Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-02 / 1. szám
SOMOGYI HÍRLAP 6 Belpolitika 1999. január 2., szombat Újévi koszonto Az euroatlanti integrációval kapcsolatos felkészülést és a jogharmonizációt említette az 1999. év legfontosabb feladatai között tegnap újévi tévényilatkozatában Göncz Árpád köztársasági elnök. Az államfő azt várja: ha Magyarországot nem érinti túl mélyen a potenciális európai visszaesés, továbbra is fennmarad a magyar gazdaság fejlődése, mert a növekedés feltételei adottak. Szólt arról is, hogy az ország az utolsó lépéseket teszi meg a NATO-hoz vezető úton, s közeledünk az EU kapujához is.- Az EU távolsága nem pontosan megszabható, de az irányt tudjuk - mondta Göncz Árpád, hozzátéve: a feladat az, hogy az unió és Magyarország megértesse egymással igényeit, de ne agresszívan. Szintén az 1999. évi teendők kapcsán megjegyezte: társadalmi szükséglet „a szabadság kis köreinek” megerősítése. Ez az önkormányzatiságban, az érdekérvényesítés jogi kereteinek megszabásában és abban az összetartásban mutatkozik meg, amelynek alapján az egyén a többiek sérelme nélkül meg tudja védeni saját érdekeit. Göncz Árpád kijelentette: 1998-ból számára a választások, az azt követő „hihetetlen tempójú törvényalkotás” és a belpolitikai csatározások maradtak a legemlékezetesebbek. Az árvíz szerinte bizonyos értelemben áldás volt a nemzetnek, mert bebizonyította, hogy az emberek meg tudják védeni a gátakat, és igényük van közösségek formálására. Hírek Nemzetközi elismerés A zsűri különdíját nyerte el Pe- kingben Arnold Éva fotóriporter a Humanity Photo Awards ’98 elnevezésű nemzetközi fotópályázaton. Az MTI Fotószerkesztőségének munkatársa Hagyományőrzők című sorozatával érdemelte ki az elismerést. Kisiklott egy személyvonat a Lakitelek-Tiszakécske közötti vasútvonal és a 44. számú főút kereszteződésében pénteken, miután a szerelvénybe rohant egy kamion. Három vasutas életveszélyesen megsérült. A kamion török sofőrje piros jelzés ellenére a sínekre hajtott. Nincs közvetlen sztrájkveszély A Vasutasok Szakszervezete, valamint a Mozdonyvezetők Szakszervezete visszavonta jövő heti sztrájkfelhívását a Vasúti Érdekegyeztető Tanács csütörtöki ülésén, mert számukra elfogadható a MÁV vezetése által az idei évre vállalt, összességében 16 százalékos béremelés. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), amely továbbra sem vonta vissza sztrájkfelhívását, ma folytatja a tárgyalásokat a MÁV vezetésével. A VDSZSZ szerint a másik két érdekképviselet és a munkáltató által aláírandó dokumentum nem minősül bérmegállapodásnak. A munkáltató jogi szakértője ugyanakkor rámutatott: a Munka törvénykönyve szerint a 3. reprezentatív szak- szervezet nélkül aláírandó, béremelésre vonatkozó dokumentum kollektív szerződés erejű megállapodásnak minősíthető. A bérmegállapodás szövegét hétfőn véglegesítik az aláírók, addig csak nyilatkozatot írtak alá. Az egyezség szerint a vasutasok reálkeresete 1999-ben átlagosan 1,7 százalékkal emelkedhet. Ez a 14 százalékos alapbérfejlesztésből, az 1,5 százalékos teljesítményhez kötött béremelésből, valamint 0,5 százalékos differenciáltan elosztott kereset- emelésből valósítható meg. Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter közleményben foglalt állást: a MÁV Rt. és a három közül két reprezentatív szakszervezet között megszületett a bérmegállapodás. „Megnyugvással vettem tudomásul, hogy a Magyar Államvasutaknak két mértékadó szakszervezettel kötött megállapodása után végét ért a közvetlen sztrájkveszély. ” A megállapodás és ezzel egy időben a kollektív szerződés meghosszabbítása lehetővé teszi a MÁV hosszú távú megújulási programjának végrehajtását - állapította meg Katona. FEB Petőfi 176 éve Petőfi emlékének elevensége a legszebb bizonyítéka annak, hogy a magyarság meg tudja becsülni irodalmi nagyjait. Gyakran, nehéz történelmi pillanataink során, Petőfi személye és költészete jelentette az egyetlen vigaszt - hangzott el a nagy költő születésének 176. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Kiskunfélegyházán. A Petőfi Emlékháznál tartott beszédében Tóth Gyuláné, a Kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság ügyvezető elnöke elmondta: Kiskunfélegyháza ma különösen nagy tisztelettel, mély megindultsággal gondol költő fiára, Petőfi Sándorra. Az ünnepi köszöntő után Ficsór József polgármester, s több városi szervezet képviselői helyeztek el koszorút a Petőfi-háznál és a főtéri, úgynevezett „bujdosó szobornál”. (A szobor eredetileg Segesváron állt, 1922-ben került ide.) A koszorúzáson részt vett Kiskőrös küldöttsége is. A polgármester utalt a Kiskunfélegyháza, Fehéregyháza, illetve Segesvár közötti igen jó kapcsolatra is. Sz. A. Az egyik legszebb szobor fotó: szász andrás Ez is mozgalmas év lesz Az év eleje a tervkészítés ideje. A szociális, az egészségügyi és a honvédelmi tárca tegnap tette közzé Idei terveit. Ezek közül ismertetjük a legfontosabb pontokat. Budapest A központi közmunkatanács felváltására regionális közmunkatanácsokat hoz létre a Szociális és Családügyi Minisztérium 1999-ben mondta Harrach Péter miniszter a tárca idei terveiről. Harrach Péter jelezte: ugyancsak fontos feladat lesz a Munka törvénykönyvének módosítása. Az új paragrafusokat 2000 elején szeretnék elfogadtatni az Országgyűléssel. A közalkalmazottak és a köztisztviselők között elsősorban a bér szempontjából indokolatlanul meglévő különbség csökkentését szolgálja az egységes közszolgálati törvény, amely a minisztérium tervei szerint ugyancsak 2000-ben kerülhet a Parlament elé - tette hozzá. A Szociális és Családügyi Minisztérium jövőre újra napirendre tűzi az OTP-hiteltar- tozások ügyét. * A sürgősségi betegellátás fejlesztése és a szakmai oktatás korszerűsítése szerepel elsőként az egészségügyi tárca idei tervei között - nyilatkozta Gógl Árpád miniszter. Az Egészségügyi Minisztérium vezetője leszögezte: a tervezett átalakítással a sürgősségi betegellátás rendezettségét kívánják megteremteni. A miniszter szerint a sürgősségi ellátás új hálózata két-három év alatt épülhet ki teljes egészében, tehát ekkortól az országban minden beteg 15-20 percen belül segítséget kap. A szakmai oktatás korsze-’ rűsítéséről szólva Gógl Árpád hangsúlyozta: ez hosszú távon a betegellátás biztonságát is erősíti. Lényege az, hogy az úgynevezett szakma- csoportok mindegyikéhez szakmai kollégiumokat rendelnek, valamint tanszékeket, amelyek létrehozása kötelező lesz mind a négy orvosegyetemen. A maihoz hasonló szakmaszerkezet kínálatából választhatnak szakot maguknak az egyetemen frissen végzett orvosok, s a szakképzés első két évét az állami költségvetésből finanszírozzák. Az eladósodott kórházak helyzetének rendezésével kapcsolatban elmondta: az állami intézmények konszolidációja az Egészségügyi Minisztérium feladata. Az elmaradt ügyeleti, készenléti díjakból és 13. havi bérekből keletkezett adósságokat kifizeti a tárca. * Az év folyamán a haderő-átalakítást valódi haderőreformmá kell szélesíteni, amelynek alapját a NATO- tagsággal gyökeresen megváltozó feladatrendszer képezi - mondta Erdélyi Lajos ezredes, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. A HM az idén kidolgozza a haderőfejlesztés átfogó, 2013-ig szóló programját, folytatódik a NATO- hoz illeszkedő védelmi-tervezési rendszer kialakítása. Napnyugta a Szabadság téren Televíziótörténelem, amit a Nap-kelte stábja az elmúlt több mint kilenc évben véghezvitt. A Magyar Televízió január 4-től mégis változtat: „Szabadság tér” címmel új, politikai-közéleti magazint indít a legnézettebb reggeli műsor helyén. A műsor 1989 augusztusában Székely Ferenc, az akkor még létező Filmhíradó fő- szerkesztőjének ötlete nyomán indult, amikor még csak nagyon kevesen hitték el, hogy érdemes reggeli adást készíteni. így gondolta ezt a Magyar Rádió akkori két sztárriportere, Forró Tamás és Havas Henrik is, de ennek ellenére - talán a kihívás kedvéért - elvállalták a műsor vezetését. Az ötletgazda elképzelése beigazolódott, és a Nap-kelte az MTV egyik legnézettebb programjává nőtte ki magát. A közvélemény innen ismerhette meg emberközelből az akkori vezető politikusokat, és azokat a „politikuspalántákat” is, akik ma töltenek be vezető pozíciót a hazai közéletben, így Orbán Viktort, Deutsch Tamást vagy Fodor Gábort. A kezdetben heti három alkalommal jelentkező műsor hangvétele meglehetősen szokatlan volt a televízió vezetése és a nézők számára is.- Nagyon jó volt csinálni, még sosem vezettem azelőtt tévéműsort. Lezserek lehettünk, de nekünk is furcsa volt, hogy mindenkivel tege- ződtünk, még Németh Miklós miniszterelnökkel is - nyilatkozta lapunknak Havas Henrik. Elmondta, hogy a gyakran kritikus hangnem ellenére semmiféle politikai nyomás alatt nem álltak a műsorkészítők. A népszerű műsorvezető egyébként úgy véli, az a fajta lezser hang már megszűnt, ami a kezdetekben jellemezte a Nap-tévét. - Lehet, hogy már csak nosztalgiából néztek bennünket - mondja. A farmernadrágot és a pólót felváltotta az öltöny és a nyakkendő, a tegeződés gyakorlatilag eltűnt a képer„Fütyülök a tévére” FOTÓ: feb nyőről. Felnőtt a műsor, és a műsorral együtt felnőttek a fiatal politikusok is. Havas Henriktől megtudtuk, hogy az újra meg újra szárnyra kapó híresztelésekkel ellentétben nem szerepel tervei között az MTV elnöki posztjának betöltése. - Azért nem, mert mások szemében hiányoznak belőlem azok a tulajdonságok, amelyek alkalmassá tennének az elnöki teendők elvégzésére. Egyébként is fütyülök a televízióra, csak a kamera érdekel - mondja. A nézőknek a „napnyugtával” sem kell elköszönniük Havastól, mert hétfőtől ő vezeti az egyesen a Szabadság tér című reggeli műsort. Feledy Péter, az aktuális műsorokért felelős alelnök szerint a Szabadság tér „a gondolatok és nézetek szabad tere kíván lenni, amelyben a politikusok hasonló lehetőséget kapnak, talán kicsit kiegyensúlyozottabb műsorvezetés mellett”. A Nap-kelte hétfőtől a TV3 reggeli adásában jelentkezik majd. (sts) Egy orosz és négy magyar baba Az immár harminckilenc éves hagyomány szerint az év első újszülöttjei életbiztosítást kapnak ajándékba. A budapesti Litvinov Gregor (képünkön) a Schöpf-Mérei Ágost Kórházban született. Szülei Magyarországon élő orosz állampolgárok. A vidéki nyertes babák: Finta Zsófia (Jászberény), Göndöcs Petra (Veszprém), Suki Evelin (Békéscsaba) és Szűcs Márton (Szeged). fotó: feb/körmendi imre Már kapható a Csók és Könny című női magazin Milliós karácsonyi ajándék! Nők vallanak önmagukról.. Igaz történetek: áá szerelemről, áá bánatról, ** boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című, most megjelent női lapban. A