Somogyi Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-20 / 66. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP O Világtükör 1999. március 20., szombat HÍREK Feljelenti Pavol Koncos, a szlovák kormánykoalícióhoz tartozó baloldali párt (SDL) földművelési minisztere Bu- gár Bélát, a Magyar Koalíció Pártja elnökét, a parlament alelnökét. Koncos szerint Bugár sorozatosan gyalázko­dott vele szemben, amikor a lapoknak azzal kapcsolato­san nyilatkozott, hogy a mi­niszter nem hajlandó a Szlo­vák Földalap élére kinevezni az MKP jelöltjét. Elfogultság miatt kifogást emelt Gheorghe Funar ko­lozsvári polgármester az el­lene folyó per nagyváradi ügyésze ellen, mivel annak felesége magyar nemzeti­ségű. Funart tavaly hivatali hatalommal való visszaélés miatt már elítélte a kolozs­vári bíróság. Őszre halasztják Borisz Jelcin orosz elnök japán lá­togatását. Konkrét időpontot az utazásra nem rögzítettek Igor Ivanov külügyminiszter februári tokiói tárgyalásain, de júniust tartották a legmeg­felelőbbnek a Jelcin-Obucsi- csúcsértekezlet megrendezé­sére. Újabb összecsapások vol­tak az észak-írországi Porta- downban, ezúttal katolikus tüntetők és a rendőrség kö­zött, röviddel azután, hogy a városban eltemették a hétfőn meggyilkolt neves katolikus ügyvédnőt, Rosemary Nel­sont. A tüntetők gyújtópalac­kokkal és kövekkel dobálták meg a rendőröket. Megdöntötte a svájci Bert- rand Piccard és a brit Brian Jones pénteken a leszállás nélküli hőlégballonos repülés eddigi idővilágrekordját. A vi­lág körüli utat irányító és ko­ordináló genfi központban közölték, a Breitling Orbiter- III. kéttagú legénysége pén­tek reggel immár az Atlanti­óceán fölött haladva döntötte meg az eddigi rekordot, ame­lyet egy brit hőlégballonos tartott 17 nap 18 óra és 25 perc teljesítménnyel. Líbia úgy határozott, hogy „pontos dátumot” fog megje­lölni a Lockerbie-merénylet- tel vádolt két líbiai kiadatá­sához - közölte Tripoliban Nelson Mandela dél-afrikai elnök. Röviddel a bejelentés előtt Moamer Kadhafi líbiai vezető jelezte: a dél-afrikai és szaúdi vezetőktől „minden biztosítékot megkapott”, amit ahhoz követelt, hogy engedélyezze a két gyanúsí­tott kiadatását hollandiai pe­rük lefolytatásához. Hozzájárulás a biztonsághoz Hazánkba látogatott a NATO nápolyi főparancsnoka James 0. Ellis és magyar tárgyalópartnerei fotó: feb/diósi imre Magyarország teljesítette a NATO-felvételhez szük­séges minimális köve­telményeket, ám most már a tagsággal együtt járó integrációt is végre kell hajtani - nyilatkozta Végh Ferenc vezérezre­des, a Magyar Honvédség parancsnoka. Budapest Budapesti látogatásán a vé­delmi szervezet dél-európai főparancsnoka megbeszé­lést folytatott Szabó János honvédelmi miniszterrel és Végh Ferenc vezérezredessel. James O. Ellis tengernagy főként azokról a feladatokról folytatott tárgyalásokat, amelyek a NATO-tagságból adódóan a Magyar Honvéd­ségre várnak. Szó volt a ma­gyar haderő középtávú fel­készítésének feladatairól, amelyeket a Dél-európai Szövetséges Fegyveres Erők állományában kell majd tel­jesítenie.- Regionális ismereteivel, tapasztalataival Magyaror­szág sokat tehet a térség biz­tonságáért - mondta a tár­gyalások után Végh Ferenc vezérezredes. Most készül­nek azok a tervek, amelyek összegzik a NATO-tagság- hoz szükséges képzési fel­adatokat. Munkacsoporto­kat állítanak föl, amelyek kidolgozzák a 2000-től 2003- ig terjedő időszakra a ma­gyar főerők integrálódásá­nak menetrendjét. James O. Ellis a koszovói helyzettel kapcsolatban közölte: az esetleges katonai megoldás minden lehetséges követ­kezményét meg kell vizs­gálni, ha a békés megoldásra tett kísérletek kudarcba ful­ladnak. Hangsúlyozta: a NATO meghatározta azokat a kritériumokat, amelyek­nek meg kell felelni ahhoz, hogy Koszovó népe bizton­ságban élhessen. „A szövet­ség katonai és politikai veze­tése világossá tette: ha a tár­gyalások nem vezetnek eredményre, akkor más megoldáson is gondolkodni kell. Köztük van a katonai beavatkozás lehetősége is.” Javuló kapcsolatok A Vatikán megtette az első lépést a Szentszék és Vietnam diplomáciai kapcsolatainak helyreállítása felé. Celestino Migliore bíboros, a Vatikán „külügyminisztere” Hanoiban közösen misézett Pham Dinh Tung bíboros-prímással. fotó: feb/reuters Az EBESZ kivonta megfigyelőit Koszovóból Az idő Belgrádnak dolgozik A párizsi Koszovó-konfe- renciát elnapolták, és csak abban az esetben folytatják, ha a szerb fél kifejezi készségét a meg­állapodás elfogadására - jelentette be pénteken Pá' rizsban a konferencia két társelnöke. PÁRIZS Hubert Védrine francia és Ro­bin Cook brit külügyminiszter a közleményben óva intette a jugoszláv hatóságokat attól, hogy katonai támadást indít­sanak Koszovóban. A francia államfő szerint Szlobodan Mi­losevics jugoszláv elnököt terheli a teljes felelősség a Koszovó-konferencia kudar­cáért. „A szerb fél magatar­tása miatt nincs most értelme a tárgyalások folytatásának” - jelentette ki Jacques Chirac azt követően, hogy két órán át tárgyalt Párizsban Gerhard Schröder német kancellárral. Az elnök úgy vélte: immár a NATO főtitkárára tartozik annak megítélése, hogy a tár­gyalások sikertelenségéből milyen következtetéseket von le. Jugoszláv sajtójelentések szerint Belgrád a Biztonsági Tanács sürgős összehívását kérte, felszólítva a testületet, hogy ítélje el a NATO-t jugo- szlávellenes katonai fenyege­téseiért. Az EBESZ pénteken elrendelte mintegy 1400 meg­figyelőjének azonnali távozá­sát Koszovóból - jelentette be pénteken kora délutáni oslói sajtóértekezletén Knut Volle- baek norvég külügyminiszter, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet soros elnöke. A Jugoszláviával szembeni NATO-fenyegetés erősödése közepette a nemzetközi ösz- szekötő csoporthoz tartozó államok belgrádi nagykövet­ségei egyelőre javarészt a szokásos rendben működ­nek. A személyzet készen áll a jugoszláv főváros elhagyá­sára, s az amerikai követség utasítást kapott a részleges evakuálásra, vélhetően ismét budapesti úti céllal. Rakétákból védőpajzs Elkészültek az újabb csillagháborús tervek A washingtoni szenátus egyhangúlag megsza­vazta, hogy a nyolcvanas években felvetődött csll- lagháborús terveket meg kell valósítani, éspedig „olyan gyorsan, amennyire az műszakilag lehetsé­ges”. Eredetileg Ronald Reagan amerikai elnök állt elő azzal a ötlettel, hogy az Egyesült Ál­lamok fölé rakétaelhárító ra­kétákból védőpajzsot kell vonni. A becsvágyó elképze­lést azonban még a gazdag és igen fejlett Amerikának sem sikerült átültetnie a gyakor­latba, mint ahogyan a mos­tani szenátusi döntés is kény­telen volt utalni a technoló­giai fejlődés feltételeire. Még az egykori védelmi jellegű terv is a Szovjetunió legéle­sebb tiltakozását váltotta ki, mert - úgymond - felborulhat a nagyhatalmak közötti „köl­csönös fenyegetettség” egyensúlya. A szenátorok most külön hangsúlyozták, hogy már nem elsősorban a katonailag meggyengült Oroszország fe­lől érzik fenyegetettnek Ame­rikát, legfeljebb egy véletlen, téves riasztáson alapuló tá­madás miatt aggodalmas- kodnak. Sokkal jobban tarta­nak viszont a „vadabb” poli­tikát folytató kisebb orszá­goktól: ezek olyan fegyverar­zenállal rendelkeznek, amellyel akár rakétatámadás is megkísérelhető az Egyesült Államok ellen. Clinton sem rejti , véka alá aggályait. Az elnök szerint a minapi elhatározás megne­hezíti az oroszokkal folytatott diplomáciai tárgyalásokat, amelyek célja, hogy végre ra­tifikálják a Salt-2 megállapo­dást. A csillagháborús tervet rá­adásul Primakov miniszterel­nök amerikai látogatásának előestéjén melegítették föl. Az orosz kormányfő nem is késlekedett a tiltakozással: egy tévéműsorban kifejtette, hogy az amerikai elképzelés újabb fegyverkezési versenyt indíthat el. Az oroszok álláspontját jól példázza egy nyolctagú kong­resszusi delegáció fogadta­tása - írja a Los Angeles Ti­mes. A képviselők azzal a szándékkal érkeztek Moszk­vába, hogy elmagyarázzák az amerikai terveket, megpuhít­sák az elutasító oroszokat. A 450 orosz képviselőből azon­ban mindössze tízen voltak kíváncsiak az amerikai ven­dégek érveire. Ferenczy Europress Vasárnap 71. alkalommal ünnepel Los Angelesben a filmvilág Az Oscar-díj kulisszatitkai Március 21-én, vasárnap 71. alkalommal adják át a filmművészet kiemelkedő alkotóinak Los Angeles­ben, a Music Center Do- rothy Chandler Pavilonjá­ban az Oscar-díjakat. Az est háziasszonya az Oscar- díjas Whoopi Goldberg lesz. Hollywood az elmúlt hóna­pok során érthető módon lá­zasan készülődött a nagy eseményre. Ám a látványos műsoron kívül sokan kíván­csiak a színfalak mögött tör­téntekre. Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia több mint ötezer tagja sza­vazhatott az idén is a jelöl­tekre, de mindenki csakis a saját szakterületének megfe­lelő kategóriában, egyedül a legjobb filmért járó díjra ad­hatta le mindenki a voksát. A nevezéseket még januárban postázták, s a visszaérkezett válaszok alapján február 9-én hozták nyilvánosságra a ka­tegóriák öt-öt várományosá­nak nevét. A szavazatok összegyűjté­sét és összesítését rendkívül szigorú előírások szabályoz­zák, bár az igazsághoz hozzá­tartozik, hogy szinte minden évben fel-felröppen a „bunda” vádja - jobbára a kimaradtak és sértődöttek so­raiból. A 24 kategóriára lea­dott voksokat a PwC két tár­sának irányításával egy, a külvilág számára ismeretlen helyen számolják össze, ahová csak néhány ember juthat be. A díjazandók kartonla­pokra írt neveit különleges biztonsági borítékokba zár­ják. A végső összesítés az ünnepség előtt egy vagy két nappal készül el, s az ünnep­ség rendezői csak a ceremó­nia előtt a lehető legrövidebb idővel, a helyszínen tartóz­kodó vagy a széles nagyvilá­gon a tévéképernyők előtt ülő nézőket alig megelőzve tud­hatják meg az eredményeket. Ők nyújtják át a borítékokat a győztesek nevét bejelentő - a nevet csak a boríték felnyi­tása után megismerő - hí­rességeknek. (Gyulay) Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin Belépő a százmillióhoz! Szex helyett zene Mindennapi bestiáink Nem csábítják dollármilliók A hét sztárja: John Tra volta Tvr-hét - a műsorújság Elő is fizethet! Hívja a 488-5656-os telefonszámot! Nem csábítják dollarmilüok sitsÉJ'siMírm

Next

/
Oldalképek
Tartalom