Somogyi Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-03 / 129. szám

Somogyi Hírlap 2000. Június 3„ Szombat Hétvége A XXI. század katedráján Pokorni Zoltán oktatási miniszter szerint a pedagógusoknak, az igazgatóknak meg kell értetniük az önkormányzatokkal: az iskola nem ködös művészkedés, úri luxus színtere, hanem nagyon fontos in­tézmény, hiszen itt dől el, hogy a tanítványokból a társadalom, a gazdaság fékjei, koloncai, avagy erőforrásai lesznek-e. Ezért nem lehet kidobott pénznek tekinteni az oktatásügyre szánt milliókat. Az oktatási miniszter Kaposmérőben az új iskolai szárny avatásán arról is beszélt a Somogyi Hírlapnak, hogy a minőségbiz­tosítási és - fejlesztési program - amelyet minden iskolának 2001-ig meg kell alkot­nia s amihez pályázati úton a Comenius program keretében nyújt segítséget a tár­ca - sokat emelhet az oktatás színvona­lán. Az idén 500 iskola, jövőre_pedig még több kapcsolódhat be, és minden intéz­mény rendelkezésére áll a minisztérium által kifejlesztett programcsomag. Ezt már szeptembertől gyakorlatban is alkal­mazhatják a pályázaton nyertes iskolák.- Minden bizonnyal ön is tapasztalta: még él a poroszutas pedagó­gia: vannak iskolák, igazga­tók és pedagógusok, akik nem tudnak vagy nem is akarnak szabadulni ettől a mentalitás­tól, s ahol a tanító, a tanár nem pedagógus, hanem tan­erő...- Kontinentálisnak is szok­ták nevezni a porosz utat, ta­lán így nem annyira pejoratív, pedig vannak értékes hagyo­mányai is. Néha ezzel a poro­szos jelzővel jellemzünk fö­lösleges merevséget, azt a faj­ta, sokszor hivatali, bürokratikus szemlé­letet, amely valaha az iskolák egy részé­nek sajátja volt, ahol pusztán a tankötele­zettség adta azt az erőt, amiért a gyere­kek iskolába jártak, és nem az, hogy a gyerekek itt kapják meg életük során az egyik legfontosabb segítséget és tá­maszt, mert itt dől el, hogy a gazdaság­ban, a tudományban, a saját életükben milyen szellemi erőforrásokra, tartalé­kokra támaszkodhatnak. Ma már min­den szülő - akár buszsofőr, vízvezeték­szerelő, akár könyvtáros, akár gyógysze­rész vagy pedagógus - tisztában van az­zal, hogy gyereke szempontjából sorsfor­dító az iskola, és szerencsére ma már be­le is akar szólni, hogy mi történjék ott.- Mit tapasztal: a mostani pedagógus­generáció mennyire szókimondói A nem szakszervezeti tagok is szembe mernek szállni érdekeikért az igazgatói vagy a fenntartói hatalommal?- Egy olyan pedagógusgeneráció nőtt fel és olyan pedagógiai kultúra erősödött meg, amely az igazgatót nem ellenség­nek, az önkormányzatot nem ellenfélnek tekinti. És a szabadságát sem abban látja, hogy becsukja a tanteremajtót, ablakot és azt tanít, amit akar - mint ahogy erre az értelmiségi öntudattal vallott, igen korlá­tozott szabadságtudatra volt is példa a 80- as években -, hanem partnernek, vita­partnernek tekinti az önkormányzatot, amelyet meg kell győzni arról, hogy mi folyik az iskolában. A képviselőket rá kell Lecsillapodtak a viták A szülő azt kívánja, hogy partnernek tekintsék és vegyék figye­lembe igényeit, véleményét. Az oktatásban azok a viták, amelyek ebből az igényből táplálkoznak, soha nem szűnnek meg, de nem is kell, hiszen a munkánk jellegzetességéhez, lényegéhez tartoz­nak. Azok az elkeseredett politikai, ideológiai viták azonban, ame­lyek az elmúlt tíz évben, különösképpen a rendszerváltás első éveiben jellemezték az oktatásügyet, úgy látom, megszűntek. Ma már végre nem a pártok vitatkoznak az oktatásról, hanem azok, akiknek ez a dolguk: a szülők, a pedagógusok, az iskolafenntar­tók, a gazdasági szakemberek. Szerintem ez nagy eredmény, hi­szen sikerült kivonni az oktatásügyet a napi pártpolitikai küzdel­mekből, és valóban egyfajta, pártok fölötti közös üggyé tenni. venni, hogy a mindig szűkös közpénzt er­re a célra fordítsák, mert meghatározó a település, az itt felnövő korosztályok szempontjából. A pedagógiai kultúrának érvei vannak arra, hogy az iskola nem kö­dös művészkedés, úri luxus színtere, ha­nem gazdasági erőforrás, hiszen itt dől el, hogy a következő évtizedekben mi lesz hazánkból, és az is, hogy ezek a fiatalok a fékjei, koloncai lesznek-e a gazdaságnak, a társadalomnak vagy pedig a motorja.- Megszűnt az Állami Tankönyvkiadó monopóliuma, mellette kisebb-nagyobb ki­adók jöttek létre, és ontják a drága tan­könyveket, munkafüzeteket, segédanyago­kat - gyakran rosszul felépített, selejtes fel­adatokkal -, amelyekből nehéz tanítani. Hogyan lehet rendet tenni a tankönyvpia­con? Mi szabályozza a tankönyvkiadást?- A piac is korlátozza részben önma­gát. De ne legyünk álszentek! Ez egy sajá­tos piac, ahol más rendel, és más fizet. így ezt nem lehet csak a piacra bízni. Ezért módosítottuk tavaly a tankönyv-engedé­lyezést végző köznevelési tanács rendjét. Vége van a hősi időszaknak, amikor úgy­mond társadalmi munkában, felelősség, szakértelem és apparátus nélküli delegál­tak engedélyezték a tankönyveket. A köz­nevelési tanácsnak mint a társadalmi kontroll intézményének az a feladata, hogy ellenőrizze azokat a szakértőket, akik ezt a munkát elvégzik. A másik esz­köz pedig a döntést hozó pedagógusok jobb tájékoztatása. A tankönyvkritika ne­héz műfaj, a tan­könyv kipróbálásáról, a gyakorlati használ­hatóságáról szóló ta­nulmányokat, kritiká­kat a tankönyvki­adóktól pénzügyileg független lapban megjelentetni a fel­adatunk, s el is indult két ilyen lap. Az én fe­lelősségem, hogy eh­hez minél szélesebb körben jussanak hoz­zá a pedagógusok. Az informatika fejlődése is kínálja a lehető­ségeket. Három éven belül el tudjuk érni, hogy nem megyénként egy bemutatóhe­lyen, hanem minden internet-csat­lakozással rendelkező iskolában hozzá­férhető lesz a teljes tankönyvválaszték, ugyanis fokozatosan arra kötelezzük a tankönyvkiadókat, hogy elektronikus kö­teles példányt adjanak be, és tegyék hoz­záférhetővé, láthatóvá a pedagógusok számára.- Az oktatási tárca jóvoltából a közel­múltban jelent meg egy statisztika, ebből kiderül: a magyar gyerekek naponta több órát töltenek el a televízió, a videó, a szá­mítógép előtt, míg az édesanyjukkal 10-15 percet beszélgetnek, az apjukkal ennél is kevesebbet. Mi erről a véleménye?- Tavaly végeztünk egy vizsgálatot; azt mértük fel, hogy a pedagógusok szerint melyek a gyerekekre leselkedő legna­gyobb veszélyforrások. A drogra voltunk igazán kiváncsiak, de meglepő módon a pedagógus kollégák azt mondták: ugyan a drog is jelentős kockázati tényező, de a legnagyobb az időhiány, mivel a szülők minimális időt töltenek együtt a gyereke­ikkel. A négyórás té- vézési átlagunkkal az amerikaiak után 2. helyen állunk, s ez rendkívüli kocká­zat, amit sem az ok­tatás, sem a társada­lom nem hagyhat szó nélkül. Ez nem azt jelenti, hogy gyűlölni, utálni kell a televíziót és a szá­mítógépet, de ne ezek formáljanak ben­nünket a maguk hasonlatosságára, ha­nem mi igazítsuk az életrendünkhöz, ér­tékeinkhez. Ez az iskolára fokozottan igaz. Ma még a technológiai elterjesztése folyik, hiszen két éve kezdtünk bele egy minőségi, tartalomfejlesztési programba, de elérkezik az az idő, amikor ennek a technológiának a korlátáiról is gondol­kodni kell. Biztos vagyok abban, hogy az óvodában és az iskola alsó tagozatán nincs olyan módon helye a számítógép­nek, mint ahogy azt 10-15 éve gondolták.- Mindannyiunknak van kedves pedagó­gusa, akire évtizedek távlatából is szeretettel emlékezünk. A XXI. század katedráján ér­vényesülhet-e a hajdani néptanítói attitűd?- A néptanítói korhoz képest megválto­Névjegy: Pokorni Zoltán 1962-ben született Budapesten, a 80-as évektől középiskolai tanárként dolgozott. A rendszerváltás idején érdekvédelmi szervezetet szervezett több kollégájá­val. 1993-tól a Fldesz-NIPP oktatás­politikusa, 1994-töl országgyűlési képviselő, 1997-től a frakció vezetője, 1998-tól oktatási miniszter. zott a pedagógus helye, szerepe. Akkor sokszor a kultúra, a szakszerűség, a tudás, az egészségügyi nevelés a jogi tájékozta­tás egyedüli forrása a ta­nító volt. Ma számos in­formációs forrás áll a diá­kok rendelkezésére is. A jó pedagógus vonzerejét, ha úgy tetszik, hatalmát nem az információ birtoklásából nyeri, hanem abból, hogy megtanítja ke­zelni az ismereteket, megtanítja kiválasz­tani, hogy mi a fontos és mi a lényegtelen. Segítséget és példát kell mutatni ebben is, mint ahogy a pedagógus továbbra is nem­csak a szavaival, a tanórán nevel, hanem az egyéniségével. Ezért fontos, hogy ki­egyensúlyozott, harmonikus emberek le­gyenek a magyar pedagógusok.- S akiket a munkájukért megfizetnek...- Csak az a pedagógus tud hatni a má­sik személyiségére, aki maga is átlátható, nyitott, hiteles ember, s akinek nincse­nek megélhetési gondjai az alacsony fi­zetése miatt. Most is azon dolgozunk, hogy több bért kapjanak, lőrincz Sándor „Minden tanításnál és neve­lésnél fődolog marad a taní­tó, a tanító szelleme” - vélte Friedrich Diesterweg. A XIX. század neves német pedagó­gusa mintha csak összebe­szélt volna Petőfivel, Adyval vagy Gárdonyival, akik mű­veikben éppen ebben látták a néptanítóknak, a falu lám­pásainak legfőbb tulajdon­ságát. S hogy ez a felbecsül­hetetlen érték máig nem ve­szett el, arra vannak bizo­nyítékok Somogybán is. Flórián Judit a pályakezdő hu­szonévesek lendületével vetette bele magát az igazi „mélyvízbe”. Három éve végzett a kaposvári ta­nítóképzőben, s egy újsághirde­tésre jelentkezve nyerte el eddei állását. Tizenhárom diák és egy tanító - ennyien vannak a temp­lom tőszomszédságában álló egy- tantermes iskolában.- Mióta az eszemet tudom, mindig kis falusi iskolában szeret­tem volna tanítani - mondta a mo­solygós tanító néni. - Talán azért, mert én is faluból, Balatonkeresztúrról származom. Sokan nem értették, miért válla­lom egymagám egy idegen falu­ban ezt a hivatást, de nem bírtam ellenállni a kihívásnak. Persze van szolgálati lakásom, de időm javát az iskolában töltöm. Magam osztom be az időmet, így mindig olyan tárgy a sláger, amelyből ép­pen nehézségeink vannak. Szinte mindennap délután kü­lön foglalkozik azokkal, akik épp lemaradtak a tananyagban. Sok a hátrányos helyzetű kisgyerek, a helyes beszéddel is gondjaik van­Somogyi falvak lámpásai nak, de ez az igazi kihívás a taní­tónőnek. Nem érzi hátránynak, hogy három osztályt kell össze­vontan tanítania, hiszen a nagyok vigyáznak a kicsikre, akár egy nagy családban.- Büszke vagyok rá, hogy őszinték hozzám a gyerekek és a szüleik is. Gyakran még a hivata­los iratok kitöltésében és egyéb ügyes-bajos dologban is segítek nekik, de úgy érzem, ez a termé­szetes is. Cserébe kapom az em­berek megbecsülését, a szeretetet és a gyerekekkel közös felejthetet­len élményeket. A múltkor példá­ul az egyik kis csibész jól kifogott rajtam. Kiadtam feladatul az első­söknek háromszori elolvasásra a „Gyuszi gyümölcsfáját”. Alig telt el egy perc, jelentkezett az egyik gyermek, hogy ő már elolvasta. Mondtam neki, hogy én azt nem hiszem. Erre ő: „Gyuszi gyü­mölcsfája, Gyuszi gyümölcsfája, Gyuszi gyümölcsfája.” Amíg élek, nem felejtem el az ilyen huncut­ságokat. Hát, egyebek között ezért is érdemes ebben megma­radni a pályán, a nehéz időkben is. így gondolkodott a gyógypeda­gógus házaspár is; ketten hetven évet tanítottak már a somogyvári intézetben. Horváth Ferencné har­minckét, a férje harmincnyolc éve kezdte ezt a nehéz pályát. Életük is ott fonódott össze, a munka­helyükön.- Mindkettőnk sorsa közös a gyógypedagógia iránti elkötele­zettségben - mondta Horváth Fe­renc. - A legtöbb amit mondha­tunk: ennyi év után sem bántuk meg a pályaválasztásunkat. So­kan el sem tudják képzelni, hogy Flórián Judit mennyire más a gyógypedagógus munkája, mint egy átlagos iskolá­ban tanítóé. A legcsekélyebb eredmény is óriási öröm, ámde ezt hatalmas erőfeszítés előzi meg. Ha olyasmi történik, hogy egy kisgyermek, aki három évig még a ceruzát sem tudta megfog­ni, szépen lassan elkezd olvasni, az már hihetetlen eredmény. Gyakran vesznek részt somo­gyvári ünnepségeken is a gyere­kekkel, akik nagyon szeretnek szerepelni. A produkció utáni taps persze elsősorban a fegyel­mezettségnek szól, de hát már ez sem csekélység. Horváthék úgy tartják: elég egy kis taps, egy Ids szeretet, és már szinte a világot meg lehet váltani ezekkel a gyer­mekekkel.- Több száz gyermekkel foglal­koztunk, mióta itt vagyunk, de a hálájuk semmihez sem mérhető - állítják mindketten. - Együtt sí­Horváth Ferencné runk, együtt nevetünk velük, és örülünk a sikereiknek, bár tisztá­ban vagyunk vele, hogy nem lesz­nek soha a normális iskolákhoz mérhető látványos eredménye­ink. Mi nem nevelünk leendő or­vosokat, mérnököket vagy peda­gógusokat, de ezt ennek az elfo­gadása nélkül nem is lehetne csi­nálni. Szinte hihetetlen, de sokan még tíz év eltelte után is küldenek képeslapot az ünnepekre. Van egy fiú, aki már régen Kastélyosdom- bóra került, de még most is gyak­ran telefonál egy-egy Fradi-meccs után, s részletezi a látottakat. Ilyenkor persze mindig visszahív­juk, mert dadog, s ezért általában elhúzódik a csapat aznapi teljesít­ményének elemzése. Hasonló öröm az ötvenedik életévébe lépett niklai iskolaigaz­gatónak, Dómján Nándornak is a találkozás egykori tanítványaival. Közülük jó páran választották a Horváth Ferenc pedagógus-hivatást. Nemrég a sá- volyi iskolában járt, ahol négy egykori tanítványa is tanít.- Frázisnak hat, de mindig pe­dagógus szerettem volna lenni; tervszerűen készültem erre a pá­lyára. Képesítés nélküli nevelő­ként kezdtem, majd levelezőn vé­geztem a főiskolát, magyar-orosz szakon. Ma igazgatóként is taní­tok két osztályban magyart. Min­dig azt tartottam: a tantárgy a ki­indulópont, hogy eredményes le­gyen egy tanár. A szavahihetőség és a karizma a legfontosabb, hogy visszajöjjenek az egykori tanítvá­nyok. Csak így kötődnek az isko­lához, a pedagógushoz vagy egész egyszerűen csak ahhoz, amit tanított nekik. Dómján Nándor elmondhatja magáról, hiszen az iskolán kívül is rengeteg segítséget kap egykori tanítványaitól a niklai közösségi élet szervezéséhez. Tisztában van Dómján Nándor FOTÓ: KOVÁCS TIBOR vele, hogy ez rengeteg szabadidőt kíván, de megéri, hiszen a sikerél­mény nem marad el.- Sosem szégyelltem bevallani: voltak az úttörőmozgalomnak szép oldalai is, s ezt pártatlanul felhasználhatjuk ma is. Nem res- telljük, hogy a falu életében vállal­juk a mindenes szerepét; tisztá­ban vagyunk azzal, hogy a közélet és a pedagógus ma is elválasztha­tatlan. A tekintély persze a változó körülmények miatt sok helyütt csorbát szenvedett, de ebben az értékvesztett világban is meg kell találni és át kell adni a tiszta érté­keket. S erre ma is a gyerekek taní­tói a legalkalmasabbak. Az igazgató pályája minden ta­pasztalatát egy mondatba sűrítve csak azt tudja mondani: Gárdonyi lámpásai kihunytak ugyan, de a gyerekek révén még ma is meg­van a tisztelet az igaz tanítójuk iránt. TAKÁCS ZOLTÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom