Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-12 / 188. szám

XI. Évfolyam, 188 Szám. Ára: 53 ft, Előfizetve: 35 ft KÖZÉLETI NAPILAP 2000. Augusztus 12., Szombat MEGYEI KÖRKÉP Feléled a halaspark 3-4. oldal LELLEI TÜKÖR Német rendőr a tóparton 7-8. oldal Hírek BABÓCSA. Filmesek, fotósok és pedagógusok vertek tábort tegnap a babócsai kastélyban. Az öt napos szakmai tábor so­rán előadásokat hallgatnak meg a filmezésről és fotózásról, fil­meket elemeznek és készítenek. Többek között filmre viszik Babócsát és a környék neveze­tességeit is. Jövőre a szándék szerint diákokkal bővül majd a tábor, (ni) BARCS. Megérkezett a millen­niumi emlékmű Barcsra. Kiing József kaposfuredi szobrászmű­vész alkotását tegnap szállítot­ták Barcsra, és várhatóan ma fe­jezik be a felállítását a szintén most épülő millenniumi park­ban. A parkot és a szobrot az au­gusztus 20-i ünnepség kereté­ben szeretnék felavatni, (ni) NAGYATÁD. A csemegekukori­ca és konzervuborka feldolgozó szezon idején okozza a legtöbb panaszt a nagyatádi szennyvíz és annak a város felé terjedő át­ható szaga. Bár ennek nemcsak a konzervgyár az egyedüli oko­zója, ebben az évben üzemen belüli fokozott szűréssel és üle- pítéssel, valamint a szagokat blokkoló kémiai adalékanya­gokkal kezelte a kibocsátott szennyvizét a konzervgyár. A je­lentős eredményt hozó előkeze­lést később a szennyvíz-telep korszerűsítésével tervezik ki­egészíteni, amelyhez az önkor­mányzattal együtt pályázatokon remél támogatást a konzerv­gyár. (hm) TAB. Felavatták Szent István ki­rály lovas szobrát tegnap a mil­lenniumi ünnep keretében Tabon. A szobor Nagy Benedek móri művész alkotása. A kor­mány millenniumi zászlaját Dá­vid Ibolya igazságügy miniszter hozta el a városnak és adta át Farkas István polgármesternek. A miniszter asszony ünnepi be­szédében az összetartásról, az egymás kiengeszteléséről és a megbékélés erejéről beszélt, (kj) Kígyóvadászat a gaztengerben Több bejelentés is érkezett a közelmúltban Kiskorpádról, hogy az út menti elhanyagolt területeken elszaporodtak a kígyók. Egyesek viperát is látni véltek. A polgármester szerint felesleges a riadalomkeltés, a gyomos magánterületek megszűn­tetése jó úton halad. Kiskorpád Bogdán Györgyné gyermekei óvatosak, mert már a málnásban is láttak kígyót Kiskorpád azon szalagtelepülések közé tartozik, amelyek közös jel­lemzője, hogy házai a főút mellett szétszórva helyezkednek el. Ren­dezett porták, tiszta udvarok, ku­koricacsíkok és parlagfűtengerek váltják egymást. A nyugdíjas Hor­váth Vaskó Géza mutatja: alig kell száz métert gyalogolni, hogy ösz- szefüggő elhanyagolt földterüle­tekre bukkanjunk akár a település szívében is. Nem csoda, hogy szinte naponta látni siklókat, egyet a napokban éppen a kutyái cincáltak szét. A pár házzal ar­rébb lakó Bogdán Györgyné állítja: ő még viperát is látott. Az asz- szony a lakásban külön játszósar­kot készített két gyerekének, mert azok nem mernek kimenni az ud­varra, amióta egy hajnalon hatalmas kígyó nyo­mára bukkantak a verandán. A hölgy elmondása szerint a bejárati ajtó előtti lépcsőn összetekere- dett csúszómászó legalább három méteres volt a nyomából ítélve. Ha ekkora nyom nem is, de egy negyven cenüméteres napszítta klgyótetem való­ban hevert az udvaron, amelynek alvége egy akácossal határos. Bogdán Györgyné elmondta: nem célja az ellenségeskedés, de már minden fó­rumon megpróbálta elérni az akácos kivágását, mert meggyőződése, hogy a kígyók és a nagy Nem kizárt a vipera... Pécsi Tibor terrarista szakvéleménye szerint há­rom méteres kígyó Magyarországon nem ősho­nos. A legnagyobb fajta az erdei sikló, amely az 1,8 méteres nagyságot érheti el, háta világos sárga, hasa vajsárga színű. A sikló mellett Kis­korpádon vipera is előfordulhat, mert a közel­ben, Nagybajom és Nagyatád között, valamint a barcsi ősborókásban él a maximum 60 centimé­ter hosszúságú keresztes vipera. számban megjelent patkányok is onnan jönnek. A szomszédos bútorüzem tulajdonosa, Roózné Kiss Magdolna viszont úgy véli, hogy a rossz szomszédi viszony miatt „találja őket meg” min­dig a szomszédasszony. Elmondása szerint folya­matos kaszálást és gyomirtást végeznek, ráadá­sul az akácost is kitisztították. Legutóbb felaján­lották, hogy a drótkerítés mellett a szomszéd egy palakerítést is építhet, hogy ne kelljen tovább kí­gyóvésztől tartaniuk. Pikier József polgármester szerint az ilyen szomszédok közti perpatvar könnyebben meg­szüntethető, mint a település területén földet vásárló, majd azt elhanyagoló tulajdonosok felkutatása. A falu első embere is látott már kí­gyót, ám nem hinné, hogy a vízisiklón kívül más kígyófaj előfordulna. A problémát abban látja, hogy a falugazdásznak eddig túlságosan nagy volt a területe, lekötötte minden energiá­ját a papírmunka. Mostantól azonban egy megváltozott rendszerben több idő jut meg­vizsgálni a foghíjasán beépített területek közti elhanyagolt parcellákat. _________takács zoltán V eszélyes vakáció Két hónapja, hogy elnépte­lenedtek az iskolák és be­népesültek a játszóterek. A vakáció azonban nem min­dig jelent egyet a gondtalan kikapcsolódással: ezekben a hónapokban történik a legtöbb gyermekbaleset. Évről évre több gyermek szenved balesetet a nyári szünidő hónap­jai alatt. A mentőszolgálat dolgo­zói szinte naponta találkoznak könnyebb-súlyosabb esetekkel.- Mindenhez hozzá lehet szok­ni, valószínűleg egyetlen dolog­hoz nem: a sérült, balesetet szen­vedett kisgyermekek látványá­hoz. Ez mindannyiunkat megvi­sel - mondta a vezető mentőtiszt. - Bár szerencsére viszonylag ke­vés a súlyos eset, tapasztalataink szerint minden évben valame­lyest emelkedik a gyermekbalese­tek száma. A vakáció első hetei­ben szinte ugrásszerűen meg­emelkedik: olyankor még elővi- gyázatlanabbak, óvatlanabbak a gyerekek. A sérülések közül a leg­gyakoribb a végtagtörés, kisebb fejsérülés. Az okok közül talán a közlekedési baleseteket lehetne első helyen említeni. A Somogy megyei Balesetmeg­előzési Bizottság kiemelt feladat­ként kezeli a gyermekbalesetek okainak vizsgálatát, az ezzel kap­csolatos oktató, megelőző mun­kát. Kerkápoly Brigitta rendőr­hadnagy, balesetmegelőzési elő­adó elmondta: a közúti közleke­désben a gyermekek különösen veszélyeztetettek. Ez életkori sa­játosságaikból adódik: nincs ve­szélyérzetük, látómezejük sző­kébb, a forgalom áttekintésére kevésbé képesek, mint a felnőt­tek, távolság- és sebességbecslé­sük megbízhatatlanabb. (Folytatás a 3. oldalon) Küldje be fényképét, és kétszemélyes utat nyerheti Ha Ön 16 éves elmúlt, és még nincs 35, valamint úgy érzi, hogy szívesen megmutatná magát fürdőruhában vagy bikiniben lapunkban, akkor küldje be az egész alakos fényképét címével és telefonszámával (melyet bizalmasan kezelünk) lapunknak, és akár kétszemélyes hétvégi utazást is nyerhet.. Az augusztus 21-től induló versenyben résztvevő hölgyek közül olvasóink szavazata alapján az első három helyezett egy-egy kétszemélyes utazást nyer Prágába. A fényképeket négy héten át folyamatosan közöljük lapunkban, hétfőtől szombatig, valamint azok megtekinthetőek az interneten is ( www.somogyihirlap.hu ). Olvasóink a lapból kivágott szelvényen, telefonon és interneten is szavazhat- nakarra, kié is lesz a legszebb mosoly. Érdemes voksolni, hiszen a szavazók között szintén gazdára talál egy két­személyes utazás! Címünk: Somogyi Hírlap Kaposvár, Kontrássy u.2/a. A borítékra írják rá: „A nap mosolya!” Somogybán otthon vagyunk! Somogyi Hírlap Várható időjárás A Balaton vízhőmérséklete: 22° db derült napos felhős mm. db párás ködös borult 0 zápor zivatar esős <£> O <£> havas eső hózápor havazás Napos, meleg idő várható. Tőlünk északra egy sza­kadozott felhőzetű zóna vonul el, de csak egy-egy helyen fordulhat elő zivatar. Az erős napsütés hatására gyorsan és magasra emelkedik a hőmérséklet. A csúcsérték 30 fok korul várható. Készítette. Kozlekeilésmeteorologia döjárási fronthatás nem várható,a nagy melég azonban megviseli az emberi szervezetet, figyelmetlenséget okozhat. Hungária Biztosító Rt. Terménytolvajok szezonja A krumpli, a kukorica és a barack a terménytolvajok kedvence, ennek pedig most van szezonja. Az éj leple alatt dolgozó bandák pillanatok alatt betakarít­ják a termést, s mivel ele­nyésző a lebukás veszélye, gyakran napokon belül új­ból visszatérnek. Megyei körkép Dél-Somogyban leginkább a krumplira vigyáznak. A berzencei Solanum Kft-t hívatlan vendégek keresték fel, noha a környéken közismert, hogy folyamatosan őr­zik a burgonyatáblákat. A héten öt zsáknyi vetőburgonyával akart el- iszkolni egy autón érkező páros, csakhogy az őr megzavarta őket. Úgy elszaladtak, hogy a krumpli­föld mentén hagyott gépkocsiért csak másnap mentek vissza. A ha­társzéli szövetkezetben évente csaknem 20 tonna burgonya és ugyanennyi kukorica tűnik el nyomtalanul. Előfordul, hogy csak napokkal később derül fény a lopásra. A tettest rendkívül ne­héz elfogni, ezért a korábbinál többször tartanak ellenőrzést. Varga György ügyvezető igazgató szerint a tolvajok számlájára évente mintegy másfél-kétmillió forint kár írható.- Főleg éjszaka dézsmálják a burgonya és a kukoricatáblát - mondta az ügyvezető igazgató. Többnyire autóval közlekednek, a csomagtartóban pedig több má­zsa termény elfér. Leginkább a csemegekukoricát keresik, amit meglehetősen könnyű eladni, s így egy éjszakai körút elfogadha­tó haszonnal zárul. (Folytatás a 3. oldalon) A nagyobb ültetvényeken kutyás őrök vigyázzák a termést

Next

/
Oldalképek
Tartalom