Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-16 / 268. szám

2000. November 16., Csütörtök SP O R T Somogyi Hírlap - 9. oldal Az ország legnagyobb uszodája Ülést tartott a megyei sportbizottság Kaposvár Tegnap dr. Sütő László ve­zetésével ülést tartott a me­gyei közgyűlés Ifjúsági és Sportbizottsága. Az össze­jövetelen központi helyet kapott és a legnagyobb ér­deklődést váltotta ki az is­kolai testneveléssel kapcso­latban készült somogyi fel­mérés. Górcső alá került a „Hónap sportolója” válasz­tások elmúlt négy évi ta­pasztalata is. Már szinte az unalomig ismételt megállapítás szerint kevés ideha­za a testnevelési órák száma és mindez kihat a diákság nem ép­pen európai színtű egészségi ál­lapotára is. Miután a tanórai test­nevelés bővítésére belátható időn belül nincs lehetőség, na­gyobb teret kellene kapnia a dél­utáni és hétvégi sportfoglalkozá­soknak. Az iskolai testnevelés és a tan­órán kívüli testedzés kapcsolatá­ról, feladatairól, problémáiról egy részletes elemzést készített a Testnevelő Tanárok Szövetsége. E figyelmet érdemlő munkájuk­hoz fűzött kiegészítőt dr. Walter Károly, a szövetség elnöke. Szá­mos összefüggésre és anomáliá­ra irányította rá a figyelmet. A té­ma iránt megnyilvánuló érdeklő­dést mutatja, hogy a bizottság tagjai közül többen is kifejtették ezzel kapcsolatos véleményüket, fűzték hozzá észrevételeiket. Csak ízelítőül néhány a felmerült kérdésekből. A tanulói létszámhoz viszo­nyítva nagyon magas a testneve­lés alól felmentettek és a gyógy- testnevelésre utaltak száma. Szó­ba került a (felmentést gyakorta kezdeményező) szülők felelős­sége, a testnevelői pálya fokozott elnőiesedése is. Megyénk ren­delkezik az ország legnagyobb „uszodájával” - nevezetesen a Balatonnal - mégis a tanulóknak még a fele sem tud valamilyen szinten úszni. Nyugati példák alapján szóba került a gyó- gyúszás, mint gyógymód beve­zetése. A felmérés szerint a somogyi iskolákban harminchat kismére­tű tornaszoba mellett negyven­két méretes tornaterem szolgálja a testnevelést, s ez már elégséges lehetne egy igény szerinti me­gyei iskolai versenyrendszer el­indításához. A szabadtéri létesít­mények terén jobban állnak is­koláink, itt a kézilabdáé a vezető szerep, viszont nagyon megcsap­pant a röplabdapályák száma. Kiegészítésre, felújításra szorul­nak az iskolai sportszerek, sport- felszerelések is. A bizottság fel­kérte a tanulmányt elkészítő szö­vetséget, hogy munkájuk tapasz­talatait körlevélben ismertessék az oktatási intézményekkel. Négy éve havonta rendszere­sen megválasztják Somogy leg­jobb sportolóit. Az országosan is egyedülálló kezdeményezés ki­állta a próbát, kellő a támogatott­sága, a sportolók részére ösztön­ző és rangot is jelent. Ennek négyéves tapasztalatai is teríték­re kerültek az ülésen. Végezetül a bizottság anyagi jellegű kérdé­seket tárgyalt és döntött a még rendelkezésére álló pénz elosz­tásáról, felhasználásáról, jutási Kaposváriak a félmaratonon Szentendre-Budapest között rendezték meg az őszi szezonzáró fél- maratont (21 km), melyen több kaposvári sportoló is rajthoz állt. Az abszolút versenyben Dómján Tibor (Arena-Vitál TSC Kaposvár) a második helyen ért célba, dr. Kovács Attila ötödik, Lévai András (mindkettő Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar) pedig nyolcadik lett. A 18-25 év közötti korcsoportban Vermes Krisztina nyert, míg Rutai Enikő (mindkettő Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar) má- sodik helyezést ért el. ___________ _________________ k.z. Me gyei I. osztályú sakk-csapatbajnokság Botlott a bajnokesélyes Eredmények: AC Nagybajom-SzennaPack Zselic SC Kaposvár II. 5,5:4,5 A forduló nagy meglepetéséről az AC Nagybajom csapata gondos­kodott, amely tartalékosán is le tudta győzni a bajnokesélyes SzennaPack Zselic SC Kaposvár második együttesét. Az első három táblán: Pintér Zoltán-dr. Horváth János 0,5:0,5; Cserti László-Heinrich Ferenc 0,5:0,5; Papp István-Kadlicskó József 1:0. Balatonberény- Balatonszentgyörgy- Marcali VSZSE 5,5:4,5 A közös balatonberényi és bala­tonszentgyörgyi gárda csak nagy küzdelemben és szoros mérkő­zésen győzött a rivális Marcali VSZSE együttese ellen. Az első három táblán: Rázsits Géza-Nádor Zoltán 0,5:0,5; Nagy László-Mánfay Máté 0:1; Garai Tamás-Böröcz Gyula 1:0. KSE-Sefag Rt (Kaposvár) II.— Balatonszemes SE 4:6 A fiatal játékosokból álló KSE- Sefag Rt (Kaposvár) második csa­pata hazai környezetben szoros mérkőzésen maradt alul a Balatonszemes SE ellen. Az első három táblán: Schmideg Péter-Birkás György 0:1; Révész Dénes-Szappanos Lajos 0:1; Bíró Tamás-Hahn Mik­lós 0:1. Fonyódi Petőfi SE- Lengyeltóti 8,5:1,5 A jól játszó fonyódi társulat ma­gabiztos győzelmet aratott a tarta­lékosán felálló Lengyeltóti ellen. Az első három táblán: Molnár Roland-Illosvay István 1:0; Mun­kácsy Sándor-Haszon Attila 1:0; Dégi János-Horváth Tibor 1:0. FENYŐ Röplabda NB i, férfi Extraliga Hazai pályán győzni kell! Kaposvár Ma este 17.45 órakor játsz- szák a kaposvári városi sportcsarnokban a nagy ér­deklődéssel várt Kometa Ka­posvár SE-Medikémia- Papiron SC Szeged férfi röp­labda-ütközetet. A rangadó­nak nem akármilyen tétje van; kaposvári siker esetén ugyanis a Kometa SE felzár­kózna a Szeged mögé, ellen­kező esetben viszont a Medikémia-Papiron SC na­gyon elhúzna, amit már kép­telenség lenne ledolgozni.- Minden hazai meccsünket nyer­ni kell - így ma este a Medikémia- Papiron SC Szeged elleni rang­adót is -, idegenből pedig minél többet rabolni - kezdte Demeter György, a hatszoros bajnok és ku­pagyőztes Kometa Kaposvár SE mestere. - Nehéz és kemény üt- 1 kőzetre számítok, hiszen nagyon | összeállt a szegedi csapat. Ugyan­akkor a Kubából érkezett Jose Alvarez Cutino gyorsabb, lendü­letesebb játékstílusához alkal­mazkodni kell - márpedig én azt szeretném, hogy a többiek alkal- j mazkodjanak hozzá, és ne ő a | többiekhez -, ehhez pedig időre van szükség. Amúgy a kaposvári együttes nem a legjobb előjelekkel várja a remek formában lévő szegedi alakulatot, amelynek a mozgató- | rúgója a nyáron Kaposvárról el- | igazolt Mészáros Péter. A 35-szö- rös válogatott Gelencsér Balázs ugyan már edzeget, de még messze van attól, hogy újra a régi legyen, Zarka Péter pedig derék­sérüléssel bajlódik, így elképzelhető, hogy ez­úttal Geiger András he­lyettesíti őt a liberó sze­repkörében. Egyszóval a ma esti ütközetben a szurkolóknak is fősze­rep juthat. Ők jelentsék a kapos­vári csapat hetedik játékosát, akik a holtpontokon átsegítik a fiúkat! A várható kezdőcsapatok (a já­tékosok neve mögött zárójelben a válogatottságuk száma). Kometa Kaposvár SE: Jose Alvarez Cutino (kubai), dr. Szergej Szajfulin (orosz), Pásztor Attila (83), Dávid Zoltán, Urfi Csaba (39), Bánhegyi István (12). - A liberó Zarka Péter vagy Geiger András lesz. Medikémia-Papiron SC Sze­ged: Mészáros Péter (84), Vjacseszlav Nirka (ukrán), Bunford Béla (jugo­szláv), Hulmann Zsolt (79), Jánosi Gábor (2), Torma Péter. - A liberó Petheő Gábor (33) lesz. FENYŐ GÁBOR A ma esti találkozót az m2 18 órától közvetí­ti. Ebben az évben még egy Kometa-mérkőzés kerül képer­nyőre: december 21-én a jugo­szláv Crvena zvezda elleni Élcsa­patok Kupája-találkozót - innen lehet bejutni a Bajnokok Ligájába - közvetítik majd a somogyi me­gyeszékhelyről ______________■ í gy folytatják: 2. Nyíregyházn/ScT 8 4 4 16-16 12 3. Kazincbarcikai VRC 8 4 4 16-17 12 4. Kometa-Kaposvár 7 4 3 17-12 11 5. Kecskeméti RC 7 2 5 9-17 9 6. Dunaferr SE 7 2 5 7-15 9 „Mindenképpen nyernünk kell!” Bár már ismét edz, mégis jó pár hétnek kell eltelnie ahhoz, hogy újra a régi legyen a Kometa Kaposvár SE népszerű válogatott centere, Gelencsér Balázs.- Két hete kezdtem el újra a többiekkel együtt edzeni - mondta Gelencsér Balázs. - Legalább még 3-4 hétnek kell eltelnie ahhoz, hogy újra százszá­zalékos formában legyek. Azt még egyelőre nem tudom, hogy a ma esti Medikémia-Papiron SC Sze­ged elleni rangadót a kispadról vagy pedig a lelátó­ról nézem, de az egészen biztos, hogy nagy meccs lesz, amit mindenképpen nyernünk kell - s szerintem fogunk is. Nem engedhetjük meg, hogy az egyébként nagyon jó szegedi együttes el­lépjen tőlünk. A hatodik vereség Marcali VSZSE-Lénia-Győri Graboplast ETO KC 14-29 (6-11) Marcali * li Zsinórban a hatodik mérkő­zésén is alulmaradt a Marca­li VSZSE-Lénia NB I-es női kézilabda-csapata; ezúttal hazai pályán a nagy nevű Győri Graboplast ETO KC előtt voltak kénytelenek fejet hajtani. Lelkes védekezéssel - és kevés gól­lal - kezdtek a csapatok; az első nyolc percben egyedül csak Pigniczki talált be Gridnyeva kapu­jába. A lelkes marcali együttes a félidő közepén egyetlen gólra fel­zárkózott, de a hazai lövések rend­re elakadtak Sirinában, így újra el­húzott a vendég győri együttes. A gólszegény első játékrész után a második félidő első nyolc perce után aztán végleg eldőlt a találkozó sorsa. 17-6 arányú győri vezetés­nél Kocsis Géza edző kénytelen volt időt kérni. Ekkor Kévésék ren­dezték a soraikat, és valamelyest sikerült faragniuk a tetemes hátrá­nyukon. Az 50. percben Horváth Mariann egy gyors indításnál bele­szállt az addig jól védő Gridnyevába. A hazai hálóőr visz- szaütött, a győri szélső is törlesz­tett, ezért a sípmesterek mindkét játékost piros lappal kizárták. A mérkőzés azonban szerencsére nem durvult el a végére. így játszottak Marcali, városi sportcsarnok, 600 néző. V.: Rózsa, dr. Soós. Marcali VSZSE-Lénia: Gridnyeva- Utasi (3/3), Farkas V., Koroknál (1), Mészáros (1), Kévés (5), Hagyánek (2). Csere: Bödör, Kovács J„ Milinte, Pék, Szloboda, Erdei (1), Elekes (1). Edző: Kocsis Géza. Győri Graboplast ETO KC: Sirina- Lovász (3), Mehlmann (6), Pigniczki (4), Kulcsár A. (2), Kindl (6/3), HorváthM. (1). Csere:Herr, Kereki (3), Jókai (2), Görbitz (2), Jenőfi. Edző: Vura József. Kiállítások: 6 perc, illetve 8 perc. 7 méteresek: 6/3, illetve 4/3. Az eredmény alakulása. 8. perc: 0-1.11. perc: 1-4. IZ perc: 3-4. 25. perc: 5-10. 38. perc: 6-17. 46. perc: 10-20.58. perc: 13-27. Jók: Gridnyeva, Utasi, Koroknai, Mészáros, illetve Sirina, Mehlmann, Kindl, Kereki. Kocsis Géza: - Úgy gondolom, a szurkolóink (is) elfogadják ezt az eredményt. Vura József: - Fokozatosan őröl­tük fel a nagyon fegyelmezetten játszó hazai csapat ellenállását, s végül magabiztos győzelmet arat­tunk. Az ifíúsági mérkőzésen: Marcali VSZSE-Lénia-Győri Gra­boplast ETO KC 23-31 (11-16) SAMU LÁSZLÓ * 1 11 A bajnokság állása: 1. Herz-FTC 2. Győri ETO KC 3. Dunaferr SE 4. DVSC-Valdor 5. Cornexi-Alcoa 6. Bp. Spartacus 7. Vasas 8. Váci Synergon SE 9. Békéscsabai NKC 10. Orosházi Agro SE 11. Kiskunhalas 12. Marcali VSZSE 6 5 - 1 194-123 10 6 5 - 1 191-133 10 6 5 - 1 167-126 10 6 3 2 1 153-142 8 6 3 12 161-158 6 3 1 2 135-147 6 2 2 2 159-140 6 2 2 2 171-178 6 1 2 3 158-175 6 1-5 127-147 6 1-5 116-180 6 - - 6 123-206 A másik mérkőzésen: Vasas-Hungaroweiss-Herz-FTC 20-30(9-17) Diák I. korosztályú országos birkózó-bajnokság A fővárosban rendezték meg a di­ák I. korosztályúak számára az országos birkózó-bajnokságot, amelyre az utóbbi évek legnépe­sebb mezőnye jött össze; a külön­böző súlycsoportokban 240-en léptek szőnyegre. A somogyi szí­neket a Kaposvári Sportiskola re­ménységei képviselték, akik eb­ben az évben kerültek be ebbe a korosztályba, de máris több érté­kes helyezést is elkönyvelhettek. A Kaposvári Sportiskola birkó­zóinak eredményei. 29 kg (20 induló):... 8. Borsos Dávid. 35 kg (30 induló): ... 8. Halász Máté. 42 kg (25 induló): ... 7. Mihály Miklós. 55 kg (23 in­duló): ... 6. Kálmán Péter, 7. Tóth Roland. 68 kg (24 induló): ... 7. Krammer Péter f. a. Labdarúgás Tegnap csak egy félidőn át tar­tott Skopjéban a Macedó- nia-Magyarország barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzés; a hatalmas köd miatt ugyanis a I második játékrészt már el sem tudták kezdeni. ■ Megyei III. osztály Kaposvári csoport Az őszi utolsó, 13. forduló ered­ményei: Somogyjád-Kaposfüred 2-1 (1-0); Igal-Patalom 4-3 (0-1); Ráksi-Somogyszil 2-1 (1-0); Fonó-Baté-Mezőcsokonya 0-1 (0-0); Gölle-Mernye 1-0 (0-0); Hetes-Kazsok 5-2 (4-1); Taszár-Alsóbogát 3-2 (2-1). Az élcsoport végeredménye: 1. Hetes 35 pont, 2. Mezőcsokonya 33 pont, 3. Taszár 32 pont, 4. GöÚe 26 pont, 5. Somogyjád 22 pont. Tabi csoport Az őszi utolsó előtti, 11. forduló eredményei: Balatonszabadi-Ba- latonendréd 1-1 (0-0); Balaton- szemes-Nagyberény 6-1 (3-0); Kisbárapáti-Somodor 2-1 (1-1); Kapoly-Kőröshegy 6-2 (4-1); Balatonlelle SE IL-Somogyba- bod-Kötcse 4-1 (2-0); Gamás- Bábonymegyer 3-1 (1-0). - A Bálványos csapata szabadnapos volt. Az élcsoport állása: 1. Balatonlelle SE Il.-Somogybabod 25 pont, 2. Balatonszemes 23 pont, 3. Kisbárapáti 22 pont, 4. Balatonszabadi 21 pont, 5. ! Balatonendréd 19 pont. Körzeti bajnokság Nagyatádi körzet A 11. forduló eredményei: Bolhás-Porrog 9-0 (5-0); Bakháza-Potony 8-1 (5-0); Bélavár-Szabás 5-2 (2-2). - A Kálmáncsa csapata szabadna­pos volt. Az élcsoport állása: 1. Bolhás 21 pont, 2. Szabás 21 pont, 3. Bélavár 20 pont. _________fenyő J UDO. Remekül szerepelt Leszek Roland (felvételünkön) az ifjúsági „B” korcsoportos or­szágos judo-bajnokságon; a Nagyatádi Judo Club kiválósága a 66 kg-os súlycsoportban ezüstérmet szerzett, (fg) TEKE. Ezúttal is nagy sikert aratott a Kaposmenti Sportszer­vezői Körzet által Nagyberki­ben rendezett Dreher Kupa amatőr tekeverseny. A győztes az attalai Horváth Sándor lett; mögötte a kaposvári Szommer Gábor szerezte meg a második, az attalai Kisházy Norbert pedig a harmadik helyet, (fg) ______■ G ondolhattuk volna, ekkora hely nem lesz elég, hogy minden telefonunkat megmutass A legolcsóbb Westel mobil Alcatel OTC/St* 6 900 ft4* * A készülékek csak Westel előfizetői kártyával használhatók. ** Csak új Westel előfizetéssel, kétéves szerződéssel, amíg a készlet tart. Az összeg a kezdő részlet, amelynek befizetése után a készülék elvihető. Az árakhoz 24 havi törlesztőrészlet és ennek megfelelően 24x1375 Ft havi forgalmidij-kedvezmény tartozik. További feltételek és információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 265-9210, az üzletekben, illetve a Westel partnereknél, www.westel.hu ülestel

Next

/
Oldalképek
Tartalom