Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-07 / 105. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. május 7., péntek Belpolitika Az SZDSZ különvéleménye Egymásra épülő ellátási formák Megint a nem fizetők járnának jobban Az 1993-ban elfogadott szociális törvény módosí­tását Harrach Péter szo­ciális és családügyi mi­niszter terjesztette elő az Országgyűlésben. Gyöke­res változások nem lesz­nek. Budapest Olyan szociális intézmény­rendszer megteremtése a cél, mondta a miniszter, amelyben az egyének igé­nyeinek megfelelően, egy­másra épülnek az egyes el­látási formák. Amíg a gon­dozás otthon, illetve csak nappali ellátással oldható meg, addig ebben kell segí­teni a családokat. Ha már in­tézményi elhelyezésre kerül sor, akkor is ügyelni kell arra, hogy ne sziget elődje­nek el egymástól a hozzá­tartozók. A helyi önkormányzato­kat arra ösztönzik, hogy az öregek nappali ellátását gondozási központokban oldják meg. Szinte minden hozzászóló szerencsétlen­nek találta azt az elképze­lést, hogy a hajléktalant an­nak az önkormányzatnak kell ellátnia, amelyet az il­lető megnevez tartózkodási helyeként. Többen sürgették az el­tartási szerződések nyilván­tartását és ellenőrzését. Tár­gyalni kezdte a parlament a társadalombiztosítási járu­lék-folyószámlák rendezé­séről szóló javaslatot is. Ha elfogadják, akkor az adóha­tóság elengedi az eddig ösz- szegyűlt, 10 ezer forint alatti tartozásokat, illetve az en­nél nagyobb hátralékok után nem kellene bírságot és késedelmi pótlékot fi­zetni. Folyamatosan érkeznek a tankerek A szerdai első, Ferihegyre érkezett légi után­töltő repülőgép után csütörtöktől kezdve fo­lyamatosan érkeznek Budapestre a NATO KC-135-ös gépei. Egy-egy Boeing mintegy hatvanöt tonna kerozint képes szállítani, s repülés közben tölti fel a vadászgépek üzemanyagtartályát. A KC-135-ös óriásgép az ötvenes évek kö­zepe óta gyártott Boeing 707-es típusú, pol­gári sugárhajtású repülőgép katonai célú vál­tozata. Az első |ilyen fémpelikánt 1957-ben állították szolgálata az Amerikai Egyesült Ál­lamok légierejénél, s azóta sem találtak ki nála jobbat. Az első KC- 135-ös üzemanyag-utántöltő gépek a ferihegyi betonon FOTÓ: FEB/KÖRMENDI IMRE Minőségi elismerés bevezetését tervezik az egészségügyben is Kérdőívet kapnak a betegek A szocialisták nemrégen bejelentett „pálfordulása” után tegnap az SZDSZ el­nöke szükségesnek látta bejelenteni: pártja a jugo­szláviai eseményeket Ille­tően az MSZP politikájától eltérő nézeteket vall. Budapest-Az SZDSZ álláspontja sze­rint szükséges, hogy Magyar- ország lehetőleg hatpárti konszenzussal vegyen részt a jugoszláviai konfliktus meg­oldásában - jelentette ki Ma­gyar Bálint pártelnök. Az SZDSZ eddig is támogatta a NATO akcióját és a magyar kormány ez irányú erőfeszí­téseit. Mozgalom a békéért Vasárnap délelőtt 10-kor a Hősök teréről indul és az USA nagykövetségének, valamint az Országgyűlés épületének érintésével a Dunához érke­zik az a békemenet, amely­nek szervezésére a ma egy hete alakult A Balkán Békéjé­ért Mozgalom adta ki a jel­szót. A háborúellenes csopor­tosulás aláírásgyűjtő akciójá­hoz eddig közel tízezren csat­lakoztak. Néhány értelmiségi egy ba­ráti összejövetelen vetette fel a mozgalom életre hívásának ötletét. Csapody Tamás jo­gász-szociológus (a SOTE professzora), az egyik szó­vivő érdeklődésünkre el­mondta: nem valamiféle „szociálliberális” összeeskü­A közeljövőben tovább bő­vül a termékdíjas árucso­portok köre, az újak után azonban csak 2000. január elsejétől kell majd fizetni ezt a környezetvédelmi célú adót - mondta el teg­nap Vass Nándor, a Kör­nyezetvédelmi Miniszté­rium helyettes államtitkára. Budapest Immár négyéves az a törvény, amelynek értelmében a kör­nyezetet szennyező vagy ve­szélyeztető termékek után termékdíjat kell fizetni. Vass Nándortól megtudtuk, hogy eddig az üzemanyagra és egyéb kőolajtermékekre, a gumiabroncsra, a hűtőberen­dezésre, az akkumulátorra és a csomagolóeszközökre ve­tettek ki efféle díjat. A jövő évtől azonban, ha az Nem támogatták viszont a szabaddemokraták a kor­mányt, amikor Orbán Viktor - Magyar Bálint szavai szerint - feleslegesen beszélt London­ban a bombázás fokozásának szükségességéről, illetve amikor a miniszterelnök nem határolódott el elég világosan Csurka Istvánnak, a MIEP el­nökének területi revíziós fel­vetésétől. Magyar leszögezte, nem támogatják az MSZP-t abban, hogy a magyar légte­ret és a repülőterek használa­tát engedélyező országgyű­lési határozat felülvizsgálatát kezdeményezi. Egyaránt nemzeti érde­künk a Nyugathoz való tarto­zás, a vajdasági magyarok iránti felelősségvállalás. vésről, hanem pártoktól füg­getlen békemozgalomról van szó. Céljuk a jugoszláv etni­kai tisztogatás, illetve a NATO-bombázások elszen­vedőivel való szolidaritásvál­lalás, másrészt Magyarország további háborús részvételé­nek megakadályozása. Felhí­vásukban egyebek mellett a katonai akció azonnali fel­függesztését, s azt is követe­lik, hogy a magyar kormány éljen NATO-tagsága adta le­hetőségével: a vétójoggal, il­letve a konstruktív tartózko­dással. Azt várják, a kabinet gyakoroljon nyomást szövet­ségeseire a háború hazánkra és a környező országokra való átterjedésének megaka­dályozása érdekében. T. M. Országgyűlés elfogadja a be­terjesztett törvénymódosí­tást, az újságot, a könyvet és egyéb információhordozó papírokat, valamint a festé­ket, lakkot, hígítót is bevon­ják ebbe a körbe. A fizetendő összeg megha­tározásánál figyelembe ve­szik azt is, hogy az adott tér/ mék hulladékként visszafor­dítható-e a termelési folya­matba. Ilyen anyagok után ugyanis kevesebbet kell majd fizetni. A tervek szerint az összeg meghatározását az Európai Unió termékdíjai is befolyásolnák. Szeretnék ugyanis elke­rülni, hogy a csatlakozás után bizonyos hulladékokat kül­földről hazánkba szállítsa­nak. Várhatóan további díj- növekedés várható, ami végső soron a fogyasztókat terheli majd. Elkészült az a kérdőív, amely hamarosan minden olyan beteg kezébe kerül, aki az ország valamelyik egészségügyi intézmé­nyében megfordult. Budapest Az egészségpénztár (OEP) és a szaktárca szakemberei fel kívánják mérni az ellátásról alkotott véleményét. Szy Ildikó, a tárca szakre­ferense 01 ezzel kapcsolatban a Ferenczy Europressnek el­mondta, hogy a kérdőíven részletesen kifejthetik véle­ményüket az érintettek nem­csak a gyógyító ellátásról, de a kórházi, úgynevezett hotel­szolgáltatásokról is. Kiván­csiak arra, hogy megfelelő felvilágosítást kapnak-e a be­tegek a kezelés módjáról, a beavatkozások lehetséges szövődményeiről és gyógyu­lási kilátásaikról. A kérdőív alapján megálla­pítható lesz, hogy az adott in­tézményben miként bánnak a betegekkel, hiszen ma már tudományos adatok is bizo­nyítják, Jrogy a lelki ténye­zők, a megfelelő hangnem a gyógyulás gyorsításában fon­tos szerepet játszik. Szy Il­dikó szerint különösen a vi­déken élők elégedettségét be­folyásolhatja az is, hogy mennyit kell utazniuk az egészségügyi ellátásért. A szakembernek nincs tu­domása arról, hogy a betegek szemében rosszul vizsgázó intézmények kapnak-e „bün­tetést” vagy sem, ám a mi­nisztérium terve, a legkivá­lóbb minősítést elérő intéz­ményeket és egészségügyi dolgozókat díjjal jutalmazza. HÍREK Katonavonat Egy lengyel hegyivadász dandár 140, könnyűfegyverrel felszerelt katonáját és felszereléseiket szállító vonat csütörtökön kora délután Hidasnémetinél átlépte a magyar határt, s még az esti órákban tovább­indult Horvátország felé. A vöröskeresztes jelzésű kato­nai járműveket szállító sze­relvény áthaladására a ma­gyar Országgyűlés adott en­gedélyt. Jönnek az F-18-asok Ta­száron minden készen áll arra, hogy fogadják a NATO- felkérés szerint ide telepí­tendő 24 F-18-as vadászgé­pet; ezek közül csütörtökön a déli órákig még egy sem lan­dolt a légibázison. A gépek és a katonák megérkezése után sem várható a mostaninál magasabb készültség az amerikai bázison. Ha... A jugoszláviai fegyve­res konfliktus magyarországi átterjedése esetén a polgári védelem elsősorban a lakos­ság megfelelő tájékoztatását, a védelmi szervezetek felké­szítését, valamint a polgárok életének és anyagi javainak védelmét végzi - közölte Schieber József, a Polgári Védelmi Országos Parancs­nokság szóvivője csütörtö­kön. Mint mondta, leporolták a kitelepítési, az elhelyezési és a riasztó szolgálat terveit. Kongresszusi előzetes Is­mét Orbán Viktort jelöli a pártelnöki posztra a Fidesz hétvégi kongresszusán a párt budapesti választmánya - je­lentette be Tirts Tamás, a szervezet budapesti elnöke csütörtökön. Asszonyok a pályán Egyes pályákon még mindig keve­sebbet keresnek a nők, álta­lában pedig jellemző, hogy nehezen tudnak pozícióba kerülni, hangzott el tegnap a Munkástanácsok által szer­vezett konferencián, a gyen­gébbik nem esélyegyenlősé­géről. Világtalálkozó A Magyar Reformátusok Világszövetsé­gének Elnöksége legutóbbi ülésén a 2000. június 30-a és július 15-e közötti időszakra tűzte ki a Magyar Reformátu­sok IV. Világtalálkozóját - közölte a szervezet. Kétszázmilliós kár Szik­szón 247 házban több mint 200 millió forintos kárt oko­zott az elmúlt vasárnap csu­pán néhány percen át pusz­tító szélvihar és a vele vonuló zivatar - ismertette a becslé­seket a város polgármestere. Újabb termékdíjak A hét kedvence: John Travofta Gyógyító horoszkóp Rejtvények Heh időjárás- előrejelzés Artttr*k(54<S* ur," ttníiKSwM A véres tábor meséje A hegyi ember létezik? A lakótelep rémei R»n«9»4» - AftpCMtfM RTL MKMKoMeUSL tTO5 Tvr Újság A legújabb műsorlap! Csak 38 forint! A család minden tagjának szól! A televízió- és rádióműsorok részletes, képes ismertetésén kívül gyógyító horoszkópot, heti időjárás-előrejelzést, orvosi tanácsot, rejtvényeket, és rengeteg olvasnivalót is tartalmaz. Tvr Újság Már szombaton kérje az újságárustól! M^jus 7-től kapható az ügyes KÓPÉ POÉNOS REJTVÉNYLAP 2. SZÁMA MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK PÉNTEKEN 17 rejtvényt, 14 poént és dupla nyereményt kínál az ügyes KÓPÉ

Next

/
Oldalképek
Tartalom