Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-16 / 243. szám
2000. Október 16., Hétfő MEGYEI K Ö R K É P Somogyi Hírlap - 3. oldal VÉLEMÉNYÜNK Húzóágazat Már megint az időjárással van a baj, mint oly sokszor az idén. Most nem a gazdák panaszkodnak, hanem a Somogyba érkező turisták. Ugyanis azt tapasztalják: hiába érkeztek ide, vajmi kevés már a nyitva tartó minőségi szálloda, vendéglátóhely. Ez azért is furcsa, mert évek óta arról beszélünk, hogy Somogybán a turizmus a húzóágazat. Ezt támogatják a területfejlesztők, s mindenki, aki felelősséget érez Somogy legújabb kori felvirágoztatásáért. A gondot csak az okozza, hogy ékes szólással nem lehet turistát fogadni, ehhez megfelelő feltételekre van szükség. A németek nem nagyon olvassák a somogyi gazdasági prognoszüzációkat, csupán azt érzékelik, hogy jó az idő, ezért jönnek a Balatonra is. Egyre több bezárt szállodát találnak. Lehet, hogy a vendég nem jön még egyszer. A balatoni turizmusban érintettek többször is kifejezésre juttatták, hogy a szezonból nem lehet megélni, mert az rövid ideig tart, tehát szükség van olyan új vonzerőkre, s attrakciókra, amelyek hozzájárulnak a szezon meghosszabbításához. Most azt mondhatjuk, az idő velünk van, csak éppen érdemben nem reagáltunk eddig. Még szerencse: a Mahart vezérkara kinézett az ablakon, s úgy döntött, hogy a balatoni hajók még egy hétig közlekednek Siófok-Füred- Tihany útvonalon. Aztán majd, ha nem lesz vendég, nem járnak a hajók sem. Mintha így lenne logikus. Nekünk meg lesz néhány hónapunk, legalábbis jövő tavaszig, arra, hogy siránkozzunk: mi lett volna, ha... Csak a siránkozás kevés már az üdvösséghez. Az európai uniós források osztói is egyre határozottabban figyelmeztetnek bennünket, pusztán a rászorultság kevés: kikristályosodott tervekre, világos programokra és saját erőre van szükség, mert különben minden fejlesztés csak álom marad. Bár tagadhatatlan, néha álmodoz- ni is jó. Csak hát ez nem segít a somogyi gazdaságon, lengyel jános Megfizetik a minőséget VÓTAPUSZTA Még ebben a hónapban eleget tesznek a törvény szakmai minimum-követelményének az evangéliumi pünkösdi közösség vótai szeretetotthonában. Kincses József, az otthon vezetője elmondta: a nyolc nővér közül hét már megszerezte a szak- képesítését, de rövidesen kilencre bővül a számuk. Legtöbbjük egészségügyi szakközép vagy szakiskolában, illetve az érettségit követő nővérképzőn szerezte meg a képesítését. Új színfolt az otthon életében, hogy két polgári szolgálatos katona is részt vesz a karitatív munkában. A jó gazdálkodásnak köszönhetően a vótai szeretetotthonban november közepéig 14. havi bért is kapnak a dolgozók; megközelítően egymillió forintot osztanak ki közöttük a szociális munkások napján. A salgótarjáni továbbképzési intézet szakmai konferenciáján két éve elfogadott ünnepnap ugyanakkor jó alkalmat ad az otthonok egymás közti kapcsolatának építéséhez is. Vótán az intézményi tanácsülés elfogadta, hogy már október 1-jétől valamennyi dolgozó megkapja az országosan beígért negyvenezer forintos minimálbért. Az emelés tizenöt dolgozót érint; a legmagasabb bér jelenleg hatvan- egyezer forint. A Kadarkút közelében fekvő, felújított kastély negyvenöt személy befogadására alkalmas. Jelenleg negyven gondozott lelt itt otthonra. Az évi negyven- millió forint költségvetéssel gazdálkodó intézményben a tervek szerint jövőre kétágyasra alakítják át a jelenleg még háromágyas szobákat. VÁRNAI Késszúrás, gondatlanságból Gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vétségében talált bűnösnek, és ítélt felfüggesztett fogház- büntetésre a bíróság egy 23 éves kaposvári fiatalembert. Kaposvár _______ A páti Gábor barátaival a névnapját ünnepelte idén márciusban egy kaposvári kocsmában. Jókora, vagy húszfős társaság gyűlt össze. Jócskán fogyott az alkohol, estére már igencsak elázott az „ünneplő tömeg”. Az ünnepelt és a társaság egyik tagja összeszólalkozott - mint a bírósági tárgyaláson kiderült: csak tréfáltak, „figyelemfelkeltés” miatt imitálták a veszekedést. A társaság egy tagja viszont komolyan vette és megpróbált közéjük állni. A vádlott, hogy még hitelesebb legyen a dolog, elővette a pillangókését, azzal hadonászott, pörgetni kezdte, figyelmeztetésül. A „veszekedők” közé álló férfi combjánál, vállánál fogva próbálta lefogni Apátit, s ahogy dulakodtak, a békíteni próbáló fiatalember szabályosan „belelépett” a szúrásba, a kés a hasába fúródott. A mentők kórházba szállították, ahol megműtötték. Az orvosi szakvélemény szerint állapota közvetetten életveszélyes volt, orvosi beavatkozás nélkül bele is halhatott volna sérüléseibe. Apáti Gábor ellen az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat, a bíróság azonban nem ebben találta bűnösnek: gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt mondták ki az ítéletet, 10 hónapi fogházbüntetést, amelynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztették, s 60 ezer forint pénzmellékbüntetést is kiróttak. Az íté- let nem jogerős.___________j. e. Szita Károly a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke Szita Károlyt, Kaposvár polgármesterét szombaton hajnalban két évre a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnökévé választották. Az országban 22 megyei jogú város van. A szövetség társelnöke a megyei jogú városok polgármestereinek kaposvári találkozója után Nyíregyháza polgármesternője, alelnökei pedig a békéscsabai, a salgótarjáni és a zalaegerszegi polgármester. Szita Károly a megválasztását követően azt mondta a Somogyi Hírlapnak: szeretné erősíteni az érdekérvényesítést a megyei városok súlyának megfelelően a törvénykezésben és az olyan esetekben, amikor a törvény érinti az önkormányzatokat.- Azt szeretném, hogy ha meghallgatnák és megfogadnák a tanácsainkat. Erősíteni szeretném az érdekérvényesítést a költségvetésnél is. Az állam és az önkormányzatok kapcsolata ugyanis megítélésem szerint szoros. A költségvetés esetében különösen az: az állami költségvetésben jelentős súlyt képvisel az önkormányzatokhoz jutó költségvetési támogatás. Szeretnénk hangsúlyt is váltam. Meggyőződésem ugyanis, hogy a mindenkori kormány és az önkormányzatok célja azonos. Nevezetesen az, hogy jobban éljenek az emberek. Az önkormányzatok pedig szeretnének minél több mosolygósabb embereket látni a településeken. Az önkormányzatok, hangsúlyozta Szita Károly, a legnagyobb foglalkoztatók és intézményfenntartók. Kaposváron 3500 közalkalmazott és köztisztviselő dolgozik. A Somogyi Hírlapnak arra a megjegyzésére, hogy egyre terjed mostanában az a vélemény, amely szerint a kormány és a törvénykezés tudatosan csorbítja az önkormányzatok önállóságát, Szita Károly így felelt: - Ezt a véleményt nem osztom. Azt viszont elvárjuk: a törvénykezés során a számukra kötelezően előírt feladatokhoz megkapjuk a pénzt is, ne csak nekünk kelljen azt előteremteni.- Milyennek ítéli a kormány és az önkormányzatok kapcsolatát?- Lehetne jobb is. Meggyőződésem: ez nem kiabálással érhető el, hanem párbeszéddel.- Tartja magát a vélemény, hogy a kormány- párti önkormányzatok közelebb vannak az elosztható javakból, bővebben részesednek belőlük, mint az ellenzékiek. Próbálnak-e ezen változtatni?- Ellenérvem két adat. A kormánypárti városokban hatmilliárd forint értékű az állam által finanszírozott beruházás. Az ellenzékiek által irányított városokban pedig 17 milliárd forint. A megyei jogú városok között fele-fele arányban találhatók kormánypárti és ellenzéki többségű önkormányzatok. Ezek után döntse el az olvasó, hogy igaz-e a iménti állítás. ___________________■ S zila Károly 44 éves környezetve dö szakmérnök. 1990-töl Kaposvár alpolgármestere, majd 94-töl polgármestere. Nős, két leánya van. Eddig az HIJVSZ alelnöke volt. Országgyűlési képviselő. Kötődés fekete gyökérrel Pálmajor apraja-nagyja összefogott, hogy méltóképpen megünnepelje a millenniumi emlékzászló és a falu új címerének, zászlajának átadását. A mindössze 324 lakosú kis település roma lakosságának szinte valamennyi tagja részt vett a tegnapi ünnepségen, ahol az óvoda, az iskola és a helyi hagyományőrző együttes nívós műsorral ajándékozta meg a közönséget. A millenniumi zászlót dr. Boross Péter ex-kormányfő adta át. A település új címerét -, mely szimbólumaival, a fekete gyökerű fával és az ágaskodó lóval, a cigány etnikum létére utal -, valamint a zászlót dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke avatta fel. Részt vett az ünnepségen Szászfalvi László (MDF) a térség ország- gyűlési képviselője is. A jeles napra a település képvi- selő-testülete Pálmajor Községért néven új kitüntetést alapított, melyet elsőként a 41 éve a településen tanított, majd a polgármesteri teendőket is ellátó Boross házaspár és dr. Gyenesei István, a megyei köz- gyűlés elnöke kapta. várnai Munka életre-halálra (Folytatás az 1. oldalról) Intő jel lehet ha valaki folyton beszél, be nem áll a szája, állandóan tevékenykedik, többször egymás után elvégzi ugyanazokat a műveleteket, lót-fut, túlcicomázza magát - mondta dr. Szöllősi Ilona. - Olyan is akad, aki bőgeti a rádiót, táncol egész nap. Ezt az állapotot a hozzátartozók nem bírják sokáig elviselni. Több kapcsolat, család bomlott már föl emiatt. Az első jeleket azonban csak a környezetükben élők veszik észre, mert a mániásoknak nincs betegség belátásuk. Sőt, úgy érzik, hogy most vannak a legjobb állapotban, hatalmas erővel rendelkeznek, mindenre képesek. Sokszor a hozzátartozók jelzik az orvosnak: valami nincs rendben és ilyenkor gyakori az „erőszakos” gyógykezelés.- Mennyire kezelhető a mánia?- Jól, mert hatékonyak a gyógyszerek. A fázisokban jelentkező mániánál már a hangulatingadozás megelőzésére alkalmas készítményeink is vannak. A betegség visz- szatérhet, de a periódusok közötti fázisokat ki tudjuk tolni. Mindezek ellenére a mánia egy életen át végigkíséri a beteget, s a gyógyszereket is folyamatosan kell szedni.- Akad olyan mániás is, aki menekül a munkába.- Leggyakrabban krízishelyzetben, lelki sérüléseknél mintegy öngyógyító tevékenységként jelenik meg a fokozott munkavégzés. Ez a munkaterápia, ami - ellentétben a mániás munkavégzéssel - tudatos tevékenység.- Egyre többen vannak azok is, akiket a társadalmi ellehetetlenüléstől való félelem, a munkahelyhez való görcsös ragaszkodás kényszerít az erőn felüli munkavégzésre.- Az anyagi megélhetésért való sokszor hiábavaló küzdelem depresszióhoz, kifáradáshoz vezethet. Az ilyen ember retteg, hogy nem tud teljesíteni, ezért egyre szorongóbbá válik, amitől még kevésbé teljesít... Ez egy önmagába visszatérő jelenség. Ezek a betegek a teljes kimerülés állapotában kerülnek a gondozóba. Támogató terápiával és a család segítségére is számítva gyógyítjuk őket. Míg a mániás állapot a férfiaknál gyaJko- ribb, addig a túlhajszoltságból eredő depresszió a férfiakat és a nőket egyaránt érinti. Különösen gyakori ez a munkahelyet vesztett ötvenes korosztálynál. Mondják: a nők gyakran a derekukba viszik a depressziójukat, a férfiak pedig elisszák. Ezeket az embereket nehéz meggyőzni arról, hogy ők még munkaképesek, várnai ágnes Szaporodó pszichiátriai betegek A kaposvári pszichiátriai gondozó 1970 januárjában létesült. Dr. Szöllősi Ilona pszichiáter főorvos és hat szakdolgozó látja el a megye betegeit, akiknek a száma különösen a külső hatásokra kialakuló pszichiátriai kórképekben az utóbbi években mintegy 20 százalékkal nőtt. Hírek PÜSPÖK AZ IFJAKHOZ. Balás Béla kaposvári megyéspüspök vasárnap Őrtilosban, majd Csurgón a Jézus Szíve templomban szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Előtte a csurgói ifjakkal és szüleikkel is találkozott, s a fiatalokról, a hit és az egyház szerepéről is szólt. Szombaton Veszprémben - ahol négy egyházmegye kispapjai tanulnak - szólt a felelősségteljes papi hivatásról s a megújuló egyházról. (Is) JÁTSZÓTÉR AZ UDVARON. Régóta jó a kapcsolata a nagybajomi önkormányzatnak Schor- tenssel. A németországi testvér- településről most egy játszótérépítő csapat érkezett Nagybajomba, hogy a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola udvarán állítsa fel a játékokat. Már javában folyik a munka; a németeknek az iskola karbantartói segítenek a játékok elkészítésében- felállításában. (Is) KONCERTEZTEK. Az ausztriai Fürstenfeldben adott hangversenyt a kaposvári Sonoro duó. Egyórás koncertükön Charpen- tier, Viviane, Zipoli és Bach művek csendültek fel - készülő CD- jük anyagából. A kisváros evangélikus templomában Bogáthy Gábor trombitán, Szili Zoltán orgonán játszott. (Is) ZENÉS ÁHÍTAT. Rendszeresek a kulturális-egyházi rendezvények a mezőcsokonyai református templomban. Tegnap délután ökumenikus zenés áhítaton vettek részt a hívek, amelyen a kispesti-rózsatéri Harangszó zenekar mutatkozott be. (Is) GYILKOS MUSTGÁZ. Feltehető en mustgáz-mérgezést szenvedett az a balatonlellei férfi, akit szombaton a koraesti órákban mentettek ki a balatonboglári tűzoltók a család lakásának Május 1 utcai pincéjéből. A férfi rosszul lett az erjedő musttól, de szerencsére a tűzoltók egy percen belül kivitték a szabad levegőre és még élve átadták a mentőknek, akik kórházba szállították, (vá) KINCSET TALÁLTAK. A ma gyaratádi általános iskola két harmadik osztályos tanulója, Batta Dóra és Nagy Ádám első helyen végzett a Kincskeresők X. Országos Művelődési levelezés játékán, a 3-4. évfolyamosok korcsoportjában. A játék tavaly októberben kezdődött és a napokban a kecskeméti díjkiosztóval ért véget. A gyerekek felkészítő tanára Nagyné Zimre Márta és Batta Istvánná volt. (szá) UTAT JAVÍTANAK. Elkezdőd nek a Szentgáloskér és Lapa- puszta közti út burkolatának felújítási munkái. Az önkormányzat 14,5 millió forintot nyert a terület- fejlesztési tanács és az ÜKIG felzárkóztatási pályázatain, és 8 millió forinttal járul hozzá a 22,5 millió forintos beruházás megvalósulásához. Az idősek és a diákok számára nehezen járható útburkolat felújítását egy 1200 méteres szakaszon kezdik, míg a következő szakaszra tavasszal nyúj- tanak be újabb pályázatot, (tz) ■ Leestek a kamatok! ABN AMRO Euró Személyi kölcsön 06 40 444 444 ABN AMR0 Bank Bankfiókjaink: Kaposvár, Széchenyi tér 7. Tel.: 82/529-310 • Kaposvár, Berzsenyi u. 13. Tesco Áruház Tel.: 82/529-270 • Siófok, Kele u. 1-3, Tel.: 84/313-233 • Tab, Kossuth L. u. 61. Tel.: 84/320-633