Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-02 / 1. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. január. 2., szombat A MEGYE NAPJA Felhívás hazánk településeihez Január 6. ünnepnap. 1498-ban, ezen a napon Somogy, a vármegyék közül elsőként kapott címeres levelet II. Ulászló királytól. Ez az 501 év jogot és kötelezettséget jelent számunkra. Kötelezettséget a múlt értékeinek megbecsülésére, az elődök tiszteletére. Története, történelme nemcsak országoknak, megyéknek, városoknak, hanem egészen kis falvaknak is van. Az emlékezés nem csupán a több száz éves városok joga, mint ahogy a jelképek felkutatása, szimbólumok teremtése sem. Somogybán mára mintegy másfélszáz település büszkélkedhet az együvé tartozást is kifejező saját zászlóval és cftnerrel. Történelmi évfordulóhoz közeledünk Kétezerben állam- alapításunkra emlékezünk, s a magyarságnak arra az ezer esztendejére, amikor megvetette lábát Európában. Megyénk ünnepnapján, fél évezred távlatából Somogy Megye Közgyűlése felhívással fordul hazánk valamennyi, címerrel és zászlóval még nem rendelkező településéhez, hogy a második évezred végére, kétezer decemberéig alkossák meg jelképeiket. Somogy Megye Közgyűlése január 6-án, a megyecímer adományozásának 501. évfordulóján a felhívást azzal indítja útjára, hogy Somogyország legnagyobb és legkisebb településének megyecímert és megyezászlót adományoz. A millennium tiszteletére folytatjuk ezt mindaddig, míg így a harmadik évezred küszöbére, valamennyi somogyi település a saját jelképei mellett megyecímerrel és megyezászlóval is rendelkezik. Kérjük a megyenap díszvendégét, Göncz Árpád urat, a Magyar Köztársaság Elnökét, a megyegyűlések elnökeit és a médiák képviselőit, legyenek támogatói, hírmondói e kezdeményezésnek. Kaposvár, 1999. január 6. Dr. Gyenesei István Somogy Megye Közgyűlésének elnöke A MEGYENAP PROGRAMJA Díszvendég: Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke Ünnepi program: 1999. január 6. 10.00 Zászlófelvonás katonai tiszteletadással a megyeháza előtt 10.30 Megyeháza nagyterem (Csokonai u. 3.) Köszöntő Dr. Gyenesei István, Somogy Megye Közgyűlésének elnöke Ünnepi beszéd Szászfalvi László országgyűlési képviselő, Csurgó polgármestere Somogyért kitüntető díj átadása Somogy Megye Közgyűlésének országos felhívása az ezer év előtü államalapítás évfordulójára A megyezászló átadása Kaposvár Megyei Jogú Város és Hosszúvíz polgármestereinek A Magyar Királyság történelmi vármegyéinek címerei a XVIII-XIX. században címmel előadást tart, és a millennium jegyében készült kiállítást megnyitja Csáky Imre honvéd őrnagy Közreműködnek: Déryné Vándorszíntársulat Liszt Ferenc Zeneiskola Rézfúvós Kamaracsoportja Sonoro Duó Kaposvári Honvédzenekar 12. Nádor Huszárezred Hagyományőrző Egyesület r Értékteremtő Somogy Dr. Gyenesei István: Élhető életet mindannyiunknak A második évezred utolsó éve vette kezdetét. Történelmi lehetőségünk és kötelességünk átvinni Somogyot az új évezredbe, amelynek első évtizede az Európai Uniós csatlakozást is jelentheti. Hozományként jelentős gazdasági eredményeket nem tudunk vinni, de évszázados kultúránkkal, emberi tartásunkkal, szürkeállományunkkal gyarapíthatjuk a közös házat - mondta dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke. Hozzátette: a közös Európába tartva, miközben a megyéket meghaladó régiók kialakításán munkálkodunk, siettünk- ben ne feledjünk el betérni azért Hosz- szúvízre, Kőkútra, Kaposgyarmatra és a többi somogyi kis faluba is, s vegyük észre, mire van szüksége az ott élőknek. A megyei közgyűlés elnökével a közelgő megyenap kapcsán beszélgettünk.- Az Európai Unióhoz való csatlakozás elengedhetetlenné teszi a régiók kialakítását. Milyen szerepe lehet ebben a megyéknek?- A megyerendszert, a Szent István-i örökséget a történelem során számos esetben megkérdőjelezték. Most is egy ilyen időszakot élünk. Óvatosnak kell azonban lennünk, hogy a fürdővízzel ki ne öntsük a gyereket is. A megújulás nem jelentheti egyszersmind a múlt megtagadását. Az elődeink által teremtett értékek megbecsülése és újak létrehozása kötelességünk. Meggyőződésem, hogy az előbbre jutást biztosító régiók létrejöttének feltétele nem a tradicionális megyerendszer megszüntetése, hanem működőképes kistérségek létrehozása. A régiókialakítás folyamatának élére kívánunk állni, amit az ön- kormányzati választást követő első lépéseink vissza is igazolnak. Ez a régió nem egyközpontú lesz. Somogy Baranya és Tolna közösen kell, hogy kialakítsa a kereteket. így értékeink összeadásával valamennyien gazdagabbá válhatunk De nem eshetünk abba a hibába, hogy azt higgyük és hirdessük, a nap velünk kelt és velünk fog lenyugodni. A magyar állam megteremtőjének Istvánt tartják, pedig az kétségkívül Árpád nevéhez köthető. Az Ő államát fejlesztette tovább, az Ő művét koronázta meg Szent István király. E folyamatban is fontos szerepet játszott Somogy. Fájsz, Bű és Bogát számára emlékművet állítani történelmi kötelességünk. Megyecímerünk ötszázegyedik születésnapjának eseményei is annak bizonyságai, hogy magunkénak valljuk a kossuthi gondolatot: "Ami elmúlt, az a mérték, Ami jön, az a tett".- A somogyi emberekben mindig erős volt a kötődés múltjuk értékei, hagyományai iránt. Az együvé tartozás segítheti-e az előrelépést?- Nem élhetünk légüres térben. Kellenek a biztos pontok. Valahova tartozni kell. Széteső családhoz, megszűnő Dr. Gyenesei István munkahelyhez, elfeledett szülőföldhöz, megszűnésre ítélt megyéhez nem lehet. Tátott szájjal várni a csodát kockázatos, mi több kilátástalan. Bármilyen helyzetben vagyunk, alakítói lehetünk életünknek. Építsünk és számítsunk a családokra, teremtsük újra a munkalehetőségeket, ismerjük fel, erősítsük a falu, a város, a lakóhely, a szülőföld megtartó erejét és az átalakítás közben is őrizzük meg a megye értékeit. Keressünk új kitörési pontokat. Építsünk képletesen és a valóságban is utakat, amelyek összekötnek bennünket egymással és a nagyvilággal. A településeknek nem egymással kell rivalizálniuk, egymás ellenében menetelniük, hanem összefogva, térségben gondolkodva, együtt kell a források megteremtéséért "harcba szállniuk". Óvakodjunk azonban az elbizakodottságtól, mert miközben a jót dicsérjük, nem vesszük észre a még jobb lehetőségét, és elszalasztjuk azt.- Úgy tűnik, a megyei önkormányzat közvetlenebb kapcsolatba kíván kerülni a településekkel. A választások óta a térségi kapcsolatoknak valamint a civil szervezeteknek külön referense van a hivatalban, és folyamatossá kívánják tenni a polgármesterekkel való találkozásokat is.- Somogyot 244 együtt lüktető különböző méretű molekula, 244 település alkotja. Az ő érdekeik védelme és képviselete élő, napi kapcsolatokat igényel és feltételez. Nagy kihívás, hogy a települések sorsának jó irányú alakítójává, hangjuk felerősítőjévé váljunk. Somogy szerintem nem településekből, hanem települési közösségekből áll, mint ahogy a falvak és városok sem épületekből, hanem emberek otthonaiból, munkahelyeiből állnak. Ezért nem azt kell figyelnünk, hogy mire van szüksége egy- egy településnek, hanem azt, hogy mire van szüksége az ott élő embereknek.- Vállalja-e a megye a települések érdekeinek érvényesítését?- Egy polgárközpontú megyében előtérbe kerül az érdekérvényesítő szerep is. A települések Somogybán számíthatnak a megye segítségére: a közös pályázatok, a területfejlesztési támogatások, a bővülő intézményi szolgáltatások, az önként vállalt feladatok, a civil szervezetek felkarolása mind ennek a bizonyítékai. Sajátos a megye és a megyei jogú város kapcsolata. Bár kétségkívül fejlődő pályán van Kaposvár, azért még bőven van mit tenni. A megye, a megye- székhely és környékének egymásrautaltsága időben felismert része gondolkodásunknak és gondoskodásunknak. Az önkormányzatok tábora mára önálló hatalmi ággá vált. Ezért is különleges kihívás az ezredfordulóhoz közeledve ezen a területen szolgálatot vállalni. A települések többségében az egyéni rátermettség, a gondolatok józansága, a célok elérhetősége, s nem a politikai villongások jellemzik az önkormányzatok munkáját.' Példa lehet ez a megye és az alakuló régió számára is.- Egy polgárközpontú világban a polgárok boldogulása, életük jobbítása a cél. A hangzatos ígéretek között időnként mintha elsikkadna az ember.- Bonyolult világban élünk. A megtapintott szabadság gyakran átcsap szabadosságba, ezért az állam, a hatalom hiánya és túlhangsúlyozása egyaránt konfliktusok forrása. Jól teszi egy vezető, ha időnként csendben elgondolkodik, mi az, amire a polgárok valóban vágynak. A településeken csak az ott élők bevonásával lehet élhető életet teremteni. Értelmes jövőt, csendes gyarapodást, és nem hamis ígérgetéseket várnak az emberek. Mi, politikusok nézzünk körül, és vegyük végre észre, hogy csak epizodisták vagyunk. A harangok ne kevesek boldogulásáért, hanem az emberek sokaságáért szóljanak.- Gyenesei István nemcsak sportdiplomataként, mint a MOB alelnöke kötődik a sporthoz, hanem fut, úszik, síel, és alkalomadtán kerékpárra is pattan. Mit jelent Önnek a sport?- A sport életem szerves részévé vált. Mindenre megtanított, ami fontos. Legyőzni önmagamat, elviselni a győzelmet, tűrni a vereséget. A sportban, a sporttól tanultam meg, hogy az lesz a bajnok, aki a sokra is tud még rátenni, a soknál is tud többet nyújtani. Ezt a többet szeretném környezetemből kihozni, hogy a Somogyországban élő emberek, ha nem is "bajnoknak" de legalább boldognak érezhessék magukat, akik mernek időnként mosolyogni, s ha van rá okuk, felszabadultan nevetni is. Szándékaink szerint alakuló sikeres új esztendőt, élhető életet kívánok mindannyiunknak. 1999-ben se feledjük, hogy szeretet nélkül elvész az ember. Izményi Éva Édes utazás Először tapasztalhatta meg a külföldi utazás élményét advent utolsó hetében 13 somogyi állami gondozott gyerek. Az EDA programjára a MAGYISZ segítségével jelentkezhettek a Nagyatádon és környékén nevelőszülőknél élők. Zsebpénzükről a megyei önkormányzat gondoskodott. A gyerekek a német Cursdorfban kaptak első osztályú szállást, programjaikat egy német szervezet biztosította. Az utat felhasználták arra, hogy uniós ismereteket adjanak játékos vetélkedők formájában a 10- 14 éves korosztálynak. A német vendéglátók adományokat is gyűjtöttek a gyerekek részére, mindenkit hagytak kedvére válogatni a játékok és a ruhák között. Villámlátogatást tett Kaposváron decemberben Orbán Viktor miniszterelnök, aki személyesen jelentette be a Táncsics gimnáziumban és a Megyei és Városi Könyvtárban, hogy jövőre címzett támogatást kapnak az intézmények felújításához. Képünkön Varga Róbert könyvtárigazgató kalauzolja a kormányfőt dr. Gyenesei István és Damásdi Miklós társaságában. A MEGYENAPHOZ KÖTŐDŐ RENDEZVÉNYEK 1999. január 6. 14.00 óra Megyeháza Címerterem A Megyei Önkormányzatok elnökeinek találkozója Részt vesz Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke 17.00 óra Vaszary Képtár (Kaposvár, Fő u. 12.) Il.Somogy Megyei Tárlat megnyitója Köszöntőt mondanak: Dr. Gyenesei István Somogy Megye Közgyűlésének elnöke Szita Károly Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere, országgyűlési képviselő A kiállítást megnyitja Kostyál László művészettörténész január 7. 10.00 óra Rippl-Rónai Múzeum nagyterme (Kaposvár, Fő. u. 10.) Kozma Lajos (1884-1948) építész, iparművész, grafikus halálának 50. évfordulójára rendezett emlékülés január 8. 16.00 óra Megyei és Városi Könyvtár Horváth-Béres János faszobrász Zselici reliefek című kiállítás megnyitója január 8. 18.00 óra Táncsics Mihály Gimnázium A SOMOGYI HÍRLAP jelenti 1998-ról című sajtófotó-kiállítást Dr. Bayer József az ASM Kiadói KFT ügyvezető igazgatója és Szita Károly kaposvári pogármester nyitja meg.