Somogyi Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-22 / 18. szám

2001. Január 22., Hétfő MEGYEI KÖRKÉP Somogyi Hírlap - 3. oldal ■ ■■ VÉLEMÉNYÜNK Vizsgára várva Azt mondta a rádió, hogy az állampolgársági vizsgára általános isko­lai tankönyvekből kell felkészülnie az itt letelepedő külföldinek. Ké­zenfekvő, hogy a sikerre vágyó pályázónak jól kell tudnia magyarul - beszélnie is, értenie is. Úgy hírlik, hogy a Himnusz ismerete szin­tén nélkülözhetetlen, ha a jelölt hátralevő életében a magyar törvé- ' nyéknek kívánja alávetni magát. Egyszóval: rendelkeznie kell azzal az általános műveltséggel, amely a törvényalkotók szerint kétségkí­vül minden magyar állampolgár sajátja, s birtokában kell lennie a nemzeti kultúrkincs legértékesebb és legnélkülözhetetlenebb darab­jainak. Éppen úgy, mint ahogy mi, a „bennszülöttek” nyilvánvalóan magunkénak valljuk és készségesen ismerjük a fent nevezett szelle­mi értékeket, ami Szent István és Kossuth Lajos országában nem is lehet másképp, természetesen. Legalábbis úgy gondolom, hogy ez a meggyőződés áll a kérdés jogi szabályozásának hátterében. A sajtó anól is tudósított a minap, hogy egyes honfitársaink „ ma­gukra vállalták” a vizsga terhét egy-két önmagában nem bízó külföl­di helyett, amivel persze nemcsak a dolgát könnyítették meg sze­génynek, hanem a pénztárcáját is. Mégis hiszem, hogy az esetnek egyedül az erkölcsi tanulsága lenne elgondolkodtató. Csak igen-igen óvatosan tehető fel a kérdés, hiszen ilyen dolgok­ról még beszélni is illetlenség talán, hogy vajon hány született ma­gyar akad e hazában, mármint a jelenlegi határok között, aki képes lenne „beugrani” egy effajta vizsgára valamelyik izgulós külföldi he­lyett? S ha mi magunk sem egyszerűen születésünk jogán lennénk magyar állampolgárok? Mi lenne, ha egy derűs reggelen arra a hírre ébrednénk, hogy rövid időn belül némi tudással, netán cselekvéssel kellene tanúbizonyságot tennünk „állampolgári” képességeinkről? Egy ilyen megmérettetés után vajon hányán lennének közülünk jog és papír szerint továbbra is magyarok - s hányán szorulnánk külön­féle trükkökre és praktikákra, hogy a pótvizsgán végre megszerez­zük magunknak az óhajtott bizonyítványt? Amennyiben ismétlésre kényszerülnénk, méltán lehetnénk nyugtalanok, hiszen biztosan rosszabbul járnánk, mint a felkészületlen külföldiek. Mert az bizonyos, hogy helyettünk nem akadna senki, aki pén­zért, esetleg puszta jó szándékból letenné a magyar állampolgársági viZSgát. NAGY ZOLTÁN Torgyán mögött áll a megye Barkóczy Gellért Ma választják meg a Független Kisgazda-, Földmunkás és Pol­gári Párt főtitkár-helyettesét Budapesten. A párt somogyi szervezetének elnökét, Barkóczy Gellértet jelölték e posztra. Ennek kapcsán kér­deztük a képviselőt.- Minek köszönné ezt a ki­nevezést; lojalitásának vagy pártszervező képességének?- A kezdetektől szerveztem a Kisgazda Párt megyei szerve­zetét, mindig egyetértettem a párt alapgondolatával. Tevé­kenységem meg is látszik So­mogybán, a megyei szervezet jól működik. Ennek köszön­ném ezt a kinevezést, semmi másnak.- A párt körül újabb viták vannak, a napokban ismét fel­gyorsultak az események. Ön leg­utóbb azt nyilatkozta, kitartanak a párt mostani vezetősége mellett. Fenntartja ezt az álláspontját?- Igen. Kitartunk, ez természe­tes. Semmi változás nincs.- Érvényes ez az egész Somogy megyei szervezetre?- Még tovább erősödött ben­nünk a kitartás. Félóránként jön­nek a bíztató telefonok, kívánnak jó egészséget nekem, meg erőt, kitartást.- A megyei vezetőségen kívül, kivel beszélt erről Somogybán? Is­meri mindenkinek az álláspont­ját?- Hogyne, tartjuk a kapcsola­tot. Itt változás nincs. Most kap­tam egy telefont, amelyben egy kaposvári hölgy gratulált. Járom a megyét, és mindenki ezen az állásponton van. Mint ahogy teg­nap Zalaegerszegen egy gyűlésen is - ahol ott voltam - egyhangú­lag támogatták dr. Torgyán Jó­zsefet, és azt az álláspontot, amit a megyei elnök képviselt. s. v. Civil Ház: szerződés két évre Újabb két évre meghosszabbította a Dél-Du­nántúli Regionális Nonprofit Szolgáltató Köz­pont, azaz a Civil Ház szerződését a közel­múltban a miniszterelnöki hivatal. A kapos­vári központ a következő években 2,5 milliós éves támogatást kap az állami hivataltól. A Civil Ház - hazánkban elsőként - 1999 októ­berében nyílt a megyeszékhelyen. A kaposvári intézmény után nyolc regionális intézmény kezdte meg működését az országban, majd to­vábbi tíz megyében létesültek hasonló hatáskö­rű civil szervezetek. Dr. Ureczky József, az intéz­mény vezetője elmondta: több szervezet egy­éves szerződése a közelmúltban járt le, ezután készültek el az értékelések az egyes civil házak munkájáról. A miniszterelnöki hivatal 18 intéz­mény közül tizenhéttel köt szerződést újabb két évre.- A kaposvári házat a Nagycsaládosok Kapos­vári Egyesülete működteti, ezért a feladataink zöme új volt. A központban tanácsadó szolgála­tot tartunk fenn; információs központot működ­tetünk; pályázatírási, jogi, valamint gazdasági tréningeket szervezünk, de tervezzük egy non­profit menedzsment képzés indítását is. Több rendezvényt valósítottunk meg és részt vettünk a Civil Fesztivál szervezésében is. Az elmúlt év­ben számtalan civil szervezet kereste fel az in­tézményt, ahol a szolgáltatások mellett civil adatbázist és pályázati figyelőt tartunk fenn, va­lamint nonprofit könyvtárat működtetünk. Dr. Ureczky József elmondta: a miniszterel­nöki hivatal 75 millió fo­rinttal támo­gatta az or­szágban a központok működését. Az idén 54, 2002-ben pe­dig 48 millió forintot külö­nít el a civil házak részé­re. A keret­csökkentés célja, hogy a civil házak idővel saját lábra állja­nak és olyan szervezetfej- Dr. Ureczky József fotó: kovács lesztést hajt­sanak végre, hogy a kétéves szerződés lejárta után már állami támogatás nélkül is stabilan működjenek. A kaposvári civil ház kiemelt tá­mogatást kapott az első időszakban, a központ a jövőben 2,5 millió forintos éves támogatásra szá­míthat. Dr. Ureczky József hozzátette: nem lesz könnyű feladat, ehhez támogatásokra lesz szük­ség a megyei közigazgatási szervezetek és a civi­lek részéről. Kaposvár önkormányzata például úgy segíti a házat, hogy az irodát ingyen bizto­sítja és a fenntartási költségeit is állja. sz. g. Védik a famatuzsálemeket Görgeteg Védelem alá helyezték az egykori legelőt és a több száz éves fákat. Turistacsalogató természeti látványosság vál­hat Görgeteg határából. A falu kuntelepi részének folytatá­sánál terül el az a négyszáz éves csertölgyes, amely páratlan szépsé­ge folytán egyedülálló a környé­ken. Az enyhén lankás, erdős terü­letet 50-100 évvel ezelőtt legelőnek használta a falu, s már akkor is több, erdőkivágás után megma­radt, öreg fa adott árnyé­kot a népes állatsereglet­nek. Nem volt ugyanis ritka a juh és tehéntartás Görgetegen, habár ez mára csaknem teljesen megszűnt. A faluban ma néhány gazda mindössze 10-12 tehenet tart össze­sen, s közös legeltetésre, csordahajtásra sincs'szükség rég­óta. Az egykori legelő az évek so­rán páratlan szépségű, természetes ligeterdővé vált, melynek megmen­tését határozta el a falu képviselő­testülete. Horváth Béla polgármes­ter elmondta, hogy bár je­lenleg magántulajdonban van az erdőrészlet, a mintegy négyszáz éves ősfák és a liget védelmét támogatja a terület tulaj­donosa, a Drawa Bt is. Ab­ban bíznak, hogy nem­csak meg tudják őrizni a tájra jellemző, de máshol szinte fellelhetetlen növényritkasá­gokat és famatuzsálemeket, de ké­sőbb turista útvonal részeként, ki­rándulóhelyként másoknak is láto- gathatóvá teszik Görgeteg termé­szeti kincsét. b. m. Támad az influenza Iskolabezárás és csúcsforgalom a rendelőkben (Folytatás az 1. oldalról) Móring József Attila polgármester lapunk kérdésére válaszolva el­mondta: az önkormányzat az is­kola vezetésével közösen a továb­bi fertőzések visszaszorítása ér­dekében - s mivel az osztályok­ban á munka is lehetetlenné vált - úgy határozott: öt napra bezár­ják az általános iskolát. A tanulási és értelmi képessé­gekben korlátozottak somogyvári iskolájában, ahol több mint há­romszázan tanulnak, ugyancsak sokan betegedtek meg, de ebben az intézményben még nem ter­veznek hasonló intézkedést. Mint lapunk is beszámolt róla, több mint húsz vizsgálati leletet vitetett a budapesti Országos Epi­demiológiai Központ víruslabora­tóriumába dr. Szőllősy József, a megyei ÁNTSZ járványügyi főor­vosa. A korábban Pécsen vizsgált mintában influenza A vírust nem találtak, más fajtát pedig nem tudnak kimutatni, ezért próbál­ják most a fővárosban izolálni az azonos tüneteket mutató kóroko­zót. A járványügyi főorvos el­mondta: pontos diagnózis a bu­dapesti központból a hét elején várható. Dr. Szőllősy Józseftől megtud­tuk: a betegek többsége az elmúlt héten fejfájás, láz és rossz közér­zet miatt kereste fel háziorvosát, a betegség tünetei közül hiányzik az A típusú influenzára jellemző végtagfájdalom. A megbetegedé­sek gócpontjai Buzsák, Kéthely, Andocs, Karád, Nágocs és Somogyvár térsége. _______ ________________ SZELLŐ GÁBOR Hír ek AUTÓ AZ ÁROKBAN. Az árokba borult Som és Ságvár közt egy személygépkocsi szombaton reggel. Vezetője elő­zésbe kezdett, de valószínűleg nem jól számította ki a távolsá­got, mert egy szembejövő jár­mű előtt már nem tudott visz- szasorolni. A vezető ijedtében ráfékezett, az autó pedig meg­csúszott a síkos úton és az árokban landolt. A jármű egyik utasát súlyos sérüléssel - felkar­töréssel - szállították a mentők a siófoki kórházba, (je) ROMÁNOK A ZÖLDHATÁRON. A Nagykanizsai Határőr Igazgató­ság magyar-szlovén határszaka­szán 52 személy próbálkozott ille­gális határátlépéssel az elmúlt hé­ten. Többségük Indiából, Romá­niából és Bangladesből érkezett, de voltak köztük jugoszláv, Szo­máliái, iraki, sri-lankai, algériai, burkina-faso-i, ghánai, sierra- leone-i és bosnyák állampolgárok is. A rédicsi közúti határátkelőn egy fiatal honfitársnőnket állítot­ták elő, aki egy kamion utasaként akart kilépni az országból, de a fő­város egyik kerületi kapitánysága által kiadott körözés alatt állt. (tz) JÁRDÁT ÉPÍTENEK. Ezeregy száz méternyi járda készült el az elmúlt évben Ladon az ön- kormányzat 1,7 millió forintos beruházása során. Az összegből a polgármesteri hivatal kilenc- százezer forintot pályázatból, a többit pedig saját erőből bizto­sította. Ebben az évben további felújítás várható a dél-somogyi településen, az önkormányzat egymillió forintot szán hasonló célra. Ladon a közelmúltban fe­jezték be a közhasznú munká­sok az árkok tisztítását és köz­területek rendbetételét, (szg) SZAKEMBEREKET KÉPEZNEK. Mivel az új gyermek- és ifjúság- védelmi törvény végrehajtásá­hoz az eddiginél több szakem­berre lesz szükség, gyermekvé­delmi ügyintézői tanfolyam in­dult Kaposváron. A 25 fős cso­portba sok munkanélküli is je­lentkezett, nekik a Munkaügyi Központ támogatja tanulmánya­ikat. A 120 órás tanfolyam végén oklevelet kapnak a sikeres tanu­lók, ezzel gyermekvédelmi szer­vezeteknél és önkormányzatok­nál helyezkedhetnek el a későb­biekben. A tanfolyamot a Ma­gyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség szervezte meg. (sv) ÁLLT A FORGALOM. Kidőlt egy fa az úttestre tegnap délután Bolhó és Lakócsa között. A bal­esetben szerencsére senki sem sérült meg, csak a fatörzs miatt a közúton jelentősen lelassult a forgalom. A természeti aka­dályt a helyszínre érkező tűzol­tók távolították el a forgalmas útszakaszról, (szg) ________ ■ Ha tmilliárd forint beruházás (Folytatás az I. oldalról)- A pályázati feltételeket és a teljesí­tésükhöz szükséges igazolások kö­rét a pályázat kiírója határozza meg, előfordul, hogy csak 9, de olyan is van, amikor 25 melléklet csatolását kérik - mondta Staub Ferenc, az Ál­lamkincstár megyei fiókigazgatója. A benyújtott pályázatok már a döntés előkészítési szakaszában hozzánk kerülnek. Ilyenkor derül ki, hogy melyek nem fogadhatók be: a tavalyi 150-es szám magáért beszél. A pályázók többségét azon­ban hiánypótlásra kell felkérni, iga- zolások„aláírások, szerződések hiá­nyoznak, nem megfelelő a fedezet, számszaki hibák vannak. Egy-egy munkával 5-6 alkalommal foglalko­zik az ügyintéző.- Mennyi idő alatt juthat pénzhez a nyertes pályázó?- Bizonyos igazolásokat, aláírá­sokat, szerződéseket, jogerős enge­délyeket még be kell szereznie, ami hónapokat vehet igénybe. Emellett szinte valamennyi pályázatnál át kell dolgozni az eszköz-forrás táblát is, ha nem a teljes igényelt összeget kapta. Általában 5-6 hónap alatt le­het pénzhez jutni, szélsőséges eset­ben azonban meghosszabbodhat az idő, amikor közbeszerzési eljárást kell indítani, illetve ha a pályázó nem tesz eleget határidőre a hiány­pótlásban előírt kötelezettségének. A fél év csak nálunk tűnik hosszú­nak, az Európai Unió országaiban sokkal szigorúbbak a feltételek, ott egy évig is eltart, mire a pályázó pénzt lát.- Hogyan ellenőrzik a pályázati pénzek felhasználását?- Az államkincstár a számlák be­nyújtása után folyósítja a pénzt a pá­lyázó számlavezető bankján keresz­tül, majd a beruházás befejeztével a területfejlesztési tanács munkabi­zottságával közösen ellenőrzi a megvalósulást. 1996 óta mintegy 2000 beruházás készült el. Tavaly nem derült fény olyan szabálytalan­ságra, ami miatt vissza kellett volna vonni az állami támogatást, olyan azonban akadt, ahol a pályázó ma­ga lépett vissza.- Milyen fejlesztések valósulnak meg a megyében e források felhasz­nálásával?- 1996 óta 1129 új munkahelyet teremtettek, ebből 433 a 2000. évi fejlesztéseknek köszönhető. A tá­mogatott pályázatok 3,5 milliárd fo­rintot kaptak, melynek felhasználá­sával 15,5 milliárdos beruházással gyarapodtunk. Rendezési tervek, fejlesztések készültek, infrastruktú­rával gazdagodtak a települések, ke­rékpárutak készültek, s számos zsáktelepülésnek nyílt meg a világ az elzártságot megszűntető út meg­épülésével. IZMÉNYI ÉV* Mi tudunk egy még biztonságosabb könyvet. Ha Ön a hagyományos pénzügyi megoldásokat tartja a legmegbízhatóbbnak, figyelmébe ajánljuk a Postabank Betétszámlakőnyvet, amellyel pénzét maximális biztonságba helyezheti, anyagi helyzetét pedig ugyanúgy szemmel követheti, mintha saját házipénztára lenne. • látra szóló, papíralapú, fenntartásos betét • 2 névre is köthető • Sávos kamatozású • A banki hálózaton kívül valamennyi postán elérhető • Ráadásul ingyenes készpénzfelvételt biztosít Q Posta Bank Információ: 06-40-44-22-00, www.postabank.hu Betétszámlakönyv

Next

/
Oldalképek
Tartalom