Somogyi Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-09 / 33. szám

SOMOGYI HÍRLAP 8 Belpolitika 1999. február 9., kedd Ma hagyja jóvá a T. Ház a NATO-csatlakozást Ady Kompországa lehorgonyoz a nyugati partoknál Az országgyűlés tavaszi ülésszakának első plenáris munkanapján mintha olvadni kezdtek volna az őszi politikai jégcsapok. Orbán Viktor miniszterelnök megújult munkakedvet és a közös feladatok meg­oldását célzó együttműködést kért az el­lenzéktől, Kovács László pedig a szocialis­ták részéről partnerséget ígért az ország szempontjából jelentős kérdésekben. Budapest „A NATO-csatlakozással véget ér az a folya­mat, amely visszavezeti Magyarországot a nyugati védelmi rendszerhez” - hangsú­lyozta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn napirend előtt elmondott beszédében. A kormányfő hazai kérdésekről szólva ismer­tette a kormány törvényalkotási terveit. El­mondta: folyamatban van egy jelentős adóre­form és új energiapolitikát, új idegenforgalmi programot dolgoznak ki. A bankcsődök be­bizonyították, hogy a pénzpiaci felügyeleti rendszer nem állta ki a gyakorlat próbáját, ezért - mint Orbán mondta - „revízió alá kell venni.” Szólt még a miniszterelnök a vidék felzár­kóztatását szolgáló mezőgazdasági törvény- alkotási tervekről, társadalompolitikai lépé­sek közül pedig a gyermekgondozási díj is­mételt bevezetéséről. Kiemelte: sort szeret­nének keríteni a rádiókról és a televíziókról szóló törvény módosítására, valamint az ér­dekegyeztetés új intézményrendszerének ki­alakítására. Az ellenzéki pártok felszólalói ismét fel­hívták a kormányfő figyelmét arra, hogy a Bokros- csomagként ismert stabilizációs po­litika vezetett el a mai kedvező gazdasági helyzethez. Lehet tehát szidni az 1995-ös in­tézkedéseket, de nem lehet nem tudomásul venni, hogy azok szükségesek és elkerülhe­tetlenek voltak. Orbán Viktor „a Bokros­csomag által szükségtelenül ütött sebekről” szólt. Martonyi János külügyminiszter expozéjá­ban kiemelte: hazánk meghívása a NATO-ba eredményeink nemzetközi elismerését je­lenti. Vázolta a benyújtott törvényjavaslatot, amelynek lényege így foglalható össze: „Az Országgyűlés elhatározza a Magyar Köztár­saság csatlakozását a Washingtonban, 1949. április 4-én létrehozott Észak-atlanti Szerző­déshez.” A szerződés kimondja, hogy bár­mely tagország ellen irányuló fegyveres tá­madást mindannyiuk elleni támadásnak ér­tékelnek, és a tagállamok aszerint lépnek fel. A pártok szónokai - a csatlakozást egyedül ellenző parlamenti párt, a MIÉP elnökének Csurka Istvánnak a kivételével - méltatták a csatlakozás történelmi és gyakorlati jelentő­ségét. Az Országgyűlés ma dönt a szerződéshez való csatlakozásról, ennek nyomán írja alá a köztársasági elnök az említett okiratot. En­nek az okmánynak az Egyesült Államokban történő letétbe helyezésével válik Magyaror­szág a szövetség tagjává. Erre várhatóan március elején kerül sor. S. Á. Kormányfői évadnyitó fotó: feb/diósi imre Szigorúan ellenőrzött légtér Átadták a NATO-tagsághoz szükséges hadműveleti központot HÍREK Túl sok a közszolgálati? A pénzügyi tárca elképzelése szerint meg kellene vizsgálni, hogy az ország teherbíró ké­pessége hány közszolgálati televíziós részvénytársaság működésének finanszírozá­sát teszi lehetővé - mondta Járai Zsigmond pénzügymi­niszter a Batthyány Lajos Alapítvány konferenciáján. Kisgazda állásfoglalás A Független Kisgazdapárt or­szággyűlési képviselőcso­portjának hétfői ülésén több honatya is kezdeményezte, hogy a frakció foglaljon állást azoknak a kinevezéseknek az ügyében, amelyekkel nem teljes mértékben értett egyet - közölte Bánk Attila frakció- vezető. A Légtérszuverenitási Hadműveleti Központ be­rendezéseinek átadásával még a hivatalos NATO-tag- ságot megelőzően létrejöt­tek a feltételei annak, hogy a magyar légvédelem in­formációs rendszere kap­csolódjék a NATO integrált légvédelmi rendszeréhez - közölte Szabó János hon­védelmi miniszter hétfőn Veszprémben, az átadási ünnepségen. Budapest A kiemelt jelentőségű prog­ram számottevő részének megvalósítását az amerikai kormány finanszírozta. A most hadrendbe állított be­rendezések lehetővé teszik a Magyar Köztársaság légteré­nek megbízható ellenőrzését, a légtér szuverenitásának biz­tosítását - hangoz tatta a mi- nisz tér, mél tatva azt a szakmai együttműködést, amely a megvalósítás során az amerikai, a magyar és a NATO-szakértők között kia­lakult. Laki Tivadar alezredes, a Honvédelmi Minisztérium ti­tokvédelmi és ügyviteli osztá­lyának helyettes vezetője el­mondta, hogy a légtér-szuve­renitási rendszer üzembe állí­tása a NATO-taggá válás fo­lyamatának fontos állomása volt, része annak a feladat­tervnek, amelynek végrehaj­tására a teljes tagság eléréséig - márciusig - még szükség van. Hangsúlyozta a titokvé­delmi rendszer NATO-szab- vány szerinti átalakításának fontosságát. Magyarország­nak technikailag is fel kell ké­szülnie a titkosnak minősített adatok fogadására. Ez első­sorban az adatvédelmi szem­pontból biztonságos irodahá­lózat, a behatolástól védett informatikai rendszer kiépí­tését igényli. Mikortól van járvány Országszerte 55 ezer újonnan fertőződött inf­luenzás beteget szám­láltak össze. A főváros­ban egy hét alatt 40 szá­zalékos emelkedést mértek. Európa más or­szágaiban is terjed a ví­rus. Csehországban és Fehéroroszországban már tombol a járvány. Dr. Straub Ilona, az Orszá­gos Epidemiológiai Központ főigazgatója lapunknak el­mondta: A és B vírust azo­nos arányban izoláltak. Sok a beteg Bács-Kiskun, Békés, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nóg- rád, Szabolcs-Szatmár-Be- reg és Tolna megyében. Ed­dig 2600 esetben lépett fel szövődmény, s a kezdődő járványnak már egy 66 éves áldozata is van. T orokváladék-vizsgálatot nem végeznek minden „gyanús” betegnél, csak az érintett közösségek egy-egy tagjánál. Az orvosok több­nyire a tünetek és néhány laboratóriumi lelet alapján jelentik a helyi megbetege­déseket. Országos járvány­ról csak akkor beszélnek a szakemberek, ha már a la­kosság felét utolérte a fertő­zés hulláma. (Németh) Új vizsgálóbizottság Több mint száz országgyűlési kép­viselő írta alá azt javaslatot, amelyben Molnár Róbert (FKGP) parlamenti vizsgáló- bizottság felállítását kezde­ményezi a Központi Környe­zetvédelmi Alap 1994 és 1998 közötti gazdálkodásá­nak, valamint a pályázati pénzek szétosztásának teljes körű átvilágítására és az eset­leges személyi felelősség megállapítására. Rendezett viszonyok A még értékesíthető állami va­gyon becsült értéke 278,5 milliárd forint, és ennek a felét még az idén szeretnék realizálni, közölte Gansper- ger Gyula, az ÁPV Rt. elnök­vezérigazgatója az autonóm szakszervezetek tisztségvise­lőivel szervezett tegnapi ta­lálkozón. Elmondta: a rész­ben vagy egészben tartós ál­lami tulajdonban lévő, illetve maradó cégektől megkövete­lik a stratégiai és üzleti ter­veket valamint a rendezett munkaügyi viszonyokat. Lehet vagy nem lehet? A Pénzügyminisztérium állás- foglalását kérte a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvé­delmi Szövetsége (TEBÉSZ) arról, hogy lehet-e adó-visz- szatérítést kérni az 1996-97- es tőzsdei határidős ügyletek veszteségei miatt. A kérdés­ben ugyanis jogértelmezési vita keletkezett a TEBÉSZ és az APEH között. Feljelentés-kiegészítés Az ’56-os Deportálások Tényfel­táró Bizottsága feljelentés-ki­egészítést tett a Budapesti Katonai Ügyészségen a Kos­suth téri sortűz ügyében, s indítványozta, hogy Földes Lászlót, az akkori katonai bi­zottság tagját gyanúsítottként hallgassák ki. A Fővárosi Bíróság első­fokú ítéletével tegnap felmentette a csalással és okirat-hamisítással vádolt, 803 milliós sikerdíjáról el- híresült Tocsik Mártát, s ártatlannak mondta ki a terhűkre rótt vádpontok­ban az ÁPV Rt. perbe vont volt vezető tisztségvise­lőit, köztük Liszkai Pétert és Szokai Imrét. Befolyással üzérkedés miatt Boldvai László MSZP-s képvi­selőt 10 hónap, Budai György vállalkozót 6 hónap fogház­ban letöltendő szabadságvesz­tésre ítélték. Mindkettőjüket 2-2 évre a közügyektől is eltil­tották, sőt Budainak 5 milliós vagyonelkobzással is számol­nia kell. Bűnsegédi közremű­ködéséért Vitos Zoltán vállal­kozóra 6 hónap - 3 évre fel­függesztett - fogházbüntetést és 500 ezer forint bírságot szabtak ki. Az ítélet részletes indoklá­sából kiderült, hogy Tocsikot ugyanúgy bűncselekmény hi­ányában mentették fel, mint az ÁPV Rt. egykori vezetőit, hiszen - az elhangzottak sze­rint - a jogásznő alkalmazása indokolt volt: munkája nyo­mán 10 milliárd forintnyi hasznot könyvelhetett el a költségvetés. Sem a Tocsikkal kötött megbízási szerződése­ket, sem a neki kifizetett ha­talmas összegű sikerdíjat nem találta jogellenesnek a bíróság. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész fellebbezett, kérve To­csik Márta és az ÁPV Rt. volt vezetői bűnösségének megál­lapítását, valamint Boldvai, Vi­tos és Budai büntetési tételé­nek súlyosbítását. A három el­Azzal a javaslattal fordult az Egészségügyi Minisztérium az oktatási tárcához, hogy vezesse be az egészségügyi ismeretek tanítását az isko­lákban. Ehhez jó alkalmat kínál a Nemzeti Alaptanterv ezekben a hónapokban tör­ténő felülvizsgálata. Budapest- Fontos lenne, hogy a taná­rok ne csak a testi, hanem a lelki higiénét is tanítsák, mert aggasztó a fiatalok tájékozat­lansága a legelemibb kérdé­sekben is - mondta lapunk­nak Pusztai Erzsébet, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára.-Az új tananyag alaposan eltérne a régitől. Nyilvánva­ítélt sem nyugodott bele a döntésbe: ők ártatlanságuk kimondását kérték. Pártberkekben máris óriási hullámverést váltott ki a To- csik-ügyben született ítélet. Deutsch Tamás, a Fidesz alel- nöke azt mondta: nyilvánva­lóvá vált, hogy Tocsik csak a nevét adta az ügylethez, a közpénzeket valójában az MSZP és az SZDSZ söpörte be. Az MSZP közleményben reagált az ítéletre. Eszerint nem örülnek Boldvai László szocialista honatya elmarasz­talásának, ám úgy vélik, hogy a jogerős ítéletig mindenkit megillet az ártatlanság vé­lelme. A párt furcsállja, hogy míg Tocsikot és az ÁPV Rt. egykori vezetőit felmentették, addig a heted-, nyolcad- és ki­lencedrendű vádlottakat bű­nösnek mondták ki. lóan ma is helyet kapnának a tankönyvekben az alapvető egészségügyi, pszichológiai, sőt még erkölcsi ismeretek is. Átfogná a családi életre neve­lés, a személyiségnevelés igen sokrétű tematikáját is. A tantárgy oktatásának fel­adata lenne az úgynevezett érzelmi intelligencia kialakí­tása, amibe beletartozhatna a gyermekkori agresszió visz- szaszorításától a közélet szé­les körű demokratizmusának kialakításáig számos, lát­szatra talán az egészségneve­léstől távoleső témakör. E kérdések oktatása mindenek előtt a későbbi érzelmi, beil­leszkedési problémák kiala­kulásának megelőzését szol­gálná. Az államtitkár asszony Isépy Tamás, a mentelmi bizottság elnöke nem kom­mentálta a történteket, csupán annyit jegyzett meg: a bűncse­lekményért kiszabott jogerős szabadságvesztés összeférhe­tetlen a képviselői mandá­tummal. 1993-94-ben egyszer már kezdeményezte az egészség­tan bevezetését, és javaslatá­hoz sikerült támogatóként megnyernie számos szakmai fórumot, civil szerveződést. Mégsem lett a dologból semmi.- Most, hogy híre ment: új­fent előálltunk a javaslatunk­kal, pedagógusok, védőnők, egészségügyi dolgozók keres­tek meg az ország minden ré­széből és felajánlották segít­ségüket. Sokan szinte kész tankönyveket, óraterveket is hoztak. Azt jelzi, hogy nem a nullá­ról kell indulnunk. Gondjaink persze bőven vannak. Például az, nincsenek az egészségne­velés tantárgy oktatására fel­készült tanítók, tanárok. Simics Iván jogász szerint az ítélet perek sorozatát indít­hatja el. Ha másodfokon is ár­tatlannak mondják ki a jo­gásznőt, Tocsik hatalmas ösz- szegű kártérítésért perelhetné az egész magyar sajtót. Takács Mariann Parlamenti albizottság vizsgálja az intézkedést Okmányok a FIFA-nak Deutsch Tamás ifjúsági- és sportminiszter nemrég le­tett államvizsgájának ta­pasztalataira hivatkozott, amikor kijelentette: biztos abban, hogy jogszerűen függesztette fel a Magyar Labdarúgó Szövetség elnö­két és vezérkarát. Ezt több jogász vitaija, s úgy néz ki, ma parlamenti albizottságot állítanak fel a kérdés beha­tóbb tanulmányozására. Az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottságának ellenőr­zési albizottsága vizsgálja meg, hogy törvényesen járt-e el a szaktárca az MLSZ elnö­kének, elnökségének és ellen­őrző bizottságának felfüggesz­tésekor - javasolta a testület hétfői ülésén Csizmár Gábor szocialista képviselő. A honatya azt is indítvá­nyozta, hogy az ügyben - az ifjúsági és sportminiszter, a kinevezett felügyelőbiztos, valamint az MLSZ-nél vizs­gálatot végző személyek mellett - hallgassák meg az MLSZ felfüggesztett elnökét és ellenőrző bizottságának elnökét is. Csizmár Gábor közölte: a javaslatról hivata­losan keddi ülésén tájékoz­tatják az Ifjúsági és Sportbi­zottságot. Az MLSZ-ügy belpolitikai vonatkozásai mellett nézeteltérést okozott a FIFA elnöke és Deutsch Tamás között is. Tantárgy az egészségről Felmentették Tocsik Mártát A sikerdíj nem volt jogellenes FOTO: FEB/DIOSI IMRE

Next

/
Oldalképek
Tartalom