Somogyi Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-06 / 207. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. szeptember 6., hétfő Kaposvár 5 HÍREK Italt loptak Hívatlan vendég kereste fel a hétvégén az egyik presszót. A tettes különböző italokat, valamint cigarettát vitt el. A kaposvári rendőrkapitányság lopás alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást, (hm) Felpörög a fonoda Több mint 3500 tonna fonalat készítenek a fonodában. A Kaposfil Kft-ben korszerűsítették a gépparkot, s elvégezték a szükséges technológiai fejlesztést. Ez mintegy 10 millió forintba került, s javában az őszi megrendelésre dolgoznak. Rendszeresen szállítanak osztrák és német cégeknek, s most újabb külföldi munka után kutatnak, (hm) Közösség épült a játszótérrel A közösség épített egy játszóteret, s aztán a játszótér „épített” egy igazi, baráti közösséget. A Badacsony utca környékén élők nem is olyan rég legfeljebb köszöntek egymásnak, ma pedig véget nem érő beszélgetések, esti szalonnasütések, közös programok, barátságok kötik össze őket. Az egész egy üres telekkel kezdődött, amivel az önkormányzat sem igen tudott mit kezdeni. Gazos volt, elhanyagolt. A városrész képviselőjének, Bank Tibornénak köszönhetően aztán a területet nem adták el, nem építették be - megkapták a tüskeváriak. A többi már az ott élőkön, a Badacsony utcaiakon múlt, akik megunták, hogy gyerekeik az utcán játszanak, mert nincs játszóterük, sportpályájuk. Néhá- nyan elkezdték kiirtani a gazt. Mások faanyagot, szerszámokat hoztak. Aztán egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Tervek születtek - csak kicsik, mert pénzt sehonnan sem kaptak. Ezt viszont pótolták leleményességgel, fantáziával. Mindent felhasználtak, amit csak lehetett: régi, eldobott hintát javítottak, mászókát hegesztettek, padot szögeitek, focikaput festettek gyerekeiknek. Épült, s épül ma is a játszótér, mert új ötletek, tervek mindig vannak. De történet nem csak erről szól. Mert a festés, szögelés, kalapálás és barkácsolás közepette, szinte észrevétlenül, barátságok szövődtek. Akik addig alig ismerték egymást, szinte egy család lettek. Amikor a kicsik befejezik a délutáni játékot, véget ér az utolsó meccs is, a szülőké a pálya, akik össze-összejön- nek egy kis traccspartira. Sohasem kell megszervezni a közös programokat, sohasem kell okot keresni arra, hogy együtt lehessenek. Mégis valahogy mindig jól sikerül minden. Langyos estéken tábortüzet raknak, szalonnát sütnek, vagy éppen halászlé, vadpörkölt rotyog a bográcsban. A tűz fényénél megszelídülnek a gondok, előkerülnek a vidám történetek. S néha maguk is csodálkoznak: ez vajon ugyanaz a környék, ahová évekkel ezelőtt költöztek...? (Jakab) A gyerekeknek mászókát hegesztettek FOTÓ: TÖRÖK ANETT Együtt a testülettel A választás az ígéretek időszaka. A kaposvári városatyákat arról kérdeztük: mit sikerült megvalósítani programjukból és hogyan készülnek az előttük álló „csatákra”. Juhász Tibor kettős feladatot kapott a mostani testületben: a választókörzetében élők egyéni képviselőjükké, képviselőtársai pedig a város főállású alpolgármesterévé választották. Ez kétszer annyi feladatot is jelent, de azt mondja: szívesen vállalja. — Egészen más érzés képviselőként szavazni egy-egy ügyben, és más alpolgármesterként naponta találkozni ezekkel a gondokkal, ellátni a napi operatív feladatokat. A körzetemben van néhány olyan neuralgikus pont, amely az egész várost érinti. Ilyen a piac és környéke: ebben az ügyben nem lehet gyorsan eredményeket elérni. Az első, hogy részletes képünk legyen az ottani viszonyokról, ez a felmérés már elkezdődött. A további lépésekről, módosításokról csak ennek ismeretében lehet dönteni. Hasonlóan a Színház-park ügyében is: szeretném, ha ez valóban rangos és szép része lenne a belvárosnak. Úgy tűnik: sikeJuhász Tibor rül megmenteni a Centenáriumi óvodát, amit egy korábbi rendezési terv felszámolásra ítélt, talán sikerül ezt megakadályozni. S ami már régóta borzolja a kedélyeket: a Szarvas üzletház környékének beépítése eddig valóságos pech-sorozat volt a város számára. Hamarosan talán ez is rendeződik. Az alpolgármester jól érzi magát a mostani testületben, melynek szerinte legnagyobb erénye, hogy a fontos ügyekért egy emberként kiáll. Minden olyan ügyben, amelyhez az egész testület összefogására van szükség, félre tudják tenni a képviselők a politikai vitákat. Lecsupaszított világ Kilátó a város szélén Tölg-Molnár Zoltán festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a hétvégén a ka- posfüredl galériában. Tölg-Molnár Zoltán Kaposfü- redre elhozott, végletekig leegyszerűsített, végletesen lecsupaszított, képi-tárgyi szűkszavúságokba burkolózó művei arra ösztönöznek, hogy ne locsogjunk sokat. S hogy szikár, hiányos tőmondatokban fogalmazzunk — idézte Kurucz János tanácsnok Wehner Tibor művészettörténész szavait, aki nem lehetett jelen a megnyitón. A művész expresszív, figurákat sejtető olajkompozíciókkal lépett fel a hetvenes évek nyitányán, később nonfiguratív, lírai absztrakt, geometrikus elemekre hangolt A Kodály iskolában elkészült az új tornaszoba, ami csaknem hatmillió forintba került. A mintegy 150 négyzetméteres helység felépítését évek óta tervezték, a beruházást az önkormányzati támogatás táblaképeket alkotott. A nyolcvanas években új anyagokat és eszközöket kezdett alkalmazni, s megtalálta a szabadon használható, a már-már szobrászi akaratnak engedelmeskedő matériát: a vakolatot, a homokot, a kőport, a szurkot, s napjainkig a papírpépet. Ezzel párhuzamosan a fekete, fehér, szürke birodalmából sem tört ki, búcsút jntett a ko- lorizmus világának. A kilencvenes évek végére leszámolt színeivel. Jelenkori művei a szorongató jelen vibráló szorongás-művei — hangzott el egyebek mellett a megnyitón. Izgalmas, gondolkodásra késztető alkotásai különös világot tárnak elénk. A látogatók szeptember végéig kereshetik fel a kiállítást. H. M. mellett a szülők adománya tette lehetővé. A tornaszoba felépítése halaszthatatlanná vált. 24 osztályban heti 72 testnevelésórát tartanak, s nehezen lehetett összeegyeztetni a foglalkozásokat. Várhatóan húsz méter magas lesz a Szent István kilátó, amit Kaposfüred és Toponár között akarnak felállítani. A 61-es út kaposvári elkerülő szakaszával kapcsolatos előkészítő munkát megkezdték. Az út mentén parkolóhelyet alakítanak ki. Nem hagyományos leállóhelyet, a Milleni- umra ugyanis egy kilátó építését tervezik. Az elképzelések Rótessütő- és lepényevőverseny is színesítette a to- ponári falunapot. A hétvégén másodszor rendezték meg a találkozót, amin csaknem ezren vettek részt. Az ünneplés korán, hét óra előtt zenés ébresztővel kezdődött. Kilenckor már rúgták a bőrt a foci pályán, környékén pedig a főző- és rétessütő verseny kezdődött. A marhapörkölt gasztronómiai műremek volt, akárcsak a különböző ízesítésű rétesek. Volt sörivó szerint a Szent István kilátó csaknem húsz méter magas. Az elegáns vonalú, csúcsos építmény tetejéről csodálatos kilátás nyílhat a Desedára, Kaposvárra és a Zselicre. Az épület földszintjén büfé kapna helyet, míg a területrendezés során előkerült régészeti leletekből kiállítás nyílhat. A második szakaszban szabadidő centrum épülne a kilátó melletti parkosított területen. Sza- lonnázóhely, szabadtéri szülés lepényevő verseny, zenés torna és aerobic bemutató. A gyerekek — a rendőrség közreműködésével — közlekedési versenyen vehettek részt. A művelődési ház előtt térzene szólt: énekelt a két nyugdíjas klub, a Vikár kórus, és táncoltak az aprók. — Toponár Kaposvár része, de az itt élők egy szorosabb, összetartóbb közösségnek is a tagjai — mondta dr. Baka József alpolgármester, a településrész önkormányzatának elnöke a második toponári fapad és négy sportpálya férhet el. Ezek megvalósítása távlati cél, sok függ az anyagiaktól. A parkolóhely biztosan megépül. Augusztus végéig 150 millió forintba került az előkészítő munka: mintegy 50 millió forintot a terület kisajátítás, illetve a tervezés. Hatvanmillió forint volt a földmunka és 40 mülió forintba került a régészeti feltárás. Az idén egyébként 300 millió forintot különítettek el. Sz. S. FOTÓ: TÖRŐK ANETT lunapon. Az önkormányzat úgy döntött, hogy szeptember negyediké legyen a városrészben a falunap, amolyan nyárbúcsúztató. Baka József 14 lakosnak adta át a Tiszta udvar rendes ház táblát. Somogyvári István több évtizedes Toponá- rért végzett munkáját elismerő oklevéllel jutalmazták. Horváth Károlyné, a Toponárért Nyugdíjas Egyesület elnöke, a falunap fő szervezője elégedett volt. Sokat dolgoztak, hogy a talákozó sikeres legyen. Szarka Ágnes Dán minta az oktatásban Két kaposvári pedagógus dán tanulmányúton vett részt. A gyermek- és ifjúságvédelmi munkát követték nyomon. A húsz tagú hazai küldöttségben két kaposvári szakember is volt. A Magyar-Dán kapcsolatfejlesztési társaság szervezte a tanulmányutat. Vejle és Koppenhága általános iskoláival, gyermekotthonaival, ifjúsági klubjaival, önkormányzataival ismerkedtek meg. Bepillantást kaptak az ifjúsági intézmények munkájába, részletes tájékoztatást kaptak anyagi ellátásukról. Felkerestek egy olyan szabadidős központot, ahol délutánonként a gyerekek játszanak, tanulnak, lovagolnak, * vitorláznak. Dániában a gyereknevelés az óvodától az egyetemig ingyenes, mindenki tanulhat. Oktatásukban kiemelt szerepet kap az anyanyelv, a matematika és az angol nyelv. Deli Szidónia, az Együd Árpád művészeti iskola vezetője elmondta: számos olyan kedvező dolgot látott, ami a hazai nevelő-oktató munkában is hasznos lenne. A megvalósításhoz azonban fontos a szemléletváltozás. A szervezet most azt tervezi, hogy októberben könyvtárosok látogatnak Dániába, s lehetőség nyílik a szakmai tapasztalatcserére. (Kovács) Programajánló A Szín-Folt Galériában ma 17 órakor Seppo E. Seppánen és Kozák Attila képzőművészek Erotika című kiállítását nyitja meg dr. Pogány Gábor művészettörténész. Közreműködik a kaposvári Toldi gimnázium énekkara. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 6, 8 órakor: CSÚCSFORMÁBAN (amerikai film) ÚSZÁSOKTATÁS A Gyakorló Általános Iskolában, Kaposvár, Béke u. 75. hétfőn, szerdán, csütörtökön, 17 órától úszótanfolyamok indulnak kezdők, haladók és felnőttek számára, 10 órás turnusokban. Jelentkezni: szeptember 8. szerda, szeptember 10. péntek, 17.30-18.30 óráig, a helyszínen. A tanfolyam díja: 2200 Ft/fő t VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Telefon: 427-457 - Miért a reggeli csúcsforgalomban — 7-8 óra körül — közlekedik a Dózsa György utcában, valamint a Rákóczi tér környékén a kukásautó? Miért nem lehet hajnalban megoldani a szemétszállítást? Bartos Ferenc, a KVG Rt köztisztasági részleg- vezetője: - Önkormányzati rendelet szabályozza, hogy a városban a szemétszállító autók mikor indulnak munkába, és mikor fejezik be azt. Ha hajnalban vagy este végeznék munkájukat, úgy az csendborításnak minősülne. Tel.: 428-423: - A Biczó Ferenc közben a munkások két hete kábelfektetés miatt árkot ástak. Az egyik épületnél a közvilágítás teljesen, a másiknál részben megszűnt, mivel a vezetéket elvágták. Ki a felelős, ha baleset történik? Sebestyén Gyula, a Dédász Rt kaposvári üzemvezetője: — A Biczó Ferenc közben a DH-SZER Kft. kisfeszültségű földkábel cserét végez a Dédász Rt. megbízásából. Ha a szerelés ideje alatt baleset következik be, akkor a felelősség azt terheli, aki a mulasztást elkövette. A kivitelezés a jövő héten véget ér, s megszűnik a munkával kapcsolatos kellemetlenség. Elkészült a tornaszoba Összetartó toponáriak Férfiak Is Indultak a sodrófahajító-versenyen