Somogyi Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-18 / 115. szám
6. oldal - Somogyi Hírlap N Y U G D í J A S 0 K 2000. Május 18., Csütörtök Hírek TIZENÖT ÉVES KLUB. 1985 ben alapította az örökifjú Tóth Ferenc Nagyatádon a Konzervgyári Szakszervezeti Nyugdíjas Klubot. Az évfordulós ünnepséget május 27-én rendezik a Fonalgyár ebédlőjében. Felidézik a tizenöt esztendő emlékeit, a találkozón az atádi iskolások adnak szórakoztató műsort. INKEIEK KAPOSVÁRON. A Szigetvári utcai Idősek Klubjának vendégei lesznek ma az inkei nyugdíjasok. A tartós és egyre erősödő baráti kapcsolat során tavaly a kaposváriak élvezték mikei társaik vendégszeretetét. A Szigetvári utcai idősek műsorral készültek a vendégek szórakoztatására. A VIRÁGOS SOMOGYÉRT. A Toponárért Nyugdíjas Egyesület is elküldte jelentkezését az Adjunk magunkra, somogyiak! településszépítő felhívásra. Virágokat ültettek a művelődési ház előtt, rendbe tették a temető környékét és a papiak udvarát. Kedden délután az egyesület munkacsapata a templom belső udvarában tevékenykedett, füvet nyírtak, virágokat palántáz- tak. EZER ÉVÜNK. A Nyugdíjasok Kaposvári Egyesületének hétfő délutáni rendezvényén Stander Imre, múltunk ismert kutatója, a somogyfajszi őskohó felfedezője tart előadást Ezer éves államiságunk címmel. A találkozó délután 3 órakor kezdődik a Szent Imre utcai székház félemeleti nagytermében. LÁTOGATÁS A SÓGOROKNÁL. Háromnapos ausztria kirándulásra indult kedden reggel a Nyugdíjasok Kaposvári Egyesületének egy csoportja. Az út során Salzburg környékének nevezetességeivel, idegenforgalmi látványosságaival ismerkednek meg. PARLAGFŰIRTÁS. Az allergiás betegségek egyik fő okozója a parlagfű. Egyetlen virága nyolc- milliárd porszemet tartalmaz, és egy is elég a kellemetlen tünetek előidézéséhez. A nyugdíjas szervezetek idén is részt vesznek a veszedelmes gyomnövény irtásában, családjuk, unokáik egészségét óvják ezzel. t KÖZÖS ÜNNEP. A balaton bogiári Megértés, a Nosztalgia, valamint az idősek klubja közös ünnepségen köszöntötte az édesanyákat. A Balaton-parti város óvodásai és a Mathiász János szakközépiskola diákjai adtak műsort, virágokkal, apró ajándékokkal kedveskedtek az édesanyáknak, nagymamáknak. ■ Emlékezés a kápolnánál Kaposvári nyugdíjasok koszorúznak Pákozdon a doni kápolnánál E kegyeleti hely Oroszországban, a Donnál meghalt magyar áldozatoknak és hősöknek a tiszteletére készült. De emlékeztessen valamennyi nemzet katonahalottjára, a népek megbékélésére... A pákozdi kápolna falán olvasható e márványtáblába vésett felirat. A második világháború befejezésének 55. évfordulóján a Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete itt tartott tisztelgő ünnepséget elvesztett hozzátartozóik emlékére. Kerekes Kálmán tárogatójának hangját visszhangozták a pákozdi dombok, majd Halmos László nyugalmazott tanár Gyóni Géza Csak egy éjszakára... című költeményét mondta el mély átéléssel. Székely Sándor, az egyesület elnöke emlékbeszédében Babits gondolatait idézte: „Az emberi öntudat alapja az emlékezet, a nemzeti öntudaté a történelmi emlékezet.” Ma különösen nagy jelentősége van a történelmi emlékezetnek, mert ez határozza meg a nemzeti öntudatot - folytatta az elnök -. Egy nép történelmi tudata akkor egészséges, ha minden a helyén van benne, és minden benne van. Ha nincsenek feltáratlan vagy rejtett elemei, ha mentes a torzításoktól éppen úgy, mint a szépítésektől. Ha nincsenek tabui, ha nem pillanatnyi politikai érdekek, hanem a tények határozzák meg. Mi oly korban éltünk, amely nem kedvezett az igazságnak. A még emlékezők száma egyre fogy, különösen kevesen vannak azok, akiknek az emlékeit ne zavarta volna össze az agymosó buzgalom. Ezért fontos, hogy ne feledjük hősi halottainkat.- Ötvenöt éve Németország feltétel nélkül kapitulált, s ezzel véget ért a történelem legpusztítóbb háborúja, árvák, özvegyek millióit hagyva maga után. Lengyelország, a Szovjetunió és Németország mögött Magyarország szenvedte el a legnagyobb veszteséget, 340-360 ezer katona áldozta életét. Most ezekre a hősökre emlékezünk, tisztelettel fejet hajtva itt, jelképes sírjuk előtt - mondta végül Székely Sándor. A jelenlevők második világháborúban elhunyt hozzátartozóinak neveit olvasták fel ezután, tizenöt hősi halott nevét, majd koszorút, virágokat helyeztek el a kápolnánál és meggyújtották az emlékezés mécseseit. A tisztelgő ünnepség végén dr. Kaszás József szavalta el Sajó Sándor Magyarnak lenni című költeményét. A kaposvári nyugdíjasok felkeresték a pákozdi csata obeliszkjét is, itt Torma Károly emlékezett a dicső időkre. Szeretett történelemtanárát, Földi Istvánt idézte, aki 1943-ban ezekkel a szavakkal búcsúzott érettségiző diákjaitól: „Kedves fiam, itt állsz még az iskola kapujában, hogy utolsó pillantásoddal végigsimogasd az öreg falakat, melyeken belül félénk kisfiúból érett fiúvá serdültél. Eleget tettél kiszabott kötelességednek, elköszöntél fiatalabb társaidtól, tanáraidtól, és most hónod alatt eladásra szánt tankönyveiddel készülsz a régen várt nagy pillanatra, az első önálló lépés megtevésére az életedben. Most még egy utolsó kérést intézek hozzád: ne válj meg két kopott könyvedtől, az imádságöstól, meg a magyar történelem könyvétől... Ha nem tudnád hol a helyed, üsd csak fel akárhol történelmünk könyvét, mindenütt találsz neveket és tetteket, amelyek majd útbaigazítanak.” - Ilyen útmutatást adó tett helyszínén állunk éppen és történelmi adósságunkat törlesztjük most azzal, hogy felidézzük azokat az időket, amelyekre jogosan büszkék lehetünk - mondta Torma Károly és sorra vette az 1848-49-es szabadságharc legfontosabb eseményeit. Németh László Takáts Gyula versét szavalta el, majd koszorút helyeztek el és gyertyákat gyújtottak az emlékműnél, miközben Kerekes Kálmán tárogatóján a Kos- suth-nóta bús dallamai zengtek. A kaposvári nyugdíjasok a pákozdi múzeum terepasztalán végignézték a győztes csata mozzanatait, megtekintették a kétezer éves gorsiumi romokat és Székesfehérvár történelmi emlékeit iS. KATONA CS. Tóth Jenő javasolta az egyesület vezetőinek az emlékező kirándulást. A nyugalmazott mérnök, szülőfaluja, Segesd történetének lelkes kutatója, levéltári búvárkodása során számos alkalommal találkozott a világháborúkban elhunyt katonák adataival. - Az első világháború áldozatainál a „hősi halált halt a hazáért” bejegyzés olvasható. A második világháború katona- halottainál a legtöbb esetben az állt az anyakönyvi bejegyzésben, hogy az illető a járásbíróság határozata alapján holttá nyilvánítva, a halál oka és helyszíne ismeretlen. Ez a méltánytalanság késztetett arra, hogy tisztelgő utunkat megtegyük. Kocogóverseny másodszor A tavalyi sikeres fogadtatás után idén is megtartja a nyugdíjasok kocogóversenyét a Tájak, Korok, Múzeumok Klubja. Újra a tókaji parkerdőben húznak nyúlcipőt a versenyre jelentkezők. Négy korcsoportban mérik össze erőnlétüket, a hetven éven felüliek rajtolnak először, őket követik a havanöt, majd a hatvan felettiek, végül a legfiatalabbak a hatvan alattiak lódulnak neki a távnak. A rendezvény fővédnöke dr. Gyenesei István, a Somogyért Egyesület elnöke. A minden résztvevőnek járó emléklapon kívül ezúttal értékes nyereményekért futhatnak a versenyzők, díjat ajánlott fel a Somogyért Egyesület, a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal, a Szín-Folt Galéria és rendező TKM-klub is. A kocogóversenyre június 10-én kerül sor, a résztvevők reggel 9-kor találkoznak a kaposvári autóbusz-pályaudvaron. A futam után zsíroske- nyér-partin pótolják az elveszted kalóriákat. Androvics Józsefnétől, a klub vezetőjétől megtudtuk, már eddig több mint hatvanan jelentkeztek a küzdelemre, többségük hetven éven felüli. ■ Az Őszirózsa évtizede Tízéves az Őszirózsa nyugdíjasklub; a majdnem háromszáz tagot számláló közösség születésnapra készül, s erre meghívják a környékbeli klubokat is. Az Őszirózsa népszerűségének titka - Borsos József klubelnök szerint - abban rejlik, hogy vállalnak minden olyan ügyet, amely érinti az időseket. Ha kell, akkor méltányos- sági nyugdíjat, segélyt intéznek, s ha arra van igény, akkor kirándulnak. Most éppen az Országházba készülnek, hogy megnézzék a koronát; túráznak Badacsonyban és augusztusban elutaznak Debrecenbe is. Minden szerdán hat órakor találkoznak a közösségi házban, ott próbál az énekkaruk, a tánccsoportjuk és ott készülnek a versmondóik is. Most éppen a születésnapi bulira, amely június 3-án lesz. Egy éve Borsos József, az Őszirózsa elnöke FOTÓ: KOVÁCS alakították meg kilenc klub részvételével a Dráva menti Nyugdíjas-egyesületet. Azóta három újabb jelentkezőt is fölvettek, s velük együtt ünnepelnek. NAGY JENŐ Földvári számvetés A Balatonöldvári Nyugdíjas Egyesületben szavazattöbbséggel hagyják jóvá az éves programot, így aztán a májusi beszámoló közgyűlésen könnyű dolga volt dr. Ili Mártonné elnök asszonynak, mert a tagság akarata maradéktalanul megvalósult. A tavaly szeptemberben elkészült terv szerint részt vettek az idősek nemzetközi éve kaposvári gálaműsorán, októberben Zala, Andocs, Kaposvár, Szenna, idén áprilisban Székesfehérvár és Tác történelmi nevezetességeit járták végig. Berkes László polgármester jó szokása szerint megosztotta a város gondjait, örömeit idős polgáraival, a fórumra novemberben került sor. Ápolják a barátságot a környékbeli nyugdíjas klubokkal, tavaly december elején Kőröshegyen tartottak találkozót, amelyen részt vettek a szóládiak is. Karácsony előtt megrendezték a szeretet ünnepét, és részt vettek az önkormányzat nyugdíjas találkozóján és volt természetesen farsangi mulatság is. Orvosi tanácsokat kaptak a szembetegségekről, a cukorbetegségről és más időskori bajokról. Takarók kötésével, varrásával segítették a lepramisz- szió karitatív munkáját. Ősszel és tavasszal gyűjtést rendeztek az igali speciális iskola és diákotthon lakóinak. Hét éve működik Földváron a nyugdíjasbolt, népszerűségét mutatja, hogy kétszeresére kellett növelni az eladóteret, így már akciókat is tudnak itt szervezni. Az önkormányzat kétmilliót áldozott a bővítésre. A sikeres év után most nyári szünet következik, és szeptemberben újra a tagság dönt: hogyan tovább. ■ Vida Imréné naponta kiül a góréba Emlékeit köti kévébe Április óta kobozza a kukoricát. Most is mindennap bevonul a góréba, s 93 év terhével ül a kisszé- ken. Keze szaporán jár, arcát a gó- rébordák között bekacsintó napsugár melengeti. Megszokta már a monoton munkát, s miközben köténye telik a szemmel, gondolatban újra gyermekké lesz, s fiatal- asszony korára - legszebb éveire - is emlékezik. Vida Imréné menyével él Nagybajomban. 41 éve már, hogy összezárta őket a sors, de fia halála után végképp ketten maradtak. Korábban együtt kapálták a ház végében lévő kétezer kadrátot, de mióta legyengült, csak az udvarra, s a góréba megy, a földet pedig vegyszerezik. Egyedül nem bírná a meny sem, ifjabb Vida Imréné, aki alkalmi „tolmácsom” volt, hiszen anyósa nagyot hall.- Hétéves voltam, amikor az első világháborúban elvitték a férfiakat a faluból - mesélte az asszony. - Aratáskor mi, gyerekek hordtuk össze a kévéket. Engem a nagynénémék neveltek. Anyámat, aki nyolc gyereket szült, arra kérték: adjon már a négy lány közül egyet nekik, hiszen nem lehet gyerekük. Anyámnak megesett a szíve rajta, és kölcsönadott. Apám gulyás volt, Földhidi pusztáról kerültünk Nagybajomba. A párommal szépen éltünk; jó munkásember volt, amolyan ezermester. Hordót készített, mindenféle szerszámot megcsinált, s ha kellett tetőt fedett. Közben meg dolgozott a téeszben. A nyugdíjamat is utána kapom. Idősebb Vidáné három gyereket nevelt, s megtanult varrni. Ruhákat, inger két, rékliket, nadrágokat szabott és varrt, s állatokat gondozott, meg várta a föld. Tíz éve még jobban bírta. Mosolyogva mesélte: még futott is az udvaron. Most már nem próbálkozik vele, de még egyedül jár, nem kell a bot. Menyétől tudom: nincs különösebb kívánsága; madártestű anyósa megeszik mindent, de a napi tejadagjáról nem mond le. Telik a szemmel a kötény, ahonnan a zsákba önti a kukoricát. Ráncok barázdálta arca még ma is őrzi az egykori szép asszony vonásait, aki ma már nem nézi a tévét, a rossz hallása miatt. Helyette olvas. Kedvence a Credo, amit a helyi egyházközség ad ki, meg a Somogyi. Azt mondta: minden betűjét kiolvassa. A politika különösebben nem hozza lázba, szereti, ha távol maradhat a világ zajától. A helyi események viszont érdeklik és élvezettel olvassa, mi történt a környéken. Aztán ha elfáradnak a szemei, hosz- szú imába kezd. A gyerekekért, a családért és a bajomiakért szól az álom- baringató, csöndes fohász. LÖRINCZ SÁNDOR Tisztelgés a Szent Koronánál A mülennium évében a nyugdíjas klubok majd mindegyike programjába vette a parlamenti látogatást, a Szent Korona előtti tisztelgést. A nemzeti ereklyét 2001. augusztus 20-ig minden magyar állampolgár ingyen tekintheti meg. A parlamenti ülésnapok kivételé^ vei hétköznap reggel 8-tól este 6- ig, szombaton délután 4 óráig, vasárnap délután 2-ig fogadnak csoportokat, az egyórás látogatást idegenvezető kíséri. A Nyugdíjasok Országos Szövetsége segítséget nyújt a vidéki kluboknak, egyesületeknek a parlamenti látogatások szervezéséhez. Minden szerdán délelőtt az országos irodában Csabai Ferencné várja hívásukat a 06/1/ 210-0326-os telefon1 számon (ez az üzenetrögzítő és a fax száma is) érdeklődni, időpontot egyeztetni a 06/30/210-1142-es mobütelefonon is lehet. ■