Somogyi Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-15 / 89. szám
2000. Április 15., Szombat SPORT Somogyi Hírlap - 11. oldal Vendégük Kaposvár Két előkészületi mérkőzéssel segíti a magyar fiú ifjúsági válogatott felkészülését a Nafa RC Kaposvár NB I-es gárdája. Mindkét összecsapást a városi sportcsarnokban rendezik, előbb 10 órakor, majd 14.30 órakor találkozik a két együttes. Az ifjúsági válogatott színeiben a Pini Kaposvár SE játékosai is helyet kapnak. A Kelemen István szövetségi kapitány által irányított gárdát erősíti Dávid Zoltán és Laszczik Iván is.- A nemzeti együttes a korosztályos Európa-bajnoki selejtezőkre készül - mondta tegnap Nyári'Tivadar, a Nafa RC Kaposvár elnöke. - A közelgő ciprusi tornán a litván, a spanyol, a jugoa válogatott szláv és a házigazda válogatott lesz a magyarok ellenfele. A felkészülésbe jól illeszkedik majd ez a kettős mérkőzés. Támadó szellemű röplabdát játszó, határozottan védekező gárdát keresett ellenfélnek Kelemen edző. Megtiszteltetésnek vettük a felkérést és örömmel segítünk az ifjúsági válogatottnak. Mindkét találkozó ingyenes lesz, szeretettel várjuk a röplabdázás barátait. Csapatunknak is kiváló lehetőség ez, hiszen a hét végén szünetel a bajnokság, mi pedig fontos csatára készülünk. Az LRI-Malév elleni összecsapásunk a rájátszás első helyéről dönt majd. Ezt a mérkőzést Húsvét másnapján, április 24-én, hétfőn, 17 órakor vívjuk majd a kaposvári városi sportcsarnokban. _________kun K övetkezhet a döntő Az elődöntő mérkőzéseivel folytatódott a Baross Szőnyegáruház Somogy Kupa 2000 elnevezésű megyei férfi kosárlabda kupasorozat. A döntőben a két győztes csapat találkozik majd. Eredmények: Klíma Vili Purina Kaposvári KK junior-Honda-Lucz KK 89-85 (43-37) V.: Pestality Cs. Frányó P. Legjobb dobók: Boldizsár (28/6), Hernesz (22/12), Domonkos (14), Tömösváry (14) illetve Antalics (38), Tavas R. (27/3). Henger KK-Sprint-Coop HKK 82-74 (39-37) V.: Zsigmond, Nagy L. Legjobb dobók: Halász L. (22), Fónai Z. (21), Varga L. (20/12) illetve Marosi (24/6), Győrffy (17), Németh Zs. (11/3). A Klíma-Vili Purina KKK junior és a Henger KK csapatai jutottak a megyei kupa döntőjébe. kun Kuti Kis Rita Estorilban Ezekben a napokban a portugáliai Estorilban versenyez Kuti Kis Rita. Mondhatnánk, hogy a hagyományokhoz méltóan kezdett, tavaly ugyanis éppen ezen a puha salakos estorili tornán hívta fel magára a teniszvilág figyelmét a döntőbe kerülésével. Tulajdonképpen ettől a versenytől számíthatók igazi profi sikerei, amikor már a legjóbbakkal együtt jegyzik az ő nevét is. Innen-vezetett meredeken felfelé ívelő útja az idei brazíliai WTA-toma győzelemhez. A 140 ezer dollár összdíjazású portugál verseny első fordulójában a világranglistán jelenleg 69. helyen álló, hetedik helyen kiemelt somogyi hölgy mindössze három gémet veszítve (6:1, 6:2) verte a francia Cocheteux-ot, majd a horvátok tehetséges teniszezője, a világranglista 86. helyén álló Jelena Kosztanics sem tudta feltartóztatni; őt három játszmában (4:6,6:3,6:3) legyőzve jutott be a legjobb nyolc közé. Kuti Kis Rita tegnap a 31. helyen jegyzett Sidot ellen játszott a negyeddöntőben, aki nagy csatában jobbnak bizonyult nála, így nem jutott a fináléba. JUTÁSI Reebok Kupa évadnyitó teniszverseny Huszonöt egyesület több mint 100 versenyzője lépett pályára Balatonbogláron a hagyományos Reebok Kupa évadnyitó tenisz- versenyen. A 12 éven aluli leányoknál Szűcs Dóra (BBTC) egyéniben harmadik, párosban második, a 14 éven aluliaknál egyéniben Mészárovics Mirtill (BBTC) első, Garn Júlia (BBTC) harmadik, a II. osztályú felnőtt nőknél egyéniben Borsányi Csilla (Siófok) harmadik, míg párosban Mészárovics Mirtill első, Csere Zsanett (BBTC) pedig második lett. A 10 éven aluli fiúknál egyéniben Gyócsi Péter (Siófok) a második, Bozsó András (BBTC) a harmadik, a 14 éven aluliaknál Lenhoffer Péter (BBTC) egyéniben a harmadik, Bíró Gábor (BBTC) párosban az első, a 16 éven aluliaknál pedig Árok Dávid (BBTC) egyéniben a harmadik helyet szerezte meg. FENYŐ Jojó bá' előtt a nagy lehetőség Szenzációsan kezdett az évnyitó Esztergom-Valvoline Rallyen a kaposvári Kovács József; az első gyorsasági szakaszon - jó pár négykerék-meghaj- tású, turbós autóval versenyző nagy nevű pilótát megelőzve - a hatodik legjobb időt autózta a Skoda Felicia Kit- Carral. A folytatás ugyan már nem volt ilyen látványos, a szakemberek és a szurkolók azonban azt mondják: ha Jojó bá' kicsit jobban összeismerkedik az új autójával, csodákra lehet képes.- Azt mondják, ha valakit igazán megszeretnek a szurkolók, rangot és megbecsülést vív ki magának a versenyzőtársai körében, az nem kerülheti el a sorsát, azaz valamilyen becenevet ragasztanak rá.- Régebben volt a csapatomban egy szerelő, aki mindenre az mondta, hogy jó, jó, majd megcsináljuk. így maradt rajtam a Jojó bá'.- Korábban hosszú éveken át cselgáncsozott, nem is akármilyen eredménnyel. Volt tehát hol megtanulnia esni...- Tény, hogy volt olyan évünk, amikor egyetlen versenyt sem sikerült befejeznünk. Ma már azért ez kicsit máshogy van. Olyan drága a technika, hogy nem engedhetjük meg magunknak a brahizást. Megpróbáljuk kikü- sz- öbölni a bukásokat, de ez sajnos, mindig benne van a pakliban.- Az idén kategóriát váltott.- Az új autóval átnyergeltünk az A/5-ből az A/6-ba. Az új csoportunkban is jó lenne megismételni a tavalyi harmadik helyünket.- Az évnyitó esztergomi ralin szenzációsan mutatkozott be; az első gyorsaságin a hatodik legjobb időt repesztette a gyári Skoda Feliciával. A folytatás aztán elmaradt, mert a második szakaszon - legalábbis Kovács Józsefék számára - befejeződött a verseny.- Most magyarázkodhatnék, hogy túl sokat álltunk, hideg volt a gumi, az igazság azonban az, Versenyzőtársak Kovács Józsefről Hideg Krisztián: - Én mindig védem a Jojó bá'-t, mert nagyon gyors pilóta, szerintem a legjobb magyar autóversenyzők közé tartozik. Az a baj, hogy túlságosan is bátor és merész; mindent megpróbál kihozni magából és a versenyautójából, így mindig a teljesítőképességének a határán autózik. Talán ha nem nyomná annyira a gázt és egy kicsit visszafogná magát, jobb eredményeket érne el. Budai Béla: - Ha címszavakban kellene összefoglalni, akkor jó képességű, gyors, remek reflexei vannak (nem véletlenül hívják az egyesületét Reflex SC-nek), erőszakos, agresszív, bátor - csak éppen a célt nem mindig látja. A rali nem egy-két gyorsasági szakasz, hanem megbízhatósági verseny. Ha ilyen rövid lenne, mindig ott állna a dobogón. A nézők egyébként imádják őt; látványosan vezet, ezért állandóan várják, hogy végre mikor bukkan fel. Varsányi Ottó: - Érdekes stílusa van, az szent... Van, amikor nagyon agresszívan vezet, s olyan is, amikor kevésbé. A versenyeken hihetetlen gyorsasággal képes teljesíteni egy-egy szakaszt; ha viszont nem tetszik neki, a£t képes „átaludni”. Ha jól megismerkedünk ezzel a Skoda Felicia Kit-Carral és egy kicsit ‘ lehiggadunk, akkor a spiccen kell lennünk. Kovács József előbb jé fél évtizeden keresztül cselgáncsozott (a rossz nyelvek szerint Itt tanult meg esni...). A 39 éves kaposvári autóversenyző 1987-ben kezdett el navigálni, majd 1995-ben mutatkozott be pilótaként. Az eddigi legszebb eredményét tavaly érte el, amikor a nyolc versenyből ötöt befejezett - valamennyit dobogós helyen -, s így a harmadik helyen zárt az A/5 kategóriában. A Reflex SC versenyzője idén egy Skoda Felicia Kit-Carral versenyez, a navigátora továbbra is Varsányi Ottó. Legfőbb támogatóik az Anonymus Kft (Dóra Zoltán), a Karg Mobil, a Mügaker, a Dolek Bt és az Unix-Trade. hogy „besokalltam”. Az első gyorson nagyon jól ment minden, így aztán a folytatásban is rendesen nyomtam, s az egyik kanyart túl gyorsan vettem be.- Mit tud ez a Skoda Felicia Kit- Car?- Elég sokat... A speciális kuplung nélküli hat sebességes gyári építésű versenyautót egy 1600 ccm-es Volkswagen-motor hajtja. „Csekélyke” 180 lóerő dolgozik benne, s akár 200 km/óra sebességre is fel tud gyorsulni.- A tavalyi versenyautóhoz képest nem volt túl erős a váltás?- Az esztergomi verseny előtt kicsit féltem, mert előtte csak alig két kilométert tudtam a Skoda Felicia Kit-Carral menni. Azért előbb- utóbb megbarátkozunk egymással.- Úgy tűnik, hogy a rali kinőtte magát Magyarországon. Legutóbb Esztergomban is vagy kétszázezren figyelték az autócsodákat, az emberek ott tolongtak a pálya mellett. Nem zavarja ez a pilótákat?- Engem inkább feldob. A rali olyan, mint a Forma-1: az egész egy nagy cirkusz. Az ember nemcsak magának, hanem a közönségnek is autózik.- Ebben az idegőrlő sportban meddig lehet a csúcson maradni?- Nincs korhoz kötve; amíg az embernek jók és bírják az idegei, addig lehet csinálni. Ráadásul Varsányi Ottó személyében nemcsak egy remek navigátorra, hanem igazi barátra találtam. 1992 óta versenyzünk együtt, rengeteget segít nemcsak a pályán, hanem a műhelyben is. Úgy érzem, még van pár évünk - már persze ha az anyagiak is engedik. Utána pedig jöjjenek a fiatalok!- Például a fia, Attila, aki most 18 éves, s korábban sokáig motokrosszozott?- Például. De most az ő számára az érettségi a legfontosabb, és nem az autóversenyzés. Májusig csak tanulás van, utána aztán felőlem elindulhat a versenyeken.- Hogy valaki mennyire (lehet) jó egy olyan technikai sportban, mint az autóversenyzés, azt leginkább két dolog határozza meg: a tehetség és a pénz.- Ma már a tehetség kevés. Ugyanakkor a dolog másik oldala is igaz, azaz tehetségtelen pilótával - bármennyi pénzt is ölsz bele - nem tudsz bajnokságot nyerni.- Azt mondják, az igazi raliversenyzők kedvenc évszaka a tél.- Ez pontosan így van. Alig várjuk, hogy leessen az első hó, s máris kocsiba vágjuk magunkat. Van egy közös helyünk, ahol ilyenkor úgy találkozunk, hogy előtte nem is beszéljük meg. Természetesen nem a városban száguldozunk; vannak olyan bekötő utak, amelyeket nem nagyon ismernek az emberek, nekünk viszont maga a tökély.- Jojó bá' nemcsak arról ismert, hogy versenyez; másoknak is segítő kezet nyújt, leendő fiatal pilótákat karol fel.- Akinek tudunk, segítünk. Bevesszük őket a csapatunkba, szereljük és felkészítjük az autójukat a futamokra, s versenygépet is lehet tőlünk bérelni.- Mikor lesz újra raliverseny Kaposváron?- Az egész országban - így Somogybán, Kaposváron is - nagyon népszerű a rali. Jó lenne egyszer újra elhozni egy ilyen versenyt a megyeszékhelyre. A szakmai háttér adott, szerintem az anyagiakkal sem lenne gond, egyedül csak az összefogás hiányzik.- A végére hagytuk a kérdést: Kovács József számára kik a rali nagyjai?- Az „öregek” közül Juha Kankkunen és Carlos Sainz, a király viszont egyértelműen Tomi Makkinen. A magyarok közül Kiss Ferenc és ifjabb Tóth János a két legnagyobb ász. Ha mégis döntenem kellene kettőjük közül, akkor inkább Kiss Ferencre esne a választásom, mert az ő autózása látványosabb, jobban tetszik. FENYŐ GÁBOR Labdarúgó profi liga - 27. forduló Labdarúgó NB I - 25. forduló Mezey hazai sikert tippel Siófok Újabb rendkívül fontos hazai mérkőzés vár a Siófok FC profi ligás labdarúgó-csapatára; ma délután 15 órakor a Lombard FC Tatabánya gárdáját fogadják, s ezúttal is egyedül csak a győzelem lehet a jó eredmény számukra. A profi liga legrutinosabb csapata ellen lépnek ma délután pályára Mészáros József edző játékosad. Több tatabányai labdarúgó is - Géléi Károly, Mészöly Géza, Szalma József, Vincze István és a játékosedző Kiprich József- már bőven túl van a harmadik X-en. Az eredményekből egyébként úgy tűnik, hogy nem csak a bor annál jobb, minél öregebb; a Lombard FC újoncként is vitézkedik a profi ligában, az ötödik helyen állnak a bajnoki tabellán. A Siófok ugyanabban a helyzetben van, mint a Debreceni VSC elleni legutóbbi hazai találkozó előtt. Akkor is jobb képességű, a tabellán jóval előtte álló ellenfelet fogadott győzelmi kényszerrel. Sikerült a bravúr, s valami hasonlóra lenne szükség ma délután is.- Kényszerből négy csatárral fogadjuk a Tatabányát; még ha ez némileg túlzás is, azonban nagyon közel van a valósághoz - mondta Mészáros József, a Siófok FC mestere. - Egészen egyszerűen elfogytunk. Bimbó kiállítás, Soós és Földes István sárga lapok, Bédi és Sallai pedig sérülés miatt nem játszhat. Ebben a helyzetben a következő lesz a kezdőcsapat: Bíró - Juhász, Szabadi, Babos - Zabundu, Grósz, Kovács B., Hanák - Kulcsár, Jerson, Földes G. A kispadon mindössze hárman ülnek majd, mégpedig Csemyánszky kapus, valamint Lukács és Sánta. Remélem, eredményességben is megmutatkozik majd, hogy sok lesz a támadónk a pályán. Most ez a Siófok; ennek a gárdának kell sikeresen szerepelnie, ami a mi helyzetünkben a győzelmet jelenti. Bizakodásra adhat okot, hogy hazai környezetben eddig játék és gólerőség tekintetében is messze jobban teljesítettünk, mint idegenben. Remélem, a hazai formánkat hozzuk most is. Az egykori szövetségi kapitány, Mezey György egyébként az országos sportnapilapban azt tippelte, hogy 2-1-re nyer a Siófok. Márpedig sokan azt tartják, hogy Mezey nagy tudora a szakmának... Egy hét, három mérkőzés ____ Kaposvár Ú jabb nehéz sorozat előtt áll a Kaposvári Rákóczi- Contimex FC NB I-es labdarúgó-csapata; Bőzsöny János edző együttese egy héten belül háromszor is pályára lép. Vajon jelent-e valami eltérőt a megszokottól a felkészülésben a csapatra váró hármas teher? - kérdeztük Bőzsöny János edzőtől. A szakvezető határozottan kijelentette, hogy semmit. Mind őt, mind pedig a játékosait csak a soron következő - azaz a mai BKV Előre elleni - mérkőzés foglalkoztatja, csak azután tekintenek majd előre. S ha már az Előrénél tartunk. A fővárosi csapat egyik meghatározó együttese az NB I-es mezőnynek, a két megugrott feljutó várományost üldöző csoport vezetője. Együttesük keretében annak a labdarúgónak a neve számít kuriózumnak, aki korábban nem játszott az élvonalban; a 21- es keretükben mindösz- sze csak nyolcán „dicsekedhetnek” ezzel. Sokat mond, hogy a BKV Előre szerezte a harmadik legtöbb gólt és kapta az ugyancsak harmadik legkevesebbet. Az idei négy idegenbeli mérkőzésükből kettőt (Demecserben és Cegléden) megnyertek, Tiszaújvárosban és Komáromban viszont kikaptak. Az előző fordulóban a meglehetősen szolid játékerőt képviselő Érd- Dabassal sem bírtak otthon, gól nélküli döntetlennel végződött a két csapat találkozója. Mi újság a Rákóczinál? Deme Sopronban izomsérülést szenvedett, Tóth Gábor hasonló sérülése is csak lassan gyógyul, Finta pedig a héten kisebb műtéten esett át, ezért kéthetes pihenőre szoml. Szerencsére most nem nehezíti eltiltás Bőzsöny János edző dolgát, aki kijelentette, hogy a Rákóczi - ameddig van bevethető 11 játékosa - sohasem tartalékos. A Rákóczi az ősszel szoros mérkőzésen - az utolsó percben egyenlítési alkalmat kihagyva - vereséget szenvedett a fővárosban, van hát mit törlesztenie. S hogy kikre vár ez a feladat? Házi - Tamás, Meksz, Novák, Barna - Fórizs (Lassú), Bruncvig ( Petrák), Horváth Z„ Szabó M. - Jéger, Neubauer. A cserepadon Balajcza, Püspök, TóthB., Lajtos és Rajczi foglal majd helyet bevetésre készen. jutási