Somogyi Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-10 / 8. szám
2001. Január 10., Szerda MEGYEI KÖRKÉP Somogyi Hírlap - 3. oldal VÉLEMÉNYÜNK Pincerend Mióta a bor jövedéki termék lett, a borászok is megtanulhatták, mi is az a piacgazdaság. Meg azt is, hogy rendnek kell lenni. Pincerendnek. A rendelet megjelenésekor több pincetulajdonos is úgy értelmezte, akkor is könyvelnie kell, ha a szomszédját megkínálja egy fröccsel. Zúgolódott minden érintett. De - bár ez a csoda több mint három napig tartott - lassan megszokták a pincekönyvet, és minden ezzel járó adminisztrációt és kellemetlenséget. Azóta is - igaz egyre ritkábban - néha fölteszik a kérdést: mi szükség erre, hiszen a borhamisítók ugyanúgy működnek, a rossz lőrék ugyanúgy elárasztják a piacot. Most újabb gondokat okoz a jövedéki termék: zárjeggyel kellene ellátni a palackokat, sőt a műanyag kannákat is, zárjegy azonban nincs. Es ez a probléma már igazán közelről érinti a borászokat. Mert amíg a borhamisítók csak közvetve vesznek ki pénzt a nagyobb pincészetek „zsebéből”, a kicsik, csak saját fogyasztásra termelők pedig meg sem érzik, addig a zárjegy hiánya már azonnali bevételkiesést jelent. Hiába ugyanis a megrendelések, és hiába állnak a megtöltött palackok garmadában, eladni nem lehet. Márpedig akad, akinek két hét múlva ígértek csak megoldást. Addig ráérnek rendet tenni a pincében. Bár a sok teli üveg kö- zött ez most nem lesz egyszerű.____________________varga ottó Kapocs a puszták között Falugondnoki szolgálattal gazdagodott a valamivel több mint félezer lakosú Hedrehely. A szolgálat beindításához félmillió forinttal járult hozzá az önkormányzat. Bellái Béla polgármester elmondta: bár eddig is nagy szükség lett volna a falugondnoki szolgálatra, de a pályázatot csak az 500 lélekszám alatti települések nyújthatták be. Tavaly azonban rájuk mosolygott a szerencse; a megváltozott kiírás révén immár a 600 lélekszám alattiak is igényelhették a segítséget. Mindez Hedrehely és a külterületéhez tartozó, 46 lelkes Újhedrehely szociális gondjain enyhít leginkább. A több kis pusztából álló településbokor lakói között ugyanis sok a gyerek, akiknek ez óvodába, iskolába, s orvoshoz való szállítását, valamint az idősek egészségügyi ellátását egyaránt nagyban segíti. Krénusza Róbert személyében már falugondnokot is választottak, aki azonban a szakvizsga novemberi megszerzéséig csak ideiglenes működési engedéllyel dolgozhat. Szerencsére, a területfejlesztési tanácstól várt 700 ezer forintot már megkapták. Ezt saját forrásból, mintegy 350 ezer forinttal egészítették Id, és ezen vásárolták meg a falugondnoki autót. Időközben pedig a Szociális és Családügyi Minisztérium keretéből is megérkezett a működtetéshez szükséges másfél millió forint. várnai A környezet helyben van Balatonuelle Készül a megye környezetvédelmi programja, amelyet alülrőíépíikezver a települd- sek, civil szervezetek és a gazdaság szereplőinek közreműködésével dolgoznak ki. A tegnapi leltei kistérségi fórumot még 12 találkozó követi a megyei egyeztetés előtt. Gulyás Mihály a Környezet és Fejlesztési Tanácsadó Iroda ügyvezetője mondta tegnap Balatonlellén: a környezet helyben van. így utalt arra a helyzetre, amely helytelenül a környezetvédelmet szakterületekbe, problémák köré csoportosítja. Somogy környezetvédelmi programja nem így készül. Az iroda a helyzetfelmérést követően azonnal a településeken, a kistérségekben folytatja a munkát. A fórumsorozatot nem kezdhették volna alkalmasabb helyen mint Lelle. A város évekkel ezelőtt kidolgozta környezetvédelmi programját, megszabta a feladatokat és a megvalósítást évről évre ellenőrzik. Ugyanakkor " Lelle, mint a dél-nyugat balatoni kistérség központja kiemelt célként kezeli a tó vízminőség védelmét a “kömyeMkifflóJŐbeTiiházásokat. Dr. Spiégl Józsefit megyei közgyűlés alelnöke elmondta: bár szerencsés helyzetben van Somogy, mert kevés a környezetszennyező forrás, mégis a legnagyobb kihívás számunkra a környezeti értékek megóvása. Ezt támasztotta alá dr. Kocsondi József, a keszthelyi egyetem tanszékvezető tanára a megye környezeti állapotát elemezve. Dr. Tatján Lászlóné a környezetvédelmi tárca és a Balaton Fejlesztési Tanács összekötőjeként elmondta a környezetvédelmi célok, feladatok és ezek pénzügyi alapjainak megteremtésében nélkülözhetetlen az információ-áramlás fejlesztése. Az Európai Bizottság is erre utalt az országjelentésében. Szabó Zoltán a Siófoki Zöldfok Rt-től azt kérte a programkészítőktől, hogy ne hagyják tó a gazdasági érdekeket, mert enélkül nem lehet sikeresen megvalósítani a célokat. gáldonyi Borászok zárjegy nélkül Somogybán is több bortermelőnek okozott bosszúságot, hogy nem kapta meg időben megrendelt zárjegyeit, így nem hozhatta forgalomba borát. A vámhivatal illetékesei szerint a nyomtatványok hibás kitöltése vezetett a késéshez. A Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának közleménye szerint a mai napig mintegy 20 millió darab borzárjegyet szolgáltattak tó a felhasználók részére, tehát az az állítás, hogy nincsen zárjegy, megalapozatlan. A balatonboglári Eifert Borházba viszont nem érkeztek meg a megrendelt zárjegyek, holott tómért és palackozott borra is van megrendelésük. Mégpedig sürgős, ezért a hét végére mindenképpen szeretnének hozzájutni a zárjegyekhez, amelynek érdekében már jó pár telefont lebonyolítottak - tudtuk meg Eifert Józseftől, a borház ügyvezető igazgatójától. Hozzátette: december 18-án kapták meg a megrendelő lapot, amelyet még a két ünnep között elküldték a Vám- és Pénzügyőrségnek. Mintegy 4-5000 zárjegyet várnak, amelyeket a legutóbbi ígéret szerint két héten belül kapnak meg. Komáromi Ferenc, a szőlősgyöröki Szent Anna Borház tulajdonosa elmondta: némi késéssel ugyan, de a hét közepére megérkeztek a megrendelt zárjegyek. Nem érte hátrány a borházat, hiszen az év első két hetében nem volt számottevő megrendelés, a kereskedelmi forgalmazás igazán csak ezután indul be. Sípos Tibor, a kaposvári vámhivatal parancsnokhelyettese szerint Somogybán azért nem fordult elő az ország nagyobb bortermelő vidékeihez hasonló tiltakozás, mivel a kisebb borászatoknak Zárjegy nélkül még borversenyre sem vihetik palackjaikat a termelők fotó, kovács nem okoz hátrányt az értékesítésben jelentkező pár hetes csúszás. A borzárjegyek késéséről azt mondta: az igénylések feldolgozásakor derült tó, hogy a viszonylag egyszerű nyomtatványok 75-80 százalékát hibásan töltötték tó a gazdák. Ez az adatfeldolgozást és a zárjegyek kiadását is jelentősen hátráltatta, de a hibás adatlapokat beküldőket már felhívták a hiányzó adatokért.' Nagy Attila, a jövedéki alosztály vezetője elmondta: a kaposvári hivatalba megérkeztek a zárjegyek, illetve az igénylések mintegy tizedét már tó is elégítették. A VPOP illetékesei hangsúlyozták: valótlanok azok a kijelentések, hogy a vámszervek bizonyos rangsor szerint szolgálják tó a termelőket, mivel kizárólag a beérkezések sorrendjében, illetve a rendelkezésre álló tartalékok figyelembevételével adják tó a zárjegyeket. Bíznak benne, hogy a VPOP és a vele szerződésben álló beszállítók erőfeszítéseinek köszönhetően a helyzet napokon belül rendeződik. TAKÁCS ZOLTÁN Segítség a továbbtanuláshoz Somogybán népszerű a Bursa Hnngarica ösztöndíj Megyeszerte nagy sikere van a Bursa Hungarica tanulmányi ösztöndíjnak. Somogyból 77 település csatlakozott az Oktatási Minisztérium felhívására. A szaktárca az ön- kormányzatok együttműködésével ebben a tanévben indította be ezt az ösztöndíjat, amely a felsőoktatási inMegduplázott pénzek Bursa Hungarica pénzügyi fedezeteként három forrás szolgál. A helyi önkormányzat keretét a minisztérium megduplázza, és ehhez még adhat a megyei önkormányzat is. A főiskolai hallgatók tíz hónapra kaphatják a támogatást, a leendő egyetemisták három évre. Náluk évente felülvizsgálják a rászorultságot. tézmények hátrányos helyzetű hallgatóinak nyújt rendszeres anyagi segítséget. Tavaly kísérleti jelleggel Kaposváron vezették be ezt az ösztöndíjat a hátrányos helyzetű, felsőfokú oktatási intézményben tanulóknak. A beadott pályázatok bebizonyították életképességüket, ezért az Oktatási Minisztérium az egész országra kiterjesztette. A települési önkormányzatok szabadon dönthettek a csatlakozásról. A kísérleti programon változtattak, ugyanis a felsőfokú szakképzésben részt vevők is részesülhetnek a keretből. Akik érettségi előtt állnak, és tovább szeretnének tanulni, netán már fel is vették őket valamelyik főiskola vagy egyetem nappali tagozatára, csak halasztottak, ők is élhetnek a lehetőséggel. Nekik alakították tó a „B” típusú pályázati űrlapot. Kaposváron a 400 beérkezett pályázat háromnegyedét az utolsó napon adták le - tudtuk meg '■Budai Józsefnétől, a kaposvári polgármesteri hivatal szociális és gyámügyi irodavezetőjétől. Százan töltötték tó a „B” típusú lapot. A megyeszékhely önkormányzata hatmillió forintot tervezett erre az évre, melyet a szaktárca duplázott. 38 pályázat érkezett a siófoki ön- kormányzathoz. A város mintegy kétmillió forintot szán erre a célra - mondta Bemáthné Virág Erzsébet, az önkormányzat főmunkatársa. - Húsz olyan helybeli diák szerepel a nyilvántartásunkban, aki korábban nem kapott ösztöndíj-támogatást, pedig szociálisan rászorult volna. Barcson 47 főiskolás, egyetemista adta be szociális ösztöndíj pályázatát, a leendő hallgatók közül pedig tizenketten éltek ezzel a lehetőséggel. Fodor Sándomé főtanácsos kijelentette: a beérkezett igénylések ismeretében rendkívüli közgyűlés dönt arról az összegről, amit az ön- kormányzat erre a célra elkülönít. Marcaliban negyvennégyen jelentkeztek, a városi képviselő-testület félmillió forintot szavazott meg a Bursa Hungaricára. Balatonbogláron 29 diák pályázott a szociális ösztöndíjra. A képviselő-testület erre az évre félmillió forintos keretet szavazott meg a diákok támogatására. A nagyatádi önkormányzat 800 ezer forintot szán 2001-ben a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszer támogatására, amelyre 56-an adták be pályázatukat, s 20 leendő egyetemi és főiskolai hallgató is jelentkezett. Január 17-ig bírálják el a beadványokat. _____________FÓNAI, GÁLDONYI, BlRŐ, SZABÓ Hír ek INGYEN CSEPP. Dr. Gyenesei István a megyei közgyűlés elnöke és a Béres rt megállapodása alapján ezer darab ingyen Béres cseppet osztottak szét tegnap a megyei fenntartású szociális otthonok lakói között. A térítés mentes adomány létszámarányos elosztásának technikai részét a Park Szociális Otthon végezte. (szá) VESZÉLYBEN A KÖZLEKEDÉS. Jákó és Kutas valamint Beleg, illetve Ötvöskónyi között a vasúti pályatest szakaszról mintegy 55 darab 4-5 méter hosszú alumínium sodrott huzalnak veszett nyoma. A vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt a nagyatádi rendőrkapitányság rendelt el nyomozást, (hm) ELVITTÉK A GRÁNÁTOT. Megsemmisítés céljából elszállították azt a második világháborús gránátot, amelyet Kaposváron, a Pécsi úti átjárótól csaknem 30 méterre találtak meg. A pályagazdálkodási főnökség dolgozói bukkantak a lőszerre, s azonnal gondoskodtak a terület lezárásáról, (hm) JOGOSÍTVÁNYT KAPTAK. Somogybán tavaly 2680 vezetői engedélyt adtak tó és 772-en kaptak kategória bejegyzést. A magasabb minősítést (C és D) továbbra is főként a sorkötelesek szerezték meg, illetve olyanok, akik munkanélküli támogatásban részesültek. Az elméleti eredmény 52,98 százalékosra módosult, s a korábbi 53,81 helyett 55,65 százalékosra javultak a forgalmi vizsgák eredményei. Ezt a meghatározó B-kategóriában mérték a szakemberek, (hm) KAPÓS LÉGVEZETÉK. Az egyik kaposvári kft telephelyéről légvezetéket loptak el, a kár mintegy 700 ezer forint. A kaposvári rendőrkapitányság nyomoz az ügyben, (hm) MISE AZ ÁLDOZATOKÉRT. A taszári autóbuszbaleset áldozatainak emlékére, a baleset 7. évfordulóján január 12-én reggel 7.15 órakor emlékező szentmisét tartanak a kaposvári Nagyboldogasszony székesegyházban. ZUHANT AZ ÁG. Az Ordacsehi elágazó közelében a vasúti villanyoszlopra zuhant egy faág, amely kigyulladt és égve a sínekre esett. A bogiári tűzoltók távolították el a fadarabot. A csurgói egység sem pihent, hiszen a pavilonsornál egy csaknem 15 méteres nyárfa 40 centis vastag ága letörött, amely zavarta a közlekedést. A szakemberek rövid időn belül elvit- ték a faágat, (hm) ___________■ Ki tüntetett szakértelem Bamkonyi János: Segíteni csak annak lehet, aki valóban akarja Somogy Polgáraiért díjat adományo- . zott a megyei közgyűlés Barakonyi Jánosnak. A megyei önkormányzat tanácsosa a köz szolgálatáért kapta a kitüntetést. Barakonyi János 11 éve azért dolgozik, hogy javuljon a megye és a települések közötti kapcsolat. Kedves emlékei közé tartozik a rendszerváltozást követően megalakuló önkormányzatok első lépéseinek a segítése. Mivel még senki sem járt a szocializmusból a demokráciába vezető úton, sok útvesztővel, érdekes jelenséggel kellett szembesülni.- Sok, már megválasztott polgármester kért segítséget tőlünk, amikor kiderült: nincs, aki megmondja, mit kellene tenni, hogyan osszák el a feladatokat, milyen szabályzatokat készítsenek - mondta Barakonyi János. Hozzátette: abban az időszakban gondot okozott a települések együttműködése, a hivataloknak nem volt kapcsolata. Ha bennünket akkor nem készítenek föl, akkor csak széttárhattuk volna a kezünket. Ekkor tanultuk meg, hogy segíteni csak annak lehet, aki valóban Akarja.- Melyik a legkedvesebb története?- Egy somogyi település frissen megválasztott polgármesterével délelőtt 10 órára beszéltünk meg találkozót. Mi annak rendje és módja szerint megérkeztünk, de kiderült, hogy a polgármesternek se híre, se hamva. Vártunk türelmesen, majd tudatták velünk, hogy a falu első embere még alszik. A hozzátartozói szóltak n tó: erre ő komótosan felöltözött, majd megreggelizett. Ezt is kivártuk: már előrehaladt az idő, mire munkára készen megérkezett a polgármester. Köszöntésképpen némi harap- nivalóra és egy kis itókára invitált bennünket. Megköszöntük a kedvességét, de azt javasoltuk: inkább a munkával foglalkozzunk, mert más településeken is várnak bennünket. Polgármesferünk megvakarta a fejét, és közölte: sajnos, már ő sem ér rá. Néhány héttel később sikerrel jártunk...- Egész eddigi életét annak szentelte, hogy megváltoztassa az emberek magatartását. Könnyű befolyásolni másokat?- Nagyon nehéz, akaratuk ellenére pedig lehetetlen. Az első lépés, hogy fölkeltsük az érdeklődést. Sok önkormányzati vezető a megválasztást követő első időszakban szinte nem is tudta, hogy mit vállalt. Alapvető érdeke, hogy felkészüljön a feladatra, s ehhez segítségre van szüksége. Volt olyan polgármester, aki már azt mondta: feladja, nem csinálja tovább. Amikor sikerült erről a tervéről lebeszélni s közösen úrrá lettünk a gondokon, a település fejlődésnek indult, melegség öntötte el a lelke- met. Azt mondtam magamnak: addig szabad csinálnod ezt a munkát, amíg ez az érzés megmarad.- Mire a legnehezebb megtanítani a települések vezetőit?- Sokar n r sok mindent tudnak. A legfontosabb ;is az, hogy a polgármester tudjon mit kezdeni a lehetőséggel. Hogyan kell a célokat, üzeneteket megfogalmazni, milyen legyen az infomációgazdálkodás, mind-mind fontos kérdés. A tanácskozásokat, konferenciákat is ezeknek a szellemében szervezzük: szerencsére egyre nagyobb érdeklődés mellett. Ebben is megmutatkozik, hogy a megyei önkormányzat a településekért van, s igyekszik helyzetbe hozni a döntéshozókat.- Mit tart a legfontosabb emberi tulajdonságnak?- Az empátia-készséget. Aki ezzel rendelkezik, sok mindent elérhet. A hiánya pedig az ember életében minden fontos dolgot tönkretehet. A problémákkal, konfliktusokkal teli vüágban az empatikus készség teszi lehetővé, hogy megálljunk egy pillanatra, s végiggondoljuk a dolgokat. E nélkül nincs jó megoldás. __________________________LENGYEL Barakonyi János 1955-ben született Marcaliban. Államigazgatási főiskolát végzett. Nős, két gyermeke van. 1974-től dolgozik a közigazgatásban. Segesden Igazgatási ügyintéző vnlt, majd a pénzügyekkel és a szociálpolitikával foglalkozott, később vb-tltkár lett. 1989-ben az akkori megyei tanácselnök, dr. Gyenesei István hívta Kaposvárra.