Somogyi Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-26 / 276. szám
SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 1999. november 26., péntek 3 Szakképzők „versenye” Egy városban két vízdíj Szőlőskislakon az önkormányzat, Boglár többi területén a szaktárca állapítja meg a vízdíjat. Harminc százalék az eltérés az önkor mányzat javára. Balatonboglár A DRV Rt üzemelteti a szőlőskislaki vízvezeték hálózatot, miként a város egészében teszi. A különbség az, hogy a szőlőskislaki rendszer a városé, a többi az állam tulajdona. Sós Zoltán polgármester elmondta, hogy több év erőfeszítésének köszönhetően 1996- ban szerezte vissza a tulajdonjogot az önkormányzat, mert be tudta bizonyítani, hogy a kislaki hálózat leválasztható a regionális rendszerről. Tulajdonosi jogaival élve tehát ebben a városrészben a képviselő-testület rendeletben állapítja meg a fizetendő díjakat. Immár több év tapasztalata, hogy itt legalább 30 százalékkal kevesebbet fizetnek az emberek a szolgáltatásért. A DRV jövő évi árajánlatában nem tervez emelést az idei díjhoz képest, viszont javasolja, hogy vezessék be az úgynevezett eszközhasználati díjat, ami 8-10 forint köbméterenként. A képviselők hajlanak a 8 forint elfogadására, de lapzártáig nem került sor a döntésre a képviselő-testület ülésén. G. Régióközpont lehet a TIT Somogy, Tolna és Baranya megyei és megyeszékhelyi önkormányzatainak szakképzési szakemberei a minisztérium támogatásával készítik elő, hogy a különféle szakmacsoportoknak hol legyenek a regionális képzőhelyei. Kaposváron 9 intézményben 192 szakmát oktatnak 6514 diáknak, mérte föl a város még a régiós találkozót megelőzően. Megyei körkép A foglalkoztatás nagy kihívása, hogy a szakképzés minél nagyobb összhangba kerüljön a munkaerőpiac igényeivel. Ezért a kaposvári önkormányzat oktatási tanácsnoka, a hivatal oktatási irodája felmérte a városi szakképzők kínálatát és kapacitását. Ezzel a városnak kapaszkodót kívántak adni az ipartelepítéshez, hiszen a város keleti ipari parkja betelepítésre vár. A befektetőket ma már nemcsak az infrastruktúra érdekli, hanem az is, van-e a térségben megfelelő munkaerő.- Kaposvár számára két kitörési pont van, az egyik az infrastruktúra-fejlesztés, a másik a humán erőforrásképzés - mondta dr. Giber Vilmos tanácsnok. Hozzátette: rendkívül színes a képzési paletta, a kilenc szakközépiskola és szakiskola 192, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakmára hirdetett képzést. Előfordul, hogy egyes szakmák oktatása igény hiányában szünetel, amint az is, hogy ugyanaz a profil kevés létszámmal több iskolában is működik. Ez gazdaságtalan, mivel több tanműhelyt kell fenntartani több munkaerővel. A felmérést végző dr. Undy Jánosáé szakképzési referens elmondta, a Rippl-Rónai közlekedési, az Eötvös műszaki, az építőipari, a Munkácsy, az egészségügyi, a Széchenyi kereskedelmi, a Noszlopy köz- gazdasági, a Kinizsi élelmiszer- ipari és a Zichy iparművészeti és ruhaipari adta le adatait. A közlekedésben és a gépiparban oktatják a legtöbb OKJ-s szakmát, 83-at - autószerelőket, karosszéria-lakatosokat, szerszámkészítőket, -, s kettő olyat az Eötvös műszaki középiskolában, ami nem szerepel a jegyzékben. Az építő- és faiparban 19 szakma, köztük ács-állványozó, asztalos, kőműves-képzés közül választhatnak a fiatalok. A kereskedelem és vendéglátás területén 16, az élelmiszeriparban 29 szakma közül lehet választani. Az 5 idegenforgalmi szakmában jellemző az idegenvezető és host- ess- és idegenforgalmi technikusképzés. Egészségügyi képzésben 12 OKJ-s szakma van, köztük az ápoló, az asszisztens. A gazdasági szférában 9 számviteli és pénzügyi ügyintézői szakmát, az üzleti élet területén 2 szakmát oktatnak, köztük a külkereskedelmi üzletkötőket és ügyintézőket. Az informatikai képzés 4, az adminisztrációs képzésben 6 OKJ-s szakma van a palettán. A Zichy iparművészeti 19 szakmát kínál, ebből ötöt szüneteltetnek. Női- és férfiruha-készítők, fodrászok kozmetikusok, keramikusok és üvegművesek oktatására is adott a lehetőség. Kaposváron összesen 4404 szakközépiskolás és 2110 szakiskolás tanul. Letelepedésük az elhelyezkedésük lehetőségeitől, a foglalkoztatás kínálatától is függ. Az összehangolás a regionális versenyhelyzet szempontjából sem érdektelen. B. T. Stratégiai együttműködést vár a megyétől és Kaposvártól a Somogy Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. Horváth László Árpád igazgató mondta ezt tegnap az elnökségi ülést követő sajtótájékoztatón. Elhangzott: hamarosan regionális felnőttoktatási központ lehet a kaposvári TIT-székház, hiszen régóta folyik színvonalas felnőttképzés az ódon falak között, amelyek sokak szerint (Folytatás a 1. oldalról) Az iskola bekapcsolódott a felnőttképzésbe is. Most varrómunkások és asztalosok tanfolyamát tartják. A pénzt visszaforgatják az oktatásba: eszközöket, berendezéseket vásárolnak, és néha fejlesztésre is futja. Kaposmérőben az általános iskolában a tornacsarnok bérbeadásából - meccseket, lakodalmakat tartanak itt -, s az intézmény működtette faluházban rendezett vásárokból származik megértek már a felújításra. Átalakításra és rekonstrukcióra az elmúlt két évben több mint 20 millió forintot fordítottak, de további jelentős összeg szükséges ahhoz, hogy modem épület fogadja az ide érkezőket. Dr. Ozsváth Ferenc kaposvári alpolgármester, dr. Riez Ferenc, a megyei önkormányzat főosztályvezetője és dr. Mátrai Márta országgyűlési képviselő (Fidesz-MPP) támogatta azt az elképzelést is, hogy országos nyelvvizsgaközpont pluszbevétel. Az idén nyáron - az átalakítás miatt - néhány ezer forintért a számítógépeket kihelyezték a gyerekekhez, hogy gyakoroljanak. Miovecz János igazgató szerint jól jön ez a pénz, de nehezen lehet előre tervezni a bizonytalan összeget. Gelencsér István szentbalázsi igazgatótól megtudtuk: évente félmillió forint jön össze a tornaterem kiadásából, s a külső étkeztetésen is marad 2-300 ezer forint. A fonyódi Magyar működjön itt. Az igazgató elmondta: 2000. szeptember 1- jétől két osztály indítását tervezik a kéttannyelvű gimnáziumban, ám az épület csak rövid távon alkalmas erre, s így mielőbb meg kell teremteni az intézményi hátteret. Jövőre már nyolcadik alkalommal rendezik meg a szellemi öttusát, ahol az ezeréves európai magyarság témakörben meghirdetett versengésen a határon kívüli magyar középiskolások is részt vehetnek. (Lőrincz) Bálint Általános Iskolának az idén 800 ezer forintos tiszta haszna volt a nyaraltatásból. Hálókká avanzsáltak a tantermek, s már kötik a lengyel turistákkal is a szerződéseket a jövő évre. Várhegyi Istvánné gazdasági vezetőtől megtudtuk: hamarosan vesznek még heverő- ket, hogy jövőre nyolcvan turistát tudjanak elszállásolni az intézményben, ahol Szász Endre művésztáborával indul a szezon. . Lőrincz Sándor ___________Hírek___________ Ú t 17 millióért Elkészült az új elkerülő út Nagybajomban. A beruházás tizenhét millió forintba került, amelyből 5,5 millió forint volt az önerő. Az útépítéshez szükséges további összeget a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumtól, valamint a megyei területfejlesztési tanácstól pályázaton nyerte el az ön- kormányzat. (Is) Rippl-képek Frankfurtban A kaposvári megyei múzeum gyűjteményéből tizennégy Rippl-Rónai festményt - köztük a Meggyfavirágzást és a Festő a modellekkel című képet - is falra tettek az Egy magyar Párizsban című kiállítás-sorozaton, amely tavaly a Magyar Nemzeti Galériában kezdődött, s Franciaországon és Brüsszelen át ért Frankfurtba. A Schirn Kunsthalle-ban rendezett tárlat, amelyen Horváth János Milán kaposvári művészettörténész, Rippl-Rónai- kutató is részt vett, a sorozat utolsó rendezvénye volt, s rendkívül sok érdeklődőt vonzott. (Is) Kárpát-medencei találkozó Ä Magyar Katolikus Püspöki Kar Dobogókőn tartotta háromnapos kibővített ülését a magyarul beszélő püspökök részvételével. A kárpátmedencei találkozón Balás Béla kaposvári megyéspüspök is ott volt, s a 2000 évi, kettős jubileum rendezvényeiről, előkészületeiről esett szó. (Is) Beszakadt a híd Balaton- bogláron a Szabadság telepen beszakadt egy elöregedett fahíd. Roncsait a helybeli tűzoltók emelték ki. (Is) Pénzcsináló iskolák