Somogyi Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-14 / 86. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. április 14., szerda Kaposvár 5 Ma eldől, meddig fűt a vagyonkezelő Több önálló mérésű lépcsőház már leállt a szolgáltatással Mit szól hozzá? Még több posztos rendőrt „Negyed éve posztos rendőrök vigyázzák Kaposvár négy körzetében a lakók biztonságát. A körzeti megbízottak jelenléte visszavetette a bűnelkövetők aktivitását.” (Hír a Somogyi Hírlapból) Tóth Tamás törzsőrmester, aki az észak-keleti városrészben teljesít szolgálatot: - A munkaidőm nem elég arra, hogy egy nap alatt végigjárjam a körzetet, ezért általában három napra osztom be. A legtöbb helyen már jó ismerősként fogadnak, s van ahol még egy kávéval is megkínálnak. Úgy érzem, a jelenlétem visszafogja a bűnözőket, bár ha többen lennénk, még hatékonyabb lehetne ez a tevékenység. Nagy Gyuláné, a Jäger sörkert bérlője: - Csak az utóbbi két hétben két betörést követtek el az étterem ellen, ami azért nem mondható átlagosnak. Azt gondolom, hogy a posztoló rendőrök nem riasztják el az éjszakai betörőket, de a szorosabb kapcsolattartás talán kiindulópont lehet a kétes elemek kiszűrésében. Kovács Zoltán, a Petőfi iskola igazgatója: - Jól ismerem a körzeti megbízottunkat, aki gyakori vendég nálunk. Sajnos rengeteg rongálás, vandál cselekmény történt iskolánk környékén, ezért nagyon örültünk a rendőrségi kezdeményezésnek. Nem szeretném elkiabálni, de az utóbbi időben ritkábbak a helyi fiatalok rendbontó akciói. Garamvölgyi Vincéné Léva-közi nyugdíjas: - Őszintén szólva nem találkoztam még a körzetünk őrével, pedig mi nyugdíjasok a nap java részét kint töltjük. Ahogy látom, manapság közbiztonságról nem nagyon lehet beszélni, egymást érik a betörések és a kocsifeltörések. A rendőrök csak radikális esetekben lépnek fel. Talán most lesz pozitív változás. Dr. Rétsági Béla nyugalmazott rendőralezredes: - Még nem tapasztaltam a fokozott rendőri jelenlétet, de jónak tartom az elképzelést. Sajnos, a közbiztonság még soha nem volt ennyire rossz, de talán egy gyakrabban feltűnő rendőr elriasztja a helyi bűnözőket. Igazán hatékonnyá az tehetné ezt a munkát, ha a polgárőrség is nagyobb terepet kapna, és akár a körzeti megbízottal együtt járőrözve segítenék a bűnmegelőzést. Takács Zoltán Húsz sziget a hulladéknak A Kaposvári Városgazdálkodási Rt elkészíttette azokat az edénycsoportokat, melyeket a jövő héten a város húsz pontján helyeznek el. Ezzel a szelektív hulladék- gyűjtési program második ütemeként a lakótelepi és a belvárosi tömbházas területeken lesz lehetőség arra, hogy európai, korszerű módon elkülönítve lehessen gyűjteni a háztartási hulladékot. A hulladékszigeteken a papír, az üveg és a műanyag más színű edényzetbe kerül, fotó: török anett Új okmányok, ezerszám A kemény s a fogyasztók arcára a mosolyt odafagyasztó tél után a tavasz sem kényeztet meleggel bennünket. A vagyonkezelő Rt szakemberei ma a hőmérőre és az időjáráselőrejelzésekre vetik tekintetüket, s eldöntik: holnap leáll-e a fűtés vagy szakaszosan tovább tart a hét végéig. Komáromi Attila igazgató kérdésünkre azt mondta, több önálló hőmennyiségmé- résű épület, ha kimelegedett az idő, többször leállt már a szolgáltatással. Időnként ezt tette a vagyonkezelő is. Korábban egyébként április 15- ig tartott a fűtési szezon, amit az időjárási körülményektől függően hosszabbítottak meg. A tavalyi átalánydíjas rendszerhez képest azonban sok minden változott: a korszerű önálló mérés jelent meg a szolgáltatásban. Ki mit fogyaszt, annyit fizet - legalábbis efelé tartunk. A távhőszolgáltatásban érintett 6800 kaposvári háztartásnak mindenesetre nagy része, az épületek 36 százaléka tért át a lépcsőházankénti hőmennyiség-mérésre. A többi háztartás között a hőközpontonként mért gázmennyiség költségét osztják el, s végeredményben már ez is jobb megoldás, mint az átalánydíj. Tudni kell ugyanis, hogy Kaposvár lakótelepei változó fogyasztást mutatnak. A Toldi és a Szondi újabb keletű épületei hőtanilag kedvezőbbek, mint a Honvéd utcai, régebben épült lakások. Komáromi Attila ezért kiemelte, a fogyasztó ne egy másik, esetleg kedvezőbb adottságú városrészhez mérje saját évi megtakarítását, hanem a környezetéhez. Az Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Rt az önálló mérési tapasztalatok leszűréséhez időt kér. A fűtési szezon végét követően megnézik, mit fogyasztott a város, mit mutatnak a mérők, s ezáltal kapnak képet a fogyasztásról, s számolnak el a fogyasztókkal. Ki visszakap a befizetésből akár több tíz százalék megtakarítást, ki befizet. A vagyonkezelő mindenesetre nem akar nyerészkedni a távhőszolgáltatáson, hangsúlyozta az igazgató. Megtudtuk, lezárult a pályázat a hőmennyiségmérők beszerelésének támogatására. Több mint 150 lépcsőházi közösség jelezte ezirá- nyú igényét. Ezáltal a következő fűtési szezonra az épületek 80 százaléka saját fogyasztás alapján számol majd el. Jó ütemben folyik az épületenkénti belső fűtéskorszerűsítés - hőfokszabályozós radiátorszelepek, épületfűtési szabályozók - szerelése is. B. T. Az új forgalmi engedélyek, törzskönyvek kiadása miatt „nagyüzem” van a rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályán. Dr. Soós Kornél, az igazgatási osztály vezetője elmondta: január 1-jéig csak a lassú járművek tulajdonosainak kellett kiadniuk a forgalmi engedélyeket, rendszámot, törzskönyvet. Kaposváron több ezer ilyen okmányt adtak ki. Január óta az elsőként forgalomba helyezett új járműveket kell ellátni forgalmival és törzskönyvvel. Július elsejétől használt autók adás-vételekor, 2001. január 1-jétől minden ügyintézéskor, 2002-től az autósok kérésére kiállítják az újfajta okmányokat. A törvény szerinti határidőig, 2002. végéig a megyében több mint százezer nyilvántartott jármű papírjait kell kiadni. Mint Sö- rösné Schön Éva rendőr-százados elmondta: olyanok is kérik a papírokat, akiknek majd csak 2001. után adhatják ki. „Típushiba”, hogy az új forgalmi engedély használatát sem ismerik még: adás-vételnél a bejelentőlapot kitöltve az eladó lakhelye szerint illetékes rendőrkapitányságra kell elküldeni. Újdonság a rendszámra és a forgalmiba ragasztott érvényesítő címke is: ezt is első, vagy ismételt forgalomba helyezéskor, átrendszámo- záskor, elveszett rendszám- tábla vagy forgalmi engedély pótlásakor adják ki. (Jakab) Tücsökzene Egy kaposvári üzletben kellemes tücsökzene fogadott. Ciripelt, ciripelt a kis zenész. Nézelődtem, vásároltam és egyre idegesítőbb lett a muzsika. Mi ez?, tudakoltam. Műtücsök, válaszolt az eladó. Műtücsök. Két szörnyűséges műarany jószág ciripelt, mo- corgott egy dobozban. Fantasztikus távlatok nyílhatnak meg. A műnő, művirág, és egy csomó mű dolog mellett megjelent a műtücsök műzenével. Most már csak a műnyár hiányzik hozzá és akkor teljes lesz a műélvezet. Műnyárban műfüvön műemberek hallgatják a műtücsök műzenéjét. És folytatható a mű-sor. (Szarka) HÍREK Faszobrok a Zrínyiben A Trautmann Ferenc nagybajomi fafaragó munkáiból nyílt kiállítás a Zrínyi iskolában. A tárlat április 23-ig látható. Körmagyar Jótékonysági bált rendeztek a Berzsenyi iskola nevelői és szülői. A bált, melyen 240-en szórakoztak, az iskola táncszakköre körmagyarral nyitotta meg; Temesi Ágnes tanította be. A bevételt jutalomkönyvekre, a diákönkormányzat támogatására és az erdei iskola programjaira fordítják. PROGRAMAJÁNLÓ A 90 éves Rippl-Rónai Múzeum alapítására emlékeznek ma az intézmény nagytermében. Dr. Király István Szabolcs múzeumigazgató és dr. Gyenesei István megyei közgyűlési elnök köszöntője után Takáts Gyula egykori múzeumigazgató emlékezik a régi időkre. A városháza dísztermében 10 órakor kezdődik az Emberek, csillagok, űrhajók - űrkutatás az ezredfordulón című konferencia. Szita Károly polgármester megnyitója után a többi között Almár Iván, Both Előd és Horváth András csillagász tart előadást. 14 órától a TIT székházban Zombori Ottó a nap- fogyatkozásáról beszél. A Nevelési Tanácsadó és Beszédjavító Intézetben 17 órakor az óvodáskori magatartásproblémák kezeléséről tart előadást József István pszichológus. Az SMK-ban 18 órakor Kovács László természetfotós tart diavetítést a Compur Fotóklubban. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 6, 8 órakor: JOE, AZ ÓRIÁS- GORILLA (szinkr. amerikai) Van lövésük a fegyverekhez Az egész Dunántúlról, de nem ritkán az Alföldről is hoznak fegyvert a vadászok, sportlövészek a kaposvári Geges István műhelyébe. Hat év alatt mintegy kétezer sport- és vadászfegyvert javítottak a szervizben, ahol a csőcserék, puskatus-gyártás és műszaki vizsgáztatás mellett vésetek is készülnek. fotó: török anett Pályázat KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázat útján értékesíti a Kaposvár, Szántó u. 5. sz. alatti irodaház földszintjén lévő irodákat (cca 263,0 és 242,0 m2) 60 000 Ft/m2+áfa+telek (10 000 Ft/m2) vételáron. A földszinti irodák egy részére (263 m2) a jelenlegi bérlőnek elővásárlási joga áll fenn. A nyertes pályázónak a vételárat egy összegben kell befizetni a szerződés aláírásával egy időben. A társasház alapító okirat elkészítésének költségét a tulajdonosoknak tulajdoni hányad arányában kell viselniük. A pályázat benyújtásának határideje: 1999. április 20„ 9.00 óra. A pályázatokat írásban kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságára (Kaposvár, Kossuth tér 1., IV. em. 414. sz.) Több pályázó esetén licittárgyalást tartunk. A licittárgyalás időpontja: 1999. április 20., 10.00 óra. A licittárgyaláson való részvétel feltétele 500 000 Ft bánatpénz befizetése. A nyertes pályázónak a bánatpénz összegét beszámítjuk a vételárba, a többi pályázónak a bánatpénz visszautalásra kerül. A pályázat érvénytelenségének jogát az önkormányzat fenntartja. Az irodák megtekinthetők: 1999. április 15., 9.00-9.30 óra között. Az ingatlan értékesítésével kapcsolatban további felvilágosítást a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóság ad. (Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. em., 414. SZ. Tel.: 501-501/714) ______________________________'____________________________________________________________________________(5826) KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 1999. május 1-től 2000. február 15-ig bérbe adja a Kaposvár, Dózsa Gy. u. 1/a. sz. alatti 198 m2 nagyságú üzlethelyiséget. A bérleti díj, mint induló licitár 125 000 Ft+áfa/hó A bérleményekre a pályázatot írásban kell benyújtani a Vagyongazdálkodási Igazgatóhoz (Kaposvár, Kossuth tér 1., IV. emelet) 1999. április 2Ckán 9.00 óráig. A pályázatoknak tartalmaznia kell:- a pályázó nevét, címét,- cégbemutatót,- nyilatkozatot a pályázati feltételek elfogadásáról. Több jelentkező esetén licittárgyalást tartunk 1999. április 20-án 9.30 órakor. A licittárgyaláson 500 000 Ft bánatpénz befizetésével lehet részt venni. Az el nem nyert pályázóknak a bánatpénzt a beérkezéstől számított 15 napon belül visszautaljuk. A liciten kialakuló bérleti díj évente a KSH által megadott infláció mértékével emelésre kerül. A bérleti jogot elnyerő 6 havi bérleti díjat köteles készpénzben befizetni az Önkormányzat letéti számlájára óvadék címén. A bérbeadással kapcsolatban a Vagyongazdálkodási Igazgatóság ad tájékoztatást (Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. emelet, telefon 418-133/280 mellék). A bérbeadó a pályázat eredménytelenségének jogát fenntartja. (5829) Vegyszeres permetezés Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Általános Igazgatási Irodája tájékoztatja az érintett települések lakosságát, az állattartókat és a méhészeket, hogy a PATE Tan- és Kísérleti Üzeme őszi káposztarepce ültetvényein 1999. április 15-25-e közötti időszakban az alábbi területeken rovarölőszeres permetezést végez: Fészerlak - 3 K-6-8 Kisiván D-2 Kisgát tábla 111 ha (szennyvíztisztító mellett) tábla 62 ha (Fészerlaktól K-re) tábla 28 ha (61 -es úttól Ny-ra) tábla 20 ha (Toponár gátőrház mellett) tábla 42 ha (Jászai Mari úttól É-ra) A felhasználásra kerülő növényvédő szerek: CHINMIX 5 EC 0,3 l/ha dózisban A rovaröló'szer 50 g/l béta cipermetrin tartalmú szintetikus piretroid, MÉHEKRE MÉRSÉKELTEN VESZÉLYES. A permetezést méhkiméló' technológiával végzik. (5971)