Somogyi Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-17 / 165. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP Gazdaság 1999. július 17., szombat Megújul és megtisztul a tőkepiac A befektetési szolgáltatási tevé­kenység szabályozásának vezér­lőelve a befektetők, ezen belül is elsősorban a kisbefektetők minél teljesebb körű védelme - áll a tőkepiaci szabályozás fej­lesztési koncepciójában. Az elő­készítő munka során kiderült: egyöntetűek a vélemények ab­ban a kérdésben is, hogy nem indokolt fenntartani a jelenleg működő külön értékpapír-tőzs­dei és külön árutőzsdei szabá­lyozást, ehelyett egységes tőzs­dei szabályozásra van szükség. Ez azt jelenti, hogy a tőzsde gyö­keres megújulására lehet számí­tani. Magyarországon 1983. január 1-jé- től vált ismét lehetővé, hogy érték­papírt, nevezetesen kötvényt bo­csássanak ki különböző gazdasági szervezetek. A gazdasági törvény hatálybalépésekor, 1988-ban kezdő­dött meg a részvények forgalomba hozatala, 1992-től jelentek meg a befektetési jegyek. Az értékpapí­rok forgalomba hozataláról, forgal­mazásáról, az értékpapírtőzsdéről szóló törvény 1990-ben született meg, amelynek nagyobb módosítá­sára 1996 végén került sor. Az áru­tőzsdéről rendelkező törvény 1994- ben lépett hatályba. A törvények kö­zött - már csak születésük időbeni eltérése miatt is - sokszor nincs meg a kellő harmónia, újraszabá­lyozásuk időszerűvé vált. Tartalmi elemek A koncepció szerint - amelyet Járai Zsigmond pénzügyminiszter a na­pokban fogadott el - az új törvény­nek rendelkeznie kell a befektetési szolgáltatók (ügynök, kereskedő, bizományos, befektetési társaság) és a megbízóik között létrejövő szerződések kötelező tartalmi ele­meiről, az egységes szerződéskötési rendszer kialakításáról. Az értékpa­pír-tőzsdei és árutőzsdei szabályo­zást illetően egységes vélemény ala­kult ki arról, hogy a tőzsdét attól függetlenül kell szabályozni, hogy az milyen ügyletekkel, illetve mi­lyen áruval foglalkozik. Kölcsönös garanciák Különösen az elmúlt egy év esemé­nyei (látványos brókercégcsődök, a Befektetővédelmi Alap előtérbe ke­rülése stb.) mutattak rá a hatályos szabályozás gyenge pontjaira, hiá­nyosságaira. A jövőben a törvény­nek kell előírnia azokat a rendelke­zéseket, amelyek a befektetők pén­zének, értékpapírjának a befektetési szolgáltató vagyonától elkülönült kezelésre vonatkoznak - mondta a koncepcióval kapcsolatban Pacsi Zoltán, a Budapesti Értéktőzsde elő­ző elnöke, a Tőkepiaci Szabályozás- fejlesztési Munkacsoport vezetője. Természetesen nemcsak az ügy­felet kell védeni a szolgáltató sza­bálytalan tevékenységétől, hanem a törvénynek lehetőséget kell biztosí­tania arra is, hogy a befektetési szol­gáltató kellő információkat, garanci­ákat kérhessen és kaphasson az ügyféltől, hiszen neki is védenie kell magát, sőt a többi ügyfelet is, az ügyfél véletlen vagy szándékos kár­okozása ellen. A koncepció szerint a szabályozást ki kell terjeszteni az ügyfelek tevékenységére, és tudato­sítani kell, hogy ők nem passzív el­szenvedői a befektetői folyamatok­nak, hanem a döntéshozók, így en­nek a felelősségét vállalniuk is kell. A szabályozás legnagyobb kérdé­se, hogy fennmaradjon-e a jelenlegi, egyedi és különleges szabályozás a tőzsde intézményére, vagy pedig a Nyugat-Európában és az egész vilá­gon egyre gyakoribb megoldást kö­vetve, közönséges gazdasági társa­ságként legyen definiálva a tőzsde. Ebben az esetben alapítására, mű­ködésére a társasági jog adná az alapvető szabályokat. Pillanatnyilag mindkét megoldás mellett szólnak érvek és ellenérvek. A jelenlegi szabályozással jobban meghatározható a tőzsde egyedi, speciális jellege, a nemzetgazdaság­ban betöltött helye, s érvényesülhet az önszabályozás. Egyedi és szokványos Ugyanakkor ennek az úgynevezett „sui generis” szabályozásnak az esetében külön törvényben kell fog­lalkozni minden egyes olyan - a tőzsdével, tőzsdetagokkal, a tőzsde működésével, gazdálkodásával, megszűnésével, összeolvadásával kapcsolatos - kérdésekkel, amelyek akár elvi szinten is, bármikor előfor­dulhatnak. Ez utóbbi szempontból mindenképpen egyszerűbb lenne a szabályozás, ha gazdasági társaság­ként működne a tőzsde, hiszen ak­kor csak a gazdasági törvénytől való eltéréseket kellene definiálni. A tár­sasági forma alkalmazása során vá­laszt kell adni a tőzsde tulajdonlásá­val és profitorientáltságával kapcso­latos kérdésekre is. (sts) Létszám és kereset a nemzetgazdaságban Az élen a pénzügyi szféra Hírek Államkötvény A ma­gyar állam 300 millió euró összegű kötvényki­bocsátásról döntött - ad­ta hírül az Államadósság Kezelő Központ. A Kincstári Tanács döntése alapján az ABN Amro, a CIB, a Commerzbank és a Westdeutsche Landes­bank kapott megbízást a szindikált hitel megszer­vezésére. Az ötéves fu­tamidejű hitel kamata LIBOR +3/8 százalék. Felértékelődik a tudás Magyarország európai uniós csatlakozása jelen­tősen át fogja rendezni a magyar munkaerőpiacot. Miközben a magasabban képzett szakemberek iránt nőni fog a kereslet, a szakképzetlenek elhe­lyezkedési esélyei fokotzatosan tovább romlanak - mondta Herczog László, a Gaz­dasági Minisztérium he­lyettes államtitkára az Országos Munkaügyi Ta­nács pénteki ülésén. Csengett a kassza A DCS 1800-as mobilten­deren nyertes Primatel konzorcium az előírá­soknak megfelelően be­fizette a Magyar Állam- kincstárba a 48,5 milli­árd forintos egyszeri koncessziós díj felét - közölte a KHVM pénte­ken a sajtó képviselői­vel. Az év első őt hónapjában a bruttó átlagkereset 16,7, a nettó pedig 13 százalék­kal emelkedett 1998 azo­nos időszakához képest. A nettó keresetek reálérté­ke 3,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Budapest A Központi Statisztikai Hiva­tal legfrissebb adatai szerint májusban a bruttó átlagkere­set 75 031, a nettó 48 940 fo­rint volt, ami 17,2, illetve 13,4 százalékkal haladja meg Egy hónapon át megtekint­hetők, sőt meg is kóstol­hatok azok az élelmisze­rek, amelyek elnyerték a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet. A szántódi kiál­lítást dr. Tamás Károly, az FVM közigazgatási állam­titkára nyitja meg. Szántód Az FVM tudatosan törekszik arra, hogy a várható EU csat­lakozás miatt a hazai élelmi­szerek piaci pozícióit meg­védje, és elkötelezettséget alakítson ki irántuk a magyar fogyasztókban. Ezt a célt szolgálja a Kiváló Magyar az előző évi, májusi adatokat. A nemzetgazdaságban a tel­jes munkaidőben foglalkoz­tatottak bruttó átlagkeresete 71940 forint volt az év első öt hónapjában. Ezen belül a versenyszférát 15,4 százalé­kos, a költségvetés finanszí­rozta területeket 19,7 száza­lékos keresetemelkedés jelle­mezte. A legjobban a pénzügyi dolgozók kerestek: 157480 forint volt a bruttó átlagkere­set az év első öt hónapjában. A legkevesebbet a szociális ellátásban, illetve a textil- és bőripar területén dolgozók Élelmiszer védjegy. Emblé­mája jelzi, hogy a terméket Magyarországon állították elő, és utal annak kiváló béltartalmára, kiemelve a töb­bi, átlagos termék közül. Kedvező tendencia, hogy a magyar élelmiszeripari ter­mékek az utóbbi években csomagolásban és béltar­talomban egyaránt felveszik a versenyt a külföldi termékek­kel, és az is megfigyelhető, hogy árban olcsóbbak. Az FVM Agrármarketing Cent­rum kht most közel szeretné vinni ezeket a termékeket a fogyasztókhoz, és nem csak azok tulajdonságait, de magát a védjegyet is szeretné megis­kerestek, bruttó átlagkerese­tük 44410, illetve 44940 fo­rint volt. A nemzetgazdaság leg­alább 5 főt foglalkoztató vál­lalkozásainál, valamint a költségvetési és társadalom- biztosítási intézményeknél átlagosan 2 millió 686 ezren álltak alkalmazásban 1999. január-májusban, 1,7 száza­lékkal többen, mint az előző év azonos időszakában. A növekedés elsősorban a ver­senyszférában következett be, a költségvetési szerveze­teknél valamelyest csökkent a foglalkoztatottak száma. mertetni minél szélesebb kör­ben. Ezért kerül sor hétfőtől arra a kiállításra, amelyet az AMC és a Csopak Rt rendez egy hónapon át Szántódon az Oázis áruházban. — Eddig 109 termék szerez­te meg a védjegyhasználat jo­gát, és a reményeink szerint folyamatosan növekszik majd a számuk — mondta Repkáné Eszterhai Ildikó az Agrármar­keting Centrum Kht Somogy megyei igazgatója. — Szántó­don a külföldi turisták is meg­ismerhetik a termékeket és re­méljük, nem csak a magyaros vendéglátással, de a kiváló magyar élelmiszerekkel is meg lesznek elégedve. V. O. Kiállítás a kiváló magyar élelmiszerekből Közelebb jön a minőség A szabad demokraták az agrárstratégiáról Megoldás az út szélén A kormányzat nem keze­li megfelelően a ország­ban kialakult agrárvál­ságot, politikai látszat- intézkedésekkel nem le­het megoldani a mező- gazdaság gondjait - hangzott el egyebek mellett a Szabad Demok­raták Szövetségének pénteki sajtó- tájékoztatóján. Budapest Kis Zoltán, az SZDSZ szak­értője a válság okai között az európai túltermelést, az őszi-tavaszi kedvezőtlen időjárást és az agrárvezetés bizonytalankodását említet­te. Az emiatt készülő gazda­demonstrációról szólva a politikus kifejtette: az SZDSZ nem támogatja a me­zőgazdasági termelők által szervezett esetleges tiltako­zó megmozdulás^, a megol­dást nem az út szélén kell keresni. A szabad demokraták sze­rint újra kellene fogalmazni a földművelésügyi tárca által elkészített agrárstratégiát. Sürgősen hozzá kellene látni egy új, átfogó birtokrendezé­si törvény megalkotásához. A párt a szövetkezeti tör­vény újragondolásával segí­tené elő az egyéni termelők szövetkezését. Álláspontjuk szerint nem szabad olyan adótípusokat bevezetni, amelyek tovább csökkente­nék az ágazat jövedelemter­melő képességét. Piaci körkép Kaposvár Siófok Nagyatád Barcs Új burgonya 30-50 68 30-50 40-70 Káposzta 70-80 85 50-70 80 Paprika 80-150 168 100-180 100-130 Paradicsom 100-130 148 130 140 Uborka 50-100 120 50-800 80 Zöldség 60-80 85-150 100 120 Tojás 11-12 11-14 12 11 Sampinyon 280 340 350 320 Hagyma 80 75 60-80 100 Banán 160 158-178 160-170 180 Alma 100-150 200-260 50-80 170 Karfiol 150 160 100 120 Kelkáposzta 80 100 80 95 Fokhagyma 280 300 300 300 Karaláb 20-30 45 40 40 S.barack 100-150 ... 130 120 Szilva 160-180 180-280­180 Dinnye 95 98­95 Őszibarack 150 — 150-200 120 Könyvajánló J. R. R. TOLKIEN: A Babó Kicsiny összkomfor­tos odújában, távol a világtól lakik Mr. Baggins, a babók népének tíszteletre méltó tag­ja. Különös népek a babók: ap­ró teremtmények, nem törpék, de nem is egészen emberek. Rikító öltözetben járnak, sze­retik a békés, eseménytelen hétköznapokat, és mindennél jobban megvetik a kalandot. Mr. Bagginsot mégis utoléri a nagy kaland. Felejthetetlen szép tájakon barangolhat, vé­gigélheti hőseinkkel a vad csa­tákat és jókat nevethet egy va­lószínűden világ fonák helyze­tein. Szobotka Tibor kitűnő fordításában, Tótfalusi István szellemes versbetéteivel, J. R. R. Tolkien művészi illusztráci­óival jelenik meg a világhírű meseregény, melynek különle­gessége abban rejlik, hogy minden korosztályhoz szól. (Ciceró 1600 Ft) DANILO ROATO: Velence Egy különleges vá­ros történelme, művészete és varázsa. A múlt bűvölete és a jelen csábításai villannak fel, miont egy kaleidoszkóp tarka színei. Az ember számára lét- szükséglet kitörni a közna­pokból és elmenni oda, ahol kézzelfogható lesz az örökké­valóság. Ez Velence varázsere­jének titka. (Gabo 1290 Ft) UWR MÜLLER: Vidám állatmesék Tizenhét vidám mese kis állatokról. Minden oldalon színes raj­zokkal. A nagybetűs szöveg alkalmas kezdő olvasóknak is gyakorlásra. Elolvashatjá­tok, hogyan cselezi ki a kis nyuszi a rókát, hogyan füleli le a cicus a tortatolvajt. (Fröhlich 1420 Ft) MARILLA ALBANESE: Észak-lndia kelet ol­vasztótégelye Észak In­dia a hindu, a buddhista és a dzsaina kultúra virágzásá­nak, az iszlám civilizáció megújulásának és a szikh közösség megalapításának helyszíne. Az indiai civilizá­ció történetét templomok, paloták, mecsetek és sírem­lékek beszélik el a művé­szet nyelvén. A rendkívüli fotók, rajzok és térképek megkísérlik közvetíteni az érzelmeket, amiket az indi­ai művészet minduntalan előhív a szemlélőjéből. (Gabo 1290 Ft) Méregtelenítés ILLESMANN-KOSARIS: Méregtelenítés A szerve­zetben felgyülemlő salak­anyagok és mérgek betegsé­geket idézhetnek elő. Ez a tanácsadó kötet útbaigazít abban, hogyan serkenthet­jük természetes módszerek­kel testünk méregtelenítő mechanizmusát annak ér­dekében, hogy megszaba­dulhasson a káros anyagok­tól (Holló és Társa 1290 Ft) A fent felsorolt könyvek 10* százalék engedménnyel megvásárolhatók boltjainkban. Törzsvásárlóinknak további engedményeket adunk. Fókusz könyvesbolt Kaposvár, Fő u. 13. 82/314-213. Stúdium Könyvesbolt, Kaposvár, Fő u. 20. Könyvesház Kaposvár, Teleki u. 24. 82/424-963. Antikvárium és Könyvkereskedés Kaposvár, Mlúzeum köz 2. 82/416-944. Könyvesbolt Kaposvár, Honvéd u. 2. Bagoly Könyvesbolt Kaposvár, Honvéd u.9. Telefon: 82/420-552. Holló Könyvesbolt Marcali, Széchenyi u. 1/c. 85/312-776. (X)

Next

/
Oldalképek
Tartalom