Somogyi Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-17 / 165. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. július 17., szombat Kaposvár 5 Pályázaton nyert számítógép Az új felszerelés a tanévnyitóra megérkezik Hírek Elszállították Öngyilkos- sági kísérlet miatt riasztot­ták tegnap a kaposvári mentősöket. Egy fiatal férfi felvágta az ereit, ám a se­gítség időben a helyszínre érkezett, s a megyei kór­házba szállították, (hm) Malom a csomagolóban Új cukoripari malmot állí­tottak munkába az Első Magyar Cukar Manufak­túra Kft-ben. A kisvállal­kozásban az elmúlt idő­szakban mintegy egymillió forintot költöttek a gép­park fejlesztésére. Most végeztek a gépek nyári el­lenőrzésével, s folyamato­san dolgoznak: kristály-, il­letve porcukrot csomagol­nak, amit élelmiszeripari cégeknek adnak el. (hm) Két pályázaton több mint 6,5 millió forintot nyert a Rippl-Rónai József szak­képzőiskola és kollégium. Számítógépet vásárolnak, amit tegnap rendeltek meg. — A rohamos technikai fejlő­dés miatt elengedhetetlen a beruházás — mondta tegnap Kiss László iskolaigazgató. — Diákjainkat korszerű tudással akarjuk felvértezni, ehhez nélkülözhetetlen a megfelelő színvonalú műszerpark. A rendelkezésre álló önerő cse­kély, ezért rendszeresen pá­lyázunk. A Somogy megyei közokta­tási alapítvány kiírásán több mint egymillió forintot nyer­tek, amiből számítógépet vá­sárolnak a kollégiumba. Az­zal számolnak, legalább négyre futja a pénzből, s a di­ákok ezután szabadidejük­ben is gyakorolhatnak. A kol­légisták korábban máshol ta­nultak, ugyanakkor a számí­tástechnika iránt egyre töb­ben érdeklődnek. A tervek között szerepel, hogy az in­ternetet is bekötik, amit az iskolában már használnak. A Somogy megyei munkaerőpi­aci alap decentralizált pályá­zatán 5,7 millió forintot kap­tak. Ebből speciális mérőmű­szereket vásárolnak: a mo­torvizsgáló berendezésen kí­vül számítógépeket és úgy­nevezett villamosterhelőt állí­tanak munkába. Mindkét esetben felhasználják az ön­erőt. Az eredményes pályá­zatról a héten kaptak értesí­tést, s tegnap már a vásárlás­ról egyeztettek. A gépek vár­hatóan a tanévnyitóig megér­keznek. A szakképzőiskolában — ahol csaknem 730 diák tanul — a számítástechnikai képzés már több mint egy évtizede kezdődött. A mostani vásár­lással korántsem ér véget a fejlesztési program, már ké­szülnek a következő pályá­zatra. Az igazgató szerint a leendő járműipari szakembe­rek csak korszerű gépek se­gítségével sajátíthatják el hi­vatásuk alapjait. Emellett fon­tosnak tartják a szakirodalom folyamatos gyarapítását, a közelmúltban számos értékes tankönyvet, illetve lexikont vásároltak. H. M. Karambol a sarkon A Tallián Gyula és a Damjanich utca kereszteződésében tegnap két személygépkocsi összeüt­között. A balesetnek két könnyű sérültje volt fotó: lang Játszóterek nélkül Az egyik kiskorú srác jól megrúgott labdája átütötte a garázs­ajtó feletti üvegablakot, és összezúzta a bent álló autó hátsó ablakát. Mindez a Kaposváron, a Zárda közben történt. De ez csak az egyik bosszúság a sok közül, amelyet a gyerekek okoztak és okoznak az emeletes házak közelében, a parkírozó autók között. Fogytán a pihenni, csendben dolgozni vágyó la­kók türelme, hiszen nemcsak az eltalált autók riasztóitól riad­nak fel, hanem a betonra csapódó labdák ablakokon áthatoló zajától is. — „Mintha csak futballpálya mellett vettem volna lakást” — mondta felháborodottan az egyik lakó, amikor el­űzte ablaka alól a labdázó gyerekeket. Azok pedig kétségbe­esve kérdezték: de akkor hová menjünk bácsi, hiszen már mindenhonnan elzavarnak bennünket...? Jogos a kérdés. A választ azoktól a városatyáktól és terve­zőktől kellene megkérdezni, akik annak idején — a több falu- nyi embert magába foglaló — lakótelepen nem terveztek a há­zaktól távolabb eső, labdajátékokra is alkalmas játszóteret. (Ez egyébként sajnos sok más helyen is megesett). Akkor is mindenki egyetértett azzal, hogy - főként a fiataloknak — szüksége van mozgásra, csak hát — a hivatalos sporttelepeket kivéve — szinte semmit nem tettek ezért. Azért a Zárda közben talán még sincs minden veszve, hi­szen a szomszédban — intézmény tulajdonában van — játékra alkalmas tér. A lakók véleménye szerint: ha az önkormányzat anyagilag segítené a fenntartását, esetleg bérleti díjat fizetne, talán a tulajdonosok hozzájárulnának ahhoz, hogy egyeztetett időben a lakótelep gyerekei is használhassák a területet. A kérdésről persze sokat lehet vitatkozni. Egyet nem lehet: helyt adni egy hasonló ügy kapcsán nemrég elhangzott vélemény­nek, mi szerint: akik nem tudják tolerálni mások hobbiját, (a futballt) költözzenek el. Nem! Első a lakók nyugalma, a hob­bik csak ezután jöhetnek a sorban — ha megvannak hozzá a feltételek. Szegedi Nándor Nagyüzem a strandon Megkezdődött a főszezon, külföldiek Is felkeresik a fürdőt Megújul az úthálózat 195 kilométer hosszú az úthálózat, most a belvárosban dolgoznak Javában tart az út- és járdafelújítási program. A munkára mintegy 48 millió forintot adtak. Folyamatosan nyomon kö­vetik az utak állapotát, minden hibát feljegyeznek. Alaposan kidolgozott terv alapján dolgoznak, most a Damjanich utca egy részét teszik rendbe. Az út vékony aszfaltréteget kap, a munka 4,7 millió forintba kerül. A Kanizsai utca sem marad ki a felújításból, ezzel a kör­nyékbeliek régi vágya teljé­sül. Az építkezésre 9,7 mil­lió forintot hagytak jóvá. Kiss Tamásné, a műszaki igazgatóság beruházási fő­munkatársa tegnap el­mondta: eddig 33 millió fo­rint értékű munkára kötöt­tek szerződést. Hamarosan a Zárda utcában dolgoznak, a Kossuth tér és a Bajcsy- Zsilinszky utca közötti terü­leten javítják ki az úthibát. S várhatóan még a nyáron dolgoznak a Búzavirág utca déli részén, ami 6,2 millió FOTÓ: TÖRÖK ANETT forintba kerül. A Temesvár, illetve a Damjanich utcában pedig a járdát korszerűsítik. Az építkezésnél — egye­bek mellett — a forgalmat és a tömegközlekedési jármű­vek útvonalát veszik figye­lembe. A megyeszékhelyen 195 kilométer az út, illetve 224 kilométer a járdaháló­zat hossza. Felújításra az egyik leg­kedvezőbb időpont a nyár, noha gyakran 30-35 fokos hőségben dolgoznak a szakemberek. H. M. Vadkempingezőt találtak Tegnap mintegy 1700 ven­dég kereste fel az uszo­dát, ami iránt már az ame­rikaiak is érdeklődnek. A jó idő csodát művelt, egyik napról a másikra két-három- szorosára nőtt a látogatók száma. Frank József, fürdői­gazgató tegnap elmondta: a főszezon megkezdődött, na­ponta várhatóan legalább 1500-2000 vendég vált jegyet. Hétvégenként pedig 10-15 százalékkal nő a forgalom. A legtöbb kaposvári, de sokan érkeznek a közeli települé­sekről. A héten 150 komlói nyugdíjas kereste fel a fürdőt és időnként külföldiek is. A gyenge június után egyéb­ként jó esély van arra, hogy mihamarabb bepótolják a ki­esést. A múlt hónapban ugyanis alig 20 ezren voltak a fürdőben. — Az idén mintegy 180 ezer vendéget várunk. Időben elvégeztük a szezon előtti munkát, de a szeszélyes idő­járás többször keresztül húzta számításunkat. Remé­lem, hogy a főszezon zökke­nőmentes marad. Összesen tizenhárom me­dence található a fürdőben: a fedettben négy, a strandon ki­lenc. Tapasztalatuk szerint különösen népszerű az új 50 méteres medence, amit egyébként tavasztól őszig le­het használni. H. M. Illegális kempingezőket találtak tegnap a Desedá- nál, emiatt ismét sűrítik az ellenőrzést. — A vadkempingezők koráb­ban sok munkát adtak, de az idén még nem okoztak gon­dot — mondta tegnap Németh István, a közterület-felügyelet vezetője. A tóparton tilos en­gedély nélkül kempingezni, csak a kijelölt helyen lehet. Az elmúlt hetekben betartot­ták az előírást, tegnap azon­ban illegális sátorverőt láttak. Nem sokáig élvezik a szabad­ságot, mivel a felügyelők tá­vozásra szólítanak fel min­denkit. A büntetés sem ma­rad el, a helyszíni bírság két ezer forint, súlyosabb eset­ben feljelentést kezdemé­nyeznek. Tapasztalatuk sze­rint ritka a „visszatérő ven­dég”, mivel tudják: a tópartot és környékét rendszeresen el­lenőrzik, akár csak a közeli erdős területet. Korábban az is előfordult, hogy négytagú család heteken át ott akart nyaralni. Otthonosan beren­dezkedtek, az idillnek a fel­ügyelők vetettek véget. — Rendelet tiltja a táboro­zást, egyebek mellett köz­egészségügyi okok miatt nem szabad sátrat verni. Nem ér­demes kísérletezni, a gyakori ellenőrzés miatt eddig min­denkit ott értünk. A felügyeletvezető el­mondta: hetente háromszor keresik fel a víztározót, illetve az oda vezető kerékpárutat. A héten is több bejelentést kap­tak, mivel több motoros ijeszt­gette a kirándulókat. H. M. Megelőzésre alapoznak Három éve alakult a Csa­ládok Szövetsége a Világ Békéjéért és Egységéért szervezet Washingtonban. A kaposvári a hetedik ha­zai szervezet. Most 185 országban működik a szövetség. Politikamentes, ökumenikus szervezet, amely a családi értékek hely­reállításáért dolgozik — mondta Krebsz Tibor, a ka­posvári szervezet elnöke. Hozzátette: a család egyete­mes, ezért a gondok is gyak­ran hasonlóak. A világnak szüksége van egy új, igaz csa­lád mintára, mert a gyerme­kek depressziójának legna­gyobb oka a válás. Tény, hogy a drogelvonó közpon­tok serdülőkorú pácienseinek 75 százaléka, a fiatalkorú ön­gyilkosoknak 63 százaléka, a tizenéves terheseknek 70 százaléka, és a fiatalkorú bű­nözők 75 százaléka elvált szülők gyermeke. A szövetség tagja bármi­lyen vallású lehet, de ateista is beléphet. Tagdíj nincs, a szervezet céljaival egyetértők adományaiból fizetik az elő­adásokat, valamint a rendez­vényeket. A kaposvári szervezetnek most hat tagja van. Néhány hetes működésük alatt már megszerveztek egy hat rész­ből álló előadássorozatot, aminek címe az volt: hogyan készüljünk fel a huszadik századra? Az első két alka­lommal az ideális családról, és az AIDS-ről tartottak diave­títéssel egybekötött előadá­sokat. A Táncsics Mihály gimnáziumban pedig egy megelőzéssel kapcsolatos rendezvényt tartottak, amin csaknem 130 diák vett részt. Azzal számolnak, hogy minél több általános-, illetve középiskolát keresnek föl. Fontosnak tartják, hogy a fia­talok megismerjék a szerve­zet célját. Újabb rendezvé­nyeket szerveznek, később a megyeszékhely közelében ta­lálható településekre is el­mennek. Takács Zoltán Kérdezzen: ■B* 316-165 Ezen a kaposvári telefonszá­mon a szerkesztőségünk je­lentkezik. Ha kérdése van Ka­posvár bármely vezetőjéhez, polgárához, továbbítjuk, a vá­laszt pedig lapunkban közöl­jük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, cí­müket, telefonszámukat. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Telefon 318-564: Úgy hallottam, megszűnik a Füredi utcai óvoda. Miért szüntetik meg? Mi lesz helyette? Tóth Lajos, oktatási irodavezető: A Füredi utca 51/a-ban levő óvodát 17 éve egy családi házban alakították ki kényszermegoldásként, azóta ideiglenesen működik. Augusztus 31-én szűnik meg. Nincs rá szükség, lecsökkent a gyerekek létszáma. Az ide járó kisgyerekeket a Füredi utca 76-ban működő óvoda felvette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom