Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-02 / 1. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. január 2., szombat Sport 7 Százötvenen indultak A névadó, Balogh József és a többiek, akiknek az emlékére évente megrendezik ezt az asztalitenisz-emlékversenyt — ha láthatták volna a népes induló sereget — megállapíthatták volna; érdemes volt ennyit dolgozni a sportágért. Kaposvár Az egésznapos pingpongfesztivál a kaposvári asztali- tenisz otthonában egyszerre nyolc asztalon zajlott. Bár a résztvevők száma nem érte el a tavalyi rekordot, de így is másfélszázan indultak a különböző korosztályokban. Az amatőr férfiak mezőnyében negyvenkilenc, az „elit” kategóriában pedig negyvenhárom volt a nevezők száma. Hogy nemcsak Kaposvárról volt érdeklődés, jelzi, hogy a megye különböző részeiről is szép számmal érkeztek indulók. Városaink közül a megyeszékhely mellett Siófok, Nagyatád és Lengyeltóti, a kisebb települések képviseletében pedig Balatonszárszó, Nagybajom, Gölle, Nagyberki, Csököly, Toponár és Taszár képviselői álltak asztalhoz, de még a Tolna megyei Sásdról is érkezett pingpongozó. Egy Siófokon „telelő” német résztvevő által pedig — mondhatnánk — nemzetközinek minősült az idei rendezvény. A „legek” versenyét a 72 éves Bárdi József — mint legidősebb — és a nyolc éves Pintér Boglárka - mint legfiatalabb résztvevő — nyerte. A tiszteletdíjakat a rendező klub, valamint több kaposvári vállalkozó ajánlotta fel, Limbek Pál családja pedig egy díszes serleggel jutalmazta a legfiatalabb leány és fiú győztest. Az emlékverseny végeredménye. Általános iskolások — leányok (24 induló): 1. Körmendi Orsolya, 2. Kalocsa Adriána, 3. Czinkóczi Csilla és Zenger Nikolett (valamennyien Kaposvár). Fiúk (32 induló): 1. Medereczki Zoltán, 2. Kovács Márton, 3. Lehoczky Dávid és Körmendi Gábor (valamennyien Kaposvár). Páros (együtt versenyeztek a leány és a fiú párosok): 1. Medereczki Zoltán, Kovács Márton, 2. Körmendi Gábor, Lehoczky Dávid, 3. Kalocsa Adriána, Czinkóczi Csilla és Körmendi Orsolya, Zenga Nikolett (valameny- nyien Kaposvár). Amatőrök — nők (14 induló): 1. Lenkovics Károlyné, 2. Kis Bank Róbertné, 3. Tef- ner Zoltánné (Balatonszárszó) és Körmendiné Horváth Zsuzsanna. Férfiak (49 induló): 1. Heikó Mindenau (Németország), 2. Tamás László (Nagybajom), 3. Bodó Tivadar (Gölle) és Bujtás László (Nagyatád). Elit kategória — férfiak (43 induló): 1. Márton János (Lengyeltóti), 2. Heikó Mindenau (Németország), 3. Balázs Miklós és Krausz Tibor (mindketten Siófok). A korelnök A viadal legidősebb résztvevője, a 72 éves kaposvári Bérdi József sántikálva, bottal érkezett a terembe, de nyomban eldobta „támaszát”, amint elővette sokat „megélt” ütőjét. Egyedül több évet tudhat maga mögött, mint a legfiatalabb korosztály fiú dobogósai együttvéve. Vagy hatvan éve vett ütőt először a kezébe, s azóta hűséges a sportághoz, no meg a versenyzők nagy családjához. — Tudja, akiknek a tiszteletére rendezik ezt a versenyt, valamennyien régi harcostársaim, jó barátaim voltak — mondta Bérdi József. — Megannyi szép emléket őrzök róluk. Az évtizedek során megszámlálhatatlan mérkőzést játszottunk egymással. És milyen a sors? Én betegedtem meg közülük először, jöttek sorra látogatni, a temetői koszorúzáskor pedig némán viszonozhattam egykori látogatásukat. Nagyszerű emberek voltak mind; megérdemlik, hogy évente egy ilyen versennyel idézzük fel az emléküket. Amíg lépni tudok, addig minden évben elindulok. Jutási Róbert Kaposváron hangol a BEK-bronzérmes Mladost Zagreb Nem akarnak veszíteni Sikeres tavaszban bíznak a röplabdázók fotó: kovács tibor Január 4>ón, hétfőn áll ismét munkába a Pini Kaposvár SE férfi röplabdacsapata, s két nappal később már pályára Is lép a Bajnokok Ligájában érdekelt horvát Mladost Zagreb ellen. Kaposvár — A szezon elején négyes célt tűzött ki maga elé az együttes. Az egyiket — az Interliga-dön- tőt — teljesítette a csapat, a másik, azaz a KEK-ben a legjobb 16 közé jutás viszont nem jött össze.- Az idén felvettük a kesztyűt a nemzetközi porondon — mondta Demeter György, a Pini Kaposvár SE edzője. — A KEK-ben a szlovák Matador Puchov ellen egyetlen játszmán múlt a továbbjutásunk; nem úgy, mint egy évvel korábban a BEK-ben a török Ne- tas Isztambul ellen, amikor sajnos esélyünk sem volt. Tudomásul kell venni, hogy nagyon nehéz betörni az európai elitbe. Az Interligában ismert, nemzetközileg is jól jegyzett csapatokkal mérkőzhettünk. Rengeteget jelentett, hogy sok nemzetközi meccset játszottunk; remélem, ezt most tavasszal a magyar bajnokságban tudjuk kamatoztatni.- Ami egyáltalán nem tűnik könnyűnek, hiszen jelenleg - igaz, egy mérkőzéssel többet játszott - a nagy rivális, a Medikémia-Papíron SC Szeged áll az élen.- Az alapszakaszban négy mérkőzésünk van vissza, s mindegyiket hozni akarjuk. Két hét múlva látogat el Kaposvárra az időközben nagyon megerősödött Szeged. Egyértelműen ez a találkozó lesz a vízválasztó: aki itt győz, az nyeri az alapszakaszt.- A csapat számára ugyan az Interliga és a KEK befejeződött, a Magyar Kupa viszont csak most következik.- Az NB I-es Keszthelyi Castellum SC csapatával játszunk oda-visszavágó alapon a legjobb nyolc közé jutásért. A két találkozót február végéig kell lejátszani, de én szeretném, ha már most januárban pályára tudnánk lépni. A legjobb négy közé jutásért aztán várhatóan a szintén NB I- es LRI-Malév SC következik. A négyes döntő április 17-én és 18-án lesz egy később kijelölendő helyszínen. A mi águnkról egyébként még a Vasasnak van a legnagyobb esélye a fináléba jutásra, míg a másikon várhatóan a Medikémia-Papíron SC Szeged, valamint a Dunaferr SE-Nyír- egyházi VSC-Szabolcs Gabona párharc győztese alkotja majd a négyes döntő mezőnyét. — Sikerült „átvészelni" a karácsonyi ünnepeket és a szilvesztert? — Legalábbis bízzunk benne. Nincsen sérültünk: egyedül csak a fiatal Dávid Zoltán hiányzik, aki ifjabb Laszczik Ivánnal együtt Csehországban, Liberecben szerepel majd a magyar ifjúsági válogatottal Európa-baj- noki selejtezőn. — Vart-e olyan játékos, akinek az eddigi teljesítményével maximálisan elégedett, illetve egyértelműen többet vár tőle a folytatásban? — Inkább fogalmazzunk úgy: minden játékosomtól azt várom, hogy a nemzetközi mérkőzéseken látottakat és tapasztaltakat a saját játékába beépítse és hasznosítsa. — Mikor lép újra pályára a csapat? — Január 4-én, hétfőn kezdjük az új évet, s minden nap két edzés vár a játékosokra. Az első mérkőzésre sem kell sokat várni a szurkolóinknak. A Bajnokok Ligájában szereplő Mladost Zagreb — a horvát együttes két éve a harmadik, tavaly pedig a negyedik helyet szerezte meg a BEK-döntőben — ellenünk tartja Kaposváron a főpróbáját. Az első meccs 6-án, szerdán este lesz a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE-Paksi Atomerőmű SE Magyar Kupavisszavágó után, majd másnap délelőtt is pályára lép egymás ellen a két csapat a városi sportcsarnokban. Két nappal később, szombaton pedig Budapesten a Csepel SC elleni, decemberből elhalasztott bajnokinkat pótoljuk. Fenyő Gábor A Pini KSE menetrendje Január 9., szombat (Budapest): Csepel SC- Pini Kaposvár SE (16 óra) (December 12-éről elhalasztott mérkőzés) Január 17., vasárnap (Kaposvár): Pini Kaposvár SE- Medikémia-Papíron SC Szeged (18 óra) Január 22., péntek (Budapest): Vasas SC- Pini Kaposvár SE (16 óra) Január 24., vasárnap (Kaposvár): Pini Kaposvár SE- Kazincbarcikai Vegyész RC (18 óra) így folytatják: 1. Medikétnia-Szeged 1110 130-1121 2. Pini Kaposvár SE 10 9 1 29- 9 19 3. Bp. Vasas SC 11 7 4 26-15 18 4. Dunaferr SE 10 6 4 21-15 16 5. Nyíregyházi VSC 10 4 6 14-21 14 6. Kazincbarcikai VRC 11 3 8 14-25 14 7. Bp. Csepel SC 10 2 8 9-24 12 8. Kecskeméti RC 11 1 10 7-30 12 Kosárlabda NB I — férfiak Rájátszás a bentmaradásért: 1. Tisza újvárosi KK 2. Traubi SC Siófok 3. Nagykanizsa KK 4. Veszprémi Egyetem 5. Bajai Honvéd 6. Salgótarjáni KK 7. OSC 8. Fehérvár KC 6 5 1 478-400 11 6 4 2 470-417 10 6 4 2 493-452 10 6 4 2 512-481 10 6 4 2 476-482 10 6 2 4 460-510 8 6 1 5 448-529 7 6 - 6 473-539 6 Országos serdülő kupa Nyugati főcsoport: 1. Falco-Lépték KC 4 4 - 315-184 8 2. Kaposvári Sportiskola 4 3 1 363-317 7 3. Nagykanizsa KK 4 2 2 315-306 6 4. BC Marc-Körmend 4 1 3 229-268 5 5. Albacomp-SZÜV 4 1 3 301-357 5 6. Soproni Aszok KC 4 1 3 192-284 5 Nyugati álcsoport: 1. Siókosár UK 2. Zalaegerszegi TE KK 3. Fehérvár KC 4. Veszprémi Egyetem 5. Soproni MAFC Dombóvári VNISE 4 4 - 336-220 8 4 3 1 241-218 7 4 2 2 265-229 6 4 2 2 238-235 6 4 - 4 210-363 4 4 - 4 210-363 4 És elrajtoltak a mindenre elszánt korhelyek fotó: kovács tibor Futottak a korhelyek Az emlékezetes nagy szilveszteri partik és „kiütések” után vagy százan vállalták, hogy sporttal, egy kis futással kezdik az új évet a somogyi megyeszékhelyen. Kaposvár Tény, ami tény: igazán illusztris mezőny jött össze tegnap délután Kaposváron a már hagyományosnak tekinthető Korhely-futáson. Dr. Gyenesei Istvánnak, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökének, a Magyar Ohmpiai Bizottság alel- nökének és Csutor Ferencnek, a városi sportbizottság elnökének nem akármilyen ellenfelekkel kellett felvennie a küzdelmet. Ott volt az indulók között két remek, még ma is az — igaz, nagykanizsai színekben — NB I-ben szereplő kosaras, Kovács Nándor és Gosztonyi Gábor, az 1998-as év legjobb endurósának választott Rapp Csaba, aztán két kiváló kaposvári „sípmester”, a labdarúgó- és a kézilabda- pályákról jól ismert Böröczi Zoltán és Rákóczi János, az atlétákról, tájfutókról és triat- lonistákról már nem is szólva. Talán érthető, hogy a női és a férfi győztes is utóbbi sportágak jeles somogyi képviselői közül került ki Csizmadia Gyuláné, illetve Dómján Tibor révén. Mindenképpen kalapot kell emelnünk párját ritkító teljesítményük előtt, hiszen igazán nem volt könnyű dolguk; ugyanis egy négylábúval — márt mint egy farkaskutyával — s egy négy keréken közlekedő gyors járművel is fel kellett venniük a harcot. Igaz, a babakocsiban helyet foglaló apróság a mezőny legfiatalabb indulója címre bátran pályázhatott volna. Egyébként teljesen megdöbbentő módon mindenki célba- ért — azaz nem adta fel, pontosabban nem tévedt el senki —, míg az élmezőny tagjai csak annyit mondtak a célban: azért nem vertünk köröket a mezőnyre, mert az egész verseny csak egyetlen körből állt... Amúgy érdemes volt hajtani, hiszen a rendezők — a 10 éves születésnapját ünneplő Meló-Diák és az Egészséges Kaposvárért Egyesület — jóvoltából megannyi tombola és ajándék várta a résztvevőket. Minden bátor korhelynek jutott póló, de ami a legnagyobb sikert aratta — legalábbis e sorok írójának —, az kétségkívül a jó fajta forralt bor volt. Fenyő Gábor Balatonlelle Város Önkormányzata pályázatot hirdet a készülő új Általános Rendezési Terv elkészítésének időtartamára, városi főépítészi feladatok ellátására. A főépítészi munkakör betöltésére jelentkezhet, aki legalább 5 éves - településrendezésben, építészeti tervezésben, illetőleg építésügyi igazgatásban összesen eltöltött gyakorlattal rendelkező okleveles építészmérnök, illetve legalább 8 éves az előzőekben leírtakkal azonos gyakorlattal, valamintfelsőfokú kiegészítő szakképzettséggel rendelkező építészmérnök, településmérnök. Feladatait a 9/1998. (IV.3.) KTM. rendelet határozza meg. Bérezése közös megállapodásalapján kerül megállapításra. Pályázathoz mellékelni kell:- részletes szakmai önéletrajzot -diplomamásolatot -szakmai gyakorlat igazolását (munkáltató részéről)-főépítészi elképzeléseit A pályázat benyújtásának határideje: 1999. január 30. Cím: Balatonlelle Város Önkormányzata 9638 Balatonlelle, Petőfi u. 2. Érdeklődni lehet: 85/351 -458, 351 -461/32 (97472)