Somogyi Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-27 / 123. szám

2000. május 28. ★ SPORT ★ 11 Tizenkettedszer is siker Az első gólt szerző Horváthot szorongatja ellenfele fotó: kovács tibor Rákóczi FC-Contlmex- III. Kerület 3-2 (1-1) Újabb neves ellenféllel szemben folytatta dia- dalútját és immár sor­rendben tizenkettedszer sem talált legyőzőre a Rákóczi. Szombati győ­zelmének értékét növeli, hogy vert helyzetből si­került megfordítani az eredményt. Nem keltett ugyan meglepe­tést, ám csak tíz perc eltelté­vel vált bizonyossá, hogy a kerületiek nem tisztelik a hazaiak remek sorozatát és félre téve az óvatosságot há­rom támadóval rohamoz­tak. Meg is lett az eredmé­nye. A 21. percben egy gyors akciójuknál Márkus lövése a kapufán csattant, az ismétlést Házi még ki­ütötte, ám a felpattant lab­dára jókor érkezett Mbemba és közelről a hálóba fejelt. 0-1. Húsz percet késett az egyenlítés. Jéger, Tóth B. összjáték után ez utóbbi a szabadon hagyott Horvát- hoz adta a labdát, aki még át is vehette majd laposan a kapuba lőtt. 1-1. Az 56. percben a ven­dégek tizenhatosán belül a labdát átvenni készülő Neubauert Rajnai lerántotta, a játékvezető tizenegyeset ítélt, melyet Barna ezúttal is biztosan értékesített. 2-1. Tíz perccel később a bajnok­ság legszebb gólja született: hazai szöglet után Horváth Derűéhez passzolt, aki a vé­dőktől szorongatott barná­hoz továbbított. A védő fel­pörgette a labdát majd félfor­dulattal tizenöt méterről a kissé kint álló Lipták fölött a bal felső sarokba lőtt. 3-1. A 76. percben Fischer 30 méte­res szabadrúgása felpördült a sorfalon, Házi bravúrral ugyan kiütötte a labdát, de az Márkushoz került, aki az ötös sarkáról a hálóba vágta. 3-2. A rekkenő hőségben két támadó szellemben futballo­zó csapat élvezetes, változa­tos mérkőzését hozta a talál­kozó. A vendégek nem álltak be védekezni, s bizony gól­jukkal meg is lepték a hazai­akat. A Rákóczit dicséri, hogy gyorsan rendezte sora­it, a nagy kedvvel játszó és sok jó egyéni teljesítményt felvonultató együttesnek si­került fordítania, s ha táma­dói kissé jobban koncentrál­nak, még nagyobb arányú győzelmet is elérhettek vol­na. Ezzel az újabb győze­lemmel tovább tart tehát a kaposváriak diadalútja. így játszottak Kaposvár, 1200 néző. Vezet­te: Szarka Z. (Boda, dr. Sza­bó) Rákóczi-Contimex: Házi- Meksz-Tamás, Novák, Bar- na-Tóth B., Bruncvig, Hor­váth Z., Szabó M.-Jéger, Neubauer. Edző: Bőzsöny János. III. Kerület: Lipták-Hege- düs-Szurov, Rajnay-Felföldi, Balázs, Mbemba, Pálfi-Már- kus, Fischer, Sitkú. Edző: Schróth Lajos. Csere: Szurov helyett Ko­vács N. (46. p.), Bruncvig he­lyett Deme (65. p.), Jéger he­lyett Rajczi (69. p.). Sárga lap: Rajnai (56. p.), Barna (74. p.), Meksz (80. p.) Szöglet arány: 9:4 (4:2) Jók: Házi, Tamás, Barna, Tóth B„ illetve Hegedűs, Fel­földi, Mbemba, Fischer. Bőzsöny János: Ezt a küz­delmes mérkőzést azért tud­tuk megnyerni, mert ezúttal is megvolt az a tartása a csa­patunknak, ami az eddigi si­kereket hozta. Schróth Lajos: További sportdiplomáciai sikereket kívánok a Kaposvárnak. Jutási Róbert Petrák Viktor hagyatéka Az utóbbi időben nem ül edző a Kaposvölgye-Vállalkozók NB Ili­as csapatának kispadján. Petrók Viktor ugyanis hetekkel ezelőtt elköszönt, s a játékosedzővé avanzsált Hanusz János az általa Irányított öt találkozón mindösz- sze öt perecre huppant le elődje elárvult helyére. Mint emlékezetes, a téli szünetben hi­vatalosan megszűnt a Nagyberki NB III-as csapat és új névvel átvette a kaposfürediek jogát. Erre a tranzakció­ra azért volt szükség, mert a fürediek a tabella második helyén álltak, mind­össze három ponttal lemaradva a veze­tő bajaiak mögött. Akkoriban sokan csodálkoztak, hogy az „ezüstérmes” joggal együtt miért nem a füredi tré­nert, Márton Józsefet kérték föl edző­nek. Az új klub vezetői ezt azzal ma­gyarázták, hogy Petrók Viktor jobb he­lyi ismerettel rendelkezik és munkájá­val is elégedettek. A tavasszal aztán a kaposvölgyiek az ötödik helyre csúsz­tak vissza, hátrányuk is tetemesebbé vált az elsőtől. Ilyen előzmények után - bár baráti kézfogással - megtörtént a váltás. És láss csodát! Az a csapat, amely heteken át a vesztes keserű poharából ivott, azóta megtáltosodott. A „Hanusz érában” lejátszott öt mérkőzésen nem veszítettek és ismét karnyújtásnyira vannak a dobogótól, sőt játékuk is so­kat javult. A szakmában járatosak azonban tudják, hogy egy új tréner sem tehet csodát napok, hetek alatt, így Hanusz János sem, habár mindig is többre hivatott (egyébként ma is jó ) labdarúgóként tartják számon. Ám időnként apró, nüánsznyi dolgok is befolyásolhatják egy-egy csapat sze­replését. Képletesen mondva néha egy szertáros csere is üdvözítő lehet. Nos feltehetően az utód is tudja, hogy ered­ményességükben Petrók munkája is benne van, aki azért hagyott valamit hátra. Egyébként ő maga sem tagadta, hogy számos előre nem látott nehéz­séggel kellett a nyitánykor szembe néznie. Ilyen volt a füredi kulcsembe­rek kiesése, a két különböző környe­zetben szereplő garnitúra összegyúrá­sa, s ennek érdekében a bajnoki mér­kőzéseken történő kísérletezés. A volt tréner ehhez játékosaitól bizony nem mindig kapta meg a segítséget. Gáspár Attila klubelnök a váltáskor sem tagadta, hogy ők elégedettek vol­tak Petrók edzésmunkájával, s lám a mostani eredmények is alátámasztják jó meglátásukat. Kétségtelenül kocká­zatot vállaltak Hanusz János kettős megbízatásakor - akár játékost és edzőt is veszíthettek volna, ám szeren­cséjük volt. Nyertek egy jó játékos­edzőt. Hanuszról a fociban járatosak tudják, hogy ballábas. Ám hogy nem „két-balkezes” azt hétről-hétre most is bizonyítja. Jutási Róbert * Tegnap félezren választották programul a kerékpározást ' Ötszáz sportembert vonzott a Ford Olimpiai Ötpróba és az Indra Zöld­I tusa eseménysorozat harmadik ki­hívása. A Kaposvári Zöldpont Élet­I módklub és a társrendező Gárdo­nyi iskola közös kerékpáros prog­Í ramján kicsik és nagyok egyaránt lelkesen teljesítették a különböző távokat. Már kora reggel tucatjával érkeztek a I nevezők a Somogy-Zalai régió rende­zési jogával megbízott szervezet ren­Í dezvényén. A 20, 40 és 80 kilométeres távok teljesítésére nemcsak Somogy­I ból, hanem Pécsről, Budapestről, Tatá­ról, sőt Záhonyból is érkeztek vállalko­I zó kedvű ötpróbázók. Az időjárás iga­zán kedvezett a lebonyolításnak, így kö­zel négyszázan töltötték aktív mozgás- I sal a szombat délelőttöt. Volt olyan ke- ■ rékpár is, amely két alkalommal teljesí­I tette a pályát, hiszen aki végigment át­adta a kétkerekűt egy következő induló­( nak. A Pécsről érkező profik igazán technikásnak nevezték az erdészeti uta­ljon kijelölt pályát. Egy nem látó fiú tan­FOTÓ: LÁNG RÓBERT demen teljesítette a 80 kilométert. A szokásoknak megfelelően valamennyi résztvevő ajándékot kapott. A régióban immár 27 olyan ötpróbázó van aki, 40 pontot összegyűjtve melegítővel is gaz­dagodott. A gyermek számára a cseri parkban jelöltek ki ügyességi feladato­kat, melyeket az apróságok nagy kedv­vel oldottak meg. Az 502 résztvevő kö­zül az olimpiai ötpróbán 87-en 80, 17- en 40, míg 40-en 20 kilométert kerékpá­roztak. A zöldtusázók közül összesen 265-en tekerték végig a különböző távo­kat. A csoportos nevezők létszáma 190 fő volt. Az iskolák - 1.2 millió forintos - mozgósítási versenyére kilenc intéz­mény jelentkezett. A kaposvári Gárdo­nyi 60 fővel nyert, az 56 fővel induló Táncsics gimnázium és a Toldi iskola (42 fő) előtt. A zöldpontos csapatnak mindez kiváló felkészülés volt a jövő hétvégi Fertő-tavi programra. A szervezők a Barátságos Kerékpáros Kaposvárért akcióhoz számos aláírást gyűjtöttek. Mindezzel fel kívánják hívni a figyelmet a város biztonságos kerékpáros közlekedésére. Kun fKánikuláhan 1 {kerékpároztak Aszfaltlovagok Már délelőtt rekkenő hőségben kezdődött Kaposváron a második alkalommal kiírt Valvoline Streetfighter és Continental Drag- Bike verseny. A több száz köbcen­timéteres motorokat vezető asz­faltlovagok ezreket csábítottak a Vásár-téri útra. Szinte izzott a levegő a forró aszfalt fe­lett tegnap a kaposvári Vásár-téri úton, ahol több ezer kíváncsi néző figyelte a néha kaszkadőröket megszégyenítő ügyességű motorosokat. A kockázatos mutatványok gyakran csaltak ki tapsot a hálás publikumból. A streetfight- erek, vagy más néven utcai harcosok hajmeresztő dolgokat produkáltak. A legkülönbözőbb pózokban lovagolták meg a lóerőktől duzzadó gépeket. Ha­ladtak első és hátsó keréken ülve vagy állva, de akár elengedett kézzel is. Á Drag-Bike viadalon a 402 méter (ne­gyed mérföld) hosszú egyenesen gyak­ran 200 kilométer feletti óránkénti se­bességre felgyorsuló gépek hatalmas hanggal repesztettek. Azt, hogy a mo­torozás nem veszélytelen sportág, jól példázta az a bukás, amely még az idő­mérő edzésen történt. Szerencsére a motorosnak nem történt nagyobb baja, hála a speciális bőrruhának. Igazi kü­lönlegességnek számított a metanol meghajtású, több mint 400 lóerős (!) szupergép is. A jelentkezők természetesen külön­böző kategóriákban (125, 250, 4-500, 600, 750 és 750+ ccm) mérhették össze tudásukat. A rekkenő hőségben még egy rögtönzött futóversenyt is tartottak, ahol a tét egy láda sör volt. A verseny végén a nézők között a Belmoto Bt 100 ezer forint értékű robogóját sorsolták ki. Kun FISCHER® HUNGÁRIA UTAZÁSI IRODA BUY & FLY CSALÁDOSOKNAK! Gyermekei teljesen ingyen nya- ralhatnakcsak a repülőjegy árának felét kell kifizetniük! COSTA BRAVA ♦♦hotel 1 hét/2 hét FP 89 925/123 675 Ft-tóll 1 gyermek 2-10 éves korig 2 hétre is szállás, ellátás INGYEN! GRAN CANARIA ***apartman 6 nap/13 nap FP 129 675/ 174 675 Ft-tól 1-2 gyermek 2-7 éves korig 13 napra is szállás, ellátás INGYEN! Info:1067 Budapest, Teréz krt. 25. az Oktogonnál Tel 374-1060 - 65-ig; Internet: www.fischer.hu ; . b £QJ rÜJ ii bi Ül b Y&l a Somogyi Hírlap előfizetésére 2000...........................hónaptól Címzett: a Somogyi Hírlap Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. fizetési időszak 1 hónapra [""J negyedévre [7] Előfizetés díja Az árus árhoz viszonyított kedvezmény egy hónapra negyedévre 875 Ft 2625 Ft 280 Ft 840 Ft *Próbaolvasást kérek □ név ' (1 hétig ajándékba adjuk az újságot, kérjük tapasztalata alapján döntsön) lakcím A borítékra nem kell bélyeget ragasztani! s Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Ingyen hívható: 06-80/200-434. Adószám: 10462933-2-11, cégjegyzékszám: 11-09001415. NAGY.CSATÁK KIS PÁLYÁN Két napja zajlik a Focizz ve­lünk elnevezésű országos utcai labdarúgó-bajnokság kaposvári fordulója. A gyer­mekek mérkőzéssorozatát a Pécsi VSK csapata nyerte, a felnőttek holnap zárják a háromnapos tornát. A gyermekek viadalán tizenhat együttes vett részt. Az országos­bajnokság előző két fordulójá­ban Zalaegerszegen, és Szege­den összesen volt ennyi csapat, így a somogyi részvétel akár csúcsnak is tekinthető. Az 1989 január 1-e után születettek szá­mára rendezett bajnokságon Ka­posvárt a Toldi és a Berzsenyi is­kola csapatai, valamint a Konrád és a Mézga Focisuli együttesei képviselték. Somogy megyéből Siófokról, Somogyvárról és Tabról érkeztek még csapatok. Négy négyes csoportban folytak az előcsatározások a két műfü­ves pályán. A csoportokból két- két gárda jutott a legjobb nyolc közé. Itt már egyenes ági kiesé­ses küzdelmek voltak. A négyes döntőbe a Somogyvár, Konrád Focisuli (Kaposvár), a Tabi Focisuli, és a Pécsi VSK együtte­sei jutottak. Az elődöntőben a pécsiek a somogyváriakat győz­ték le, míg a másik ágon a Kon­rád Focisulit a tabiak múlták felül. A Pécs-Tab döntő 3-0-ás baranyai sikert és ezzel együtt tornagyőzelmet hozott. A bronz­meccsen a Konrád Focisul 1-0 nyert a Somogyvár ellen. A fel­nőttek csatározása ma fejeződik be. Kun

Next

/
Oldalképek
Tartalom