Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-11 / 60. szám

10. OLDAL - SOMOGYI HÍRLAP SPORT 2000. Március 11., Szombat ||| Labdarúgó NB I - 20. forduló Labdarúgó profi liga - 21. forduló A sereghajtó a Rákóczi vendége Kaposvár Lényegében ma kezdődik a tavaszi idény a labdarúgó NB I-ben. Az előző két for­duló mérkőzései ugyanis az ősszel maradtak el. A szur­koló felsóhajt, végre nyu­godtan helyet foglalhat a le­látón, hisz az egyik bajnok­esélyes után egy ugyan nagy múltú de már fényét vesztett klub csapatát láthatja a Rá­kóczi stadionban.- Jobban félek ettől a mérkőzés­től, mint a Dunakeszi ellenitől. Egy hete tudtam, hogy játékosaim felszívják majd magukat, mert inspirálja őket a nagynevű ellen­fél. Most azonban nem látok bele a fejekbe, mondhatom én a maga­mét, hogy senkit sem lehet fél vállról venni, kérdés, hogy a játé­kosok ezt nem fölösleges óvatos­ságnak tekintik-e. - így summázta véleményét a mai találkozó előtt Bőzsöny János edző, aki az „is­merteden” Csepelről - amely a télen is nagy átalakuláson ment át - vajmi kevés információval ren­delkezik. Ettől még tény a tény, a vendégek sereghajtó együttese egy jobbára fiatalokból álló ama­tőr csapat, amelynek tagjai mun­ka mellett hódolhatnak a focinak. A csepeliek az idei első forduló­ban otthon a Ceglédtől kaptak ki 2-0-ra, majd az Erd-Dabas ottho­nában is egygólos vereséget szen­vedtek. Ezen a mérkőzésen két já­tékosukat kiállították, ők termé­szetesen ma nem szerepelhetnek. Érdekes, hogy a vendégek mind­össze két góllal rúgtak keveseb­bet mint a Rákóczi, viszont egy „csapatra valóval” többet kaptak. Az egykori élvonalbeli gárdájuk­ból mindössze két hírmondó (Semsei, Szabó Z.) maradt. A Rákóczinál Jéger három sár­gája és a Marcali fiókcsapatban szereplő Tamás kiállítása miatt nem játszhat, Párizs pedig bete­geskedett a héten, ezért nem jö­het számításba. A többiek viszont harcra készek. Bőzsöny János a támadójáték erősítése érdekében egy, esetíeg két változást tervez múlt heti csapatán. A középpá­lyán a helyzet teremtésben ottho­nos Horváth Zoltánra bízza az irányítást, ám még nem döntötte el, hogy a bal oldalon Tóth B., avagy Szabó közül ki legyen a kezdő ember.- Minden bizonnyal egy tömör védőfallal találjuk szemben ma­gunkat és ez egyetlen csapatnak sem ízlik. Kérdés, hogy egy célsze­rű taktikával, főként széleken ve­zetett támadásokkal, miként tud­juk ezt a védelmet megbontani - summázta véleményét az edző, aki még elmondta, hogy gondol­nak a szurkolók minél jobb kiszol­gálására is, ezért kész tervek van­nak a pálya környékének rendbe­hozatalára. Rövidesen megkezdő­dik a nézőtér felújítása is. A mai kezdő tizenegy: Házi-Finta, Meksz, Petrák, Bar- na-Tóth G., Lassú, Horváth Z., Tóth B.- Rajczi, Neubauer. A cse­repadon Balajcza, Deme, Novák, Brunczvig és Lajtos foglal helyet. JUTÁSI így folytatják: 1. Videoton FC 19 17 2­49-10 53 2. Matáv SC Sopron 19 13 2 4 43-13 41 3. BKV Előre 19 11 4 4 30-14 37 4. Dunakeszi VSE 19 10 5 4 34-20 35 5. Békéscsabai EFC 19 10 5 4 31-21 35 6. Kecskeméti FC 19 9 2 8 24-23 29 7. REAC 19 9 2 8 27-28 29 8. TFC-Cegléd 19 8 3 8 29-26 27 9. III. Kerület FC 19 8 3 8 27-34 27 10. BVSC 19 7 5 7 32-29 26 11. Rákóczi FC 19 7 5 7 19-22 26 12. Szolnoki MÁV FC 19 8 2 9 29-38 26 13. Komlói Bányász 19 7 4 8 28-30 25 14. Hajdúszoboszló 19 7 4 8 29-33 25 15. Százhalombatta 19 6 5 8 24-25 23 16. Tiszaújvárosi FC 19 6 4 9 22-27 22 17. Demecseri FC 19 3 4 12 21-42 13 18. Komáromi FC 19 3 4 12 23-51 13 19. Érd-Diego FC 20. Csepel SC 19 3 3 13 19-38 12 19 3 2 14 17-33 11 Válasz „Anonymusnak” A levél aláírás nélkül érkezett. A hozzá hason­ló névtelen küldemények általában nálunk is illő helyükre, a szoba sarkába, egy erre kije­lölt helyre kerülnek. Hogy most kivételt te­szünk, egyetlen oka van, a levél tartalma. Mert szó sincs benne rágalmazásról, pocs- kondiázásról, vádaskodásról, sőt ellenkező­leg. írója egy általa megnevezett fiatal tehetsé­ges sportolóra hívja föl a figyelmet, akit - úgy­mond - ideje lenne észre venni, mert ki tudja, hogy az ifjú még meddig bírja elviselni a mel­lőzést. A szerző azt szeretné, ha lapunk is pártfogásba venné a sportolót. Nos, levélírónkkal egyetértésben mi is na­gyon tehetségesnek tartjuk az illetőt, aki ami­kor lehetőséget kapott, valóban bizonyította rátermettségét. Ám bizonyára rutintalansága folytán akadt egy gyengébb periódusa is, ami­kor edzője úgy döntött, hogy ismét annak szavaz bizalmat, akit éppen az említett tehet­ség szorított ki a helyéről. Most olyan helyzet állt elő, hogy megint az ifjabbnak kell türel­mesnek lennie, és úgy kell készülnie, mintha holnap már ismét övé lenne a bizalom. Ez az ő járható útja és erre példa idősebb vetélytár- sa, aki szorgalmának és türelmének köszön­hetően most vissza kaphatta helyét. Jelenleg övé a bizalom, amire rá is szolgált, hisz leg­utóbb is kulcsszerepe volt klubja sikerében. A sportban az a szép és nemes, hogy nemcsak az ellenfelekkel, hanem a saját társakkal is meg kell küzdeni. Ez teszi még edzettebbé, harcosabbá, akaraterősebbé a sportolót. Ezt mi természetesnek tartjuk, ám azt annál ke­vésbé, hogy a róla szóló polemizálást miért kellett névtelenségbe burkolózva a tudomá­sunkra hozni. írójának javasoljuk, hogy a jö­vőben vállalja el a véleményét, miként pártfo- goltjától is elvárható, hogy vállalja el a meg­méretést. Neki és vetélytársának egyaránt szurkolunk, mert meggyőződésük, hogy ép­pen e nemes párharc révén teljesedhet ki egy ifjú tehetsége oly mértékben, ami akár a leg­szebb reményekre is feljogosíthatja. JUTÁSI RÓBERT Góliszony ellen ráolvasás Siófok A bajnoki címvédő MTK Hungária FC lesz a Siófok FC vendége ma délután fél háromkor. A Balaton-parti gárda ezzel egy időre elbú­csúzik saját közönségétől. Sallai Tibor hat hétig harcképte­len. Ezt a cseppet sem bíztató hírt közölte tegnap lapunkkal dr. Hock Zsolt, a Siófok FC csapator­vosa. A középpályás keresztszalagja sérült meg, így tehát többek közt ma délután az MTK ellen sem léphet pályára. Bizonyos, hogy érzékeny veszte­ség érte ezzel Mészá­ros József vezetőedző együttesét. Ráadásul a középső sorból Babos Ádámra sem számíthat ma, hi­szen az MTK kikötötte a köl­csönszerződésben, hogy ellenük nem léphet pályára. Mindez csak növeli a gondo­kat, amiből van elég amúgy is. Három forduló során ugyanis mindössze két pontot szerzett a Siófok, s ez vajmi kevés, tudva azt, hogy az ellenfelek közt volt az újonc Pécs és a juniorgárdájá­val fölálló Vác is. A legfájóbb eredményt éppen a legutóbbi fordulóban „produkálták” Kul­csárék. Kevesen számítottak a váci vereségre. Még kevesebben vannak, akik ezek után abban bíznak: majd a soron következő fordulókban javít a csapat. A baj­noki címvédő MTK ellen, vagy a jövő szombaton Dunaújváros­ban finoman szólva nem a siófo­kiak az esélyesek (utána újabb két idegenbeli meccs következik, előbb Nyíregyházán, majd Diós­győrött; idehaza legközelebb áp­rilis 5-én lehet majd látni a bala­toni fiúkat). S bár tegnap han- gosbemondós autó toborozta a nézőket a városban a ma délutá­ni meccsre (többek közt azt han­goztatva: bár nagyon nehéz meccs vár a gárdára, a játékosok lelkesedése és a nézők kitartó buzdítása együtt meghozhatja a hőn áhított jó eredményt), min­den toborzónál többet ért volna, ha a kedvencek sikeresen rajtol­nak. S ha az „atom-csa­társor” beváltotta volna a hozzá fűzött reménye­ket. Mert ez bizony még várat magára. Mészáros József veze­tőedzőtől is inkább azt tudakoltuk tagnap, hogy ennek mi lehet az oka, s nem pedig az MTK elleni derbi esélyeit elemez­tük. A szakember azt mondta: - Ha azt láttam volna az első há­rom mérkőzésünkön, hogy gyengélkedik a védelmünk, vagy hogy a csatárok képtelenek hely­zetbe kerülni, könnyebb lenne a kivezető útra rátalálni. Ám jófor­mán annyi helyzetet teremtettek csak ellenünk, ahány gólt kap­tunk. S minden meccsen ziccere­ket hibáztunk el, a Zalaegerszeg ellen négyet, Vácott már ötöt, vagy hatot. Eltékozolt pontjain­kat ugyan sürgősen pótolnunk kéne, de roppant nehéz meccsek várnak ránk. Nem igazán tudom, mit tehetnék annak érdekében, hogy bemenjenek a helyzeteink; lehet, hogy a ráolvasás segítene ?... A Siófok FC várható kezdő­csapata összeállítása: Bíró - Ju­hász, Bimbó, Szabadi, Hanák - Soós, Grósz, Kovács B., Bédi - Kulcsár, Jerson. fónai | (g> TOYOTA KOTO AUTÓHÁZ\ Kaposvár, Zöldfa u. 58. Tel.: 82/529-530, Fax: 82/529-539, E-mail: koto@matavnet.hu http://www.koto.hu Várunk mindenkit a NYÍLT NAPON 2000. március 18-án 2000 a ÚJ FORMA - ÚJ MOTOR «TOYOTA COROLLA légzsákkal szervokormánnyal indításgátlóval audio-szettel fedélzeti számítógéppel - A/s A/1/| sportülésekkel már 2 6Q0 000 Ft-tól «»TOYOTA y/ms A2 EV AUTÓJA 0»T*, már 2 250 000 n w 'égzsákkal integrált audio-rendszerrel- fedélzeti számítógéppel- indításgátlóval COROLLA - KEDVEZMÉNNYEL «TOYOTA COROLLA Most akár 250 000 Ft árkedvezménnyel és 300 000 Ft értékű ajándékcsomaggal (4 téli gumi felnivel, ködlámpa, fűthető ülések, rádió) 000 Ft-tól Százmilliók a város Kaposvár A megyei jogú város önkor­mányzata a teljes költségve­tés 3,1 százalékát, mintegy 300 millió forintot költ sport­célokra, hangzott el a város­házán tartott tegnapi sajtótá­jékoztatón.- A város közgyűlése fontos fel­adatának tartja a sport támogatá­sát és a nemrégiben elnyert „Nem­zeti Sportváros” cím is kötelez bennünket - kezdte tájékoztatóját Szita Károly polgármester. - Az önkormányzat közvetlenül pénz­ügyi támogatással, valamint az in­tézmények működtetésével segít. A tavalyihoz képest 15 százalék­kal több jut sportcélokra. A sport- létesítmények üzemeltetése is je­lentős támogatási tétel. A városi fürdőre 83 millió 556 ezer, a váro­si sportcsarnokra 68 millió 324 ezer, míg a városi sportiskolára 23 millió 300 ezer forint jut idén a költségvetésből. A kiemelt és élvo­nal beli együttesek térítésmente­sen használhatják ezeket a sport- létesítményeket. A városi sportis­kola pedig az utánpótlásnevelés­ben végez nélkülözhetetlen mun­kát. A sajtótájékoztatón megtudhat­tuk azt is, hogy a kiemelt (a támo­gatásukat közvetlenül a közgyű­léstől kapó) egyesületek közül a Rákóczi FC-Contimex 25, a Pini Kaposvár SE 22, a Klíma-Vili Purina Kaposvári KK pedig szin­tén 22 millió forintot kap (hat). Az említett dotáció jelentősebb része alaptámogatás, amihez eredmé­nyesség függvényében társül- (hat)nak még anyagi eszközök. A teljes összeg eléréséhez az NB I-es labdarúgóknak az első 12, az ext­raligás férfi röplabdázóknak az el­ső négy, míg az NB I „A” csoportos férfi kosárlabdázóknak az első nyolc csapat között kell zárni a bajnokságot. A város középtávú (2005-2007- ig szóló) tervei között a különbö­ző sportlétesítmények fejlesztése is szerepel. A fedett teniszcsamok megvalósításához a Kaposvári Te­sportjára nisz Klub alapítványa már nyert 30 millió forintot. A város benyújt­ja pályázatát a műanyag atlétikai pálya építésére és a tervek között szerepel az új sportcsarnok, vala­mint egy műjégpálya létrehozása is. A városi sportbizottság 2000- ben 27,8 millió forinttal gazdál­kodhat - ezt már Csutor Ferenc, ta­nácsnok, a bizottság elnöke közöl­te. - A nevezett összeg a városban működő közel 120 egyesület kö­zött oszlik meg. A támogatási ösz- szegeket pályázati úton nyerhetik el a különböző klubok. Á sport­ágakat öt kategóriába soroltuk, ahol egy objektív pontrendszer határoz a felosztás mértékéről. Ke­ressük a megoldást arra, hogy a jö­vőben ne egyesületeket, hanem sportágakat támogassunk, hiszen a jelen állapotok között (egy sport­ágat három-négy klub is képvisel a városban) nagyon felaprózódik a támogatás mértéke. Szeretnénk el­érni, hogy a sportágakon belül ér­dek legyen az összefogás, a közös, egy célért zajló munka. ______kun _______Országos enpurókrossz-bajnoksag______________ B emutatkoztak a kaposváriak Sóskút A sóskúti kvarchomokbá­nyában rendezték meg a 2000. év első motoros sport- rendezvényét, az országos endurókrossz-bajnokság nyitófutamát, amelyről ter­mészetesen nem hiányoz­hattak a Zselic SE Kaposvár kiválóságai sem. A sportág népszerűségét bizo­nyítja, hogy 118 versenyző sora­kozott fel a rajtnál. A két órán át tartó (szünet nélküli) versenyen remekül szórakozott a több ezer fős publikum. A nehéz, techni­kás pálya alaposan megrostálta a mezőnyt - főleg a II. osztályúak­nái. A sokszor térdig érő homok, a kerekeket szinte teljesen elnye­lő mocsarak, a mondhatni füg­gőleges lejárók sokak számára megoldhatatlan feladatot jelen­tettek. A Zselic SE Kaposvár ver­senyzői szerencsére nem tartoz­tak közéjük. Az I. osztályúaknái Rapp Csa­ba (Yamaha) az ötödik, Mehnert Martin (Yamaha) a hatodik, Tóth László (Yamaha) pedig a nyolca­dik lett. AII. osztályúaknái Feke­te Gyula (Kawasaki) az ötödik, Katona Lajos (Kawasaki) a 22., Kovács Róbert (Suzuki) pedig a 31. helyen zárta a versenyt, míg az old-boyok között Bencs Ferenc (Kawasaki) a második helyet szerezte meg. Folytatás ma és holnap Eszter­gomban, ahol is a nyílt magyar enduró-bajnokság nyitófutamá­ra kerül sor. FENYŐ Sportajánló A hétvégén két nagy érdeklő­déssel várt rangos mérkőzés is lesz Somogybán, s mindkettőt láthatjuk este felvételről a Kapos TV-ben. Szombaton 20.15 órakor a Kaposvári Rákóczi-Contimex FC-Csepel SC NB I-es labdarúgó-mérkő­zést, vasárnap pedig - szintén 20.15 órakor - a Klíma-Vili Purina Kaposvári KK-Matáv SE Pécs NB I férfi „A” csoportos kosárlabda-rangadót láthatják újra az érdeklődők. FENYŐ Ejtőernyőzés Tanfolyam a kezdőknek A Taszári Honvéd Sportegyesü­let ejtőernyős szakosztálya - a kezdőknek és a sportág iránt ér­deklődőknek folyamatosan szervezett tanfolyamaival - bő­víti létszámát. A foglalkozások egy hétvégén át tartó alapfokú elméleti kép­zéssel kezdődnek. Az érintettek itt megtanulják a legfontosabb biztonsági rendszabályokat, betekintést nyernek az ejtőer­nyőzés történetébe és megta­nulják a biztonságos földet érés szabályait. A sikeres elméleti vizsga leté­tele után 800 méterről kezdve - ahol az ernyő automatikusan nyit - megkezdik az ugrások gyakorlati elsajátítását, majd a magasságot növelve egyre na­gyobb szabadkezűséget kap­nak. Akik már önállóan is ugor­hatnak korlátlanul és szabadon élvezhetik a repülés és az ejtő­ernyőzés semmihez nem ha­sonlítható szépségeit. Az ér­deklődők a Taszári Honvéd Sportegyesület címén Szeidl Viktor szakosztályvezetőnél kaphatnak bővebb felvilágosí- tást a tanfolyamokról. _____kun

Next

/
Oldalképek
Tartalom