Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-03 / 101. szám

SOMOGYI HÍRLAP 10 Belpolitika 1999. május 3., hétfő Hírek Válság ellen védelem? Az év végére várhatóan 10-15 százalékkal csök­ken a sertésállomány az országban - jelentette ki az ISV Hústermelést Szer­vező Rt. vezérigazgatója. Horváth Ernő szerint az ágazat válságát csak úgy lehet leküzdeni, ha nem­csak a tenyésztőket, de a feldolgozókat is védelem­ben részesíti a tárca. Püspöki székhelyek Nyolc Szent István által alapított püspöki székvá­ros országgyűlési képvise­lője úgy döntött: egyezte­tik millenniumi rendez­vényeiket. Terveik között szerepel, hogy a rendez­vényeket a Szent Jobb or­szágjáró kőrútjának állo­másaihoz igazítják; ha erre nem kerül sor, akkor a búcsú ad alkalmat a kö­zös programokra. Jöttek, mentek Három NATO-szállítógép érkezett szombaton a Ferihegy-1 repülőtérre. A C-l30-as típusú repülőgépeken azok a felszerelések jöttek Budapestre, amelyek az üzemanyag-szállításra és légi utántöltésre is alkal­mas tankerek működésé­hez, kiszolgálásához szükségesek. A gépek még szombaton elhagyták a magyar légteret. Hídverők Megkezdődtek és magyar részről üteme­sen haladnak az Eszter­gomot a szlovákiai Pár­kánnyal összekötő Duna- híd építésének előkészü­letei. A közvélemény nem került közelebb az igazsághoz - csak a homály növekszik A titok egyre titokzatosabb A kormányfő állít, az ellenzék cáfol fotó: feb/diósi imre Az előző parlamenti ciklus idején titkos, törvénytelen megfigyelések és adatgyűj­tések folytak - állította az Országgyűlés megfigyelési vizsgálóbizottsága előtt pénteken Orbán Viktor kor­mányfő. Az ellenzék szerint semmi új néni hangzott el. Nagy köteg szigorúan titkos minősítésű aktával érkezett pénteken Orbán Viktor kor­mányfő a parlament megfigye­lési vizsgálóbizottságának ülé­sére. A kormányfőt annak nyomán idézték meg, hogy 1998. augusztus 25-én beje­lentette, az előző parlamenti ciklus idején közpénzen, tit­kos és törvénysértő adatgyűj­téseket folytattak vezető fide- szes politikusok ellen. Orbán szerint az általa átadott doku­mentumok alátámasztják állí­tását. A miniszterelnök kérdé­sünkre közölte: a megfigyelé­sek során állami alkalmazot­tak közpénzeket használtak fel, amikor magánmegbízása­iknak a hivatal tulajdonában lévő eszközökkel tettek eleget. Az átadott iratokban nevek is szerepelnek, ám azokat nem kívánta nyilvánosságra hozni. A kormányfő által átadott do­kumentumok közt szerepelt egy, a nemzetbiztonsági szer­veknél készült összefoglaló je­lentés, egy nemzetbiztonsági alkalmazottak meghallgatását rögzítő jegyzőkönyv, valamint a rendvédelmi szervek vé­delmi szolgálatánál készült meghallgatási jegyzőkönyv. A képviselők a következő három hétben egyesével te­kinthetik meg az iratokat. A dokumentumokról másolat nem készülhet, a bizottság tagjai közt nem osztható ki - közölte Kosztolányi Dénes, a testület fideszes elnöke. Hoz­zátette: a bizottság várhatóan az év végére készül el a jelen­tésével. Az elnök szerint Or­bán Viktor meghallgatása után sajnálattal kell megállapítania, hogy a „dolgok súlyosabbak”, mint feltételezhető volt. Arra a kérdésre, hogy az átadott do­kumentumokban utal-e bármi az előző kormánypártok érin­tettségére, kijelentette: utal. Kérdésünkre hozzátette, meg­ítélése szerint Nikolits István volt nemzetbiztonsági minisz­ter mulasztást követett el, mert nem szabályozta a tit­kosszolgálatok fedővállalko­zásainak belső működését. Kosztolányi ezért azt java­solja, hogy tanúként idézzék be Nikolitsot. Rajta kívül to­vábbi 2-3 magánszemély és egy cég - információink sze­rint a Pimpoint Kft - meghall­gatását látja indokoltnak. Keleti György és Vancsik Zoltán szocialista politikus va­sárnap kijelentette: Orbán Vik­tor valótlant állított 1998. au­gusztus 25-én, legalábbis azon dokumentumok alapján, ame­lyeket eljuttatott a bizottság­hoz, szavait nem tudta hitelt érdemlően alátámasztani. A honatyák javasolják a. titkosí­tás feloldását. Csík Rita Húsz tankergépet várnak F erihegy en Akár 800-1000 amerikai katona is érkezhet Feri­hegy- 1-re a NATO-bom- bázók üzemanyagtöltését végző húsz tankergéppel. A létszám attól függ, hogy főként a magyarok szol­gáltatásait veszik-e igénybe, vagy inkább min­den téren önellátásra ren­dezkednek be. Budapest Egyelőre senki sem tudja bi­zonyosan, mikor landolnak a tankerek. Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője kérdésünkre csak annyit mondott: ahogy a kato­nai szükség hozza. Majd hoz­zátette: a helyzet óráról órára változik. Az elmúlt szerda este már szinte bizonyosnak lát­szott az első néhány gép útnak indítása, de állítólag - részben taktikai okokból - a NATO az utolsó pillanatban lefújta a tervet. Egyelőre nem ismeretesek az érkező személyzet ellátá­sának részletei sem. Péterffy Gábor, a Légiforgalmi ^s Re­pülőtéri Igazgatóság (LRI) szóvivője elmondta: az egyet­len magyar polgári repülőtér infrastruktúrája természetesen a NATO rendelkezésére áll, de katonák kiszolgálására nin­csenek berendezkedve. Hoz­zátette: az LRI törekedni fog a reptér polgári jellegének meg­őrzésére. Keleti György volt honvé­delmi miniszter - korábbi ta­pasztalataira, illetve az ameri­kai hadsereg szokásaira ala­pozva - úgy véli, hogy a kez­deti szükségmegoldásokat egyre inkább az önellátás váltja majd fel. Elképzelhető, hogy Ferihegy-1 betonjának félreeső részén a taszárihoz hasonló tábort vernek fel a ka­tonák, míg a tisztek és helyet­teseik szállodában laknak majd. Az amerikai hadsereg­nél igen szigorúak az étkezte­tési szabályok: ha a befogadó ország valamelyik cégét bíz­zák meg a főzéssel, akkor is ál­talában „hozott” nyersanya­gokkal dolgoztatnak, vagy kinti készételt fogyasztanak. Régi, jól bevált európai élelmi­szer-szállítóiktól sem válnak meg: ásványvízből például a franciát kedvelik. A hatalmas utasszállítókból tankerré alakított gépek üzemanyag-ellátására Keleti kétféle megoldást tart valószí­nűnek. Az egyik a ferihegyi üzemanyagtöltő rendszerre való rátelepülés (bérlet), a má­sik a saját, mozgatható tábori töltőrendszer alkalmazása. A volt miniszter szerint az ame­rikai hadsereg úgy rendezke­dett be, hogy akár egy sivatag kellős közepén is elfogadható feltételeket tud teremteni ka­tonáinak. Ha figyelembe vesz- szük, hogy a tankerek le- és felszállásához, a bázis felada­tainak hibátlan ellátásához hányféle tevékenység kapcso­lódik, akkor könnyű belátni, hogy önkiszolgálás esetén akár ezer katona is tábort ver­het Ferihegy betonján (bár többségük állandóan mozgás­ban lesz). A repülők felkészí­tése, karbantartása és őrzése eleve sok embert kíván. fZt- NE«Onh CIB CLASSIC KÖTVÉNY A CIB Bank ötéves lejáratú kötvénye. Jegyezhető: a CIB Bank Rt. teljes fiókhálózatában. Biztonságát a CIB Bank sikere garantálja. Hozama meghaladja a hosszú távú betétek szintjét. Kamatkockázata minimális, mivel követi a pénzpiac kamatszintjét. Likviditásáról a CIB Értékpapír Rt., Magyarország legnagyobb jegyzett tőkéjű értékpapír-forgalmazója gondoskodik. Mi tudjuk, hogy mit akarunk öt év múlva. Ha Ön is, akkor keressen fel minket! j ^GOZlK* lg. FELVESSZÜK A RITMUSÁT BANK 7400 Kaposvár. Kossuth Lajos u. 2 tel.: (82) 529-090 17570 Barcs. Pólus Ring Bevásárlóközpont Erkel Ferenc u. 1. tel.: (82) 565-940 Budapest Békéscsaba Debrecen Dunaújváros Eger Gödöllő Győr Hódmezővásárhely Kecskemét Miskolc Nagykanizsa Nyíregyháza Pécs Salgótarján Szeged Szekszárd Székesfehérvár Szombathely Törökbálint Veszprém Zalaegerszeg CIB^ 0640 242242 www.cib.hu A BANCA COMMERCIALE ITALIANA-CSOPORT TAGJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom