Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-27 / 22. szám

S O MOGY I T A J A K 2000. Január 27., Csütörtök Trambulinon ugrálhatnak Képességfejlesztő játék, felzárkóztatás és tíz kicsi a tanácsadóban Ötvenhárom gyermek jár az ötvöskónyi Szivárvány óvoda két vegyes életkorú csoportjába Egy évezred életfája 6. oldal - SOMOGYI HÍRLAP Számítógépes katona Elő­ször kért katonai segítséget a kisbajomi önkormányzat. A fegyveres kiképzés helyett civil szolgálatot választó honvédet alkalmaznak most a családügyi minisztérium engedélye alap­ján; a számítógépek kezelésé­nél foglalkoztatja az önkor­mányzat. (bjn) Utat építene Beleg Pályáza­tot nyújtott be a megyei terület- fejlesztési tanácshoz a belegi önkormányzat, hogy tavasszal kiépíthesse a Széchenyi utca szilárd burkolatát. Fontos a közlekedésben ez a vasút mel­lett húzódó, 650 méter hosszú, gyakran használt út; burkolatá­nak az elkészíttetése nyolcmil­lió forintba kerülne, (bm) Villany pályázati pénzből Négymillió forintot nyert a csur­gói Zis-tóért Egyesület az orszá­gos területfejlesztési központ pályázatán. Ebből a pénzből még az idén kivezetik a villanyt a tóhoz, kiépítik a vízvezetéket, s tervezik, hogy pihenőházat és kilátót is építenek, (nj) Öltözőből gépraktár Felújí­tották a somogyszobi általános iskola külső sportöltözőjét, kija­vították az épület tetőzetét. Ezentúl a parkosításhoz és köz­terület-fenntartáshoz használt munkagépeket itt tárolja majd az önkormányzat, (bm) Veszteséget hoz a konyha Évente mintegy másfél millió forintot kell az államtól kapott fejkvótához hozzátenni a bol- hási önkormányzatnak, hogy működtesse az óvoda konyhá­ját. A 14 óvodáson kívül itt főz­nek a szociális étkezőkre és az önkormányzati dolgozókra is, de a napi 35 adag ára nem fede­zi a konyha költségeit. Az ön- kormányzat a konyha meg­szüntetését fontolgatja, s igyek­szik más megoldást keresni a közétkeztetésre, (bm) m Oldalszerkesztő: Bíró Mária Ötvöskónyi Új játékokat és mozgásfej­lesztő eszközöket kapnak az Ötvöskónyi óvodások, akik között a tavalyihoz képest kétszer annyi a hátrányos helyzetű, fejlődésben elmara­dott és beszédhibás gyermek. Összeszokott gyerektársaság üli körül a kisasztalt. Kockával dob­nak, lépegetnek a kis bábukkal. - Én a piros autóval vagyok - mutat­ja Pintér Tamás. Neki könnyen megy a számolás, jövőre már isko­lába megy. Dénes Kornél István kö­vetkezik a dobókockával, majd Im­rei Bianka és Tiittő Dávid. A társa- sozók legkisebbike, Balogh Imre félénken mondja a nevét. A játék­ból azonban kiveszi részét, ragyo­gó szemmel lépeget a kis bábuval.- Az óvodások 80 százaléka hátrányos helyzetű; sok a fejlő­désben elmaradt gyermek - mondta a legnagyobb gondról Nagy Istvánná óvodavezető. - Emiatt az idén tíz kicsit küldünk rendszeresen a nevelési tanács­adóba, kétszer annyit, mint ta­valy. Soha ennyi beszédhibás nem volt még az óvodában, a 24 nagycsoportos felének logopé­dusra van szüksége. Ezt a legne­hezebb megoldani; utazó logopé­dus nincs a környéken, a szülők­nek pedig csak a fele vállalja a Nagyatádra való bejárást. Az óvo­davezető elmondta: a szülőkkel egyébként nagyon jó az együtt­működésük, szívesen segítenek az óvodai rendezvényeken, játé­kot is közösen vásároltak. S az önkormányzattal is jó a kapcsola­tuk, egy közhasznú dolgozóval is segíti a négy óvónő és két dajka munkáját. Mivel a gyerekek 56 százaléka cigány, a minisztérium által elfogadott cigányprogram­mal is kiegészül az óvodai neve­lés, amely a felzárkóztatást, az ér­telmi képességek fejlesztését és az egészséges életmódra szokta­tást szolgálja. Ezt új mozgásfej­lesztő eszközökkel is segítik, ezekre 180 ezer forintot nyertek a megyei közoktatási közalapít­vány pályázatán.- A játszóudvarra kellene egy hintás, csúszdás mászóka - foly­tatta Nagy Istvánná. - A termekbe pedig mászópadokat és egy tram- bulint vásárolunk. Ilyen még so­sem volt itt, s már nagyon várják a gyerekek. _________________■ H árom nagyobb ünnepi te­endővel készülnek az ez­redfordulóra Segesden. A megye egyik legrégebbi, hí­res településén azonban már a következő, a 2001-es esztendőre is szánnak há­rom másik, jeles történelmi jelentőségű rendezvényt.- Az általános iskola új nevet, a falu pedig megújított díszparkot és egy millenniumi szoborcso­portot kap — mondta dr. Mohr Ta­más polgármester. - Bors István Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásának elkészítéséhez most nyertünk 3,5 millió forint támoga­tást a kulturális örökség minisz­tériumától. Köztérre szánják ezt a művet, amelyen a magyarság év­ezredes jelképei egyetlen szobor- csoportban jelennek meg, s a na­pot, holdat, kereket tartó életfát három ágaskodó paripa veszi kör­be. Az iskola előtti parkot is fel­újítják az ősz szoboravatásra; ez lesz a község méltó emlékhelye. Az iskola is utalhat azonban a múltra: márciusban veszi föl IV. Béla király nevét. A történelemidézés folytatása: pünkösdkor középkori vigassá­got terveznek a hajdani királynői birtokon. Ennek a megrendezé­sére 600 ezer forint támogatást ígért a millenniumi emlékbizott­ság. S remélik, hogy ugyanakkor talán a régi malomból kialakított helytörténeti múzeumot is föl­avathatják. Két, Segesdről szóló könyv megjelenése is várható: ez egyiket Bozsóky Pál írta, a mási­kat dr. Magyar Kálmán. Ezekre 900 ezer forinttal támogatja az önkormányzat. ______________■ S zámítógépek a kisdiákoknak Szabás Váratlan ajándékot kaptak a szabási kisis­kolások. Három számítógépet vásárolt az önkormányzat, hogy megkezdhessék a szá­mítástechnikai képzést a kisiskolában, a részben az alsó tagozaton. Csak alsósok tanulnak a községi általános iskolá­ban. Ötödik osztályostól a közös fenntartású kutasi iskolába járnak a szabási gyerekek. Ott már jó ideje rendelkezésükre áll a korszerű számítástechnikai szaktanterem, de a szabásiak már az első négy osz­tállyal is meg szerették volna ismertetni a számító- gépes tudnivalókat. Számítógép azonban még so­sem volt a kéttantermes, részben osztott osztályok­kal működő kisiskolában. Erre mindeddig csak ígé­retet kaptak, lehetőséget azonban nem.- A számítógépeknek a nagyobbik tantermünk­ben különítettünk el helyet, ahol egyelőre délutá­nonként, szabadidőben gyakorolhatnak a gyere­kek - mondta Szép Csabáné igazgató. - A tanren­dünkben még nem szerepel a számítástechnika oktatása, de a jövőben szervezetten, szakkör for­májában mindenképpen szeretnénk megkezdeni az oktatását. Az induláshoz máris nagy segítség ez a három számítógép; ezekhez tematikát, nyelvtant és né­met oktatóprogramokat, illetve CD-ROM-okat is kapott az iskola. Egy álom tehát megvalósul Sza­báson, a másik vágyuk teljesülésére, az iskolai tor­naterem építésére azonban egyelőre semmi re­mény.- Leleménnyel és találékonysággal kiküszöböljük ezt a hiányosságot is - folytatta Szép Csabáné -; ar­ra törekszünk, hogy a szabási gyerekek ne legye­nek hátrányban. Jelenleg 39 alsósunk van, és az már most biztos, hogy néhány évig nem gyarapo­dik az iskolások száma. Reméljük, ehhez mérten a gondjaink sem növekednek. ________________■ V ersengők a faluházban Összefog több szervezet, visszaköltöztek a fiatalok Görgeteg Korábban kiszorultak, most pedig visszaköltöztek a fia­talok a faluházba, amely­nek termeit a polgármesteri hivatal tatarozása miatt ideiglenesen a körjegyzőség használta. A görgetegi ifjú­sági klub idei első rendez­vénye a sakk- és asztalite­nisz-verseny volt. Az ifjúsági klub kedden, pénte­ken és szombaton este tart nyit­va. Dómján Tibor klubvezető gyakran mindhárom estét a falu­házban tölti, hogy összefogja az egyre tevékenyebb kis csapatot. Ezért még a felesége sem nehez­tel, hiszen három éve éppen pár­jával közösen vállalta az újjászer­veződött klub irányítását.- Középiskolásokból és né­hány munkanélküli fiatalból áll a klub, tizennégy-tizenöten járnak ide rendszeresen zenét hallgatni, játszani, videózni - mondta Dómján Tibor. Hozzátette: még többen jönnek, ha előadást szer­veznek, de csak az együttlét ked­véért is megtelik a faluház. Mind­ezt helyiséggel és évi 50 ezer fo­rinttal segíti az önkormányzat. S ha már együtt vannak a fiatalok, nem nehéz rávenni őket, hogy te­gyenek is valamit a faluért.- Fásítottuk már az utcát, és segítettünk a vállalkozók által szervezett falumikulásnak is; mi adtuk a krampuszokat - sorolta a legemlékezetesebb eseményeket a klubvezető. A diákönkormányzattal, köz­életi klubbal még több, korosztá­lyokat összefogó rendezvényt is terveznek. Az első a sakk- és asz­talitenisz-verseny volt, amelyen felnőttek és gyerekek egyaránt részt vettek. S Nyerges József bi­zonyult a legjobb sakkozónak. A gyermek-asztaliteniszben két ha­todikos remekelt: Berták Richárd és Méhes Krisztina, a felnőttek között pedig Gibizer Beáta, vala­mint Schnell László és Kalmár Je­nő nyerte a versenyt. A sakkozók közt nem a kor, hanem csak az eredmény számított. Képünkön Dómján Tibor, Somorjai István, Bálint Árpád és Pintér Gergő a nagy versenyen Pontos, gyors munkát kíván a sportzakók elkészítése Új kabátok vékony zsebbel Megemlékezés a hősök szobránál A homokszínű, könnyű sportzakók már a tavaszt idézik a somogyszobi varrodában. Francia megrendelésre először gyárt Lee Cooper-ruházatot a csurgói Napsugár Ru­házati Rt üzeme. Condot csak a szinte tel­jesíthetetlen norma okoz. Somogyszob- Sötétkék, sárga és világos drapp színben készítjük ezt a mosott fazont - mutatja a leg­újabb, külső zsebpántos mo­dellt Paczek Erika varrodave­zető. Ezeket a férfikabátokat koptatással kérte a megren­delő. A varrás után a mosodá­ban végzik el ezt a munkát, így érik el a divatos mosott ha­tást a sportzakóikkal, amikre csak a koptatás után varrják föl a gombokat, akasztókat. Huszonhárom varrónő végzi ezt a szobi üzemben. Nagyon is kevés örömüket le­lik ezekben a diva­tos modellekben s a BMW-nek gyártott igényes biciklis- és motoroskabátok­ban, amiket a múlt év utolsó napjaiban készítettek. Sokuknak a legutóbbi fizetési borítékjában ugyanis alig 12-18 ezer forint volt, míg tavaly janu­Változó norma és a minőség alapján fizetnek a varrónőknek; az új modellek mégis sok gondot okoznak: alacsony a teljesítmény. árban majdnem kétszer ennyit kerestek a változó norma alap­ján fizető varrodában.- A szövetkezet három varro­dája közül régóta a somogyszo- biban a legalacsonyabb a mun­kateljesítmény - mondta Fekete János, a Napsugár rt elnöke. — Amíg ugyanilyen feltételekkel és gépekkel, ugyanezt gyártva Ber- zencén a norma 110 százalékát is teljesítik, ez csak 65 százalék volt tavaly Somogyszobon, s eh­hez mért a varrónők fizetése is. Próbálunk ezen javítani, de rö­vid idő alatt már a harmadik üzemvezetőt kellett leváltanunk. Hogy ettől miként változik a munkaszer­vezés és a teljesít­mény, azt a következő hónapban is a boríté­kon mérik le a dolgo­zók. Munka minden­esetre lesz elég. Fekete János el­mondta, hogy az érvényes szer­ződés szerint 2002-ig biztosan szállíthatnak a franciáknak, ha tartani tudják a minőséget és a határidőket is. ■ Kutas A doni áttörés napján Kutason is megemlékeztek a n. világháború áldozatairól az egykori katonák, gyere­keik, és mai fiatalok is. A csípős hideg ellenére csaknem százhúszan gyűltek össze a hő­sök szobránál, hogy meghall­gassák Horváth Imre polgármes­ter, Bicsár László plébános és Bán Csaba református lelkész­nek Kutas háborús eseményeit fölidéző szavait. A hadifogságot megjárt Héjjas Ferenc a Katona megy a hóban című ballada el­mondásával idézte föl katona­társainak, az elesetteknek emlé­két, a nyugdíjasok kórusa pedig korabeli dalokat énekelt. A Him­nusszal és a Szózattal végül az általános iskolások énekkara zárta az emlékműsort. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom