Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-02 / 231. szám
2. oldal - Somogyi Hírlap VILÁG TÜKÖR 2000. Október 2., Hétfő | £ Nehezedik a nyomás Milosevicsre A Jugoszláviával határos országok államfői közös állásfoglalást készítenek Arafat közbenjárását kérte Barak Alakuljon nemzetközi bizottság a véres összecsapások kivizsgálására Vojislav Kostunica arra kérte a parlamentet, fogadja el, hogy a szavazatokat egy szerb politikusokból és a nemzetközi közösség képviselőiből álló bizottság újraszámlálja. Az ellenzék polgári engedetlenségre szólította fel a lakosságot. Jugoszláviában az ellenzék az intézmények blokádjára szólította fel a lakosságot. Holnaptól a blokád mellett általános polgári engedetlenségi mozgalom indul, hogy rábírják Szlobodan Milosevicset választási vereségének elismerésére. Eközben Milosevics elutasította, hogy Oroszország közvetítsen a választási eredmények körül kirobbant vitában. Bili Clinton amerikai elnök viszont arra ösztönözte Vlagyimir Putyint, hogy Moszkva mindenképpen próbálja segíteni a politikai válság megoldását. A jugoszláviai feszültség békés feloldását sürgette a német kancellár és az orosz elnök. Schröder és Putyin egyetértett abban, hogy Kostunica választási győzelmével a szerb nép bebizonyította, demokratikus változásokat akar. A legújabb hírek szerint az orosz elnök az amerikai elnökkel, a német kancellárral és az olasz kormányfővel telefonon ismét tárgyalt a jugoszláviai helyzetről. Putyin megerősítette álláspontját: „az összes vitatott kérdést a Jugoszláviában érvényes törvények alapján kell megoldani”. Két orosz diplomata azonban elutazott a jugoszláv fővárosba, s talán oda tart Alekszandr Avgyejev első külügyminiszter-helyettes is, aki hétfőre tervezett budapesti látogatását „előre nem látott külföldi kötelezettségei miatt” elhalasztotta. A jugoszláv elnök lemondatása lesz valószínűleg a fő téma Albright amerikai külügyminiszter tárgyalásain is francia és brit kollégájával, valamint Javier Solanával, az Kostunica (balra) Jíri Dienstbierrel Európai Bizottság kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével. Jíri Dienstbier az ENSZ jugoszláviai emberjogi különmegbízottja a montenegrói fővárosból, Podgoricából Belgrádba érkezett, ahol találkozott Vojislav Kostunicával, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék elnökjelöltjével. A jugoszláviai helyzettel kapcsolatos közös állásfoglalás kidolgozását javasolta Constantinescu román elnök a Jugoszláviával határos országok államfőinek. A Bukarestben kiadott közlemény szerint a bolgár, a horvát, a macedón és a magyar államfő FOTÓ, EUROPRESS/EPA nagy érdeklődéssel fogadta a kezdeményezést. A közös állásfoglalásban üdvözölnék a jugoszláviai demokratikus erők választási győzelmét, kifejeznék a szomszédos országok szolidaritását a szerb néppel az együttműködés új korszakában, amelyet Vojislav Kostunica győzelme nyit a térség számára. A The Sunday Telegraph úgy tudja, hogy Szaddám Húszéin iraki vezető magas rangú biztonsági tiszteket küldött Belgrádba, hogy tanácsadóként segítsék Milosevicset abban, miként élheü túl a jelenlegi politikai helyzetet. ___________■ R obbanásig feszült a helyzet Ciszjordániában és a Gáza-öve- zetben, ahol újabb két palesztin meghalt és hetven ember megsebesült a palesztin tüntetők és az izraeli katonaság között negyedik napja tartó összecsapásokban. Közel-Kelet Az erőszakos cselekmények azt követően robbantak ki, hogy Ariel Sáron, az izraeli jobboldali Likud párt vezetője felkereste a jeruzsá- lemi Mecsetek terét, az iszlám világ szent helyét. A világ muzulmán országainak többségét tömörítő Iszlám Konferencia Szervezete hangoztatta, hogy Sáron látogatása „provokáció minden muzulmánnal és a világ minden hívőjével szemben”. Hebron központjában kétszáz palesztin dobálta kövekkel az izraeli biztonsági erőket, azok pedig gumibevonatú lövedékekkel válaszoltak. Názáretben több tucat álarcos arab fiatal dobálta meg az izraeli rendőröket, akik könnygázt is bevetettek ellenük. Gázában katonai tiszteletadással eltemették azt a palesztin rendőrt, aki szombaton halt meg az izraeliek lövedékeitől, a Gáza- övezetben fekvő Dzsabalíja menekülttáborban pedig a Hamász egyik palesztin harcosát, akit ugyancsak szombaton lőttek le az izraeli katonák. A Palesztin Hatóság arra kérte az ENSZ főtitkárát és a. Biztonsági Tanácsot, hogy alakuljon nemzetközi bizottság az összecsapások kivizsgálására. Közben Rámal- láhban az izraeli hadseregparancsnok találkozott a palesztin biztonsági szolgálatok vezetőivel, hogy megpróbálják helyreállítani a nyugalmat. Barak izraeli miniszterelnök Arafat palesztin vezetőt arra kérte: lépjen közbe a zavargások lecsillapítására. __■ A temetés később tüntetésbe torkollt Kínai szentek Ellentétek a Vatikán és Peking között Vatikánváros-Peking A kínai fővárosban felháborodottan reagáltak arra, hogy II. János Pál szentté avatott 123 vértanút. Többségük az elmúlt évszázadokban Kínában halt mártírhalált, mert a keresztény hitet terjesztette a távol-keleti országban 1649 és 1930 között. Peking különösen azt tartja sértőnek, hogy a Szentszék éppen október elsejét választotta időpontként, azt a napot, amely egybeesik a Kínai Népköztársaság kikiáltásának évfordulójával. „Azzal, hogy a pápa Kína nemzeti ünnepén avatta szentté a gonosztevőket, a Vatikán súlyos károkat okozott a Peking és a Szentszék közötti viszony normalizálási folyamatában” - közölte nyilatkozatában a pekingi külügyminisztérium. A szentté avatás napján a kínai „rendszerpárti” katolikus egyház püspöke a Tienanmen téren tartott beszédében tűrhetetlennek nevezte a Vatikán lépését. A ceremóniát megelőző napokban már valóságos nyilatkozatháború dúlt a Vatikán és Kína között. Kína hivatalosan is li- liomtipróknak, tolvajoknak és ópiumcsempészeknek minősítette azokat, akiket a katolikus világ központjában hősi halottaknak, hitükért életüket is feláldozó mártíroknak tartanak. A most szentté avatottak nagy részét az idegenellenes bokszerlá- zadás során gyilkolták meg 1898 és 1900 között. A kínai püspök ezért minősítette úgy a vasárnapi pápai szertartást, hogy az „meggyalázza” a kínai katolikusokat. A két állam közötti ellentétek alapját éppen az képezi, hogy ki kit tart valódi katolikusnak. A kínai rendszer ugyanis a hozzá hű, de a Vatikán fennhatóságát el nem ismerő „hazafias” egyházat ismeri el csupán törvényesnek, a Rómához húzó „illegális” egyház tagjait pedig a legkülönbözőbb formában elnyomja. A kínai történelem 120 mártírja mellett a Szentatya a szentek sorába emelt egy volt szudáni rabszolganőt, továbbá két vallási rendalapitót is.______________■ Egész évben nyitva tartó háromcsillagos szálloda pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: főportás és szállodai értékesítő Pályázati feltételek: felsőfokú végzettség, német, angol nyelvtudás, számítógép ismeret. A pályázatokat a Hotel Magistern 8600 Siófok, Beszédes sétány 72. címre 2000. október 15-ig lehet benyújtani. Autóbusz-közlekedési Rt felvételt hirdet RAKTÁRVEZETŐI munkakör betöltésére A raktárvezető feladata a részvénytársaság központi anyag- és alkatrészraktárának vezetése, a beszerzés és felhasználás szervezése, koordinálása. A munkakör betöltésének feltételei:- középfokú iskolai végzettség, szaktanfolyami szakképzettség- 5 éves anyaggazdálkodói gyakorlat- 2 éves vezetői gyakorlat- számítógép felhasználói szintű ismerete. Amit nyújtani tudunk:- stabil, biztos munkahely- feladattal arányos bér- utazási kedvezmény. A jelentkezést írásban, a szakmai önéletrajzot mellékelve, 2000. október 10-ig a Kapos Volán Rt. humánpolitikai és minőségügyi igazgatójának címezve, Kaposvár, Füredi u. 180. címre lehet benyújtani. 1 • í230581 Jelcin emlékiratai „Borisz cár” memoárja a kérdések sokaságát veti fel. Miközben - állítja a moszkvai Komszomolszkaja Pravda - a számítógépes kézirat vitathatatlanul Borisz Jelcin munkája. Moszkva A kiadás jogát a berlini Propyläen kiadó szerezte meg, s a könyv várhatóan az október 16-án nyíló frankfurti könyvvásár egyik nagy „durranása” lesz. Az emlékiratokban állítólag sok szó esik Putyin kiválasztásáról is. Most először derült ki, hogy ennek a folyamatnak megrendezett epizódja volt már 1999 nyarán az orosz nemzetbiztonsági tanács ülése, amelyen az államfő távollétében Vlagyimir Putyin elnökölt. Akkoriban terjedt el a Kreml folyosóin Jelcin egyik megjegyzése, miszerint „Vlagyimir Vlagyimirovics óriási jövő előtt áll”. A könyv árulkodik a kiválasztás kulisszái mögötti egyéb történésekről is. Csemomirgyint Jelcinék túl öregnek, Kirijenkót éretlennek, Sztyepasint túl „lágynak” találták. A memoár - a moszkvai lap tudomása szerint - nem tagadja, hogy Jelcin az 1966-os elnökválasztás idején kritikusnak érezte saját helyzetét. Egy riasztó adat valósággal kiütötte a beteg politikust: azt jelentették neki, hogy támogatottsága hat százalék alá esett. A helyzetet - vélik a beavatottak - az elnök lánya, Tatjana Djacsenko, valamint az államfő testőrparancsnoka és ivócimborája, Alekszandr Korzsakov tábornok intézkedései mentették meg. Korzsakov olyan „vésztervet” is készített, amelyben szükség esetén diktatúrát vezettek volna be. Ebben a hatalmat ő és Oleg Szoszkovjec akkori miniszterelnök-helyettes gyakorolta volna. Egyesek hallották, amint a gyengélkedő Jelcin aggodalmát fejezte ki a tervvel kapcsolatban, és ellenezte, hogy Oroszország ismét totalitárius hatalom legyen. Korzsakov bukását egyébként - ezt is most tudhatjuk meg - egy spiccesen tett megjegyzése okozta. Szűkebb társaságban azt találta mondani, bármilyen nagy is Oroszország, egy hozzá hasonló ember könnyedén el tudná vezetni. Amikor Jelcin ezt meghallotta, kirúgta cimboráját, és helyette Barsukovra, a Kreml-gárda parancsnokára támaszkodott. A Komszomolszkaja Pravda információja szerint a memoárkötet „terápiás céllal” született. Mikor Jelcin 2000 januárjában visszatért Jeruzsálemből, depresszióba esett és orvosai ajánlására kezdte diktálni emlékiratait, harmat endre IDŐSEK NAPJA. Világszerte minden évben október elsején emlékeznek meg az öregekről. Tegnap Tbilisziben megtartották az „örmény, azeri és grúz vének” - javarészt kilencven év felettiek - találkozó- ját. A térségben közismerten hosszú életűek az emberek. ______________________ fotó, europress/epa