Somogyi Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-06 / 259. szám

SOMOGYI HÍRLAP

12

Közelképek

1999. november 6., szombat

Csak a legjobbak számítanak

Dr. Komáromi Gabriella irodalomtörténész fotó: szepesi péter

Magyarország volt a díszvendége a frankfurti könyvvásárnak, ahol tízezer kötettel, filmekkel és kiállításokkal mutatkoztunk be. Milyen a presztízse a magyar irodalomnak? - kérdeztük dr. Komáromi Gabriellát, a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola kommunikáció tanszékének vezetőjét.- A kint töltött három nap alatt jó volt magyarnak lenni. Ezt ritkán éli át ilyen mélyen és igazán az ember. Irodalmunk presztízse német földön hihetetlenül nagy. Az igaz, hogy ez néhány író nem mindennapi sikerén múlik. A világklasszisok közé sorolják Nádas Pétert, Esterházy Pétert, Kertész Imrét. Mitikus neveknek számítanak ők, és sikeres Komád György, Szabó Magda, Eörsi István vagy a nyugaton élő Dalos György is, de még jóné- hány nevet megtanulhatnának. Nem mindenkinek van Kosztolányija, Karinthyja, József Attilája. Krúdy és Mórái nevét már jobban ismerik. Ahogy Esterházy mondta fergeteges megnyitójában, „fújniuk kellene” Frankfurt után, hogy Weöres-Pilinszky-Ott- lik-Mészöly-Mándy-Nemes- Nagy-Szentkuthy. Legalább úgy, mint az 1954-es győztes német válogatott csatársorát. A fiatal magyar írók futballvá- logatottja ugyanis Frankfurtban 6:4-re legyőzte a németeket.- Hogyan lesz valakinek mítosza határainkon túl?- Frankfurt óriási esély erre, de biztosan nem elég hozzá. Itt köttetik meg a világ könyvüzleteinek kétharmad része. Frankfurtból be lehet jutni a világirodalomba, de hogy ki jut be, az sok mindenen múlik. Talányos is, magyarázható is egyszerre. De tehetség nélkül csoda nem esik Frankfurtban sem. Egyszerre van jelen az irodalom, a művészet világa, az üzletemberek...- Azt mondják a magyar szerzők: már 2-3 ezer példányban is jelentős eredmény megjelenni. Hogy van ez odakint?- Ott sincs másként. Az 5-6 ezer példány már komoly siker, de Kertész Imrének a Sorstalanság című regénye eddig már 35 ezer példányban kelt el. Ez az a könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia; talán már a középiskolában. Egy kamaszfiú auschwitzi szenvedéseiről szól. De szól arról is - meg kell hallanunk -, hogy az élet szép. Talán éppen ettől a kettősségtől olyan megrendítő a regény. Nem magyar földön fedeztem fel, hanem Hamburgban, 1990 táján. Ott hallottam, hogy szebb, mint Semprun könyve, A nagy utazás. S ez igaz is.- Mennyire sorsszerű egy író útja?- Az írónak és a költőnek egy dolga van: meg kell írnia a műveit. Ahogy egyik nagy írónk profánul mondta a minap: „üljön a fenekén és írjon”. Ha ezt nem teszi, nincs mentsége. A sors vagy megajándékozza életében (vagy holtában) a sikerrel - vagy nem. De nem a siker a fontos, hanem ami mögötte van: a versek, regények, drámák. Az irodalom egyébként felettébb arisztokratikus művészet. Ötven év múlva már csak a legjobbak számítanak.- A magyar irodalom képviselői közül kikkel találkozott a frankfurti vásáron, s milyen metszetet adott a kiállítás a hazai termésből?- Láttam Sütő Andrást, Ká- nyádit, Szilágyi Istvánt. És nemcsak Esterházyt vették körül a riporterek (bár leginkább őt), hanem Szabó Magdát, Jókai Annát, Grendel Lajost is. Nem csodálkoznék, ha Jókai Anna Ne féljetek! című regénye a határainkon túl is sikerkönyv lenne. A 34 nyelvre fordított Janikovszky Évát is ünnepelték. Kraszna- horkai, Tar Sándor, Bodor Ádám felfedezésének híre ugyancsak a levegőben volt. Szeretném, ha Závada Pál a Jadviga párnájával meg tudná ismételni honi sikerét. Göncz Árpádnak, az író és műfordító államfőnek igazi, szívbéli ünneplés járt ki a megnyitón éppúgy, mint a magyar kiállítás bensőséges Pest-Buda kávéházában. Az 'irodalomnak az örömeimet köszönhetem - mondta - a politikának a gondjaimat.- Frankfurt előtt hirtelen-vitáktól lett terhes a magyar irodalmi élet. Érezhető volt ez ott, a vásárvárosban is?- A „főpróba” rettenetesre sikerült, az „előadás” meg nagyon jól. Előhangként szekértáborok estek egymásnak. Volt gorombáskodás, fanyal- gás, torkig elég. De ott ez már eszembe se jutott. Szerintem másoknak sem. Jó volt a vásárban mindenütt ott látni Magyarország szimbólumát, a nemzeti színű szalagból „szőtt” pillangót. Szép és hatásos volt az ország bemutatása a magyar csarnokban, de a kiadók terének installációja már kevésbé. Egyszerre volt szegényes és fantáziátlan. A kirakatok könyvespolcain jól megfértek az itthon békétlen- kedők. Az antikváriusok portékájában pedig egymás mellett fedeztük fel Vaszary Jánost és Moldova Györgyöt. Hogy mekkora lesz Frankfurt szellemi, irodalmi és üzleti haszna, az még talány. Az is, hogy tudunk-e a sikernek utólag örülni, vagy marad a fa- nyalgás. Jónéhány dolog nekem sem tetszett. József Attila gipszszobrával nem tudtam megbékélni. Vidám fickóvá „szoborították”. Egy fotón lehetett ilyen. „Kővé” meredve nem. Vagy: a magyar csarnok Millennium éttermében valóban lassan, hidegen és méregdrágán hozták az ételt és bablevest, amit nem is rendeltem.- Kaposvár, Somogy eszébe jutott-e Frankfurtban?- Nemcsak magyarnak volt jó lenni, hanem kaposvárinak is. A Kaiserdóm melletti hatalmas galéria öles betűkkel hirdette, hogy Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása látható. Mások azt mesélték róla, hogy Párizsban is élt, én meg azt, hogy a városom szülötte, és sok-sok képe Kaposváron született. Az útitársam között is volt kaposvári: a költő, műfordító Papp Árpád. Elkísértem a maga görög világába. Az ankét színhelye olyan volt, akár egy kicsinyített görög színház. A vásár futószőnyegein és mozgólépcsőin csarnokról csarnokra haladva az ember a könyvek világában bejárhatta a földkerekséget: Koreától Kanadáig.- Milyen helyet kapott a gyermekirodalom ?- Egész csarnokot. A könyvrengetegben kirajzolódtak tendenciák. Ráakadtam a gyermekkönyvek „Disney- landjéra”, de a kommersz diadala Frankfurtban sem látszott olyan végérvényesnek, mint itthon. Mintha végre ráuntunk volna a Barbie-világra. Különösen szépek az olasz és a francia gyerekkönyvek. Történeti érdekességre is leltem. Megtudtam, hogy már 120 éve is volt audio-vizuális képeskönyv. Úgy működött, mint a zenélő doboz. A gyerek megsimogatta a kiscicát a képen, és az nyávogott. Akárcsak ma. Gyönyörű multimédiás köteteket is láttam. Olyan érzés volt, mintha bekukkantottam volna a jövő századba.- A gyermekirodalom elméletét, történetét és kritikáját kutatja. Hol tartott előadást?- A vásár egyik háttérrendezvénye a Goethe Egyetemen volt. A magyar gyermek- irodalomról szóló konferencia vitaindítóját tartottam. Szomorkásán gondoltam arra: csak a magyar egyetemeken kap úgy oklevelet az irodalomtanár, hogy tanulmányai során a gyerekek, kamaszok irodalmáról semmit sem hall. Ez elképzelhetetlen Hamburgban, Frankfurtban, de Pozsonyban és Újvidéken is.- A gyermekkönyvek titkos kertje című könyve a könyvtárosok szavazatai alapján a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától Fitz József- díjat kapott. Van-e újabb könyve a nyomdában?- Gyermekirodalom címmel hamarosan megjelenik a Helikonnál szakterületem első magyar nyelvű kézikönyve, tankönyve. A szerkesztője voltam és egy tucat fejezetnek szerzője is. Lőrincz Sándor

Nyelvgyomlálók sikere

Dr. Bőzsöny Ferenc fotó: lang Róbert

Ha barna bőr az ajánlólevél

Számomra a nyelv olyan természetes, mint a levegő, s olyan fontos Is. Dr. Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió — hangja alapján is közismert — bemondója mondta ezt, aki rádiós nyelvészként tartott előadást a kaposvári sajtónyelv! konferencián.

— Javítottak-e a nyelv állapotán a rádió nyelvművelő műsorai?

— Ez nehezen mérhető, hiszen a nyelv esetében is csaknem az az axióma érvényesül, hogy úgy fejlődik, ahogy romlik. Sajnos, ez tapasztalható a napi nyelvhasználatban és például a rádió nyelvében is. A nyelvművelő műsorok hasznát mégis bizonyítja a sok beérkező levél, amiket a hallgatók írnak. Tény viszont, hogy e műsorok nem érnek el minden nyelvi réteget, s pont azokat nem, amelyek leginkább rászorulnának.

— Utak rá, hogy mire egyes nyelvi gyomokat sikerül kiirtani, új fajták jönnek.

— Jó a hasonlat, bár ez esetben nem olyan kemikáliákra van szükség, mint a Hunga- zin, ami válogatás nélkül sok mindent kiirt. Inkább a művelés hagyományos módját, a gyomlálást, kapálást, bozót- és tarackirtogatást tartom célravezetőbbnek. Ezt azonban nem szabad abbahagyni, folyamatosan kell végezni.

. - Milyen nyelvi hibák bántják leginkább a fülét, szemét?

— Nehéz megmondani, mi számít nyelvi hibának. Semmiképpen sem vesszőparipám egy-két kifejezés. A kocanyelvészek biztos ismérve, hogy mindig egy-két kifogásuk van, miközben a többi kétszáz mellett szó nélkül elmennek. Van, aki szerint nem lehet azt

mondani, hogy dacára, csak azt: ellenére. Mások szerint, ha azt mondjuk, valaki hibát vét, helytelen a kifejezés, mert a jelentéstan azt diktálja, hogy aki elvéti a hibát, az nem követ el hibát. Ezeket nem tartom halálos bűnnek, hiszen pontosan értjük a közlés szándékát. Jobban bántanak a gyakori nyelvi pongyolaságok, az igénytelenség, az elbur- jánzó durva beszéd vagy a helytelen hangsúlyozás. Különösen zavar a mondatok illogikus széttördelése, amely alapvetően megváltoztatja a közlés értelmét. Ha például a bemondó azt mondja: Nagy fölénnyel győzött a Ferencváros - itt vesz levegőt vagy nyel egyet - ellen a Vasas.- Az írás kevesebb pongyolaságot visel el, mint az élő beszéd. Ez utóbbi esetében - például a rádióadásokban — a kisebb hibák észrevétlenek maradnak.

— Csak egy határig. Gyakori például a hadarás. Az újságban írásjelek, a különféle betűtípusok segítik a megértésben az olvasót. Egy nehezebben érthető rész akár vissza is lapozható. A rádióbemondónak akusztikummal, beszéd közti szünettel kell a szöveget érthetővé tenni. Vannak viszont jól érthető írott szövegek, melyek csaknem el- mondhatatlanok. Deme professzor mondta: esetenként mondatfonetikai gyógykoz- metikával kell helyrehozni a kimondhatatlan, rosszul fogalmazott mondatokat. Igaz viszont, hogy a legjobb mondatokat is tönkre lehet tenni rossz hangsúlyozással, modu- lálatlan hadarással.

— Pályakezdésekor kaptak-e nyelvi előképzést?- A piaristáknál érettségiztem, s ott nagyszerű magyar nyelv tanáraim voltak... Később a doktorátusomat is nyelvészetből szereztem — egyedüliként a szakmában — azért, hogy bebizonyítsam: egy rádióbemondó nem csak a mások gondolatait képes elmondani. Bíró Ferenc

A 29 éves gyékényes! Balogh István 11 éven át dolgozott erdőművelőkónt a helyi erdészeti kerületben. Másfél éve lett munkanélküli. Azóta nem tud elhelyezkedni. Úgy véli, ebben része van a bőre színének...

— Tudom, sokan vannak, akik azt panaszolják, cigány mivoltuk miatt kerülnek hátrányba, ám közben semmit sem tesznek a boldogulásukért — mondta Balogh István. — Csak üldögélnek otthon vagy a kocsmalépcsőn, és várják a segélyt. Én azonban valóban a munkámból szeretnék megélni, és nem támogatásból. Legutóbb a kanizsai izzóüzemegységben próbálkoztam. A polgármestert azzal keresték meg, ha legalább 40 ember jönne Gyékényesről, még buszt is küldenének értük naponta. Akkor összehívtak bennünket, jövedelempótlósokat, és a lista alapján végigkérdezték, ki vállalná a munkát. Nem, nem, nem. Én mondtam az első igent. Végül a 37-ből heten jelentkeztünk, köztük négyen romák. Az üzemben úgy kezdődött-, hogy a „színesbőrű” nőket nyomban elküldték. Mikor elmondtam, hogy hol és hány éven át dolgoztam, engem már-már fölvett volna az üzemvezető, ám egyik kolléganője — ott előttem — lebeszélte. „Emlékszik, főnök, a múltkor is pénzt adtunk nekik a buszbérletre, azután többé nem láttuk őket...” Nem hazudott. Biztosan így történt. Talán nem ok nélkül tartott a cigányoktól.

Balogh István — s ez róla a faluban is a vélemény — tisztelettudó, segítőkész fiatalember. Az önkormányzat segítségével jutott a kis házhoz, amit szépen rendbe tett. A veteményes kert is gondozott, az udvari fű pedig olyan, mintha fűnyíróval vágták volna.

— Akár hiszi, akár nem, két napja kenyeret kért tőlem egy szegénysorsú családos utcabeli. Adtam, mert volt. Most különösen, hiszen a kertnek köszönhetően keveset kell a boltban vásárolnom. A cigányok bolondnak is tartanak. Mert veteményezek. Az övék meg gazban, szemétben áll. Közben az önkormányzattól kapott gyermektámogatást isszák el a kocsmában. Nem szégyellem a fajtámat, de hát ez az igazság. Voltaképpen a legtöbb, amit elértem, hogy sohasem nyúlok a máséhoz. Nem is kényszerülök erre, bár szűkösen vagyok.

Balogh István egyedül él a havi 12 800 forint jövedelem- pótló támogatásból.

— Majd csak akkor nősülök meg, ha lesz miből eltartanom a családomat, ha lesz munkám. Húszezer forintnyi nettó fizetéssel már rendesen élhetnénk. Gyereket is szeretnék, de csak egyet. Mi tizenegyen voltunk testvérek. A szegénységet pedig, amiben éltünk, aligha lehetne leírni. Szóval mindenki annyi gyereket vállaljon, amennyit tisztességgel föl tud nevelni.

— Az erdészettől közös megegyezéssel vált meg.

— 1998 januárjában tudtam meg, hogy voltaképpen már 96-ban megszüntették az állandó munkaviszonyomat és csak szerződéses vagyok. Akkor azt ajánlották, hogy háromhavonta megújítandó szerződéssel foglalkoztatnának tovább. Ezt nem vállaltam. Az bántott, hogy volt olyan munkatársam, akit meghagytak állandónak. Őt miért és engem miért nem? Ez a kérdés rág azóta is.

— Munkája ellen nem volt kifogás?

— Nem. Igaz, az új erdésszel volt konfliktusom.

Császár György, az iharosi erdészet igazgatója — Balogh István volt munkáltatója — mondta el: a gyékényesi kerületbe új vezető került, aki a korábbinál szigorúbb fegyelmet követelt. Balogh Istvánnal az volt a gond, hogy nem szerette a kötöttséget, időnként el-elhagyta a munkahelyét. Akkor mondták meg neki, hogy időszaki szerződésesként dolgozhatna tovább. Császár György szerint ha ilyen besorolásban folyamatosan tovább dolgozott volna, ugyanazok a kedvezmények és juttatások illetik meg, mint az állandó dolgozót. Balogh István nemet mondott, a bátyja, aki máig is az erdészetnél van, igent. Császár György mindehhez hozzátette: az erdészetben most is számos cigány dolgozik. Senki nem foglalkozik azzal, hogy ki a magyar vagy a cigány, csak azzal, hogy miként teszi a dolgát. A követelmények pedig magasak.

— Szeretnék visszamenni így Balogh István. — A lankóc- pusztai parkerdő nagyrészt a két kezem munkája. Hiányzik. Talán dacból a sérelmeim miatt mondtam nemet, meg mert abban bíztam, hogy el tudok majd helyezkedni egy zákányi dísznövénykertésznél. Csakhogy közbejött a tüdőbetegségem. Arra is gondoltam, hogy rokkantnyugdíjaznak. Azután maradtam munkanélküli. Ha nem sikerül az erdészethez visszakerülnöm, januártól, meglehet, a csurgói faipari üzemben kapok munkát. Az önkormányzatnál ezzel biztatnak. Ott is tudják, szeretnék dolgozni. Bíró Ferenc