Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-24 / 301. szám
- A karácsonyhoz sok szép jelző kapcsolódik. Az egyik a remény. 1998 karácsonyán milyen reményei vannak a magyar miniszter- elnöknek?- A remény éltető erő. Az ember ha eltűnődik az életén, először azokra gondol, akik igazán közel állnak hozzá. Remélem, hogy jó egészségben tartja meg szüléimét, nagy- szüleimet, családom minden tagját az Isten. S remélem - mert többre, másra is gondolnunk kell -, hogy eredményre jutunk abban a közös munkában is, melyet 1998 májusában együtt kezdtünk azért, hogy jobbá, otthonosabbá, értékesebbé tehessük az életünket. Nehéz elhatározás, kemény küzdelem, kitartás ennek a munkának az ára. A rendszerváltozás nem kevés fájdalmat, megpróbáltatást okozott. Eljött az ideje, hogy lezárjuk azt a korszakot, mely a többség életében egyre súlyosabb terheket s egyre kevesebb örömet jelentett, s végre megindulhasson a nyugodt, megfontolt építkezés. Nyolc kemény év telt el, s ez alatt az ország teljesítőképessége 10-15 évvel esett vissza. A családok helyzete az elviselhetőnél nagyobb mértékben romlott, olyannyira, hogy aki gyermeket vállalt, annak a szegénységet is vállalnia kellett. Érthető hát, hogy sokan, egyre többen döntöttek úgy, hogy a változásra adják szavazatukat. Hogy másképpen kívánnak élni. Hogy valóra akarják váltani saját személyes terveiket, álmaikat. Hogy újra hinni akarnak saját erejükben, az erőben, amely képes arra, hogy megváltoztassa az életüket. S éppen ez az elszánt akarat az, mely reményre jogosít.- Tehát nem vagyunk gödörben?- Határozott irányban indultunk el. Ez az út felfelé vezet. Van, aki ezt úgy tartja helyesnek megfogalmazni, hogy valamiféle gödörből kapaszkodunk kifelé. Van, aki azt mondja, hogy a lejtőn igyekszünk felkapaszkodni. Én úgy gondolom, hogy felfelé haladni éppen a felfelé vezető úton lehet. Hogy az út honnan hová vezet, az nem a földrajzi viszonyokon, hanem a mi saját elhatározásunkon múlik.- A karácsonyhoz kapcsolódó másik jelző a szeretet. Lehet-e a politikában egyáltalán szerétéiről beszélni, vagy az érdekek, esetleg pártérdekek határozzák meg a kapcsolatokat? Kérdezem ezt azért, mert az ellenzék elég hangosan mondja: a kormánypártok nem igazán szeretik a parlamenti ellenzéket.- Sokféle szeretet van. A hozzánk közel állókat is megannyi módon szeretjük. Édesanyánk, feleségünk, lányunk más-más szeretetet igényel. S másképpen kell szeretnünk az ügyet, amelyért'küzdünk. Másképpen azokat, akiket felebarátainknak nevezhetünk. így hát természetesen a politikában is létezik a szeretet, méghozzá igen sokféleképpen. Vannak, akik éppen a válsághelyzetet szeretik. Igyekeznek olyan állapotot előidézni, amelyről azt mondhatjuk: gödörben vagyunk. Ez előnyös lehet saját politikai céljaik elérése érdekében. Magam semmiképpen sem tudok ezzel a szemlélettel azonosulni. A politika igazi célja ugyanis nem a politika porondján lelhető fel. A cél nem az egyes politikai erők egymással folytatott küzdelme. Ezért lényege nem a kormánypártok és az ellenzék közötti viszony pillanatnyi alakulása szerint ítélhető meg. A kormány feladata az, hogy mindent megtegyen annak a programnak a megvalósulása érdekében, amelynek végrehajtására a választóktól felhatalmazást kapott. Az ellenzék megtisztelő kötelessége pedig éppen az, hogy őrködjék a felett, hogy a kormány ezen az úton járjon. A felelősség oroszlánrésze természetesen a kormányé. Az emberek gondjait a kormánynak kell megoldania. Meg kell oldania, akkor is ezt kell tennie, ha az ellenzék politikai megfontolások miatt nem működik együtt vele. Hogy miért kell ellene szavazni a tandíj eltörlésének? Hogy miért szükséges szavazataikkal akadályozni, hogy minden gyerek után alanyi jogon járjon a családi pótlék? Vagy hogy a gyermeket nevelő családokat jelentős adókedvezmény segítse? Egyre gyakrabban gondolkodom azon: mi jót kell tennünk ebben az országban azért, hogy legalább egy jó szót pazaroljanak rá azok, akik a parlament szemben lévő padsoraiban ülnek. Tulajdonképpen mi a céljuk? A kormánynak vagy az ország polgárainak ellenzéke kívánnak lenni? Természetesen senki sem várja, hogy az Ország Házában ne legyenek viták. Nagyon fontos, hogy az érdekek, az érvek, a gondolatok megküzdhessenek egymással. Nagyon fontos, hogy a képviselők - üljenek bármelyik oldalon is - kifejthessék nézeteiket. A parlament mindenütt a világon viták színhelye. Éppen erre találták ki. Ha az ellentétekre nem derül fény, az országgyűlés nem tölti be hivatását. Ezért a parlamenti vitákat szükségesnek és nem elkerülendőnek tekintem. Az a szerencsés, ha a feszültségek nem az országban, hanem csupán az Országházban vannak - s ott is oldódnak meg. Az már másik kérdés, meddig terjedhetnek ezek a viták. Megengedheti-e magának Magyarország, hogy a parlamentjében folyó csaták nemzetközi bonyodalmakhoz vezessenek? Hogy politikai pártok érdekütközése az egész országot szembefordítsa saját jól felfogott érdekeivel? Ha a szeretetet említette, hát fogjuk fel így: érdekeinket ütköztetni jogunk és kötelességünk, de az országot, amelyben élünk, szeretnünk kell. A matrózok akár össze is veszhetnek egymással, de a csónakot, amelyben együtt evezünk, senkinek sem szabad megfúrnia.- A rendszerváltás óta alakult kormányok gazdaságpolitikája elfelejtette a vidéket. A Fidesz úgy tűnik a vidék felé fordul. Megkérdezem ezért: mit ígér a vidéknek - és az önkormányzatoknak - az 1999. évi költségvetés? — A kormány az ország felé fordul. Az ország lakói felé. Az a dolga, hogy mindent megtegyen azért, hogy a fokozott fejlesztést igénylő területek mihamarabb csatlakozhassanak Magyarország jobban álló területeihez. Ezt szem előtt tartva hozzuk meg döntéseinket. Amikor e döntések eredményét mérlegelik, kérem, ne feledkezzenek meg arról, hogy még fél év sem telt el a kormány hivatalba lépése óta. A költségvetés, melyet az Országgyűlés a napokban fogad el, csak részben tükrözi elgondolásainkat. Sok lényeges ponton gyökeresen megváltoztattuk a korábbi kormány által előkészített költségvetést, de semmiképpen sem állíthatjuk, hogy az 1999-es már ennek a kormánynak az önálló elképzelései alapján készült. Az önkormányzatok számára az 1999-es év vélhetően nem lesz könnyebb, mint az, amelynek végére most teszünk pontot. De bizonyos vagyok abban, hogy a 2000-es év költségvetése jóval kiegyensúlyozottabb helyzetet teremt majd számunkra. Ez egyrészt jobb költségvetési feltételeket, de másrészt sokkal szigorúbb pénzügyi feltételeket és ellenőrzést is jelent. Az önkormányzatokhoz ugyanis nem jut elegendő forrás, de ami oda kerül, annak a sorsát már nem kísérte figyelemmel a kormányzat.- így hát együtt van jelen a hiány és a pazarlás?- Nem pazarlásról van szó. Az önkormányzatoknak az a dolguk, hogy a területükön élők érdekét képviseljék. A kormány dolga pedig az, hogy az ország minden részében élők szempontjait összehangolja. Pontosan végig kell gondolnunk, hol, mire, mennyit költünk. Nem engedhetjük például, hogy a fővárossal szemben a vidéki polgár másodrendűvé váljon. Jól meg kell fontolni, mit kell tennünk ennek érdekében. És ha szükséges, nem szabad visszariadnunk konfliktust okozó döntésektől sem. Készen állok vállalni az ésszerűtlenül magasra tervezett költségvetésű metró beruházás leállításának felelősségét azért, hogy jusson elegendő pénz az árvízvédelmi gátak megerősítésére, a kaposvári gimnáziumra vagy a miskolci kórház fejlesztésére.- Lehet, hogy a kormány is a főváros határain kívülről érkezett?- Májusban a kormányváltás a vidék döntése volt, a fővárosban kiegyensúlyozottabbak voltak az erőviszonyok. A választások eredménye azt mutatta, hogy a vidéknek nagyobb szüksége volt a változásra. A kormány nem hagyhatja figyelmen kívül ezt a nyilvánvaló tényt.- Az Európai Unióhoz való csatlakozás kapcsán egyre többször esik szó a megyékről, mint a múlt köz- igazgatási egységéről és a régiókról, mint az új gazdasági területekről. Mi a Fidesz ezzel kapcsolatos álláspontja?- Bizonyos vagyok abban, hogy szükség van rá, hogy amikor köz- igazgatásról gondolkozunk, a megyéknél nagyobb összefüggéseket is áttekintsünk. Egy új, az itt élők életét megkönnyítő közigazgatási rendszer kialakítása azonban gondolkodást, felkészülést igénylő feladat. Hogy egy új rendszerben a települések, megyei jogú városok, megyék és régiók milyen viszonyban legyenek egymással - ez még nyitott kérdés. Több tudományos műhelyt bíztunk meg azzal, hogy készítsen tanulmányt erről. Folyik ilyen munka a Miniszterelnöki Hivatal és a Belügyminisztériumban is, és szeretnénk az önkormányzati érdekképviseleteket is bevonni az előkészítő munkába. Az önkormányzati kérdésekkel foglalkozók számára bizonyos izgalmas év következik. Az átalakítás során figyelembe kell vennünk azt is, mi szükséges Európai Uniós csatlakozásunkhoz. Ez indokolja a régiók létrehozását. Az Unióból érkező pénzek ugyanis nem a kormány, hanem a régiók felügyelete alá kerülnek, s elosztásukban a régiók játsszák a kulcsszerepet. A teljes közigazgatási rendszer átalakításával nyugodtan várhatunk a következő négyéves időszakig. A 2002-ig előttünk álló időszakban inkább a közigazgatási hivatalokat szeretnénk karcsúbbá, működésüket összehangoltabbá tenni. Ha ez megvalósul, azt bátran könyvelhetjük el sikerként. Az elmúlt nyolc év kemény időszak volt mindannyiunk számára. Olyan úton kellett elindulnunk, amelyen előttünk senki sem járt. Bizonyára ez is szerepet játszott abban, hogy ez a nyolc év nem volt mentes az öncélú vitáktól, félig átgondolt átalakítási kísérletektől, kapkodó intézkedésektől. Eljött az ideje, hogy véget vessünk ennek. Más nem gyorsnak, hanem átgondoltnak, alaposnak, higgadtnak kell lennünk. A nyugodt, kiegyensúlyozott, békés, polgári építkezés korszaka következik Magyarországon.- Miniszterelnök úr, karácsony van. Azt gondolom, minden embernek van emlékezetes karácsonya. Orbán Viktoré melyik az és miért?- Van emlékezetes karácsonyom, de különösnek semmiképpen sem mondhatnám. Bizonyára mindenkinek hasonló, bár nagyon személyes emlékei lehetnek. A karácsony igazi családi ünnep. így hát a változást, az újdonságot a család változása hozta benne. Természetesen nálunk is testvéreimmel, szüléinkkel ünnepeltünk. S aztán következett egy karácsony, amikor egy új család ült a karácsonyfa alatt. Abban az évben feleségemmel kettesben ünnepeltünk. Boldog karácsony volt, és egy kicsit furcsa. Hiányoztak azok, akikkel addig ünnepeltünk.- Milyen lesz az idei karácsonya?- Az évek telnek. Ebben az új családban már öten leszünk a fa körül. Három gyerekünk közül kettő már iskolás, ők otthon vannak a karácsonyi dalok, betlehemes játékok világában. Hangszeren is játszanak. Már az adventi estéken is énekeltek, muzsikáltak, amikor meggyújtottuk az adventi koszorú következő gyertyáját. Azt hiszem, ezt a karácsonyt az ő jókedvük teszi majd kitörölhetetlenül emlékezetessé.- Legyen boldog a karácsonyuk!- Boldog és békés karácsonyt kívánok én is minden olvasónak. Kercza Imre