Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-24 / 301. szám

14 Kerék Imre: Gyászdal Anyjának, Ilonának halálára Meglátogattál Istenem, a Legféltettebb nincs velem, magadhoz szólítottad őt Karácsony ünnepe előtt. Ó, kihűlt falak, puszta ház, havas tetőnkre ült a gyász, Bruegel fekete madara... Ó, néma téli éjszaka! Holdas téli kert, elhagyott, hol annyit hajladozgatott, fonnyadt, zúzos virágai, nem nyíltok többé már neki... Jaj, régi szép karácsonyok, fényetek arcomba csorog fényévnyi távolokon át... Csak a fagyott rögök szavát, mint könyörtelen dobverők pergését koporsód fölött anyám, ne hallaná fülem!... Ó, irgalmatlan Betlehem! Jaj, pedig hogy készült sze­gény, hogy a Megváltó ünnepén velünk vigad, velünk örül a zöldarany fenyő körül! Sürgött-forgott, rendezgetett, kacsát vágott, dobozba tett apró kis ajándékokat szeretett unokáinak... Jaj, nem jöhet már, nem jöhet! Múlhat eztán hétfőre kedd, hónapra év, évek sora: nem ülhet köztünk már soha! Ó, Kisded ékes ünnepe! — Zeng a pásztorok éneke. S állok kifosztva, nincstelen, a Legféltettebb nincs velem... Meglátogattál, Istenem! 1998 karácsonyán Adományok Nehéz sorsú családokat köszön­tött a barcsi nőegylet és a mál­tai szolgálat helyi szervezete, időseket és gyerekeket ajándé­koztak meg szerte a falvakban. Háromszáz családnak állított ösz- sze szaloncukorból és tartós élel­miszerből csomagot az ünnepekre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat barcsi csoportja, a helyi nőegylet pedig a nagycsaládosokkal ünne­pelt együtt. Csokonyavisontán 320 fiatalt és 380 hatvan év feletti helybelit vendégelt meg az ön- kormányzat. 1998. december 24., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP Karácsony Korszakváltó egyház Balás Béla megyéspüspök: Szabadságban élünk; élünk-e vele?- Adventtel új egyházi év kezdő­dött, mégpedig az Atya éve. Mi az indoka annak, hogy az egyház minden évet megnevez? - kér­dezte a Somogyi Hírlap Balás Béla megyóspüspöktől.- Talán, ha ezerévenként történik így egyszer. II. János Pál pápa kérte a katolikus közösséget, hogy készül­jön föl a Megváltás kétezredik évfor­dulójára, mégpedig ilyen szenthá- romságos ritmizálásban. A Fiú, Jé­zus évével kezdtük, folytatódott a Szentlélek évével, és most bekö­szöntött az Atya éve. A következőt pedig a teljes Szentháromság tiszte­letével ünnepeljük, megköszönve, hogy az életünk egy csodálatos táv­latot kapott, „szakkifejezéssel” meg­váltásnak mondjuk ezt, mert a halál­lal nem lesz vége az emberi fejlő­désnek, az igazi csúcspontja a törté­nelemnek nem mögöttünk van. A szó kevés kifejezni ezt, hogy mit je­lent számunkra.- Az egyház tehát a 2000. évre tu­datosan készül évek óta?- Világméretű kollektív lelkigya­korlattal.- Ha így van, akkor indokolt meg­kérdezni: milyen állapotban van a világ, s benne mondjuk Magyaror­szág most, az évezred küszöbén?- Ezt talán egyedül a jó Isten tudja. Az én meglátásom szerint most süly- lyed el egy régi egyház: korszakok váltásánál vagyunk: valami véget ér, de nem minden, s valami elképesztő polarizálódás kezdődik, ahogy azt előre jelezte a Jelenések könyvében a kinyilatkoztató Isten. A gonoszság radikalizálódásával párhuzamosan észrevehetjük a jónak valami csodá­latos kibontakozását. Annyi új spiri­tuális kezdeményezés van: csodála­tos, szép közösségek, személyi meg­térések és beteljesülések, amit mi lá­tunk, akik belülről éljük a lelkek tör­ténetét, hiszen a bűnbánat szentsé­gén, a lelki beszélgetéseken keresz­tül egész közelről vagyunk részesei ennek a csodának, ami történik Ma­gyarországon is.- A társadalom építőköve - sokszor elmondtuk - a család. A családdal mit tud tenni az egyház?- Elszántan védi világszerte... .- S mégis mondják: válságban van a család.- Éppen ezért tölt el öröm, büszke­ség, hogy végre a katolikus egyház nem hallgat. Égi próféta mondta, hogy ha a pásztor tétlen ilyen drámai helyzetben, az olyan, mintha néma kutya volna. A Vatikánnak, a világ­egyháznak a képviselői ott voltak a pekingi, a kairói, a Rio de Janeiro-i óriási összejöveteleken, ahol a család volt a téma. Aktívan hozzászóltak az ENSZ-előadók szövegeihez is, nem kímélték világhírességek álbölcsessé­gét és bátran kimutatták, hogy hol vannak a csúsztatások a család ügyé­ben. Világjajgatás, hogy a népesség rohamosan emelkedik és kimerülnek a Föld tartalékai. Egyszerűen ezek nem igazak. Inkább az a drámai, hogy mi lesz azokkal a világrészekkel, ahol erőszakkal avatkoznak be a népesség alakulásába: rossz rágondolni, ho­gyan fog tönkre menni Kína, ahol tilos gyereket szülni, ahol a lánygyereket szinte irtják. Vagy Afrika tragikus sorsa, ahol - most már tévéfilmekből is értesülhetünk - nemcsak az AIDS sújt iszonyúan, hanem világhatal­masságok is, akik egyszerűen diktál­ják a szaporodás ütemét, és az anyák engedélye, sokszor tudta nélkül steri­lizálnak. Ebben a helyzetben a katoli­kus egyház a végsőikig kitart az élet mellett, mert életpárti, legyen az akár az élet eleje vagy az a vége, egyfor­mán védi. Az Atya éve is, gondolom, ezt a praktikus hozadékot jelenti bolygónk számára, hogy próbálja visszaállítani a hiányzó apa.-Ha az Atya évéről beszélünk, ak­kor beszélhetünk a Pater familias évéről is.- Amit Szent Pál egyszer régen mondott: ha tízezer tanítótok is van, atyátok nem sok. Ez akkor vészjel­zés volt már, amit persze Pál spiritu­ális értelemben használt a lelki atya- ságra. Most azt vesszük észre, hogy ez kiterjedt a testi atyaságra, mert az apaság is végveszélyben van. Szinte egyetemes jelenség, hogy hiányzik a férfi. Ez a létharccal is összefügg, hi­szen a szorító gazdasági gondok azt is jelentik, hogy a férfi nem nyolc órát dolgozik, hanem lassanként a kétszeresét. Idejét távol tölti a csa­ládtól kenyérkereső munkával, a ke­nyérért küzd és a családjáért aggó­dik. Ebben a helyzetben megint csak töprengünk, hogy mi lesz ebből, ha így elbillen a társadalom egyensúlya. Hiszen apára, anyára épül a család. Ha itt csak az anyák lesznek, akik gyakorlatilag özvegyek, és a gyere­kek felnőnek, elképesztő tragédiaso­rozat indul be.- Merthogy hiányzik a példa, az apa példája.- Bizony így van. Ha a felettes én hiányzik, a személyiségfejlődés megzavarodik, talán így gyűlnek össze a háttérben a dolgok. A szét­eső elsüllyedő, eltűnő család produ­kál valami elképesztő zavart a ne­mek viszonyában, a társadalom harmonikus fejlődésében.- A történelem során, amikor nagy változások voltak, mindig azt mond­ták: válságban van a család. Válság ez valójában?- Ezekkel az általánosításokkal én mindig vigyázok, mert hála a jó Isten­nek mindig jelentős számú kivétel van. Itt a városban is. Több egyház- község életébe belátva, gyönyörűség figyelni, észrevenni a sokgyerekes, egészséges családok jelenlétét. Gon­dolok például a Szent Imre közösség rendszerére, ahol a plébánosnak is a legbiztosabb hátteret a családok ad­ják. Ez a családközösség igen sok gye­reket nevel, rengeteg barátot, kollégát vonz, jókedvűek, jut az energiájukból másra is. Például a püspökre is, hi­szen volt úgy (például a tavalyi télen), hogy meghívtak családi kirándulásra, amire természetesen el is mentem. Most is több közösség hívott, hogy jöjjek meglátogatni őket bérmálás után vagy családi körben beszélges­sünk, találkozzam velük.- De ehhez azért kell olyan ember is, olyan pap is, aki mozgatórugója ezeknek a közösségeknek.- Igen, és van is.- Hogyan áll most papokkal a püspökség?- Kényes pontja ez a létünknek: köztudott, hogy a papság több mint fele idős és beteg. Körülbelül tíz szá­zaléka teljesen tönkrement egészsé­gileg, idegzetileg. Tehát senkivel nem tart semmilyen kapcsolatot. Csak azon izgulunk, hogy a híveivel legalább törődjön és azt jól csinálja. Az évek során viszont megjelent egy új kispap réteg, akikbe mi nagyon bízunk. Szorgalmas, alázatos fiatal­emberek, többnyire maguk is több- gyerekes, illetve munkáscsaládból származnak. Ez azt jelenti, hogy a jó Isten erről a népről nem mondott le. Valószínűleg itt feledni kell az emlé­keinket, hogy régen hol volt pap és hány pap volt, hiszen a lakosság lét­száma zuhanásszerűen apad. A vá­rosok duzzadnak a lakónegyedeik­kel, s itt egy új típusú lelkipásztori munkára van szükség, amire már készülünk.- Az egyház és szolgái, a papok közelebb mennek a családokhoz, az emberekhez?- Aki érzékeny, az okvetlenül ezt teszi, hiszen nem lehet a levegőbe beszélni: konkrét emberhez kell szólni. Azt a gyereket nevelnem is kell, akit tanítok. Ahhoz pedig is­mernem kell a hátterét, a fészkét, hogy honnan jött vagy mi hiányzik neki. Azt gondolom, hogy a jó pap most már nem holtig tanul, hanem holtig úton van. Családtól családig, embertől emberig megy és nem azt várja, hogy hozzá jöjjenek.- Püspök úr, karácsony van. Mi­lyen gondolatokkal készül az ün­nepre?- Éjféli misére készülődöm idő­rendben először, hiszen a Somogy Rádió közvetíti ezt az óránkat, amit együtt töltünk hívők Isten színe előtt. Nekem az jár a fejemben: las­san tíz éve már, hogy bekövetkezett Magyarországon a rendszerváltás, nem bánt senki bennünket, most va­lóban szabadság van. Élünk-e vele? Az angyalok hirdette dicsőség a ma­gasságban és a Földön, ennek követ­kezményeként a békesség vajon tá­vol van-e egymástól? Vajon továbbra is széthasadt az ég és a Föld vagy közeledett egymáshoz Isten és em­ber? A megtestesülés üzenete az, hogy az ige itt lett emberré, hozzánk teljesen hasonló, a bűnt kivéve. Ezt az életet szentelte meg. Nekünk még vallás címén sem szabad egy más vi­lágról álmodozni, hiszen az egyház­történelemben, a hit történetében évszázadokig tartott, amíg leküz­dötte az az első közösség ezeket a félreértéseket. A csoda, hogy itt, nemhogy közel lehet Isten és ember, hanem egy. Azon gondolkodom, hogy miként lehet közel hozni, most már szabad körülmények között azt az Istent, aki mindig is közel akart lenni hozzánk, aki velünk akart élni, hogy megszépítse az életünket. A kereszténységnek valahogy a belső lényege a személyi egység, ami létre­jött Jézus Krisztusban. Kercza Imre Az aratnivaló sok, a munkás kevés Világi apostolok keresztje Milch Miklós a nagyberki diákok között fotó: kovács tibor Milch Miklós bútorasztalos - Vár­nai László plébános hívására - öt éve Tatáról költözött Mosdósra. Amikor az akolitust arról faggat­tam, miért szakított az asztalos­mesterséggel, azt mondta: szerette a szakmáját, de a bútorkészítésnél fontosabbnak tartja, hogy a meg­maradt keresztényeket „egybeve­zesse”. Nemcsak az iskolában, ha­nem családjában is erre törekszik. A testvérekből, unokatestvérekből álló família csaknem hetven tagú.- Sorsunk nem nehéz, hanem kétségbeejtő - állítja. - Egy elsiva- tagosult világban protestáns test­véreinkkel együtt kell tanúságot tennünk Jézus Krisztusról, aki két­ezer éve azt hagyta ránk: Szeres­sük egymást. Ebben a gőgben fi­cánkoló társadalomban csak az alázatunkkal tehetünk tanúságot. S hogy mi a feladata az akolitus­nak, ami szó szerint gyertyavivőt jelent? Milch Miklós szerint az, hogy mindennap felvegye a ke­resztet, hiszen a szenvedés erősíti az embert és humanizál. Azt hir­desse: gyere utánam, ugyan szűk a kapu, de csomag nélkül te is beférsz rajta. Meg azt: csak az marad meg nekünk odaát, amit a másiknak odaadtunk. Az akolitus - aki temethet, ke­resztelhet, püspöki engedéllyel es­kethet is, igeliturgiát végezhet ál- doztatással - 210 gyereknek tart hittant Nagyberkiben és Kercseli- geten. A 2-3. osztályosokat első ál­dozásra, a 7-8. osztályosokat bér­málásra készíti fel. Ötödikben az ószövetségről, hatodikban az új­szövetségről magyaráz, s van egy cserkészcsapata is, amellyel Körösi Csorna Sándor születésének 175. év­fordulójára készül. Miki bának hívja mindenki, s tanítványai egy idő után megnyílnak előtte. A szerelemről azonban nehéz velük szót váltani.- A 7.-8. osztályosok nem tudják, mi a szerelem - állítja -, mert a té­vében nem látnak mást, mint sze- xuálvirtuóz filmeket, amelyekben mindig hadra fogható férfiak és nők a főszereplők, és mindez házassá­gon kívül történik. Az intim szférá­ról, a pénzről, az evésről és az ivás- ról esik a legtöbb szó. Otthon pedig nem látják a gyerekek, hogy az apa átöleli az anyát, megsimogatja vagy ad neki egy puszit. így az sem fej­lődik ki bennük: mi a szerelem, s hogyan kell életre kelteni. Amikor a másikhoz érnek, szívük nem do­bog a torkukban, nem izzad a te- nyetük, pedig nincs annál gyönyö­rűségesebb, mint amikor az ember rátalál élete párjára. Velem ez 1971 szeptember 10-én reggel 8 órakor történt meg. Egy másik iskolából jött maturandusként beléptem a 4.B-be és azt mondta az osztályfő­nököm: Varga Éva mögé üljek. Ki az? - kérdeztem, és egy rövid hajú, kicsit szeplős lány félénken megszó­lalt: Én vagyok. Három év múlva ő lett a felesé­gem. Aztán szült nekem négy fiút és két lányt. Lőrincz Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom