Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-23 / 274. szám
2000. November 23., Csütörtök SPORT Somogyi Hírlap - 9. oldal Kosárlabda NB i „A” csoport - férfiak Munkában a Klíma-Vili Kaposvár A magyar válogatott Euró- pa-bajnoki selejtező mérkőzései miatt tartó bajnoki szünetet természetesen kemény munkával és felkészüléssel tölti ki a Klíma- Vili Purina Kaposvári KK együttese. A csapat tagjai a múlt héten három napot pihenhettek, majd ismét elkezdődtek az edzések. A programról Földi Sándor vezetőedző számolt be.- Napi két edzéssel készülünk a bajnokság további mérkőzéseire - így a tréner. - Szerencsére sérültjeink rendbe jöttek, így - a válogatottnál lévő Gémes Leventét kivéve - valamennyi játékosra számíthatok. A városi sportcsarnok mellett gyakori vendégek vagyunk az atlétikai pályán és a konditeremben is. A fizikai erő- fejlesztés mellett természetesen nem maradtak el a labdás gyakorlatok sem. A sok futás mellett főleg a védekezés elemeit gyakoroljuk. A héten már taktikai és dobófeladatokkal is foglalkozunk. Kedden az NB I „B” csoportjában szereplő Dombóvári VMSE ellen vívtunk előkészületi mérkőzést. Hat 20 pontig tartó összecsapásunk volt. Színvonalas és küzdelmes meccseket játszottunk a tolnaiakkal. Meglehetősen nehéz ebben az időszakban edzőpartnert találni, de a jövő héten még szeretnénk egy, vagy két találkozót játszani. A Klíma-Vili Purina KK következő bajnoki mérkőzése december 2-án 18 órakor Pakson lesz, ahol a veretlenül listavezető Atomerőmű SE fogadja a kaposváriakat. A nagy érdeklődéssel várt rangadóra az atomvárosi klub 100 jegyet (20 diák és 80 felnőtt) biztosít a vendégszurkolók részére. A tervek szerint szervezett formában is lehet utazni a találkozó helyszínére. Az igényeknek megfelelően autóbusz indul Paksra. Az utazás költsége 1200 forint lesz, a mérkőzésre szóló belépőjegyet pedig majd a helyszínen lehet megváltani. Jelentkezni Nagy Imre technikai vezetőnél lehet. A kaposvári klub vezetői szeretnék minél jobban kiszolgálni szurkolóikat. Ennek a kezdeményezésnek újabb állomása annak a lehetőségnek megteremtése, hogy a csapat közönsége idegenbeli mérkőzésekre is elkísérhesse a kosárlabdázókat. A fiúknak pedig vidéken is elkél a bíztatás. Remek példa volt erre a zalaegerszegi összecsapás, ahol mintegy kétszáz kaposvári szurkoló ült a lelátón. Ezúttal sokkal nehezebb csata vár a Klíma-Vili Purina KKK együttesére, ezért még nagyobb szükség lenne a támogatásra. * * * A magyar férfi kosárlabda-válogatott tegnap este Lettország nemzeti együttese ellen Pakson folytatta az Európa-bajnoki csoportküzdelmeket. Az összecsa- pást lapzártakor játszották, kun Ronald Nunnery fotó: lang Teke Újabb fordulót rendeztek a ka- gészítő Parancsnokság 1:3; Dé- posvári városi teke csapatbajnok- dász IL-Ökörkör 1:3. Ságban. Eredmények: I.M.M.-Dá- Az élcsoport állása: 1. Császá- mázók 1:3; Matáv-Vegyes négyes rok (18 pont), 2. Édesvízi ször- 4:0; Császárok-Qupers 4:0; Dé- nyék (15 pont), 3. Didaktika (14 dász L-Didaktika 3:1; Kawet- pont), 4. Kawetra (13 pont), 5. ra-KRTE 3:1; Heam-Team-Édes- KRTE (11 pont), 6. Dámázók (11 vízi szörnyek 1:3; Fehérház-Kie- pont)._____________________k.z. NB ll-ES KISPÁLYÁS TEREMLABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Idegenben nyert az Interbeton Akció PC '96 (Budaörs)- Interbeton KFC (Siófok) 1-3 (0-1) Budaörs, 150 néző. V.: Száva, Tagyi. Interbeton KFC (Siófok): Kresz - Perger, Csák, Takács, Lichten- berger. Csere: Magyar, Élő, Farkas, Béres. Edző: Gruber György A siófoki gólszerzők: Takács 2, Lichtenberger. A budaörsi székhelyű Akció FC '96 csapata gyors kontrákkal próbálkozott, így a vendég Bala- ton-parti együttes alaposan megszervezte a védekezését. Ennek köszönhetően az első félidőben mindössze csak egyetlen gól esett. A második játékrészben Takács gólja után még szépítettek ugyan a hazaiak, de két perccel a találkozó vége előtt ismét Takács volt a főszereplő, aki végleg eldöntötte a mérkőzés sorsát. Az idegenbeli győzelemhez kellett Kresz kapus jó teljesítménye is, aki többször is nem kis bravúrral hárított. Az Interbeton KFC együttese legközelebb másfél hét múlva, hétfőn lép majd újra pályára bajnoki mérkőzésen, amikor is Siófokon a Foki hegyi Általános Iskola tornacsarnokában a Budapest Bank csapatát fogadják._______________KESZTHELYI __________________________TRI ÁTLÓN, DUATLON__________________________ A z Arena-Vitál legjobb éve Kaposvár A mintegy tíz éve működő kaposvári triatlonklub megalakulása óta a legsikeresebb évet tudhatja maga mögött.- A legbüszkébbek arra vagyunk, hogy az egyesületek közötti rangsorban a hatodik helyre sikerült előrelépnünk, ami a tavalyi 25. helyezéshez képest nagy lépés - mondta az egyesület vezetőedzője, Báli Péter. - Ezt az eredményt csak egy nagy tömegbázissal rendelkező egyesület érheti el, ahol nemcsak egy két versenyző hozza az eredményeket, hanem az utánpótlás is helyet kap. így igazából megmutatkozik a közösség ereje. Természetesen a csapatot önálló személyiséggel rendelkező egyének alkotják, akiknek kitartó, fáradhatatlan áldozatvállalása hozza meg a szép sikereket.- Milyen kiemelkedő eredményeket értek el az idén?- A 2000-es évben mind az országos bajnokságokon, mind pedig a diákolimpiákon szereztünk bajnoki címeket és helyezéseket. Az országos ranglistákon számos sportolónk végzett az első három között és a 99-es eredmények alapján két versenyzőnket rendszeresen hívták az utánpótlás válogatottba. Hét sportolónk aranyjelvényes minősítést szerzett, Dómján Tibor pedig felnőtt első osztályú sportoló lett. Mindenképp ki kell emelni Horváth Zsófiát, aki gyermek korcsoportban országos bajnok és ranglista győztes lett. Őt az elmúlt hét végén rendezett triatlon bálon korcsoportjában az év sportolójának választották. Kertész Katalin országos triatlon diákolimpiát nyert és ranglista második helyezést ért el. Országos bajnok lett az egyesület Farkas Ádám, Sebők Dávid, Galambos Adám összeállítású triatlon váltója. Szunyogh Adrienn a triatlon ranglistán második, duatlon rangsorban harmadik helyezést ért el. A Franciaországban rendezett duatlon világbajnokságon Dómján Tibor felnőtt válogatottként képviselte egyesületünket, itthon pedig második lett a duatlon ranglistán. Kovács Dániel révén szintén duatlonban sikerült aranyjelvényes minősítést szereznünk. A 2000. évi eredményeink alapján öt versenyzőnk meghívást kapott az utánpótlás válogatottba. Mindenképp kedvező, hogy eredményességünk nagy része a biatlonhoz fűződik, mivel a sportág már szerepelt a sydneyi olimpia műsorán.- Kik tették lehetővé a sikerek elérését?- Igen fontos volt a sportolók szüleinek áldozatvállalása, hiszen a példaértékű hozzáállás nélkül nehezen lehettünk volna ilyen eredményesek. Ez úton is köszönöm edzőkollégámnak, Hirt Mihálynak és Kecskés Andreának az Arena sportbolt tulajdonosának a segítséget és a támogatást.- Sokat nem pihenhettek a sportolók, hiszen elkezdődött az alapozás.- Valóban, a napokban főként úszóedzéseink vannak. Sajnos, a mosdósi uszoda bezárt, ezért Kaposváron igényeltünk külön pályát, de ezt a városi sportbizottság nem támogatta. Jelenleg úszóedzéseink lebonyolításában nagy segítséget vállal a Kaposvári Sportiskola és a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE edzői gárdája. Felvállalva azt, hogy néha az edzéseik levezetése a nagy létszám miatt szinte képtelen feladatnak bizonyul. A következő szezon a februári kéttusa felmérő versenyekkel kezdődik. Klubunk januárban szeretné megrendezni évadzáró ünnepségét, melyen előreláthatólag egy igazi sportlegenda is tiszteletét teszi._______kun zoltán Horváth Zsófia A magyar Bosnian ügy Ugye emlékeznek Jean-Marc Bosmanra? A belga labdarúgó tekintélyes kis vihart kavart a nemzetközi futball berkekben és pert nyerve lehetővé tette a lejárt szerződésű játékosok szabad vándorlását. Bosman jelképpé vált, akinek most akad egy magyar alteregója, akit rövid időn belül bizonyára „magyar Bosmanként” emleget majd a futballvilág. Bosman annak idején pernyerésével szabad utat nyitott az Európai Unióhoz tartozó országok lejárt szerződésű labdarúgóinak. Az ő példáján felbuzdulva most a magyar Balog Gábor próbál szerencsét, aki el kívánja érni, hogy a kelet-európai játékosokat is ugyanazok a jogok illessék meg, mint az uniósokat. Az MTK hajdani 37-szeres válogatott játékosa ugyancsak egy belga klubtól óhajtott megszabadulni, ám ez szerződése lejárta ellenére nehézségekbe ütközött. A Charleroi futballistájának távozása elé klubja ugyan nem gördített akadályt, csupán kikötötte, hogy az őt vásárló egyesület fizessen érte ötmillió frankot. Ennyit viszont senki sem kívánt áldozni Balogért, aki így munkanélkülivé vált. Ezek után került kapcsolatba azzal a Jean-Luis Dupont nevű jogásszal, aki annak idején sikerre vitte Bosman ügyét. Dupont úr igent mondott Balognak és minden jel arra utal, hogy ügyét sikerre is viszi majd, ami azt jelenti, hogy a keletről (tehát Magyar- országról is) érkező labdarúgók az uniós játékosokkal azonos elbírálás alá esnének. Magyarán mondva, akinek lejár a szerződése, az szabadon - ingyen és bérmentve - oda igazol, ahova csak óhajt. Tehát a fociban is végbemegy a „jobbágy felszabadítás.” Am ami jó lesz a labdarúgóknak, az hátrányosan érintí a klubokat és a menedzsereket, sőt közvetve még a nemzetközi szövetséget is. Egyrészt megcsappannak a bevételei a gazdag, nagypénzű egyesületeknek, kevesebb jut majd az úgynevezett, „futballcá- páknak” is. Ám az éremnek van egy másik oldala is, és éppen ez okoz gondot a FIFA és az UEFA korifeusainak. A két nemzetközi szervezetet méltán aggasztja, hogy az uniós játékosok után immár a keleti tömbbeliek elvesztése jelentős anyagiakat von ki a labdarúgás vérkeringéséből. Mert való igaz, hogy a régi szabályozókkal számos klub vált dúsgazdaggá, de abból a pénzből a nemzetközi szövetségeknek is jutott és futotta belőle az utánpótlásra is. Mit jelent mindez magyarra fordítva? Ha Balog is csatát nyer (és miért ne nyerne?) akkor óhatatlanul itthon is változni kell a helyzetnek. Tehát akinek lejár a szerződése, annak kezét nem kötheti meg klubja, nem kérhet érte pénzt, azaz csak a játékos nyújthatja a markát. A labdarúgó tehát jól jár, hisz a pénz az ő és nem az ügynöke, avagy menedzsere zsebébe, de még csak nem is az addig őt foglalkoztató klub kasszájába vándorol. Igenám, de mi lesz az utánpótlássá? Ha bárki szabadon távozhat, kinek lesz érdeke nevelni, ha a befektetett pénze nem térül meg? Nos ez is aggasztja a futballsport irányítóit, éppen ezért a sportjogászok máris összedugták a fejüket, elkerülendő, hogy miközben felszabadul a piac, a kereslet meghaladja a kínálatot. Hát itt tart most ez az ügy, bizonyára sokat vitatkoznak még róla. Megtalálni az arany középutat a közeljövő feladata, mert azt senki sem vitatja, hogy a futball az egyetlen a világon, amelyben a sport és az üzlet csaknem arányosan ötvöződik. Tehát nemzetközi érdek - a sportág érdeke is egyben - hogy ez a jövőben se változzon. _____jutási Rö plabda NB I Férfi Extraliga A bajnokság állása: 1. Medikémia-Szeged 8 6 2 19-10 14 2. Nyíregyházi VSC 9 5 4 19-16 14 3. Kometa Kaposvár SE 8 5 3 20-12 13 4. Kazincbarcikai VRC 9 4 5 18-20 13 5. Dunaferr SE 8 3 5 10-17 11 6. Kecskeméti RC 8 2 6 9-20 10 Ez történt: Kecskeméti RCNyíregyházi VSC Szabolcs-Gabona 0-3 (-25, -22, -24) Labdarúgó NB I A bajnokság állása: 1. Ferencváros 3 2 1 - 7- 0 11(4) 2. Újpest FC 3 2-16-3 11(5) 3. MTK FC 3 12-5-2 11(6) 4. Dunaferr SE 3 2-14-5 11(5) 5. Videoton FC 3 2 1-5-1 9(2) 6. Győri ETO FC 3 2 - 1 4- 4 8(2) 7. Vasas DH 3 1 - 2 2- 4 7(4) 8. Lombard FC 3 - 1 2 3-10 7(6) 9. Kispest-HFC 3 1116-5 5(1) 10. Matáv SC 3-2 13-4 5(3) 11. Zalahús-ZTE 3 1 - 2 3- 6 4(1) 12. Debrecen 3 — 3 4— 8 3(3) A bajnoki alapszakasz két csoport- győztese, az MTK Hungária FC és a Lombard FC Tatabánya 6-6, a második helyezett Újpest FC és Dunaferr SE 5-5, a harmadik Vasas Danubius Hotels és Ferencváros 4-4, a negyedik Debreceni VSC és Matáv SC Sopron 3-3, az ötödik Győri ETO FC és Videoton FC-Fehérvár 2-2, a hatodik Kispest-Honvéd FC és Zalahús-Zalaeger- szegi TE FC pedig 1-1 (bónusz)pontot vitt magával az új NB l-es bajnokságba, amelyeket a csapatok pontszáma mögött zárójelben jelzünk. Az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzéseken: Újpest FCZalahús-Zalaegerszegi TE FC 3- 0 (1-0) MTK Hungária FC-Dunaferr SE 4- 1 (1-1) Magyar Kupa Kaposvári csoport A labdarúgó Magyar Kupa első fordulójának eredményei: Zimány-Nagyberki 3-0; Szent- gáloskér-Somogyaszaló 3-2; Bodrog-Jákó 3-0; Somogy- fajsz-Osztopán 4-3; Taszár-Pa- talom 6-1; Kazsok-Gölle 2-1; Kaposfüred-Somogyjád 0-1; Igal-Ráksi 11-1; Mernye-Alsó- bogát 2-1; Somogyszil-Fonó- Baté 1-3; Bárdudvarnok-So- mogyvár II. 3-2. A párharcok győztesei jutottak tovább a második fordulóba. F.G. Vízilabda Pápán rendezték meg a dunántúli gyermek vízilabda-bajnokság harmadik fordulóját. Eredmények: TatabányaNova-Vízcoop Kaposvár 10-9 (5-2,1-2, 3-4,1-1) A kaposvári gólszerzők: Vass 4, Horváth D. 3, Kovács B. 1, Maár 1. Pápa-Nova-Vízcoop Kaposvár 2-3 (1-1,1-0,0-2,0-0) A kaposvári gólszerzők: Horváth D. 1, Maár 1, Szita 1. _______tg. Ma i ajánlatunk Kosárlabda Opel-FAG Kupa 2001 megyei férfi kosárlabda-bajnokság. „A” csoport: Marcali VSZSE II.-Honda Lucz KK (Kaposvár). Marcali, városi sportcsarnok, 18.30 óra. ■ A tökéletes megoldás: MINDEN ÜJ OPEL ASTRA MOST 300 FT ÁRELŐNNYEL! Részletek az Opel márkakereskedőknél. » i