Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-28 / 279. szám

SOMOGYI HÍRLAP 6 Gazdaság 1998. november 28., szombat Csak a zártkörű részvénytársaságokra nem vonatkozik a törvény Tőzsdekényszer az év végéig ___________BEFEKTETÉSI TÁJÉKOZTATÓ________ T örténelmi csúcson a New-York-i tőzsde Hírek Csökken az infláció A jö­vőben is szigorú költségve­tési politikát kell folytatni, hogy a fenntartható gazda­sági növekedés tartósan ér­vényesüljön - hangoztatta Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tegnap, újságírók előtt. Surányi sze­rint jó esély van arra, hogy már 1999-ben egy számje­gyűre csökkenjen az infláció. Dinamikus növekedés Az ipari termelés az év első ki­lenc hónapjában 13,9 száza­lékkal emelkedett az előző év hasonló időszakához képest- állapította meg a Központi Statisztikai Hivatal. A terme­lés hajtóereje továbbra is az export, amely az első há­romnegyed évben 31 száza­lékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Nyereséges fuvarozó A Hungarocamion Rt. október végéig 18,2 milliárd forint ár­bevételt ért el, s remélhető, hogy az év végéig sikerül le­dolgozni a tavaly felhalmozott 800 millió forintos veszteséget- közölte Dénes István vezér- igazgató. A cég 500 új kamiont rendelt, amelyek közül har­minc már meg is érkezett. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 366,53 Francia frank 38,70 Japán jen (100) 180,50 Német márka 129,77 Olasz líra (1000) 131,13 Osztrák schilling 18,44 Svájci frank 157,21 USA-dollár 221,08 ECU 255,04 Az úgynevezett tőzsdekény­szer szerint a 200 millió forin­tot elérő részvény- illetve köt­vénykibocsátó cégek decem­ber 31-ig kötelesek „megje­lenni” a börzén. Eddig egyet­len cég sem nyújtotta be ké­relmét a tőzsdei bevezetésre, pedig negyven gazdasági tár­saság tartozik az idén január­ban életbe lépett új rendelke­zés hatálya alá - nyilatkozta lapunknak Pacsi Zoltán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) ügyvezető igazgatója. Budapest Noha már csak egy hónap van hátra a határidő lejártáig, eddig egyetlen cég sem nyújtotta be hivatalos kérelmét papírjainak tőzsdei bevezetésére. Márpe­dig erre kötelezi őket az érték­papírok forgalomba hozatalá­A jövőben Magyarorszá­gon is egyre nagyobb je­lentősége lesz a vezető tisztségviselők felelős­ségbiztosításának. Ezt azok vehetik igénybe, aki­ket a törvényi előírások megszegése miatt anyagi kártérítésre, pénzbünte­tésre köteleznek. Budapest A vezető tisztségviselők és fel­ügyelőbizottsági tagok polgári jogi felelősségéről és felelős­ségbiztosításáról Makai Kata­lin, az Igazságügyi Miniszté­rium főosztályvezető-helyet­ról szóló, 1998. január 1-jén módosított törvény. Az új jogszabály szerint minden, 200 millió forint össz- névértéket elérő, nyilvános ér­tékpapír-kibocsátást végző tár­saság köteles kezdeményezni a tőzsdei bevezetést. A rendelkezés hatálya nem­csak az osztalékelsőbbségi és a törzsrészvényekre vonatkozik, hanem a kötvényekre is. A tőzsdekényszer bevezeté­sét elsősorban a befektetők vé­delme indokolta. A cél az, hogy a papírokat kibocsátó cégek át­láthatók, a róluk szerezhető in­formációk nyüvánosak és megbízhatóak legyenek, illetve visszaszoruljon a tőzsdén kívül kereskedés. Ebből senkinek semmilyen hátránya nem származik, viszont a befekte­tőket segíti abban, hogy dönté­seik megalapozottabb legye­tese az AHICO Első Ameri­kai-Magyar Biztosító Rt. buda­pesti konferenciáján elmondta, hogy a gazdasági társaságokról szóló új törvény szigorította e kör tagjainak felelősségét. A vezetők ugyanis ma már a jogszabályok, a társasági szer­ződés, illetve a gazdasági társa­ságok legfőbb szerve által ho­zott határozatok, valamint az ügyvezetési kötelezettségeik vétkes megszegésével a gazda­sági társaságnak okozott káro­kért a polgári jog szabályai sze­rint felelnek a társasággal szemben. Weltmann György, a Legfel­sőbb Bíróság bírája a témával nek. Gulácsi Ferenc, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet sajtófőnöke elmondta, hogy a tőzsdei bevezetést elmulasztó társaságok először felszólítást kapnak, később azonban 100 ezertől akár 2 millió forintig terjedő bírsággal sújthatók. Fi­gyelmeztetett a BÉT és az ÁPTF közös állásfoglalására, miszerint a 200 milliós össz- névértékbe a törvény hatályba lépése előtt kibocsátott érték­papírok is beleszámítanak. Ki­vételt csak azok a cégek élvez­nek, amelyek az év végéig jel­zik az ÁPTF-nek, hogy zárt­körű részvénytársasággá vál­toznak. Információink szerint erre egyre több társaság szánja el magát, s még december végéig dönt a cégforma átalakításá­ról. (Csemyánszki) kapcsolatban hangsúlyozta: a vezető tisztségviselők felelős­sége korlátlan, így az általuk okozott teljes kár megtérítésére is kötelezhetők. Éppen ezért érdemes kockázatcsökkentő biztosítást kötni részükre. A tisztségviselők az okozott kárért kizárólag a társaságnak felelősek. Előfordulhat azon­ban, hogy a társaság nem akar pert indítani a kárt okozó veze­tővel, illetve tisztségviselővel szemben. Ilyen esetben a tár­saság legalább tízszázalékos tulajdoni hányadával rendel­kezők is megindíthatják a bíró­sági eljárást. Ma még ritka az ilyen per. Az elmúlt héten tovább folyta­tódott az állampapírok hoza­mának enyhe emelkedése. A hét eleji 17,30 százalékos szint­ről a hozam péntekre 17,45 százalékra emelkedett. A ho­zam alakulásával kapcsolatban továbbra is optimisták va­gyunk, a hozamok csökkené­sére számítunk. Ezt támasztja alá, hogy az Államadósság Ke­zelő Központ a jövő héten két éves lejáratú 16,00 százalékos fix hozamú papírt akar értéke­síteni. A hozamcsökkenés ellen hathat, hogy az állam a Posta­bank és a MFB feltőkésítése ér­dekében állampapírt bocsát ki. A forint tartotta multheti po­zícióját a pénzpiacon. A részvénypiacokon opti­mista hangulatban indult a ke­reskedés a hét elején. A new- york-i tőzsdén ez a hangulat ki­tartott az egész hétre, így a hét közepére az amerikai tőzsde elérte történelmi maximumát. Sajnos, a hazai tőzsdén a hét eleji 162 pontos emelkedést azonnal 92 pontos esés kö­vette. A hét hátralévő részében ✓ A társadalombiztosítási fő- igazgatóságok és az adóha­tóság illetékesei folyama­tosan dolgoznak a járulék­beszedés január 1-jei át­adásának előkészítésén. Budapest Attól az időponttól kezdve az APEH látja el ezt a feladatot ­gyakorlatilag nem változtak az árfolyamok, majd pénteken újra 6000 pont alá esett a tőzs­dei papírok értékét összegző index. A tőzsdén kívüli kereskede­lemben az áramszolgáltatók piaca a tőzsde stagnálása elle­nére árfolyam emelkedés kö­vetkezett be. Befektetési szem­pontból nehezen ítélhető meg az elkövetkezendő időszak. A nemzetközi piacok túljutottak a válságon, és remélhetjük, hogy ez a hatás magával húzza a magyar piacot is. A tőzsdei befektetéseknek azonban biz­tosan nem kedvez a MÓL veze­tése körüli politikai bizonyta­lanság, hiszen ez a cég a ma­gyar tőzsde egyik meghatározó vállalata. Befektetési lapok kö­zül továbbra is a pénzpiaci és fedezeti alapokat ajánljuk, a részvényalapok jelentős koc­kázatot hordoznak, de a nagy kockázattűrésű befektetők a tőzsde pozitív irányú kitörése esetén jelentős hozamot reali­zálhatnak a részvényalapokon. Kalina László nyilatkozta az Országos Egész­ségbiztosítási Pénztár fő­igazgató-helyettese. Török György szerint a munkát január elseje után ugyanazon a helyen és ugyanazok végzik, mint ed­dig, de már az adóhatóság irá­nyításával. A megyei egészség- biztosítási pénztárak állomá­nyából több mint 2500 dolgozó kerül át az APEH-hez. Átfestik a cégtáblát Ingatlan • FORD Fiesta 86-os 1.6 dízel eladó. Érdeklődni: 82/457-140 telefonon. (95140) • CSALÁDI ház eladó Látrány, Rákóczi u. 100. Érdeklődni a 85/376- 566 telefonon. (95000) • LÉPCSŐSHÁTÚ Samara eladó. Tel.: 82/423-029 (95156) • KAPOSVÁRON 2 szobás családi ház, 110 n-öl telekkel, gázfűtéssel, melléképületekkel, ólakkal eladó. Irányár: 3.2 MFt. Tel.: 06-24/442-204, 06-20/9476-899. (95106) • KAPOSVÁRON a Damjanich utcában 2,5 szobás gázközponti fűtéses családi ház eladó. Tel.: 06-20-9775-955. (95206) • MERCEDES 124-es 230E, 92-es, sok extrával nagyon szép állapotban igényesnek eladó. Olcsóbb gépkocsit beszámítok. Érdeklődni: 06-30-9466- 955. (95050) • PATROL GR 2.8 TD hosszított terepjáró, 91-es. erősen megkímélt állapotban sürgősen eladó. Tel.: 85/351- 306. (94585) • KAPOSVÁRON a Losonc közben 2 szobás tégla lakás eladó. Tel.: 30/9561- 742. (95226) • SKODA 120 L 1988-as eredeti festéssel vonóhoroggal 2000-ig • LAKÁST vásárolnék Bogláron 3,5-4 M Ft-ig. Tel.: 85/352-451,17 óra után. (95124) műszakival eladó. Tel: 85/331-395. Lengyeltóti, Zrínyi u. 60. (95141) • SKODÁT 83-94-es évjáratig veszek készpénzért. Tel.: 06-30-9-210-435. (93168) • LENGYELTÓTIBAN nagy családi ház 60 m2-es műhellyel sürgősen eladó. Tel.: 06-20/9742-147. (95021) • TRABANT eladó. Tel.: 82/457-832. (94804) Jármű • “0" ÉVESTŐL autóját karambolosán r Állas megvásárolnám. 06-20-77-87-35. (87716) • ANGOL és német nyelvoktatást, korrepetálást vállalok otthonomban minden szinten. Tel.: 06-30-9895-377, vagy 82/411-339. (95177) • “0" évestől törött, totálkáros autót veszek a legmagasabb áron. 06-20- 9448-228. (93436) • “0” ÉVESTŐL karambolos, totálkáros autót vennék. 06 (30) 9-440-110. (92591) • AU-PAIRT keresek angol nyelvtudással 14 éves amerikai lányom mellé, december 29-től, aki tanítását is vállalná. Jogosítvány szükséges. Tel.: • 0 évestől sérült, totálkáros autót 06-30/916-7057. (95190) veszek készpénzért. Tel.: 06-30-9490- 210. (92849) • BARCSI Póluscenterben nyíló mobiltelefon szalonba megbízható • BMW E 36, 91-es évjáratú, sok extrával eladó. Tel.: 06-30-930-3933. munkatársat keresek: 72/224-189; 06- 20-9431-170. (95180) (94926) • NÉMET anyanyelvű hölgy magasszintű magyar nyelvtudással tolmácsolási munkában elhelyezkedne Kaposváron és környékén. Tel.: 82/434- 188. (95169) • DAITSHATSU Applause 1.6 XI. Mo.-i szervizkönyves, '91. decemberi, megkímélt, sok extrával eladó. Tel.: 84/ 313-641. (95178) • ELADÓ 1 db Zetor 6245,1 db Barkas 1000 szgk., 1 db Wartburg Trans és 1 db UN-053 forgórakodógép. Érdeklődni: Aranyeső Kft. Kapolypuszta. Tel.: 84/320-411. (95046) • PÉK szakmunkást felveszek. Tel. 82/ 431-771 (95202) • PIACKUTATÓKAT keresünk Csököly, Somogysárd, Mezőcsokonya, Somogyvár térségéből. Érdeklődni a 413-972 telefonszámon lehet a megjelenés napján 17 óráig. (95162) • FELÚJÍTOTT Skoda 82-es eladó. Tel.: 16 óra után 82/481 -273. (95081) Hirdetés • PEDAGÓGUSOK! Tanítványunkat a Friderikusz Produkcióban láthatták. Képesség fejlesztő tanfolyam vezetése országszerte. MF Studium Alapítvány 1152 Budapest, Szilaspark 32. Tel: 06- 1/410-6679,1/418-5340, 06-30-9843- 132. (95181) • PÉK szakmunkást felveszek. Ajánlatokat 94338 jeligére a kiadóba. (94338) • Slepptúrás értékesítésre kapcsolatokkal rendelkező üzletkötőt keresünk. Fényképes jelentkezést “vegyiáruk 95152” jeligére a kiadóba. (95152) • VAGYONŐRI igazolvánnyal fegyvervizsgával, gépkocsival rendelkező biztonsági őröket diszpécser központba és vonulós szolgálathoz felveszünk. Tel.: 82/423-064. (95175) • ÚJ MUNKALEHETŐSÉG otthonról, amerikai bérezéssel. 06-30/9844-268/ 26. (94771) Egyéb • 1 db hármas eke eladó. Tel.: 82/496- 337. (95139) • AKCIÓ! Redőny reluxa h.ajtó: 82/ 318-360. (92728) • ALOMSZALMÁT vásárolnék nagyobb tételben. Ajánlatokat kérem a 06/60-369-577 telefonon. (95107) • BESZÉDCENTRIKUS intenzív angol tanfolyam indul dec. 2-án munkaidő után. A tanfolyammal 5 hónap alatt alapfokú, 9 hónap alatt középfokú nyelvtudást érhet el. Lite Nyelviskola, Kaposvár, Ezredév u. 7., 420-776. (95004) • BORVÁSÁR Rajnai rizling 60 Ft/I, zalagyöngye 65 Ft/ I, kékfrankos 65 Ft/I. Tel.: 06-30/901- 0085. Kaposvár (95110) • ELADÓ 2 db gázpalack reduktorral. 82/411-418. (95170) • ERIKA táskaírógép eladó. 82/319- 921. (94847) • JÖVENDŐMONDÁS! Külföldi ta­pasztalattal. Tel.: 06-72/437-729. (94925) • KAPOSVÁRON a Füredi laktanya melletti garázsvárosban garázs kiadó. Érdeklődni: este 17 óra után a 421-197 telefonszámon lehet. (95077) • KARÁCSONYFÁNAK 2000 db 1,5-3 méteres lucfenyő eladó Öreglakon. 85/ 330-753, este. (95044) • KERCSELIGET Önkormányzata árajánlatot hirdet a József A. utcában építendő járda engedélyezési terveinek elkészítésére. A pályázati anyag 5000 Ft ellenében átvehető december 7-én 15.00 óráig Puskás Bélánál az alábbi címen. Nagyberki Körjegyzőség, Nagyberki Újváros u. 1. Tel.: 82/377- 312. (95166) • KUKORICA betakarításhoz szállítójárműveket vagy pótkocsihoz MTZ traktort keresek Kaposvár környékén. Tel.: 60/361-321, 82/312- 165, este. (95145) • LAMBÉRIA-HAJÓPADLÓ műszárított csiszolt folyamatosan kapható! Lambéria: A.o. 1300-1500 Ft/ m2-ig, B.o. 1150-1300 Ft/m2-ig. Hajópadló: A.o. 1800-2250 Ft/m2-ig, B.o. 1600-2000 Ft/m2-ig. Az árak az áfát tartalmazzák! Nagy tétel esetén kedvezmény. Simon és Társa Kft. Marcali, Kossuth L. u. 53-55. Tel.: 85/ 414-824, 60-390-824. (94437) • MINDENFÉLE régiséget vásárolok 74/435-182. (88975) • NYOMDAI szolgáltatás korrekt áron! 82/500-725; 30-9467-979. (93039) • REDŐNY napellenző hevederzár h.ajtó 5-40% eng.kamatmentes hitel: 82/ 429-537. (95103) • REDŐNY reluxa 30-50% akció! 82/ 431-355. (94975) • THERWOOLIN -15% Kaposvár, Produktiv, Petőfi tér 1., 82/ 313-022 és Kálvária u. 89., 82/317-405. (95195) • VÁSÁROLOK antik bútorokat, modern és régi festményeket, órákat, porcelán tárgyakat. Értesítésre házhoz megyek. Ramos Miklósné, Balatonmária. Tel.: 74/465-699, 85/375- 346, 06-60-491-450. (95060) • LUCFENYŐ 1-2 m-es 2000 db eladó (150 Ft/m). 06-30-9584-375. (94642) • ÁLLATELEDEL BOLT Chappi 1200 gr 198 Ft, Pedigree 15 kg 3280 Ft. Kaposvár, Honvéd u. 16. (95131) Állat • 8 ÉVES nehéz kancaló, 3 hónapos nehéz csikójával eladó; ugyanitt 2 db almásderes kancaló 5 éves eladó. Telefon: 06-30-9466-955. (95051) • KISCICÁKAT adok ajándékba. 82/ 316-714. (95135) • ROTTWEILER kan törzskönyvvel őrző-védő munkára kiképezve eladó. Tel.: 85/330-772. (95108) • Vágócsirke akció Kaposgyarmaton. 180 Ft/kg. Érdeklődni: 82/370-104. (95130) Albérlet • AMERIKAI Staffordshire terrier kiskutyák kitűnő szülőktől eladók. Ugyanitt kitűnő kannal fedeztetést vállalok. Bárdudvarnok, Olajhegy 8., szombat, vasárnap 15 óra után 430-101, Turmann János. (95118) • DALMATA kiskutyák karácsonyra eladók. Tel.: 82/357-375. (95096) • ELADÓK 110-170 kg-ig hízók Kaposváron. Tel.: 82/320-760. (95079) • VÁGNI való csirkék eladók nov. 28- án. Élő,220 Ft/kg, tollától tisztítva 280 Ft/kg. Érdeklődni: Zalavár, Baromfi telep. Tel.: 06-20/9276-168. (94599) * • • HÍZÓK eladók. 82/485-491. (95105) • VÁGNIVALŐ csirke eladás 210 Ft/ kg. Magyaratád tsz. major. Tel.: 06-30- 9594-072,06-30-9594-071. (95074) • KAPOSVÁRON 1,5 szobás bútorozott, egyedi gázos lakás kiadó. 82/316-742 17 órától. (95179) • KAPOSVÁRON a Tesco közelében 2,5 szobás egyedi fűtéses panellakás kiadó. Tel.: 06-20-9219-400. (95185) Somogyi hírlap' HIRDETÉS TELEFON 82/311-506 FAX 82/313-949 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Somogy Megyei Állami Közútkezelő KHT. árajánlatot kér az alábbiakban feltüntetve tett útszakaszokon lévő kijelölt fák kitermelésére: 49+410 - 50+290 km sz. 0+800 - 17+005 km sz. 0+670 - 2 + 780 km sz. 0+060 - 1+015 km sz.- 6505 sz. Kaposvár-szántódi ők. út 38 db nyár, 9 db juhar, 1 db eper.- 6618 sz. Nagybajom-Kadarkút ők. út 101 db nyár.- 6706 sz. Hetes-Osztopán ök. út 65 db nyár.- 68113 sz. somogycsicsói bekötő út 33 db nyár. A kitermelés feltételeiről a Somogy Megyei Állami Közútkezelő KHT-nál személyesen vagy a 413-711 (154-es mellék) telefonszámon lehet érdeklődni, hétfőn délelőtt (8.00-12.00-ig). A fák a helyszínen megtekinthetők. A letermelésre felajánlott fákat jellel és számmal ellátattuk. Az ajánlatokat zárt borítékban kérjük leadni Kaposvár, Szántó u. 19. II. emelet 222-es szoba. Ajánlatok leadási határideje: 1998. december 10., de. 10.00 óra. Ajánlatok bontása: 1998. december 10., de. 10.00 óra. (94790)

Next

/
Oldalképek
Tartalom