Somogyi Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-06 / 207. szám

SOMOGYI HÍRLAP 4­Megyei körkép 1999. szeptember 6., hétfő Somogy bora: Bogiári cabemet sauvignon 1997 Borünnep a kiállításon Szombaton a bor körül forgott Alpoktól az Ad­riáig kiállítás Kaposvá­ron. Megválasztották a megye borát, borászát és borkirálynőjét. Somogy bora nem csak mi­nőséget jelent, elismertséget is: egy teljes esztendőn át ezzel a borral kínálják meg vendégeiket a megye veze­tői, és ebből a borból kapnak ajándékba egy-egy palack­kal. Nem véletlen, hogy csak már aranyérmet nyert bo­rokkal nevezhettek a pincé­szetek. Nyolc ilyen arany­érmes bor közül választott a szakértő zsűri: nekik legjob­ban a BB Borgazdasági Részvénytársaság 1997-es évjáratú Bogiári Cabernet Sauvignon bora ízlett. Egy évig tehát ez a száraz vörös­bor képviseli Somogy me­gyét minden rendezvényén, ebből kerül letétbe a nemso­kára megnyíló somogyi bort­rezorba. A nemes versengés máso­dik helyén a leilei Gádor-Ka­lász borház 1988-as rizling­szilvánija, és a szőlősgyöröki Trunkó Ferenc 1988-as sau­vignon blanc bora végzett, a harmadik pedig a leilei Szent Donátus pincészet 1997-es Cabernet Sauvignonja lett. A fogyasztók bora címet és ez­zel az AMC díját Trunkó Fe­renc 1997-es sauvignon blanc bora kapta. A Somogy borásza meg­tisztelő címre a hegyközsé­gek nyolc borászt javasoltak. Közülük négyen pályáztak, a 10 tagú bizottság szerint az első helyet leginkább Ko­nyán János, a leilei Szent Donátus borház vezetője ér­demelte ki. Szakavatott királynő A szombati borünnep a borki­rálynő megválasztásával érte el csúcspontját. Három szak­avatott leányzó mérte össze nem csak szépségét, de bor­ral kapcsolatos tudását is. Somogy megye borkirálynője miután megmutatta hogy tud szőlőt taposni, a mustból megkínálta a vendégeket is A furfangos és sokszor komoly kihívást jelentő elméleti és gyakorlati feladatok során mindhárman bebizonyították: érdemesek a büszke borki­rálynői címre. Győztes azon­ban, csak egyikük lehetett. A borfelismerésből, hébérezés- ből, szőlőtaposásból, és szá­mos borral kapcsolatos kér­désből álló feladatsort végül — ha hajszállal is — de a bogiári Eifen Ildikó oldotta meg leg­jobban. Első udvarhölgye a szőlőskislaki Losonczi Lilla, második udvarhölgye a lellei Huszár Mónika lett. Eifert Ildikó gyerekkora óta szőlő a bor közelében él. A csa­ládja generációk óta él a borá­szatból, és ő sem szakít a ha­gyománnyal: hosszú évek óta dolgozik a családi pincészet­ben, közben elvégezte a kerté­szeti szakközépiskolát, most pedig az élelmiszeripari egye­temet kezdi, ahol természete­sen a borász szakot választja harmadévben. Eközben pedig egy évig, mint borkirálynő kép­viseli Somogy megyét a hivata­los rendezvényeken. Érhet a megye bora A Somogyi Hírlap felkérte Komáromi Ferencet, a Szent Anna borház tulaj­donosát, okleveles borkóstoló és bor­minősítőt: kóstolja meg és értékelje Somogy borát, az 1997-es évjáratú Bogiári Cabernet Sauvignon-t. Komáromi Ferenc hosszasan szemlélte, ízlelte és szagolta a pohárba öntött vörös­bort, majd többször is megkóstolta és véle­ményét egy szóba sűrí­tette: szép bor. Termé- szetesen hosszabb Komaromi Ferenc magyarázattal is szolgált: - Ez a bor magán viseli fajtájának minden jellegét. Az illata jellemzően cabemet, de a barique technológiával járó illat is jól érezhető. Az ízére is hasonló jókat tudok mondani: jól kitölti az ember száját, íz és za­matanyagai a cabernet-re jellemzőek, amelyek harmonikus csersavakkal párosulnak. Lenyelve azonnal érezhető a bari­que borokra jellemző keserűcsokoládé-íz. Úgy gondolom, ez a bor méltán lett Somogy megye bora, büszkék lehetünk rá, de azt is el kell mondanom, hogy még nem érte el a csú­csát. Egy-két év érlelés után a minősége tovább javul. A borász figyel a A Somogy borásza címet Konyári Jánosnak a bala- tonlellei St Donátus Pin­cészet ügyvezetőjének ítélte oda a szakmai bi­zottság. A neves borász Bogláron él. — A jó idő most talán töb­bet jelentene mint a díj - mondta nevetve, mert a sző­lősgazdák napsütésre áhí­toznak a szüret kellős köze­pén. Megpróbálok úgy tevé­kenykedni a szakmámban, hogy a kínlódás mellett másra is jusson időm. Ter­mészetesen sokat jelent, mert a nagy hagyományok­kal bíró borvidéken elsőnek lenni jól eső érzés.- Mi a hobbija a borásza­ton kívül? — Sok hobbim van. Renge­teget olvasok, érdekel a tör­ténelem, a földrajz, egyálta­lán a világ maga.- Az önök borait nemcsak Európában, a tengeren tálon is ismerik: — Sokat kell még dolgoz­nunk azért, hogy valóban el­ismertek legyünk. Egy nagy­üzemnek mint a BB, ahol dolgoztam, más a megítélése a világban, nekünk még sokat kell küzdenünk a sikerért.- Úgy tűnik, átveszik a BB egykori szerepét a borvidék borházai. — Csökkent a BB szerepe, amit mi felelősen vettünk át. világra A meeve borásza minden értékre fiével Szakmai sikereket hozott a vásár Öt nap alatt 35 ezer láto­gató járt a 8. Alpoktól az Adriáig kiállításon. Ez ugyan valamivel kevesebb mint tavaly, de a vásári­gazgató nem elégedetlen. — Ahogy azt már sajnos meg­szokhattuk — természetesen nem szoktuk meg — a kiállí­tást idén sem kísérte jó idő — panaszkodott dr. Kelemen László, aki ennek ellenére egyáltalán nem látszott elé­gedetlennek. - Valóban nem vagyok elégedetlen, mert a szakmai programok sikere minden bosszúságomat fe­ledtetett. A kérdőívek egy ré­szét látva sincs okom elége­detlenkedni, mert a kiállítók az eső ellenére jóra értékelték a rendezvényt. — Idén több újdonsággal rukkoltak ki a szakmai prog­ramok terén. Várhatjuk en­nek a további erősödését? — Kiemelkedően nagy si­kerrel zárult valamennyi szakember- és üzletember-ta­lálkozó, soha sehol ekkora érdeklődést még nem tapasz­taltam. Az újdonságok pedig úgy tűnik ha akarjuk ha nem hagyománnyá válnak, mert a résztvevők igénylik. Ilyen a pék- és cukrászverseny, ami jövőre már nemzetközi lesz. Idén is lehetett volna, csak nem készültünk fel ekkora érdeklődésre: A Somogy bora, borásza és borkirály­nője rendezvény pedig kife­jezetten hagyományteremtő céllal került megrendezésre. A régióvonat is nem várt si­kert aratott, a résztvevők és a szervezők körében is. Az Ag­rármarketing Centrum már a jövő évi hasonló rendezvényt tervezi, ami még ennél is na­gyobb esemény lesz. — A vásár tulajdonképpen egy keretet ad a szakembe­reknek, akik úgy tűnik egyre inkább élnek vele. — Valóban, hiszen az Ag­rármarketing Centrum mel­lett a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, a vállalkozói központ és az ITD Hungary is erre az időre szervezte a leg­fontosabb rendezvényeit. Ez így is van rendjén, hiszen így több oka is van a szakembe­reknek, hogy eljöjjenek Ka­posvárra. Remélem ez így lesz a jövőben is. — Egy vásár mércéje az üz­letkötések értéke. Van-e már adatuk erről? — Pontos adataink még nincsenek, a készpénzforga­lom várhatóan elmarad az előző évekétől. A szerződés- kötések értéke azonban vár­hatóan meghaladja a tavalyi 250 millió forint értéket, hi­szen sor került egy igazán hosszú távra szóló, nagy ér­tékű tárgyalásra is, ami per­sze még üzleti titok. V. O. Új előkészítő képzés indul a tanítóképző főiskolán Készülő értelmiség Társadalomtudományi és természettudományi ága­kon összesen 9 tantárgy felvételi előkészítő kép­zése indul ősztől a kapos­vári tanítóképző főiskolán. A 27 alkalomból álló tanfo­lyam nem csak az egyetemi vagy főiskolai felvételikre, hanem az értelmiségi gon­dolkodásmódra is felké­szíti a leendő hallgatókat. Az első ízben idén induló kép­zést a diákokból álló Csoko- nais Hallgatókért Egyesület öt­letéből, a főiskolával karöltve szervezték meg a hallgatók. Leitner Sándor főigazgató elmondta: praktikus, hogy di­ákok szervezik a tanfolyamot, mert ők közel állnak a tanára­ikhoz és a középiskolás fiata­lokhoz is. Fontos, hogy ez az előkészítő az ország bármely felsőoktatási intézményébe je­lentkező somogyi fiatal szá­mára lehetőséget nyújthat tu­dásanyagának rendszerezé­sére és a hallgatók tanulási módszereinek elsajátítására. Gróf Róbert, az előkészítő képzés koordinátora szerint az októbertől beinduló előadások újdonságot jelentenek abban is, hogy a középiskolai tanul­mányok után a felnőttiét köze­gébe csöppent fiatalok megíz­lelhetik egy főiskola légkörét. Amellett, hogy kipróbálhatják magukat egy új színtéren, nem csak az egyetemi lét, hanem a diákönkormányzatiság útvesz­tőibe is bepillanthatnak. A tanárok szívesen vesznek részt a képzésben, mert a kö­zépiskolás korosztállyal való kapcsolatfelvétel egy új kihívás számukra — mondta Bertalán Péter, oktató. Hozzátette: a kö­zépiskolából hozott tudás­anyag felfrissítése mellett az összefüggések megvilágítása, az egyetemes szemlélet kiala­kítása és az önálló gondolko­dásra nevelés is fontos célja a képzésnek. Az előkészítő elő­adások történelem, nyelvtan, irodalom, kommunikáció, ma­tematika, fizika, kémia, bioló­gia és informatika tárgyakból hallgathatók. T. Z. A SOMOGYI HÍRLAP vásári nyertesei A Somogyi Hírlap tesztlapját az öt nap alatt több, mint ezren töltötték ki. Köztük minden nap sorsoltunk. A szombati nyertesek: Walkmant nyert: Horváth Gábor, Juta, Búzavirág u., Müzlis készletet nyert: Balogh Istvánná Kapos­vár, Búzavirág u., Irattáskát nyert: Vörös László Kaposvár, Meggyes u., A vasárnapi nyertesek: Walkmant nyert: Fehér Lászlóné Kaposújlak, Petőfi u., Irattáskát nyert: Németh Péter Kapos­vár, Léva köz., Somogyi Hírlap bögrét és tollkészletet nyert: Báli László Kaposvár, Damjanich u. Ha valaki felkereste vásári standunkat, és ott akár tesztlapot töltött ki, akár hirdetést adott fel, akár előfizetett, azok közt egy végső sorsoláson négy nyereményt sorsoltunk ki. A nyertesek: Walkmant nyert: Lippai Ferenc Kaposvár, Er-* dei Ferenc u., Porszívót nyert: Kiss Katalin Kaposvár, Őrei u., Mikrohullámú sütőt nyert: Schmidt Béla Kaposvár Léva köz, Tíz napos, kétszemélyes görögországi üdülést nyert: Nagy Bálint Kaposvár, Búzavirág u. A nyereményeket kézbesítőink viszik ki a szerencsés nyerte­seknek. A görögországi utazás nyertese, miután a nyereményről szóló elismervényt megkapja, az utat felajánló Németh Travel kft- nél egyeztetheti az indulás időpontját. Gratulálunk! NémBih A Németh Kft 1999 szeptember 8-án 16 órakor személygépkocsi-, tehergépkocsi- nehézgépkocsi- és buszvezetői tanfolyamot indít, valamint belföldi, nemzetközi és ADR szaktanfolyamot szervez. Hénutlh Ä/L Kaposvár, Anna u. 12. Telefon: 82/316-841 Qü/ESTOR Kaposvár 7400 Ezredév u. 1/a Tel.: (82)-321-300 Borostyán Nyíltvégű Állampapír Befektetési Alap A Borostyán állampapír alap és a MAX index értékének alakulása (1998.09.17-1999.06.30) Az elmúlt 3, 6, 9 (MAX 1998.9.17. = 1305,1 pont) hónap hozamai az 1999. 06. 30-i állapot szerint: 3 hónapos hozam 22,90% 6 hónapos hozam 23,73% 9 hónapos hozam 27,80% Az Alap múltbeli teljesítménye nem garantálja az Alap jövőbeni hozamát. Jelen hirdetés nem helyettesíti a forgalmazási helyeken megtekinthető 1 550 1 500 1 450 1 400 1 350 1 300 1 250 AZ ÉRTÉKRE HANGOLVA Biztonságos, Banki hozamgarancia, Bármikor visszaváltható, Magas hozam. Megvásárolható a Quaestor Értékpapír Rt. és a Konzumbank fiókjaiban. » I

Next

/
Oldalképek
Tartalom