Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-24 / 300. szám

14 1999. december 24., péntek--------------------v SOMOGYI HÍRLAP Karácsony A sikerért meg kell fizetni Kása Sándor: Mindig érzem, ha lötyög rajtam a kabát A felelősség mindig az enyém, de így van ez jól fotó: lang Róbert Névjegy Kása Sándor 49 éves, a Klima-Vill kft ügyvezető tulajdonosa Nős, két lánygyermeke van. Fiam, csak szerényen! Megboldogult édes­apám mondta több­ször is, amikor fellei- kesülten meséltem ne­ki terveimről, első si­kereimről. Hangja min­dig itt cseng a fülem­ben. Kása Sándor, a Klima-Vill kft ügyveze­tő-tulajdonosa vall a sikerről, a kudarcról, a mai menedzserek éle­téről. Soha nem okolok mást, ha valami nem sikerül. A sikertelenséget mindig saját, személyes kudar­comnak tekintem mondta Kása Sándor. - Nem alszom el addig, amíg végig nem gondo­lom a következő napot, hetet. Reggelente 6 körül kelek, de néhány hete a reggeli tornát már kiha­gyom - pedig rám férne. De legalább reggelizem. 8 óra körül már az irodá­ban vagyok. A Klima-Vill felnőtt. Már nem veszek részt a napi munka ki­adásában, ezt jól felké­szült kollégáim elvégzik. Viszont mindent megbe­szélek vezetőtársaimmal. Közben az újabb felada­tokon gondolkodom.- Mindig jól ébred?- Nem vagyok hangu­latember, erős a belső fe­gyelmező rendszerem. Azt mondják: közel az öt- venhez lelassul az em­ber. Bár nehezem vise­lem az apróbb kudarco­kat is, igyekszem nem ki­mutatni érzéseimet. Nem vagyok lánglelkű, robba­nékony, nem kapom fel a vizet látványosan. Persze ennek is ára van... Ha nem vallom be, akkor is minden gondolatom a Klima-Vill körül jár: már nem kis cég. Ahhoz, hogy versenyképesek maradjunk, folyamato­san tanulni kell, s a ta­pasztalatokat hasznosíta­ni. Az elbizakodottság a legrosszabb tanácsadó. Szerencsére nem vagyok alkalmas a fellengzősség- re, mindig érzem, ha lö­työg rajtam a kabát. Sportolói múltam megta­nított: ha változik a súly­csoport, bele kell erősöd­ni. A mi munkánkat nem lehet másként becsülettel elvégezni. Az egész Du­nántúlon objektumokat üzemeltetünk, a logiszti­ka, az optimális működ­tetés pedig mindig ko­moly kihívást jelent.- Milyen érzés, amikor a keze nyomán nagyra nő egy cég, s nem lát köz­vetlenül minden egyes fo­lyamatot, amikor már nem találkozik minden nap a kollégáival, nem tud minden lépésükről? Meg lehet ezt szokni?- Nagyon nehéz. Ami­kor 1988-ban megalapí­tottam a céget, ketten dol­goztunk a társammal. Ma 180 munkátársam van. El­jött az idő, hogy nem ta­lálkozhatott! minden nap velük. Ez már teljesen más cégvezetési technikát igényel. Elsősorban a stratégiával kell foglal­koznom. A megalapozott döntésekhez rengeteg új információra van szük­ség. Az informatikai esz­közök forradalmát nem követte igazi információ- robbanás. Az információ­ért bizony meg kell küz­deni, mert az csak szűk csatornákon jut el a gaz­dasági társaságok vezetői­hez. Sok időt fordítok az információk összegyűjté­sére. Jelentős hátrányban vagyunk a fejlett nyugat­hoz képest. Az idő kevés, mindig időzavarban va­gyunk, de egy rossz infor­mációra alapozott döntés meghatározza a cég jövő­beni sorsát, lehet, hogy a korrekcióra sincs idő. Ezért is kell minden este leltárt készítenem: fárad­tan, de a fontos kérdések számbavételével nyugod- tabban alszom el. Tudom: nagy cég, nagykockázat. Ma már 100 milliós tételeket mozgatunk, közel 200 család léte függ tőlünk. Nem lehetünk tehát meg­gondolatlanok.- Könnyen dönt? Ki­kapcsolódik a döntés előtt, olvas vagy zenét hallgat? Vannak tanács­adói?- Készülök a döntések­re, s vannak tanácsadó­im. Ők idősebbek, ta­pasztaltabbak és jól fel­készültek. Bármennyire is hihetetlen, nem pén­zért segítenek. A 3-4 ta­nácsadó közül kettő gyermekkorom óta is­mer.- Mit vár tőlük?- Meghallgatom őket, majd mérlegelés után magam döntök. A felelős­ség tehát mindig az enyém. De így van ez jól: így utólag senkit sem hi­báztathatok.- Mit szól mindehhez a család?- Aki vállalkozásra ad­ja a fejét, annak eltökélt­nek kell lenni. A vállalko­zás fő pillére pedig a csa­lád. Ezt azért is mond­hatom, mert majdnem a házasságom lett az ára az üzleti sikernek. Szeren­csére volt erőm vissza­lépni, volt erőm a felesé­gemet újra magam mellé emelni. Egy éve már, hogy jóval nyugodtabb vagyok, megalapozot­tabb döntéseket hozok. A feleségem is vállalkozó, de otthon az üzletről na­gyon ritkán beszélge­tünk. Nekem most már a családi béke a legfonto­sabb, az a nyugodt lég­kör, amelyet más nem tud biztosítani a legsike­resebb menedzsereknek sem. Tehát én tapaszta­latból tudom: minden menedzsersiker mögött áll egy nő, aki megterem­ti az egész embert kívá­nó, irtózatos áldozatokat követelő munkához a legfontosabb feltételeket. Nyugodt szívvel bevall­hatom: nagyon sokat kö­szönhetek a feleségem­nek.- Ön tagadhatatlanul sikeres, részt vesz a köz­életben, támogatja spor­tot és sok mindent. Min­dig többet ad, mint amennyit kap?- Vezető menedzserek legnagyobb ellensége a tartós siker. A tartós siker lehet rossz tanácsadó, hi­szen az emberek külön­böznek egymástól abban is, ahogyan a sikert meg­élik. A felkészültebbek mindig mértéktartóbbak, pontosabban tudják, hogy mit minek köszön­hetnek. A váratlan siker talán a legrosszabb, főleg, ha a személyiség egyéb­ként is alkalmas arra, hogy elkapassa magát. Nem is tudom, hogy én magam sikeres vagyok-e? A társaság eredményei alapján országosan elis­mert, sikeres. A kosárlab­da csapat névadó támoga­tói vagyunk, sokan meg­találnak bennünket, ha céljaik eléréséhez segít­ségre van szükségük. Le­hetőségeink szerint min­den nemes célt támoga­tunk. A sikerrel viszont csínján bánok, mert nem­csak az enyém, hanem a kollégáimé is. Az üzlet­embernek még a sikerrel is jól kell sáfárkodni. Jól esik, amikor végigmegyek az utcán, megismernek, köszönnek. De olyanok is vannak, akik szemében mást látok, többnyire irigységet, néha talán gyűlöletet. Nehéz feldol­gozni ezeket az élménye­ket. Négy évvel ezelőtt vettem egy Mercedest, hamarosan úgy éreztem, el kell adnom, mert régi ismerőseim szemében is valami furcsa fényt lát­tam: nem tudták hova tenni a régi és a Mercede- ses Kása Sándort. Lehet hogy túlságosan is érzé­keny voltam? Az emberek sok mindent nem, vagy csak nehezen értenek meg. Apám szavai örökre elkísérnek: amikor lelken­dezve elmeséltem egy- egy sikeremet, ahelyett, hogy megdicsért volna, azt mondta: fiam, csak szerényen! Most már tu­dom, ez volt a legértéke­sebb jó tanács. Lengyel János A jó szó ereje 1944-et írtak, karácsony közeledett. Dr. Hajdú István barcsi erdőmérnök akkor még kamasz volt Esztergom­ban. Iskolájuk már hadikórház volt, s egy fűtetlen szükségépületben, éhezve fagyoskodva szorgalmasan tanultak. A háborús propaganda a fi­atalokat vette célba; máshol már nem volt tere. A „hazafiúi szeretet” nemes érzését igyekeztek kihasz­nálni a háború agitátorai, s hatottak is a naiv kamaszokra. Az osztályuk vezéralakja, Rotter Richárd áldozatot is akart hozni a hazáért. Ezért maga köré gyűjtötte megbízhatónak ítélt társait: - Fiúk, védeni kell a hazát. Fegy­vert szerzünk, kimegyünk az erdőbe, a Vaskapuhoz, és fegyverrel fogadjuk az ellenséget. Mi ismerjük a terepet - ők nem -, így a harcban nagy előnyünk lesz. S megtesszük, amit a haza kíván. Ez tetszett a társainak is; hősök leszünk. Egyikük megkérdezte, hogy honnan kapnak ételt. Richárd könnyedén vála­szolt: - Majd éjszakánként felváltva ha­zamegyünk érte. De még otthon sem árulhatjuk el, hol vagyunk. Mind egyet­értettek. S a következő napokon, szüne­tekben suttogva szövögették közelgő harcaik terveit. Fiatalabb tanáraik akkor már mind ka­tonák voltak, s csak idősebbek tanítot­tak, gondok közt, de lelkiismeretesen. Egyikük, egy Karcagról menekült tanár bizonyára jól ismerte a gyermekeket, mert a sugdolózásokat látva rájött, hogy készülnek valamire. S a következő törté­nelemórán elmondott egy történetet. - Fiúk, a karcagi gimnázium egyik nyolca­dik osztályos diákja elhatározta, hogy megvédi a hazát - mondta. - Ezért lelőt­te a bevonuló sereg egyik tisztjét. A szovjet elhárítás hamarosan megtudta, ki tette. A fiút elfogták, hamarosan be­gyűjtötték az osztály valamennyi tanuló­ját, és mind a harmincat kivégezték. Kö­zeledik karácsony. Kérlek benneteket: gondoljatok a szüléitekre, testvéreitekre, és ne okozzatok nekik elviselhetetlen fájdalmat. A bolhói katolikus, neobarokk temp­lomban tizenkét eredeti pogány mondás van följegyezve. Az egyik ősi kínai mon­dás így szól: „Egy jó szóval egy télen át lehet fűteni. Miért sajnálod?” Az a tanár nem sajnálta a jó szót. S ki tudja, hány jó szándékú, de naiv gyereket mentett meg a haláltól? Dr. Hajdú István öt évtized múltán is gyakran fölidézi háborús emlékeit. Ta­lán napjainkban is erre a „jó szóra” van a legnagyobb szükség. S nemcsak kará­csonykor, hanem egész éven át. Gamos Adrienn Kalóz karácsonya A tükörbe nézett Kalóz, és elé­gedetten állapította meg: ha­tározottan javított külsején az orrába operáltatott aranykarika. Úgy döntött: hamarosan az ajkába, meg a nyelvébe is tetet, és akkor jog­gal mondhatják kopasz fejét gyakran simogató csajok: „te kis aranyos”. A pénz nem számít, mert a legutóbbi lakásbetörés szép sommát hozott. Jó kedvét csak Kema cimborájá­tól hallott hír rontotta némiképp, mi szerint Ranga hadnagy - az a rohadt szimat - megint tűvé teszi érte a vá­rost. Elképzelhető, hogy valamelyik lebukott mocsok haver köpött be ró­la valamit, de az is lehet, hogy a fe­lettébb profi lakás betörés után gon­dolt rá a zsaru. No, de Ranga biztos lehet benne, hogy nem fog egyha­mar a látókörébe kerülni - elmélke­dett Kalóz. - Az idő múlása pedig a bizonyítékok halála. Ezért úgy gon­dolta, hogy a mai éjszakát a város széli Lebúj vendéglőben tölti, ahová a hadnagy még soha se merte bedug­ni a képét. Jól tudja, hogy ép bőrrel nem igen kerülne ki onnan. A fegy­ver használatától pedig ugyancsak ódzkodik, mert a tapasztalatok meg­tanították rá: a törvény előtt mindig a megtámadottnak kell kínosan ma­gyarázkodni, nehogy rács mögé ke­rüljön. Ezen az estén a Lebújban min­denkinek virágos kedve volt. Ki azért borogatta az italt mértéktelenül, mert nem volt hol gyertyát gyújtania a karácsonyfán, ki azért, mert siker­rel hajtott végre egy bűncselek­ményt, ki meg azért, mert éppen ilyesmire készült. Az utóbbiak közé tartozott tulajdonképpen Kalóz is, akit Kema szedett rá: szúrják ki Ranga lakótelepen dekkoló autójá­nak gumijait, hogy alábbhagyjon kissé a buzgalma. Karácsony éjjel úgyis gyertya gyújtogatással, és a „Mennyből az angyal..."éneklésével lesz elfoglalva, nem igen figyel a szo­katlan zajokra. De Kema rossz jós és lélekbúvár lett volna annyi biztos. Ugyanis a gu­miakció tervének kidolgozása után alig eresztették le a második korsó sört, Ranga hadnagy jelent meg a Le­búj kissé lepusztult bejárati ajtajá­ban. Nem sikerült észrevétlennek maradnia, mert egykori - már szaba­dult - ügyfelei közül néhányan itt lebzseltek, és ki, ki a maligánfokok- nak megfelelően reagált a zsaru rossz emlékeket ébresztő látványá­ra. Csakis a hadnagy nyugalmának volt köszönhető, hogy a pimaszko­dás nem torkollott összecsapásba. Kema rókához hasonlatos veszélyér­zete mindjárt jelezte a bajt, és a kel­lemetlen helyzet megszüntetésének ötletéért se kellett a szomszédba mennie. Azt mondta Kalóznak: gyor­san felforrósítja a Lebúj melegedő félben lévő hangulatát, és miközben Ranga védekezni kényszerül Kalóz kilibben a kocsmából. Kema már ott is volt a pultnál, és beköpött egy ak­kora marhaságot a rendőrségről, hogy a nép kórusban üvöltött, meg fújolt. Az egyik szőrmók nagyot lö­kött a hadnagyon, aki a dzsúdó könyvében megirt precizitással nyomban elhárította a szemtelen tá­madást. De ez csak olaj volt a tűzre: a méhkas megbolydult, és egyszerre öten is rárontottak.- Abbahagyni! - kiáltotta valaki ekkor, és többen is a szemüket dör­zsölve állapították meg, hogy a hatá­rozott hang egy izmoktól roskadó egyenruhás rendőrtől származik, aki hasonszőrű társával élénken figyeli a bejelentkezés hatását. Amikor pedig kettőt léptek befelé, hirtelen alább­hagyott a verekedő kedv. Ekkor Ka­lóz a megüresedett kijárat felé osont, és Ranga háta mögött igyekezett egérutat nyerni. Már szinte a füst­mentes levegő csodás hatását érezte tágra nyílt orrlyukában, amikor Ranga határozott hangját hallotta: - „Itt maradsz!”, és ezzel egy időben ütést, meg ronda szorítást érzett a felkarján. A hadnagy kígyó tekintete szinte megbénította, és hagyta, hogy a sarki asztalhoz vonszolja, ahol be­lepréselte egy kopott székbe. Lába még akkor is remegett, amikor Ranga zakója alól előhúzott egy bo­rítékot:- Ez a levél napok óta téged keres. A sors úgy hozta, hogy nálunk kötött ki, és nekem kellett a postás szerepét vállalni. A feladatom az volt, hogy ma éjfélig megtaláljalak. A többi rád tartozik - mondta, és a borítékot az asztalra dobta. Aztán határozott lép­tekkel a két rendőrrel együtt elhagy­ta a kocsmát. Kalóz feltépte a borítékot, és falta a gyöngy betűket. „Fiam! Sokáig hit­tem, hogy az ember csak úgy eldob­hatja magától a gyermekét, mint egy rongybabát. Tévedtem. Felelősnek érzem magamat mindazért, ami ve- • led történt. Régóta kereslek, és most remény van arra, hogy a rendőrség segítségével megtalálhatlak. Az éjféli mise előtt a nagy templomnál várlak, ahol Ranga hadnagy úr közreműkö­désével találkozhatunk. Csókollak és várlak: édesanyád.” Kalóz a hajába túrt, és két kezé­vel megtámasztotta fejét, majd hosszan simogatni kezdte szemgo­lyóit, amelyekre mázsás teher nehe­zedett. Amikor felnézett Kema állt az asztalnál:- Nem tudott bevinni mi? Mond­tam, hogy üres ennek a tarsolya. Időnként eljátsza a viharfelhőt... Kalóz hallgatott, és lassan felné­zett cimborájára:- Csak nem ríkatott meg ez a nyamvadt zsaru, hogy úgy kifénye­sedett a szemed? Szedd össze ma­gad, és megyünk a kocsijához... - így Kema. Kalóz a fejét csóválta.- Aztán miért nem?! Talán bere- zeltél?- Más programon van... Ä mondta halkan Kalóz.- Hogy, hogy?- Hosszú... és úgy se értenéd. Szegedi Nándor k a >

Next

/
Oldalképek
Tartalom