Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-11 / 60. szám

2000. Március 11., Szombat VILÁG SOMOGYI HÍRLAP - 11. oldal színe Ne öld meg a maszájt! A képre, a bozótos szavannára az akáciákkal, amint a nap alábukik a horizonton és sziluettjével feketé­re festi a százezernyi vadat, s bí­borvörösre az eget, mindig is „em­lékeztem”. S nem lepődtem meg, hogy képzeletem alulmúlta a lát­ványt. Azt persze gondoltam, hogy ha Széchenyi Zsigmond denaturált Afrikáról írt, akkor nekünk már végképp csak a civilizált Kenya és Tanzánia jut 112 évvel Teleki Samu felfedezőútja után. Való igaz, ma több az internet-kávéház Nairobi­ban, mint a petróleumlámpás kocs­ma a Kilimandzsáró lábánál, ahol éjnek-évadján alkudozunk Wilson, a maszáj falufőnök botjára. A Gyps Fulvussal kezdődött. Vagy másfél éve természetvédők pályáztak a kihalófél­ben lévő fakó keselyű kutatására. A mada­ras projekt elszállt, ám a csapat nem adta föl: Kelet-Afrika 2000 néven természetvé­delmi tanulmányút szervezésébe fogott. Sebők Endre budapesti, Varga Zsolt pécsi és Darányi Zsolt kaposvári természetvédel­mi szakmérnök két és fél hetet töltött Ke­nyában és Tanzániában, a világ leghíre­sebb és legnagyobb nemzeti parkjaiban. A belga Sabena légitársaság óriásgépé­vel nyolcórás repülés után a ruandai Kigaliban szállunk le, hogy újabb két órás úttal elérjük Nairobit. Egy fél nappal a fagy­pont körüli budapesti hőmérséklet után, helyi idő szerint éjfélkor érkezünk a kenyai fővárosba. A várt fülledt meleg helyett elvi­selhető körülmények fogadnak bennünket: tengerszint fölötti magasságunk miatt akár még hűvösnek is mondhatnánk - némi túl­zással persze - Nairobi levegőjét.- Pole, pole - lassan, nyugodtan - ez volt az első szó, amit jó előre megtanul­tunk. Afrikában más idő járja, nem érde­mes sehol gyors ügyintézésre számítani. Ezt a reptéren, a vízumablaknál csakha­mar megtapasztaljuk. Embereink össze­csévélt papírhegyek között üldögélnek, ki­mérten lapozgatják okmányainkat, s az 50 dolláros vízumokat. Előállítanak újabb do- kumentum-kötegeket, majd fura számlát adnak: György névre. A Magyarország területénél hatszor na­gyobb Kenya csaknem 30 millió ember ott­hona. A harmadik vüág gyorsan fejlődő or­szágában még mindig csak mintegy 170 dollár körül van az egy főre jutó nemzeti össztermék, s ez a szegénység bizony szin­te mindenütt meglátszik. Nairobi belváro­sán persze alig-alig, a gyarmati uralom aló­li függetlenséget kivívó Jomo Kenyatta su­gárút a legnagyobb vüágvárosokra emlé­keztet, de a külváros bódévárosának nyo­mora már magáért beszél. Kerülgetjük az ezernyi kátyút az úton, s amint kiérünk az agglomeráció lakott területeiről, igazi kelet­afrikai tájakat találunk. Megjelennek a tüs­kés akáciák, s csakhamar az első Common- zebrák is. Amint kiszállunk az autóból, azonnal közrefognak bennünket a helyiek. Ében- és tíkfaszobrokat, zsírkőfigurákat kí­nálnak öt- tízszeres áron ahhoz képest, amennyiért végül odaadják. Pásztorkodó gyerekek szaladnak felénk, - Give me a pen!, Pen for school (Adjon egy tollat az is­kolába!) - skandálják, s apró kezük mintha tollat fogna, s ima, jár. Kenya nemzeti parkjai közül elsőként a Nakuru-tóhoz igyekszünk. Lassan hala­dunk, a por időnként így is ellep bennün­ket. Kelet-Afrikában a február száraz év­Maszáj falu tapasztott házakkal az Amboseliben, a kenyai-tanzán határ mentén, a Kilimandzsáró lábánál Maszáj asszony népviseletben. Nyújtott fülcimpájában gyöngycsodák, az alapanyag Csehországból való Ahol egy darab kő is értékes játék lehet szak, a rövid esős időszakot követi, ám a novemberi-decemberi csapadék igencsak szegényesre sikerült. James, a vezetünk jó szemmel találja meg a vadakat, így néhány órán belül számos fajt és több ezer pél­dányt láthatunk: bivalyokat, zsiráfokat, pá­viánokat, orrszarvúkat, Thomson- és Grand-gazellákat, bozótantilopokat és apró dik-dikeket. Vacsoránk makaróni-szerű, Jackson, jó kedélyű szakácsunk darált kecskehúsból készítette. Megint a vegetári­ánusok jártak jól... Meleg sörünket kortyol­gatva beszéljük meg az aznapi élményeket, s készülünk a másnapra. A Baringó-tónál élő halászokhoz vagyunk hivatalosak, ahol vízilovak és krokodilok között csónaká­zunk majd. Vezetőnk, Lemer János, aki 1988-ban tagja volt féléves Teleki emlékex­pedíciónak, kedélyes sztorikat vezet elő a vízilovak ideges természetéről, kiszámítha­tatlan agresszivitásáról. Másnap fülünkben az előző este hallottakkal ülünk csónakba, hogy „Krokodü Dundee”, fekete csónako­sunk vezetésével kalandozzunk el a hatal­mas jószágok birodalmába. Messziről ész­revesszük, amint a család egy kupacban ej­tőzik a vízben, s tisztes távolból figyeljük őket. Érdekes érzés, amikor 5-6 percre is alábuknak, s nem tudjuk, hogy jönnek föl éppen. A parton 3 méteres krokodil napo­zik. Olyannyira közel megyünk hozzá, hogy csónakunk megfeneklik, a robosztus állat erre szempillantást alatt tűnik el a hul­lámokban. Dundee barátunk kiszáll a víz­be, mi aggódunk érte picit, fölöslegesen, eddig - mondja - minden végtagja meg volt, amikor visszaszállt a csónakba. Még a legnagyobb vadak is méterekről figyelhetők Halászember közeledik nádból font al­kotmányán. Halat vásárolunk tőle, hogy a közeli szigeten élő halászsast vadászat köz­ben, méterekről fotózhassunk. Vezetőnk fülsiketítő, vijjogó füttyöket ereszt szélnek, s a hatalmas ragadozó tekintélyt parancso­ló számy-fesztávolsággal ereszkedik alá a sziklás dombról. One, two, three and klikk - ad jelet a fotósoknak. Segítőkészségét azonnal megértjük, amint a halászsas má­sodpercnyi akcióját először látjuk. Illetve nemigen látjuk. A faluba visszaérve ismét feketék gyűrűjében vagyunk. Ezúttal a he­lyi iskola építésére gyűjtenek. Zsolti eltakti- kázza a dolgot: leveszik 50 schillingre. Az­tán mi jövünk: a kocsmahivatalban sikerül 100-ért venni a 60 schillinges söranyagot. Negyven az iskolára megy, tudjuk meg ké­sőbb. Kenyában valóban rengeteg, keresz­tény templomok mellé épült új iskolát lá­tunk, így akár el is hihetjük, hogy a nebu­lók oktatását támogattuk. A Bogoria-tónál a több százezernyi flamingó és a mélyből föl­törő gejzírek látványa nyűgöz le bennün­ket. Nakuru városába visszatérve hamisí­tatlan, afrikai ivóra lelünk: itatógépekkel. Az egymás mellé épített trónokon beépített sörtartó van, s még az üresüvegeket is be lehet tárazni az ülésen. Hogy odaszok­nánk... Tanulmányutunk akár az Afrika sö­rei címet is kaphatná, gondolhatja az olva­só. Szó se róla, az egész napi pomyelés után, a 35-40 fok körüli forróságban senki­nek sem esik rosszul a malátanedű, még ha általában melegen tálalják is. De azért fogy a palackozott víz is rendesen, kétnaponta benyelünk egy 3-5 literes műanyag Kili­mandzsárót. Na persze, sör is viseli a nagy tanzán világörökség, Afrika legmagasabb hegyének nevét. Van Kibo és Serengeti is - de erről majd a tanzániai írásunkban. Kelet-Afrikát észak-déli irányba szeli ketté a vulkáni tevékenység nyomán kép­ződött Nagy Hasadékvölgy. Az ország leg­magasabb hegye, az 5000 méter fölé maga­sodó, hósapkás Mt. Kenya is működő tűz­hányó volt egykor. A lenyűgöző csúcsot az Egyenlítőn állva figyelhetjük: Kenya ugyan­is ezzel a „természeti látványossággal” is rendelkezik. Az Equator üzletnek sem rossz, fekete fiúk demonstrálják a Corioli- hatást: a déli féltekén a víz az ellenkező irányba tekeredve folyik le, mint pár méter­rel arrébb, az északin. A mutatványt persze itt sem adják ingyen. Ha valaki igényli, jó pénzért még névre szóló, Egyenlítő-lépő oklevelet is kap. Nyahururuban a Thomson-vízesésnél már unjuk kissé a pénzért fotózható látványosságokat: az ál- lig földíszített bennszülötteket 100-ért, a kaméleonos embert 200-ért utasítjuk visz- sza. Útközben megadja magát buszunk laprugója, de azért elkerregünk valahogy Nanyukiig. A javítás itt, mint az élet általá­ban az utcán folyik, szabó, autószerelő, mindenki a szabadban dolgozik. Amíg a többiek ismét - hogy elítélem - a nedvessé­get pótolják a krimóban, egymagámban nézek fotótéma után. Gyanús alakok kerül­getnek, úgy hogy egy perc múlva az én ke­zemben is Tusker gyöngyözik. így legyen az ember absztinens Kelet-Afrikában! Másnap Nairobiban megkockáztatunk egy félórás fotózást, videózást, amíg János és Gyuri egy eltűnt hátizsák ügyében jár a Sabenánál. Két hete Egonét köröztették, szegény srác kölcsönzokniban mászta meg a Kilimandzsárót. Látványosan kerülöm a zászlók és fegyveres őrök fotózását, mégis jön a szerv nemsokára, és a dokumentet kéri. Amboseli felé tartunk. A kenyai- tanzán határ előtt kanyarodunk le - jó né­hány napra ismét - a kátyús aszfaltúiról. A laterittől vöröslő, sziklás földúton órákig zötykölődünk, vesekő senkit nem gyötör mostanában. A nemzeti parkhoz érve ki­szállunk, s amíg a feketék felírják a bankje­gyek - a dollárt mindenütt elfogadják - szá­mait, van időnk a Kilimandzsáró nagysága * fo/«' Bivalyszieszta a kenyai Nakuru-tó Nemzeti Parkban előtt adózni. Nem lehet betelni a látvány­nyal. Amint tábort verünk, a naplementét vizslatjuk. A Délkeresztje balra dőlve jele­nik meg az égen 11 körül, s 2-kor áll talpra. Ennél több csillag a világon nincs, állapít­juk meg a Tejút alatt állva. Hajnalban a nappal kelünk, de van, aki az oroszlánok üvöltésére nyitja ki a széniét. Hiénák vo- nyítanak, zebrák ugatnak: jó hely, mara­dunk. Az Amboseli az egyik legnagyobb a ke­nyai nemzeti parkok közül. Első nap 60-70 tagú elefántcsordával találkoztunk, ma oroszlánok költik el társaságunkban regge­lijüket. Fülest kapunk a rangerek, vadőrök érkezéséről, így James gyorsan visszasom- fordál az útra. Vadlesünkön hiénákat, saká­lokat, gnúk ezreit, bivalyokat, vízilovakat és antilopokat látunk. Este Zsoltival éjsza­kai vadlesre megyünk. Először is skorpiót keresünk, mert az nem lehet, hogy Afriká­ban ne lássunk egyet sem. Forgatjuk a kö­veket, s a lámpafénynél csakhamar talá­lunk egyet. Vaksötétben poroszkálunk a porban, amikor fura neszeket hallunk. Lámpánkkal előrefelé pásztázunk: egy kes­keny erdősávnál vagy húsz méterre több tucat zebra és antilop. Meredten figyelnek, szemükben lámpánk fénye csillog. Megri­adnak, patájuk kopogása felveri a nyugo­dalmas éjszaka csendjét. Másnap a maszáj faluban Wilson főnök fogad. Négy család, 152 ember lakja a ta­pasztott házakat, melyeket a nők építik, ja­vítgatják. A férfiak, gyerekek a marhákkal vannak elfoglalva. A férjezett nők - akiket marháért lehet venni, s akiket a szülők vá­lasztanak ki - kék-pirosban járnak, az agg­legények, morán harcosok haja vörösre kenve. Táncolnak, énekelnek, s alig várják, hogy a standokhoz érve alkudozhassanak velünk. Hosszú nap volt, este a tábori zu­hany kész felüdülés, a mosást ismét elna­poljuk. David, a szakácsunk a Jambo, jambo bwana, kwaheri, dzuri sana... kez­detű szuahéli nyelvű dalt írja és fordítja le nekünk a tábortűznél. Este ismét kocsmáz- ni megyünk, a petróleumlámpa fényénél német diáklányok írják naplójukat. Wilson falufőnökkel Zsolti igyekszik megbotolni a maszáj ébenbotot, aminek 35 dollár a kiki­áltási ára. Zsolti egy 170 forintos japán cso­dakést ajánl érte. Don1 kill the masaai! (ne öld meg a maszájt), sóhajt Wilson, a 25 éves, 40-nek látszó tanult falufőnök. Akar­ja megölni a maszájt a nyári villám, mond­ja Zsolti ékes magyarsággal, s tovább alku­doznak. Johnson, a főnök fivére nekem kí­nálja botját, 35 dollárért. Nem is igazán tet­szik, a csomagba se fér bele, úgyhogy, 5 dollár, mondom Johnsonnak. S már megy is az alku. Tízben megállapodunk. Kifelé menet rábökök a hamutartóra: csúnya, koszos, nagy fadarab, középen ki­vájva, szélén berepedve. Mennyi? Wilson szeme ezredmásodpercre kikerekedik, de arcizma se rezdül: ez egy tradicionális maszáj ash-tray, mutatja, micsoda munka volt a „díszítést” belefaragni. Ezt már ő se bírja ki röhögés nélkül: együtt nevetgélünk az éjszakában a Kilimandzsáró lábánál, petróleumlámpa pislákol, langyos Kibo a kezünkben, Teleld után 112 évvel. (Riportunkat a Szenna Pack Kft, a Kaposplast Kft, a RadioNet Kft, az OTP Bank Rt, az Irodagép Kft, az I. Magyar Cukormanufaktúra Kft, a Honda Lucz támogatta) \ _________ BALASSA tamás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom