Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-30 / 254. szám
MEGYEI KÖRKÉP Somogyi Hírlap - 3. oldal ISI 2000. Október 30., Hétfő Miniszteri zászlóavató Ecseny ünnepén Gógl Árpád Máj Péternét, a zászlóanyát, s egyben a polgármester édesanyját köszönti Ecseny Az ecsenyi falunapra dr. Gógl Árpád egészségügyi miniszter hozta el a millenniumi zászlót. A Somogyi Hírlapnak elárulta: német vér is csörgedezik az ereiben, így örömmel fogadta a somogyi sváb település polgármesterének meghívását. Az elmúlt tíz év legnagyobb ünnepére ébredtek tegnap Ecseny lakói. A millenniumi falunap reggelén az ünnepi istentiszteletet Ittcés János evangélikus lelkész tartotta. Dr. Gógl Árpád egészségügyi miniszter zászlóavató beszédében azt mondta: a kereszténység igehirdetőihez hasonlóan a miniszterség is szolgálat abban az értelemben, hogy üzeneteket kell hitelesen fogadnia és tolmácsolnia a közösségeknek. Ezúttal a kétezer év, a millennium ezer éve és a legújabb kori történelmünk tíz évének jelképes üzenetét, amely a zászlóval megerősítést nyerhet. A miniszter rövid történelmi áttekintésében hangsúlyozta, hogy az ecsenyiek számára többlettartalmat is hordoz ez a jelkép, hiszen az örök megújulásnak, újrakezdésnek számos példáját adták a helybéli sváb származású családok. Máj Péter polgármester kiemelte: most érkezett el a pillanat arra, hogy a történelem által szétzilált ecsenyi közösség újra egymásra találjon és egységessé váljon. Dr. Szabó József Andor ország- gyűlési képviselő (Fidesz-MPP) avatta fel a település központi terén álló emlékoszlopot. A „megkövetünk” feliratú emlékoszlop Varga Károly szentgáloskéri népi fafaragó munkája, amelyet az egykoron kitelepítettek tiszteletére emeltek. A megye zászlaját és címerét Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke adta át. Ezután felavatták azt az ökomenizmus jegyében készült ravatalozói textilfalat, amelyet a megye millenniumi bizottságának támogatásával Honty Mária textilművész készített Nagy Tibomé műhímző és az Iparművészeti Szakközépiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével. A falunapon mutatták be az Ecsenyi Falukrónikát is, amely a millenniumi kormánybiztosi hivatal 300 ezer forintos támogatásával készült el hatszáz példányban. A könyv szerzője, dr. Bősze Sándor, levéltárigazgató, aki a falu történetét dolgozta fel 1193-as első írásos említéstől napjainkig. Ezután a gyerekek birtokukba vehették azt a huszonöt méteres kalózhajót, amely az óvodai játszótéren kapott helyet. takács zoltán Összefogással épült fel az új templom Orbán Viktor ünnepi beszéde a csurgói templomavatón Mennyi időnek, évnek, évtizednek kell eltelnie ahhoz, hogy egy közösség, egy ország kiheverje a történelem valamely megpróbáltatását, eltakarítsa a romokat, pótolja a hiányokat. Mi lett volna belőlünk magyarokból, reformátusokból, keresztényekből, ha az állandó küzdésben, ötven évben, ötszáz évben nem lett volna a magyar nyelvű Bibliánk, mely az Isten gondviselését adja hírül. Nem let- ■ tek volna ünnepeink, melyek felemelték a lelkünket a hétköznapok gondjaiból, és nem lettek volna templomaink, ahová örömünket és bánatunkat vihetjük és ünnepeinket megülhetjük. Mi lett volna belőlünk magyarokból? Hálával mondhatjuk, voltak és vannak zsoltáraink. Mint láthatják, megvan a magyar nyelvű Bibliánk is. Megőriztük az ünnepeinket és megőriztük a templomainkat is. S ha idegen erők mégis elpusztították, nem nyugodtunk, amíg újat nem építettünk helyette. Végiglapozva az adományok és adományozók listáját, elmondhatjuk, hogy itt bizony százak tettek fillért fillér mellé, téglát téglára, hogy végre le lehessen zárni Csurgó történetének egyik, de nem egyetlen fájdalmas korszakát, és el lehessen kezdeni egy újat, ismét templommal és ismét iskolával. Köszönöm, hogy meghívtak maguk közé, hogy a csurgói gyülekezettel és Csurgó város polgáraival a jövőbe vetett hitet és az összefogás erejét ünnepeljük. Azokat az erényeket, amelyek közel öt évszázada gyarapodnak Magyarországon a református közösségekben: hazaszeretetei, európai műveltséget és hitéletet. Egy nehéz időkben szolgáló magyar miniszterelnök egyszer azt mondta, a magyar világnézet három elemből tevődik össze: a nemzeti elemből, az európai elemből és a keresztény gyökerekből. Közel öt évszázad nagy idő, és a történelem viharai Csurgót sem kerülték el, s a Csurgón élőket is megpróbálták. Törökdúlás, trianoni országvesztés, német és szovjet megszállás, 1956 leveretése, negyven éven át tartó diktatúra - bizony egy is elég lenne közülük ahhoz, hogy egy vidék végleg elnéptelenedjék. Mégsem Csurgó népe, hanem az idegen hatalmak tűntek el a történelem süllyesztőiben. A város pedig erős gyökereiből újjáéledt. Virágzik és gyarapodik. Talán önök is érzik tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt ünneplő gyülekezet, hogy van valami ha- sortióság aközött ahogyan gróf Festetics György adományaiból felépült az első oskola Somogybán, és ahogy ez a templom megszületett. A katolikus gróf sem csak a saját uradalmára gondolt, amikor a szegény sorsú református gyerekeknek épített iskolát, hogy megteremtse számukra a tanulás lehetőségét. Ugyanúgy ez az új templom sem csak a református gyülekezet büszkesége lesz, hanem az egész városé. Adományok érkeztek határon innen és túlról, keletről és nyugatról, reformátusoktól, katolikusoktól. Az elmúlt tíz év sok megpróbáltatást, és anyagi nehézséget is hozott a magyar családokra. Mégis sokan adakoztak azért, hogy egy ötvenöt éves álom valóra válhasson. És a templom felépült, és példaként áll a következő század Magyarországa előtt, mert azt hirdeti, hogy a jó és erős akarat mindig megtalálja társát ahhoz, hogy nagy tetteket vigyen véghez. így vának váóra az ámok, tisztelt gyülekezet! A gondviselés jóvoltából új korszak köszöntött ránk. Ma már nem kell attól tartanunk, amit szüléink, nagyszüleink, dédszüleink keservesen megtapasz- tátak, hogy amit létrehoztak, elveszíthetik. Hogy amiért becsülettel megdolgoztak, erőszakká elvehetik. Tőlük, a gyermekeik elől, unokák elől. Bizakodjunk abban, hogy újra érvényesek Széchenyi István szavai, melyek szerint reformációra ma is szükségünk van, amikor az idő a miénk. Ekképpen mi jelölhetjük ki a vál- tozások útközét. így gondolta a legnagyobb magyar. És úgy látom, így gondolják önök is, csurgói polgárok. Munkájuk ugyanis nem csak csurgót, hanem a független Magyarországot is gyarapítja. Amikor munkánk gyümölcsét ünnepeljük és háát adunk a sikerért, akkor abban bízunk, hogy a következő évezredben is lesz ének, ünnep és templom Magyarországon és Csurgón. És lesznek gyermekeink, és lesznek unokánk, aMk megbecsülik amit rájuk hagytunk. Kívánom önöknek, csurgói polgáoknak, hogy terveiket, merész álmákat sikerüljön váóra váltaniuk. (Folytatás az 1. oldalról) Ha évtizedeket is kellett várniuk, nem mondtak le arról, hogy új templomot építsenek a régi helyén. A református hívek ' számára - hallhattuk Szászfávi Lászlótól 1992-ben jelent meg az első reménysugá, hogy ismét legyen új templomuk. Ekkor kapta visz- sza a református egyház a gimnáziumot, s ekkor fogalmazódott meg először, hogy a gyülekezetnek és a diákoknak közös templomot kellene építem. Az első templomépítő emlékére hozták létre a Verbay István Alapítványt, amely 1997. november 22-én lerakta a régi helyén az új templom alapkövét. A szombati ünnepi istentiszteleten Szászfalvi László pontos adatokat idézett, hogy ki, mivel és menynyivel segítette a közel ötvenmillió forintba kerülő építkezést. Kétségtelenül sokat tett a Bázelben élő Kovács Andor, a váos díszpolgáa, aki a svájci, a német és a holland gyülekezetektől 14,8 millió forint értékű támogatást gyűjtött. Hogy mi késztette erre? Az ünnepségen elmondta, hogy a csurgói gyülekezet neki olyan útrava- lót adott, amely nyolc évtizedét végigkísérve emberi tartást biztosított. Sokat tettek az itthoniak is: Vitt Lászlóné gondnok, Mayer Tibor, a Verbay Alapítvány alel- nöke... Hosszan lehetne sorolni a neveket. Két csurgói üzletember - Fekete János és Simity Ferenc - a harang elkészíttetését váláta magáa, mások térítőt hímeztek, takarítottak, hogy a millennium esztendejében, a reformáció emléknapjának tiszteletére felszentelhessék a csurgói gyülekezet immá negyedik hajlékát. Délután fél háromkor kondult meg a harang, jelezve az ünnep elérkezését. Megnyüt a templom kapuja, hogy a gyülekezet birtokába vehesse a kaposvári Ybl-díjas tervező, Szigetvári György által megálmodott épületet. A református templomokba nem szokás oltárképet állítani, ám a szószék fölé itt odakerült a régi templom stilizált formája, mert figyelmeztetni akar a múltra, s az összetartozásban rejlő erőre. Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a templom kézzelfoghatóan újjáépült, most a lélek épületének megújulására van szükség, ehhez kell az ösvényeket megújítani. E munkához kívántak sikert Szita Károly országgyűlési képviselő (Fidesz MPP) és dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke is. Ez a templom nem csupán a gyülekezeté, hanem a református gimnázium diákjaié és az egész városé is. Nem véletlen, hogy az Úr asztalára a gimnázium igazgatótanácsának nevében Kocsev Miklós elnök és az iskola igazgatónője Fehérné Tüzes Zsuzsanna helyezte el a bibliát, a Vizsolyi Biblia hasonmás kiadását. A hagyományokhoz híven új palástot adott át a gyülekezet lelkész házaspárjának, Szászfalvi Lászlónak és feleségének a gyülekezet. Vasárnap délelőtt már nem az alsoki templomba kellett elzarándokolniuk a híveknek. Saját templomukba hívta őket is- tentiszteletre a harangszó. _________nagy jenó Akció két főszereplővel A másik szemtelenül profi... Lakt®S£M.lf fJWlk« «\mlfl szupermodern szoli)dlUt[isnkkfll és figtj PIP mreinéltó ajánlatok kai: SMS Mobilinfo. VISA Internet kártya. Kedvezményes FOTEX VISA kártya. Ingyenes SuperShop Maestro bankkártya. Ingyenes életbiztosítás. Az egyik ellenállhatatlanul csábító v Megtakarítási Betétszámlán most egyedülálló. 10*5 %-os * kamatot: ér het el a pénze, ha K&H I akossági bankszámlával is rendelkezik. És. ha ninc s :’ Nyisson!* * Ha sokat hezitál, lemaradhat. Most van akció! sonn, október cM-tril december 15-fg. közel ISO h&H bankfiókban! * F8KM-HJ.5%. \ Bank a kamatvaltoztatas íncját fenntartja! skussngi Banks/ánrla nyitása az akcióban kötelező. TeleCenter 3-OOO-OOU wvvw.kbb.hu Hírek Baleset az építkezésen. Furcsa körülmények között szenvedett balesetet szombaton délután egy munkás Kecelhegyalján. A nagybajomi férfi csatornaépítés közben egy éket igazított meg a munkagödörben, amikor beszorult az egyik lába két gerenda közé. Mivel a föld is megindult az árok felé, a tűzoltóknak percek alatt ki kellett .szabadítaniuk a férfit. A mentési kísérlet még időben sikerült, így a munkás nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel úszta meg a veszélyes esetet, (tz) Zenés tárlatnyitó Balatonbogláron Nádorfi Lajos operatőr nyitotta meg a III. Miró Fotóstábor műhely-kiállítását a balatonboglári Művelődési Házban. A tárlaton Brezina Zoltán, Klotz Miklós, Petró Vera, Tátrai Zsolt, Hock Bea, Kult János, Simon Tamás, Szi Zsolt és Török Bálint munkáit láthatják az érdeklődők. A megnyitón a Black and Schreck zenekar adott koncertet, (tz) Virágos Csurgónagymarton Hétszáz tő árvácskát ültettek el Csurgónagymarton utcáin. A Virágos Magyarországért mozgalomban oklevéllel jutalmazott kis somogyi település önkormányzata az év minden szakában nagy gondot fordít a falukép alakítására, (ié) Támogatták az alapítványt Kelevíz, Hosszúvíz és Gadány települések körjegyzősége ötvenezer forinttal támogatta az Országos Tumor Alapítványt. Ebből a pénzből a szervezet a nagyatádi városi kórház számára két speciális műszert szeretne vásárolni, amelyekkel a tumoros betegségek kialakulásának megelőzését segítenék elő. (ng) Falugondnoki gépkocsi Gadányban új járművet kapott a falugondnokság. A Peugeot Boxer típusú haszongépjármű több mint ötmillió forintba került az önkormányzatnak, de ebből az összegből jelentős részt vállat a megyei területfejlesztési tanács és a Szociális és Családügyi Minisztérium is. (ng)