai iskolá­ban rendezték meg második alkalommal a megyei technika­tantárgyi versenyt. A hetedikes-nyolcadi­kos tanulóknak sem az elméleti, sem a gyakorlati feladatok megoldásakor nem volt könnyű dolga. A műszaki rajzzal és eszközökkel kapcso­latos ismereteikről kellett számot adni, s jártasságot kívánt a technikatörténetben, sőt az űrhajózás alapismereteiben is. A legnehezebb fel­adat az ejtőernyő-ké­szítés volt, abból az alkalomból, hogy 450 éve találták fel az ejtőernyőt. A szerkezetnek fémből kellett összeforrasz­tani a vázát, és vá­szonnal bevonni. A Leonardo da Vinci-féle modellt természetesen kipróbálták a gya­korlatban is, egy kapszulával he­lyettesítve az ejtőernyőst. A technikaverseny korábban népszerű volt, s most Kaposváron is szeretnék újraéleszteni ezt a hagyományt a szervezők. Hogy ez sikeres volt, azt bizonyítja, hogy ezúttal hat - négy kaposvá­ri, egy siófoki és egy csurgói - csapat vállalta a megmérettetést. Közülük a siófoki Széchenyi is­kola csapata - Károly Krisztián, Csanádi József, Várai Viktor - bi­zonyult a legjobbnak. Ők képvi­selik a megyét az ajkai országos döntőn. ■ VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 422-497: - Ki a Kinizsi-lakó­telepi csarnoknak a tulajdono­sa? Az udvara ugyanis nagyon elhanyagolt, gondozatlan. Csuhaj László, a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási igaz­gatóságának tanácsosa: - A csar­nok tulajdonosa az önkormány­zat, s az épületet a Body Fitness Sportegyesület használja. A pol­gármesteri hivatal felszólította az egyesületet, hogy tegye rendbe az épület környékét. A közterületen levő zöldterület gondozását pe­dig a városgondnokság végzi. Tel.: 414473: - A Pécsi utca 52. számú ház utcafronti lakóit • nemrég kiköltöztették. Elképzel­hető, hogy a ház másik részéről is ki kell költözniük a lakóknak? Az üres lakásokban sok a jogta­lan lakó is. Ottóné Bene Ibolya népjóléti, igazgató: - Három család lakik a Pécsi utca 52. szám alatti hat ut­cafronti - önkormányzati - bérla­kásban, és őket most költöztetik át. Az önkormányzat szeretné, ha ezen a területen is elfogadha­tó látvány fogadná a városlakó­kat és a városon átutazókat. Ah­hoz, hogy ezt elérjük, szeretnénk megszüntetni az utcafronti laká­sokat. Köszönöm, hogy felhívta a hivatal figyelmét a jogtalan la­kókra. Ellenük a vagyonkezelő és szolgáltató rt léphet föl, a beje­lentés után erre nyomatékosan felhívtuk már a figyelmét. ■ Programajánló Ma 13 órakor játékbörze kezdő­dik a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Utána a diákok talál­koznak a Csiky Gergely Színház művészeivel, s ezt műveltségi ve­télkedő követi. 17.30-kor kezdődik Pappné Baráth Katalin növendékeinek a zongorahangversenye a zeneis­kolában. 18 órakor a Gyergyai Galériá­ban A századforduló művészete címmel dr. Pandúr József tart előadást. ■ Szivárvány mozi 5: A GRINCS (szinkr. am.) 8: CHARLIE ANGYALAI (szinkr.am.) _____ *35473* Ké rdezzen: ® 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom