Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-07 / 105. szám

SOMOGYI HÍRLAP 6 Somogyi tájak 1999. május 7., péntek Visontai vadvirág Vékonyné Nagy Éva nem tanulta a festést, de érti a lényeget Eladni viszi lovát a cigány. Viharba kerül, s megígéri az istennek: ha ezt megússza, nekiadja a ló árát Aztán a vásáron eladta a lovat, s ve­le adott egy tyúkot is. A ló­ért nem kért többet két pen­gőnél, a tyúkot viszont há­romszázra tartotta. Hát így csapta be a cigány az istent CSOKONYAVISONTA Ebből a régi roma-anekdotá­ból s még jó néhány cigány­viccből fest képet Vékonyné Nagy Éva. Most épp azt, ami­kor kerékpárt lopni tanítja a purdét az apja. A képekhez mese is jár; élmény az ember fülének, hiszen a visontai asz- szony amellett, hogy naiv fes­tő, egyúttal nagy mesélő is. Ez utóbbit negyven éve műveli, a festést mindössze három éve. — A lányom no­szogatott; tudta, ügyes kezű vagyok, és néhány képet kért tőlem az új lakásukba. El­kezdtem festeni — azaz: elő­ször csak mázolgatni —, aztán annyira megszerettem, hogy azóta sem hagytam abba. Jöt­tek a szomszédok; ennek is kell egy kép, annak is. így las­san a szenvedélyemmé vált. A magára találásban dr. Bánszki Pál művészettörté­nész, a kecskeméti múzeum­igazgató is segítette. — Azt mondta: engedjem el a fantá­ziámat, nyúljak vissza a me­sevilágba. Hát én elengedtem; s visszanyúltam. Az első tíz képemből hetet mindjárt Kecskeméten fogott kiállítás­ra. Utána pedig 26 képemből rendezett egy önálló kiállítást. Azt mondta: bekerülök a kép­zőművészet vadvirágai című könyv következő részébe. Azóta több kiállítása is volt. Legutóbb — néhány nap­pal ezelőtt - a nagyatádiak láthatták képeit, s most szer­vezik horvátországi tárlatát. Vékonyné munkái messze vannak a fennkölt, magas mű­vészettől. — Az legyen csak a sznoboké — mondta. — Az én művészetem életszagú. Keze nyomán jól látszik: nem tanulta a szakmát, de ér­ti a lényeget. Képei rosszak lennének, ha komolyan ven­né magát. Szerencsére min­denben a humort keresi, s meg is találja. Unatkozó ördö­göket fest, Éva után kajtató Ádámot és mérges szente­ket... Az ő Ádámja inkább Éva almáitól esik bűnbe, mintsem FOTÓ: PÖLÖSKEI TIBORNÉ a faágon fityegő gyümölcstől. Éva teremtésénél pedig a Min­denható furkósbottal altatja el Ádámot a műtét előtt. Most a cigányokról készít képsorozatot, s ebből majd Babócsán mutatnak be jó né­hányat. A legjobb munkái ci- gánytémájúak. Képein a cigá­nyok mindennapjai, s a roma lélek egyaránt jelen vannak. A cigánykaraván című képe Franciaországig eljutott. Nem véletlenül: jól ismeri tárgyát, hiszen annak idején cigány­emberhez ment feleségül. — Kéthetes ismeretség után mentem hozzá — mondta -, de 36 éve vagyunk házasok. Cukrászatot tanult, de nem engedték a szakmájában dol­gozni. — Szép lány voltam fia­talon, és a szép asszonyoknak sosem könnyű az életük — tette hozzá. — Csak akkor dol­gozhattam volna a szakmám­ban, ha előbb kedves vagyok ahhoz, akitől ez függött. Ma már csak a festészetem naiv, nem pedig jómagam. Nagy fába vágta fejszéjét most ez a nyugdíjas asszony. Galériát szeretne építeni a há­za elé, ott kedvére dolgozhat­na s állandó kiállítóhelye len­ne a képeinek. Nagy László Parkosított kicsi és nagy A kétnapos újabb eső tetézte a gondokat Talajvíz a hivatalban Kirándult az iskola Az ist- vándi kisiskola valamennyi di­ákját meghívták kirándulni a diákok javára létrehozott ala­pítvány támogatói. Harminc­hét tanuló vett részt azon az ingyenes kiránduláson, amelynek célja Budapest volt, ahol egyebek között a Várat és az állatkertet nézték meg a gyerekek. Az út és a résztve­vők étkezésének költségét az alapítvány támogatói állták. Horgászverseny Visontán Szezonnyitó versenyt tartot­tak a csokonyavisontai fürdő halastaván, amit tavaly alakí­tottak ki. A 39 pecás közül a legfiatalabb, a 12 éves Kalmár Zsolt győzött három ponttyal és több kárásszal. A versenyt halászléfőzés követte. Az idén még két horgászversenyt ter­vez a termálfürdő vezetősége. Utaztak a diákok Alapítvá­nyi támogatásból Budapestre kirándultak a homokszent- györgyi iskola felsőtagozato­sai. Utjukhoz a Nemzeti Ala­pítványtól nyertek támoga­tást. A gyerekek megnézték a planetáriumot, az állatkertet és a csodák palotáját, este pe­dig a Nemzeti Színházban Sü­tő András Balkáni gerle című darabját tekintették meg. Az alapítványtól nyert pénz a 30 diák útiköltségére volt elég. Barcsi repúlőmodellezők Repülőgép-modellező szak­kör alakult a barcsi művelő­dési központ kezdeményezé­sére. Az alakuló összejövetel­re 18 — javarészt 10-14 éves — fiú jött el, de várhatóan to­vább nő a taglétszám. Az első foglalkozást holnap tartják, s ehhez már megérkeztek az első repülőgépmodellek is. Hetvenötén táncparketten A barcsi Deák Ferenc iskola sportcsarnokában tartották a városi tánciskola záró ünnep­ségét. Ezen a koszorúcskán 75 fiatal mutatta meg, hogyan sajátította el a klasszikus és modern táncok alapjait. Kö­zülük húszán folytatni szeret­nék a tánctanulást: már je­lentkeztek a művelődési köz­pont versenytánccsoportjába. Szinte az egész falu meg­mozdult, mikor a község parkosítására hívta az ön- kormányzat az embereket Heresznye A község apraja-nagyja fölke­rekedett, hogy segítsen parko­sítani a faluközpontot. Volt olyan nap, hogy negyvenen is dolgoztak a területen. Egyet­len fizetségük az az érzés volt, hogy valamit tettek a faluju­kért. A vízvári szövetkezet és a Dráva Kavics Kft a gépeivel segített nekik, hogy elkészül­jön a félhektáros emlékpark. — Százezer forintot nyer­tünk a Földművelési és Vidék- fejlesztési Minisztériumtól az emlékpark kialakítására — mondta Vida Imre polgármes­ter. — Ennél azonban jóval na­gyobb értékű munka készült el itt a falusiaknak köszönhe­tően. Öreg épületeket bon­tottak le, megtisztították a te­rületet, s fákat ültettek. Az el­nyert pénzt az önkormányzat kipótolta, és 116 ezer forintért vásároltunk díszfákat, cserjé­ket. A cél az volt, hogy He- resznyét szebbé formáljuk. S ez a munka egyúttal összeko­vácsolta az itt lakókat is. N. L. A polgármesteri hivatal épületének alsó szintjét el­öntötte a víz Darányban. A tűzoltók mintegy három órás munkával távolították el a helységekből a vizet. Darány Az utóbbi két nap esői ismét növelték a belvízgondokat a Dráva mentén. Ezúttal a dará­nyi önkormányzat pincéjét és alagsori helyiségeit árasztotta el a talajvíz. Több mint fél méter magasan állt az alsó szinten, s a barcsi tűzoltók Két új bemutatóhely kiala­kítását tervezi a Duna-Drá- va Nemzeti Park Igazgató­ság a folyó mentén. Babócsa- PÉTERHIDA A természetvédelmi hivatal a babócsai Basakertet s a péter- hidai fás legelőt tartja alkal­masnak arra, hogy bemutassa a turistáknak a nemzeti park értékeit. A péteridai legelő azért különlegesség, mert az Mintegy 3000-3500 lakost lát el patikaszerrel Avar Péter szuloki gyógysze­rész. Négy falu az ellátási körzete és a külterület. S hetente háromszor megy át Ladra, ott váltják ki re­ceptjeiket a patosfaiak is. Szülök — Harminc éve itt élek; sze­retem ezt a falut és lakóit. — Mennyire jövedelmező itt a gyógyszerész szakma? — Évről évre nehezebb. A költségek öt év alatt átlag 20 százalékkal nőttek, s az árrés tíz év alatt 28 százalékról 17- re csökkent. így egy százfo­rintos gyógyszeren 17 forint a haszon. Az épület, berende­zések felújítására is alig futja. Számítógépet kellett venni 400 ezer forintért. S védelmi berendezést, mert többször is betörtek a patikába. Sok a ki­adás. Napi 16 órát dolgozom, s rengeteg az adminisztráció. Új pénzügyi konstrukció bevezetését tervezi a társada­lombiztosító: a patikáknak havonta, utólag fizetné a tar­tozásait. Avar Péter Szerint ha ezt bevezetik, ellehetetleníti a gyógyszertárakat.- A patikus nincs olyan helyzetben, hogy három óra hosszat dolgoztak szivattyúikkal, míg eltávolí­tották. Eső érkeztével menet­rendszerűen Somogytarnócá- ra is indultak a tűzoltók. Egy Zöldmező utcai családi ház­hoz hívták ki őket; a ház pin­céjéből több mint negyven köbméter vizet kellett eltávo­lítani. Tarnócának ez a legala­csonyabban fekvő utcája, s ami növeli a bajt: rendkívül elhanyagolt a vízelvezető rendszere. Ezért itt szinte ál­landó problémát okoz a ma­gas talajvíz, s mindennapos vendégek a tűzoltók. N. L. ilyenek már eltűntek. Ez a te­rület a hagyományos tájhasz­nálat, a kültéri legeltetés be­mutatására alkalmas, egy sor ritka növénnyel is megismer­kedhet itt a látogató. A babó­csai Basakert a vadon élő csil­lagos nárcisz miatt ritkaság. Itt a természetvédelmi hivatal a régészekkel együtt alakít ki a bemutatóhelyet, hisz a falu­ban és környékén — a termé­szeti értékek mellett — jelen­tősek a történelmi értékek is. akár négy-öt hétig is milliókat hitelezzen a tb-nek. — Milyen gyógyszer fogy? — A szulokiak törődnek az egészségükkel. Inkább csak vérnyomáscsökkentőt szed­nek, s fájdalomcsillapítókat. Személyenként havi mintegy 1200 forintot költenek orvos­ságra. A TB a támogatásra zárt kasszát hirdetett: egy fil­lérrel sem akar többet kiadni a tavalyinál. Ez tízszázalékos infláció és 3 százalékos ár­emelés mellett csak támoga­táscsökkentéssel érhető el. Nem biztos, hogy jól jár a be­teg. A gyógyszerkiadás 5-8 százalékkal is emelkedhet. — Milyen a kapcsolata az emberekkel? — Megbecsülnek s bíznak bennem. Állatgyógyászati gondoknál is gyakran kérnek tanácsot. Ebben nincs semmi különös: szenvedélyes állat­barát vagyok. Ügetőlovakat tenyésztek, és gazdálkodom. — Van-e elég gyógyszerész? — Pályát kevesen módosí­tanak. A gond az: pénz híján nem tudok elég szakembert alkalmazni. Remélem, azért lesz utódom. Egyik fiam kato­natiszt, a kisebb még gimna­zista, és gyógyszerész szeret­ne lenni. Gamos Adrienn Újabb bemutatóhelyek • • Ot falu gyógyszerésze Készülnek a falunapra, kifestik a klubtermet Bizonyítanak a fiatalok Az első néhány hónap többnyire eldönti egy civil szervezet sorsát. Vagy magára talál, vagy érdek­telenségbe fullad. A szentgyörgyi ifjúsági klub­bal az előbbi történt; ép­pen olyan lelkesek a fia­talok, mint az induláskor. ÜOMOKSZENTGYÖRGY Az ifjúsági klub november elején alakult meg. Azóta szinte hetente találkoznak a homokszentgyörgyi fiatalok; sikeres bált szerveztek, s en­nek bevételéből diszkóbe­rendezést vásároltak. Most falunapra készül a több mint harminctagú társaság, s azt tervezi, hogy a nyáron felújít­ják a klubtermüket. — A cso­port tagjai javasolták, hogy vegyük kézbe a szerszámo­kat — mondta Bodor Beáta, az ifjúsági klub vezetője. — Kifestjük a termet, és felcsi­szoljuk, majd újralakkozzuk a parkettát. Nagyon ráfér már ez a gondoskodás a klubhe­lyiségre. — Azt is elmondta a klubvezető: sok falusinak máig az a véleménye, hogy elvadult a helyi fiatalság. — Azt hiszem, a klub létre­hozásával és működtetésével sikerül bizonyítani: több van ezekben a lányokban, fiúk­ban, mint sokan gondolták. A szentgyörgyi fiatalokat segíti a falu. Az önkormány­zat ajándéka például a ping­pongasztal és a videó. N. L. Táplálják a földeket Mésziszappal trágyázzák a földeket a héten a babócsai Határőr Szövetkezetben. Savanyú a talaj, ezért van szükség a mésztrágyázásra. A tápanyagra egyaránt szükségük van a biogazdálkodásra használt és a hagyományos művelésre kijelölt területeknek. Ezekben a napokban csaknem 2000 hektárra hordják ki a mésziszapot fotó: kovács tibor Dombói életfa Májusfából láttunk már cif­rábbat s nagyobbat is, de az a fa, amit Kovács Már­ton állított élettársának, egyben különleges. A fát állító „legény” ugyanis 75, a hölgy pedig 86 éves. Kastélyosdombó Májusfát általában a lányos házakhoz szokás állítani, a 86 éves Pintér Istvánné pedig ugyancsak rég túl van az el­adósoron. Kovács Mártont azonban ez nem zavarta, hi­szen nem a hagyományok ápolása vezette. A tavasznak, a természet megújulásának ez a jelképe kettejüknek egészen másról szól, s megint másról nekünk. Amíg számukra az ég felé nyúló májusfa a szere­tet jelképe, nekünk példa: 75 évesen élni így is lehet. N. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom