Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-22 / 18. szám
6 ★ HAZAI TÜKÖR ★ 2000. január 23. Nem rontottak el János evangélistát A színpadon kell villogni, nem a büfében fotó: török anett Harmadikos gimnazistaként zajos sikert aratott Kaposváron a Mária evangéliuma című rockoperában. János evangélista” leérettségizett, de nem vették fel a színművészetire, pedig Petőcz Andrásnak minden vágya az volt, hogy játsszon és muzsikáljon. A fiatalember mégis révbe ért. A kecskeméti Katona József Színház legfiatalabb színésze az idei évadban már túl van a harmadik premierjén is. Csak amiatt aggódik, hogy a kaposvári Big Bird Band feloszlása után nem tud összehozni egy zenekart Kecskeméten. Pedig ő szívesen fújna, hiszen remek klarinétos.- Álmodni sem mertem ilyen pályakezdésről - mondta Petőcz András, a kaposvári Katolikus Gimnázium egykori diákja. - Egy kicsit elkedvetlenített a sikertelen felvételi, de édesanyám unszolására jelentkeztem a budapesti Teátrum Színi- akadémiára. Pethes György bátorított, aki amolyan pótapám volt, és anól beszélt: fiatalságát látja bennem. Sajnos, már meghalt, és nem kísérheti figyelemmel a sorsomat, pedig sok a feladatom, szinte pörgők. A Tévedések vígjátékában két kereskedőt alakítok, a Godspellben énekes szerepet kaptam, Az ember tragédiájában pedig klarinéton is zenélek. Öngyilkos tiszt vagyok, kéjenc és udvaronc egy személyben. Úgy, ahogy ez lenni szokott a tragédiák rendezésében.- Ki az első kritikusa?- Anyám szavára mindig adok, és a legjobb barátom, a kaposvári Lucz Péter is minden premieremen ott van.- A pályakezdő színészektől gyakran megkérdezik: van-e szerepálmuk. Ön mire vágyik?- Szívesen játszanék nagyszínpadon is azokban a darabokban, amelyekben már a teátrumban szerepeltem. A Koldusopera Bicska Maxiját, vagy a vendéget Karinthy Dunakanyarjából, s Emile Magist Fehden Marceau A tojás című darabjából. És nem maradhat ki az Operaház fantomja sem.- Nemcsak a sikerről, a bo- hémságról, hanem az éjszakázásról, az italozásról is híres a színésztársadalom. Huszonkét évesen nem tudta még „megrontani” a szakma? | Petőcz András 1978-ban szü-1 . letett Kaposváron. A Kapos- . I vári Nagyboldogasz-szony I ■ Római Katolikus Gimnázi- ■ * umban érettségizett. A ka- * | posvári Big Bird Band klari-1 • nétosa volt a zenekar felosz- . I lásáig. A budapesti Teátrum I I Színiakadémia növendéke-1 1 ként hat jelentősebb darab- j | ban játszott. 1999 augusztu-1 I sa óta a kecskeméti Katona ■ József Színház színésze. I__________________I- Kecskeméten szerencsére nincsenek ilyen jellegű problémák. Ott is akad néhány italozó színész, de nem akarja magával rántani a társait. Egyébként inkább javított rajtam a szakma, egyre inkább kezdek abszti- nenssé válni, pedig nagy sörös voltam. Egy premierbuli sem hoz lázba. Az a lényeg, hogy a színpadon milyen az ember, nem pedig az, hogy mit csinál a büfében.- A színésznők sem hozzák tűzbe?- Huszonkét évemmel a legfiatalabb vagyok a társulatban, nem tudom, mit várnának tőlem a kolléganők. Egyelőre még nem bombáznak ajánlatokkal. A városban szinte alig marad idő a csavargásra, úgy befogott a színház - hamarosan elkezdjük próbálni a Tartuffe-t, amiben Valér leszek meg különben is: van egy barátnőm, akivel két éve járunk együtt. Ő a miskolci színházban énekel. Ez komoly visszatartó erő, de nem kellemetlen. Lőrincz Sándor A történet célba talált Erzsébet történetéről néhány hónappal ezelőtt olvashattak lapunkban. Alig ötéves kislányát apja szexuálisan zaklatta. Az édesanya azonban hiába jelentette fel élettársát, arra sokáig nem volt lehetősége, hogy elköltözzön tőle. Az anya foggal-körömmel harcol gyermekeiért, nehogy állami gondozásba kerüljenek. Segélykiáltását szerencsére többen is meghallották. Az újszászi gyermek- jóléti szolgálat családsegítője és a gyámhivatal közbenjárásával sikerült albérletet találniuk. Néhány héten belül pedig önkormányzati bérlakást kap Erzsébet és két gyermeke. Cikkünk nyomán többen is felajánlották segítségüket. Ruhákat, játékokat, édességet, gyümölcsöt hoztak a családnak, hadd legyen kicsit boldogabb a karácsonyuk. Többek között meglehetősen messziről, Kiskunhalasról is érkezett segítség. Az ottani Levi’s üzem minden évben kap a San Franciscó-i központból bizonyos ösz- szeget, mellyel a rászorulókat segítik. Ők mosógépet, centrifugát, mosóport vettek Erzsébetnek, a kislányok pedig ajándékcsomagokat kaptak. Teljesen váratlanul állítottak be, igazi meglepetést okozva. Erzsébet alig találta a szavakat a meghatottságtól. Végül azt kérte, tolmácsoljuk: ő mindvégig bízott benne, hogy történetét olvasva felébred az emberekben a segítőkészség. Mindenkinek, aki bármit is tett érte, nagyon köszöni a jó szándékát. szilvási Emberevő patkány Tiszabőn Állatharapás okozta, súlyos sérülések miatt szállítottak kórházba a múlt hét végén egy kilenc hónapos tiszabői csecsemőt. A nyolc napon túl gyógyuló, roncsolásos sebekkel teli kisfiú már túl van az első műtéten. Általános állapotát jónak ítélik meg az orvosok. A kis beteg sebei egyértelműen arra utalnak, hogy valamiféle rágcsáló, feltételezhetően patkány harapdál- ta össze — tudtuk meg a szolnoki Hetényi-kórház gyermekosztályának főorvosától, dr. Némedi Máriától. A védekezni képtelen kicsit megtámadó állat súlyos roncsolást okozott harapásaival az egész testen. Ezért több műtétre lesz szükség. Az elsőn már át is esett a kisfiú. Ha minden jól megy, akkor hamarosan következhet az újabb operáció. A kórház a tisztiorvosi szolgálattal is felvette a kapcsolatot, mivel a patkány fertőző betegségeket is terjeszthet. Az esetlegesen szükségessé váló oltóanyagok beszerzése folyamatban van. A családot egyébként a gyerek sírása verte fel álmából. Amikor felkapcsolták a villanyt, látták, hogy csupa vér a kicsi ágyneműje. Az eset kapcsán a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság indított nyomozást, elsődlegesen súlyos testi sértés gondatlan okozásának alapos gyanúja miatt. De egyéb körülményeket is vizsgálnak, többek között a szülők felelősségét is. h. gy. Hajléktalan mellé 1TCTÍÍD 1 lew 1 ifII Húsz hajléktalan befogadására alkalmas a siófoki ön- kormányzat által fenntartott téli éjszakai krízismen- hely. Ennél azonban jóval több a fedél nélkül élő ember a városban. Csak a Siófoknál nagyobb lélekszámú településeken kötelező a hajléktalanok ellátásának megszervezése. A helyi önkormányzat ennek ellenére évről-évre megszervezi a krí- zismenhely téli üzemelését. A ferences-rendi szegény- gondozó nővérek úgy tudják: kétszer ekkora befogadóképességű szállás is megtelne, ha minden városban élő nehéz sorsút oda befogadnának. Évről-évre télen megfagynak néhányan azok közül, akiknek nem jut fedél. A legutóbbi hónapokban pedig ketten is autóbaleset áldozatai lettek. A hajléktalanokra amúgy is rájár a rúd. Kiderült, hogy kevéske nyugdíjukat sötétbőrű egyének elszedik, még frissiben, a siófoki posta előcsarnokában. Rátámadnak hár- man-négyen a szerencsétlenre, úgyhogy ajánlatos, ha önszántából adja át kevéske jussát. Ellenkező esetben kinéz a verés, mint ahogy már volt példa erre is. Legutóbb a siófoki családsegítő központ megszervezte: nyugdíjfizetéskor az intézmény legvállasabb férfi munkatársa kísérte őket el a pénzfölvételre. Ezt követően arról hallottunk: a városi ingyenkonyha előtt álltak lesben a sötétbőrű támadók. C.A. A lovag szó hallatán többségünknek páncélba öltözött harcos jut eszébe. Hasonló látványosságot alig, de lovagot és lovag úrhölgyet napjainkban is láthatunk. A gyulai Gedeon Éva a Szent György Lovagrend tagja.- A középkorban alapított rend és legújabb kori mása között bizonyára van különbség. Miben mutatkozik meg aZ eltérés?- E lovagrendet Károly Róbert alapította 1326-ban. A kiválasztott, abszolút feddhetetlen főnemesek hatvanfős csoportja a király és családja személyes biztonságáért felelt. Emellett a korona őrzéséről is gondoskodtak. A rendet tíz évvel ezelőtt az ősi hagyományokon alapuló szellemiség jegyében ifjabb és idősebb Cseke László szervezte újjá. Ma közel négyszázan viselik a Szent György-lovag címet. A mai rend célja a keresztény szellemiség erősítése, a történelmi hagyományok megőrzése. Az újjáéledt rendből nem zárták ki a nőket sem, közel húszán vagyunk. A lovagrendnek mindazok tagjai lehetnek, akik a keresztény értékekhez méltóan élnek. A felvétel három év várakozás után jöhet létre, és két ajánló - akik a rend lovagjai - közreműködése szükséges a cím elnyeréséhez.- Mit jelent önnek a lovag úrhölgy megszólítás?- A keresztény életvitelt a szülői házból hoztam magammal. Családom ősei között a felvidéki nemestől az alföldi jómódú polgáron át a katonatisztig volt elegendő példakép, akik életutamat megalapozták. A szervezet karitász tagozata áll legközelebb hozzám, ebben végzek feladatokat. Hiszen mi más lehet egy nő feladata a világban, mint mások segítése. Baracsi Magdolna Mennyire súlyos az Influenzahelyzet Európában? Európa- és Amerika-szerte tombol az influenza. A nyugati szakemberek már járványról beszélnek, Magyarországon állítólag ennek még nem jött el az ideje. Megelőzésként az oltással már elkéstünk, ráadásul úgysem védene a sokféle vírustörzs ellen. A másik megoldás immunrendszerünk fölerősítése. Ez viszont azzal a veszéllyel jár, hogy a felelőtlen reklámok hatására olyan, gyógyszernek minősülő vitaminokat szedünk marékszám, amelyeknek káros mellékhatásai lehetnek. És kérdés az, hogy a minden szakértő szerint szokatlanul heves influenzafertőzés valóban az elmúlt száz év legsúlyosabb ilyen jelensége-e. Alan Milbum brit egészségügyi miniszter szerint Anglia az évtized legsúlyosabb járványa felé halad. A brit kórházak elhalasztották az operációkat, hogy helyet adhassanak az influenza áldozatainak. A cseh kórházakban megtiltották a látogatást, Hollandiában pedig az egészségügyi minisztérium szakértőjének értékelése szerint olyan súlyos a helyzet, hogy rövidesen a lakosság 20 százaléka beteg lesz. Rolf Heckler, a Német Inf- luenzaellenes Központ vezetője szerint az orvost fölkereső betegek 30 százaléka influenzás, Finnországban pedig a kórházban ápolt betegek 60 százaléka. Ausztriában tombol az influenza. Antoine Flahault, a Francia Egészségügyi Kutatóintézet tudósa így nyilatkozik: „Jelen stádiumban a járvány az 1989-esre emlékeztet, amikor 13 hét alatt 5 millió ember betegedett meg. ” Magyarországon a szakértők szerint még nincs járvány. Az elmúlt száz évben három igen súlyos influenzajárvány tombolt a világon. 1918-19-ben, a hírhedt „spanyolnátha” idején 20 millió ember halt meg. 1957-58-ban tört ki az „ázsiai influenza”, melynek 800 ezer áldozata volt. Az 1968-69-es influenzában 700 ezren haltak meg, s a világon e betegség okozta egészségügyi kár akkori áron 32 milliárd dollár volt. A védekezés egyetlen lehetősége a megelőzés, mert ha már a vírus támadott, nincs más hátra, mint az ágynyugalom, folyadékbevitel, lázcsillapítás. A vírusokra ugyanis az antibiotikumok nem hatnak, csak a baktériumok okozta másodlagos fertőzések esetében érdemes ezeket alkalmazni. A megelőzés egyik módja a védőoltás, amivel mostanra elkéstünk. Ráadásul az Európában jelenlévő 150-féle törzs ellen aligha véd egyféle, három törzsből előállított oltás. A megelőzés sokkal fontosabb eleme immunrendszerünk karbantartása. Az immunrendszer erősítése szempontjából nagyon fontos a megfelelő vitaminbevitel. Elsősorban a C-vitaminról van szó, de az immunrendszert egyéb vitaminok, nyomelemek is erősíthetik. „Táplálkozásunk vitamin-kiegészítésében azonban törekedjünk az ésszerűségre, mértékletességre - figyelmeztet dr. Gyimesi János, a Pharmavit Rt. tudományos tanácsadója. - Téves nézet, hogy a minél többféle vitamint minél nagyobb mennyiségben tartalmazó készítmények hatásosabbak egészségünk védelmében. Magyarországon számos, gyógyszertárban kapható, nagy dózisú vitaminkészítmény van forgalomban, amelyet a reklámok sokszor tévesen egészséges embereknek is ajánlanak, tekintet nélkül a tartós szedésből keletkező esetleges mellékhatásokra. Azt ajánlom, hogy a nem-gyógyszer jellegű vitaminokat szedjék a megelőzésre, például a tíz éve jól bevált Plusssz vitaminkészítményeket. ’’ Kérdés persze, hogy „szakmai” értelemben járványról beszélhetünk-e. Évről évre ellentét van ugyanis a közvélemény és a szakma között. Az egyszerű ember azt látja, hogy mindenki tüsszög és folyik az orra. A szakemberek ugyanakkor csak a fertőzések bizonyos száma után nevezhetik járványnak a jelenséget, mert e bejelentés következtében olyan lépéseket kell világszerte az egészségügynek megtennie, amelyek gyakorlatilag szükségállapot bevezetésének felelnek meg. Ez a szám az USA-ban 400 megbetegedés 100000 lakosra, de most még „csak” 145-nél tartanak. Általában elmondható, hogy minden évben - akár járványos méretű az influenza, akár nem - 40-100000 ember hal meg ennek következtében. A szakemberek - ha ugyan emberhalál esetében ez lehetséges - azzal mérséklik e szám riasztó voltát, hogy a halálos áldozatok legtöbbje idős, illetve krónikusan beteg ember, akiknek halálát a fertőzés „csak” siettette. Miért hatékonyabbak a vírusok télen, holott nyáron is jelen vannak a levegőben? Alapvető magyarázata a lakások fűtése miatti alacsonyabb páratartalom, illetve hogy gyakran járunk hidegből a melegbe és viszont. Igyekezni kell az orr és a garat nyálkahártyáját nedvesen tartani, mert így kevesebb esélye van a vírusnak a támadásra. A szakember rendelkezésünkre bocsátott egy összehasonlító táblázatot: A szakértők úgy vélik, hogy az influenza rövidesen járványos méreteket ölt, súlyosabb lesz az előző néhány évinél, de nem éri el az elmúlt 100 év említett súlyos járványainak mértékét. Tünetek Nátha Influenza láz ritkán jellegzetesen magas, 3-4 nap fejfájás ritkán jellegzetes izom- és csontfájdalom enyhe rendszerint, néha súlyos fáradtság, gyengeség enyhe 2-3 hétig eltarthat teljes kimerültség érzése soha első tünet, súlyos eldugult orr rendszerint ritkán tüsszögés rendszerint ritkán gyulladt torok rendszerint ritkán mellkasi fájdalom, köhögés enyhétől mérsékeltig mindig, súlyos