Somogyi Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-09 / 33. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. február. 9., kedd KÖZLEKEDÉS Új motorral a Bravo és a Brava i S3BESSB - Zw?»/ 2000 most még inkább A megújulás kívülről is látszik, de az igazi újdonság az 1,2-es Fire motor ________________________________A volánnál: Ferenczi László _________ H alálra rémült a vezető Ferenczi László: vezetés közben sem kockáztatok fotó: kovács tibor 82 lóerő egy 1200 köbcentis, 16 szelepes benzinmotorban. Ezt ma csak a Fiat Bravo és a Fiat Brava modellek tudják. A Fiat sosem mond le népszerű modelljeinek állandó fejlesztéséről és teszteléséről, így születhetett meg az új FIRE 1.2 16v motor. A Fiat, bár az utóbbi öt évben kétszer is meg tudta alkotni az Év Autóját, nem pihen a babérjain. A szemre kissé furcsa Multiplával felrázta az „egyenautók” világát, de a konzervatívabb ízlésűeknek is szolgál néhány újdonsággal. Most például a Brava és a Bravo kapott új szívet, annak ellenére, hogy még a régiek is kiválóan dobognak. Az új Fire 1.2 literes, 16 szelepes erőforrás csak hallásra tűnik kicsinek. Pontosan ugyanannyi (ló) erő szorult beléjük, mint a 200 köb- centivel nagyobb elődjébe, szám szerint 82. Ráadásul olyan fogyasztási mutatókat produkál, ami a mai benzinárak mellett igencsak meggyőző: a 6,8 liter/100 kilométeres adat egy ekkora autónál jobb a jónál. Ez az újítás egyébként azt jelenti, hogy a ma még kapható 1,4-es 12 szelepes erőforrás rövid, de igen intenzív pályafutás után nyugalomba vonul, átadva a helyét az ifjú ütánnak. Az 1.6- os motor és a több erőforrás továbbra is megmarad, de apró ám fontos külső változtatásokon ezek is átesnek. Ezek közül a külső jegyek közül talán a legfontosabb, hogy a Bravoban és a Brava- ban is alapfelszereltség lett a SZERVOKORMÁNY, egy megújult, továbbfejlesztett, 4 hangszórós AUTÓRÁDIÓ, de került az alaptípusba ELEKTROMOS ABLAKEMELŐ, KÖZPONTI ZÁR és HÁTSÓ FEJTÁMLA. Apró, de nem jelentéktelen változás, hogy új hűtőrácsot kapott minkét típus, a külső tükrök színre fújtak és a dísztárcsák is esztéti- kusabbak. A műszerfal is más: a mutatók a félkörív helyett teljes kört írhatnak le, és a dőlését is megváltoztatták, hogy a nap ne tükröződjön rajta. Egyszóval KOMFORTOSABB lett az, ami SZÉP és ami ERŐS. A változásokat látva jogos a kérdés: vajon az ár is ennyit változott? Nos ennyit azért nem. A BRAVO 2.460 ezer, a BRAVA pedig 2.525 ezer forintba kerül, és ha körülnézünk a piacon látható: tulajdonképpen egy cseppet sem lett drágább. Az új szlogen tehát nem csak szlogen: Még inkább BRAVO Még inkább BRAVA Aki pedig mégis inkább Puntót, Unot, Seicentót vagy netán Ducatót akar, 20 százalék kezdő befizetéssel, kezelési költség nélkül 9,99-19,99 százalékos kamattal, viheti, a Puntóhoz pedig még egy év ingyenes Casco-biztosítás is jár. Ja, és mindez hol? Akár csak a többi autósnak, nekem is van országúti rendőrtörténetem — mondta Ferenczi László eddigi somogyi rendőrfőkapitány, az ORFK új bűnügyi igazgatója. Az egyik pécsi parkolóban történt az eset, amikor gépkocsi- vezetője szabad helyet keresett. Mivel ez sofőrt próbáló feladat a baranyai megyeszékhelyen, megálltak az első adandó helyen. Mindössze egy pillanatra, amíg körbe néztek, s máris ott termett egy rendőr zászlós. Csak annyi mondott: tudja, hogy rendőrök, de azon a helyen nem lehet parkolni. S elmagyarázta, hogy mi ennek az oka. A gépkocsivezető, akár csak főnöke, végighallgatta a kiselőadást, utána másik helyet keresett.- Tetszett az a stílus, ahogy vázolta a helyzetet, s elmagyarázta a teendőnket. Korántsem volt kioktató — mondta Ferenczi László. — Fontos, hogy a rendőr minden intézkedésnél határozott legyen és udvarias. S nem árt, ha oldani lehet az intézkedés okozta feszültséget — tette hozzá. Ferenczi László 1975-ben szerezte meg a jogosítványt, azóta több autót használt. Volt Trabantja, Ladája, Kia és Fiat gépkocsija, legutóbbi hivatali autója pedig Skoda Octavia, amivel elégedett volt. Szereti az autókat, akár csak a vezetést, bár átélt már az úton néhány vérfagyasztó pillanatot. Az egyik legemlékezetesebb Sopron környékén történt. Óvatosan haladt a jeges úton, amikor a már hosszú ideje őt követő Dacia előzni kezdte és váratlanul megperdült. A legijesztőbb a járművezető halálra rémült arca volt — mondta Ferenczi László. — Másodpercekig nem lehetett tudni: kisodródik-e az útról. Hihetetlen szerencséje volt, mert nem ütközött össze más járművel és épségben megállt. Az eset tipikus: vezetés közben soha nem szabad kockáztatni. Böhönye előtt pedig az úton veszteglő teherautó idézett elő izgalmas perceket. Hivatali gépkocsival utaztak, s miután kijöttek az egyik kanyarból, a szerelvény szinte elzárta az egész utat. Nem történt baj, de mások figyelmetlensége könnyen elő idézheti még akkor is a bajt, ha a vezető betartja az előírásokat. (Harsányi) FIAT Budai Autóház Kaposvár, Vár u. 16. Telefon: 82/419-720 FIAT Budai II. F Siófok, Jegenyesor 4. Telefon: 84/323-720 fa FIAT Merencsics Nagyatád, Dózsa Gy. u. 102. Telefon: 82/351-016 FINANSZÍROZÁSI Két szalonban számtalan lehetőség: a Ford Kaposváron Most könnyű a Focusba kerülni Kaposváron immár két igazán elegáns autószalonba is betérhet, aki az idei Év Autójával szeretne a fókuszba kerülni. Most minden eddiginél könnyebben — és ami fontosabb: olcsóbban — megteheti bárki. Amikor a King-a-Ford autószalonja felépült Kaposváron a Shell kút mellett, sokan mondták: a legszebb szalon a városban. Ma már van ennél is szebb, igaz ez is a Fordnak az otthona, a Ford Pont. Bár a két cég egy tőről fakad, a két szalon még- is más. Míg a King-a-Ford az új autók értékesítése mellett a szerviz és az alkatrészellátás bázisa, addig a Ford Pont a speciális autók háza. Itt kapott helyet ugyanis a Puma, a Galaxy és az Explorer, valamint ide költözött a használt autó telep, ahol igazán egyedülálló finanszírozással lehet most autót vásárolni. Maradjunk azonban egy kicsit az 1999-es Év Autójánál a Ford Focusnál. Ma már mind a négy karosz- széria-változatban kapható, megérkezett ugyanis a kombi után a négyajtós változat is, ami cseppet sem marad le küllemre az ötajtós testvértől. Ráadásként pedig már megrendelhető az 1.8 literes turbodiesel motor is valamennyi karosszériával. Az pedig, hogy 1999 a Focus illetve a Ford éve, tovább erősíti a márka az „ügyfél egy életen át” üzlet- politikájával. Ez annyit jelent, hogy egész éven át folyamatos szervi- illetve alkatrész akciókkal várja az ügyfeleket: nyári-téli átvizsgálással, különböző, az évszaknak megfelelő alkatrészvásárlási akcióval. Emellett indul egy használt autó program is. Az ország hat Ford- márkakereskedésében — köztük a King- a-Forddal — olyan használt Ford-modelleket vehetnek az ügyfelek, amelyet a kereskedések az Autóklubbal közösen minden ízében átvizsgálnak, ha kell felújítanak és kijavítanak, hogy tökéletes állapotban, garanciával adhassanak. Ahogy azt már megszokhattuk, a központi akciókat a King-a-Ford igyekszik mindig „megfejelni” valamivel. Ez a plusz most Somogybán az, hogy a raktáron lévő 1,6-os Focus Ambiente modelleket még a tavalyi áron kínálja, ráadásul a vásárlóktól a katalógusárnál 100 ezer forinttal többért számítja be a használt autót. Aki pedig csak használt autót szeretne venni, a Ford Pont telepén most különleges finanszírozással teheti: 8 éves korig bármilyen típusú autóra 40 százalék befizetésével max. 60 havi részletre, 9 év felett 50 százalék §js befizetéssel max. 36 havi részletre, mégpedig Casco- biztosítás nélkül is. (x) King-a-Ford Kaposvár Gyár u. 64. Tel.: 82/420-400 Ford Pont Kaposvár Kond vezér u. (Arai kút mellett) Tel.: 82/429-500 Ford Pont Marcali Széchenyi út 28/a. Tel.: 85/415-172 A legolcsóbb haszongépjármű Többféle változatban: Benzines 1 269 000,- Ft+áfától Dízel 1 469 000,- Ft+áfától 20% előleg befizetésétől már az Öné lehet! HIDEG TEAM Kaposvár, Füredi u. 180. Tel.: 82/428-074 A Hegesztés Technikai Szaküzlet ajánlata:- Védőgázas hegesztőgépek, felszerelések- AWI gépek, plazmavágók- Hegesztőtrafók, akkumulátor töltők- Robbanómotoros hegesztő áramfejlesztő- Lánghegesztő felszerelések, tartozékok- Védőfelszerelések, munkaruhák- Oxigén, dissous, argon, C02 palackok- Hegesztőpálcák, elektródák, C02 huzalok- KEMÉNYFÉM ÉLFELRAKÓ ELEKTRÓDÁK- Légszerszámok gyorscsatlakozók, tömlők, kompresszorok- Nagynyomású mosók, gőzborotvák. Szaküzleteinkben részletfizetési lehetőség 20% előleg befizetésével! Kaposvár, Gróf Apponyi A. u. 8. Tel.: 82/312-725 Az Ön márkakereskedője: Suzuki KlenOVÍCS Kft. Marcali, Noszlopy u. 14. • Telefon: 85/314-673,415-402 | Új év, új lehetőség! Kedvező hitel, akár 20%-tól, kezelési költség és kezes nélkül, CASCO mentesség lehetőség Használt gépkocsi beszámítás $ SUZUKI Fébruár 28-ig új Suzuki vásárlása esetén 38 000 R értékű MÓL benzinkártyát kap ajándékba! Raktáron lévő autók kedvezményesen kaphatók! Használt autóját katalógus ár fölött beszámítjuk. Célcsoportos kedvezmények (orvos, közalkalmazott, köztisztviselő, tanár, BM dolgozó, taxis, gjm. oktató.) MITSUBISHI A új 0 km-es szgk és t$k BEMUTATÓ AUTÓK VÁSÁRA PAJEROMT 2,8 TDGLS COOL PAJERO W 2,5 TD YOUNG PAJERO W 2,5 TD GLX L2002.5TD4WD GL E300 2.5DKASTENW.IANG L400 2,5 TD LANG L400 2,5 TD 4WD CARISMA 1,6 GUI Cool CARISMA 1,6 GL Cool SPACE STAR 1,3 Gl SPACE STAR 13 GLX 1943.000 ....5.993.000* 4 V79.000 ....4.129.000* 6 .053.000 ....4.900.000* 4 .093.000 ....3.843.000* 2 .875.000 ....2.375.000* 3 .4lXoOO....3.111.000* .3 .471.000* .3.800.000 ...3.490.000 .3 .200.000 ,3.800.000 3.771! 4.674. 3.890.1 3.613J 4.219. A kedvezményes árak csak a megh i rdetett gépkocsikra vona rkoznak. A vásárláshoz kezelési költség mentes hitelkonstrukciót biztosítunk (* haszongépjárművek nettó áron) KAPOSVÁR Árpád út tel.: 82/411 445 SIÓFOK Szekszárdi út tel.: 84/418 181 HYUNDAI-Nagy Márkakereskedés és Szerviz- Minden típusú autóra teljeskörű szerviz- Műszaki vizsga helyben (keleti-nyugati típusokra)- Szélvédő javítás -Gravírozás- Dízel-benzin zöldkártya HYUNDAI-Nagy Lengyeltóti, Kaposvári u. 7. Tel.: 85/330-143 Tel./fax: 85/330-843 I