Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-28 / 279. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. november 28., szombat Belpolitika 7 Vitában a kormánnyal A szakszervezetek szerint több száz milliárdos az elvonás A jövő évi költségvetés nem a többletet, hanem a hiányt osztja el - mondta a kormány képviselője tegnap az Érdekegyeztető Tanács ülésén. Még mindig számottevő ugyanis a fizetési mérleg és az államháztartás hiánya. Budapest „Napirend előtt” heves vita alakult ki a kormányzat és az ÉT kapcsolatáról. A szakszervezetek képviselője szerint a kabinet szándékosan provokálja az érdekképviseleteket. Az ÉT jövőjéről például ellentmondó véleményeket hangoztat. Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára rámutatott: lehetőségeikhez mérten eddig is figyelembe vették az érdek-képviseleti javaslatokat, de a világ- gazdasági körülmények miatt nincs nagy mozgástere a kormánynak. Leszögezte: az Érdekegyeztető Tanáccsal számolnak a jövőben is. Az 1999. évi költségvetési törvényjavaslatra rátérve a szakszervezetek kifejtették: a kormány mintegy 300 milliárd forintot kíván elvonni a munkavállalóktól, a nyugdíjasoktól, míg a személyi jövedelemadó családi kedvezménye csak 36 milliárd forint többletet ad a munkavállalóknak. A kormányzati oldal képviselője ezzel szemben amellett érvelt, hogy az új személyijö- vedelemadó-szabályok alapján nincs érdemi tehernövekedés. A kormány eleget tett annak az ígéretének, hogy hozzájárul a gyermeknevelési költségekhez. Az érdekegyeztetés korábbi szakaszában elfogadták azt a javaslatot is, hogy a közműfejlesztési hozzájárulásokat ne terhelje általános forgalmi adó, ami a számítások szerint több milliárddal csökkenti a költségvetés bevételeit. A nyersanyagok, energia- hordozók alacsony világpiaci ára esélyt ad arra, hogy 10 százalék alá csökkenjen jövőre a hazai infláció, de ehhez a kormány a munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek partneri hozzáállására számít - hangsúlyozta Varga Mihály. Búcsú az Erzsébet tértől Schiffer János, budapesti főpolgármester-helyettes tegnap „a nemzeti gödörnél” tartott népes demonstráción jelképesen elbúcsúztatta a Nemzeti Színházat tervezett helyétől, az Erzsébet tértől. fotó: feb/kallus György Es nemzetközivé lett az (al)világ A szervezett bűnözés egyik ismérve, hogy annak tagjai megpróbálnak beépülni az állam különféle szervezeteibe, igyekeznek maguknak helyet szerezni az állam- igazgatásban és a politikai élet legmagasabb szintjén - hangsúlyozta a minap Pintér Sándor belügyminiszter. Budapest A Magyar Jogász Egylet felkérésére megtartott előadásában a miniszter többek között arról is szólt, hogy a zavarkeltés és a bizonytalanság fenntartása a szervezett bűnözők érdekeit szolgálja. Ezzel magyarázható, hogy a közelmúltban több rendőri vezetővel kapcsolatban is álhírek kerültek forgalomba. Csák megfelelő" jogi háttér biztosíthat kellő feltételeket ahhoz, hogy a bűnüldöző szervek eredményesen vegyék fel a harcot a szervezett bűnözéssel szemben - mondotta. A büntető törvénykönyvnek a parlament előtt fekvő módosítását a belügyi tárca vezetője megfelelőnek tartja és azok el- foeadása szerinte jelentős előrelépést hozhat a megelőzés, a felderítés eredményességében. Fontos lenne például, ha kibővítenék a nyílt és titkos bűnüldözési eszközök tárházát, ha szigorítanák a büntető jogszabályok szankciórendszerét, ha „fedett” nyomozók beépülhetnének az alvilág különböző szintjeibe. A belügyi tárca vezetője hangsúlyozta: a tanúvédelmet az európai normákhoz kell igazítani, amelyhez a jogszabályi háttér mellett a technikai feltételeket is meg kell teremteni. Bár Magyarország túl kicsi ahhoz, hogy más városba költöztetéssel, névváltoztatással megoldható lenne egy-egy kiemelt ügy koronatanújának védelme, a vád bizonyíthatósága érdekében ezt a problémát is át kell hidalni. A nemzetközivé vált bűnözéssel szemben csak az államok összefogásával lehet eredményesen fellépni. így szerencsés lenne, ha az Európai Unió tagállamaiban már bevált bűnüldözési technikák elterjednének, s azokat fokozatosan mi Magyarországon is alkalmaznánk. (Horváth) A Konzumbank Aranydió betétjegye bemutatóra szóló, könnyen kezelhető, biztonságos megtakarítási forma, amely fix kamatot fizet. Váltható 3 és 6 hónapos lekötési idővel 10.000, 100.000 és 500.000 forintos címletekben a Konzumbank fiókjaiban. Karácsonyi kamatprémium az Aranydióval! Ajándékozzon Aranydió betétjegyet karácsonyra! A mi karácsonyi ajándékunk Önnek: november 23. és december 23. között 0,5% kamatprémium, így Ön elérheti a 16,5%-os kamatot is! Kaposvár, Teleki u. 7. Tel.: (82) 312-856 AZ *MFB BANKCSOPORT TAGJA KONZUMBANK T Lekötési lehetősé}» Éves kamat Kamatprémium EBKM 1 3 hó 15,75% + 0,5% 16,25% 6 hó 16,00% + 0,5% 16,50% , Kíváncsiak a bankok Jogos óvatosság és túlzott bizalmatlanság a hitelezésnél Nagyon valószínű, hogy adatvédelmi és személyiségi jogokat is megsértenek azok a szolgáltatók illetve bankok, amelyek az ügyfelektől felesleges kérdésekre is választ kérnek. Budapest Az utóbbi időben megsokasodtak az adatvédelmi szakértőknél az áruhitelekkel kapcsolatos állampolgári bejelentések, mások a bankkártya kiváltásakor feltett kérdéseket sérelmezik. Az áruvásárlási kölcsönök elbírálása előtt a pénzintézetek „átvilágítják” a pénzért folyamodókat. Ám egyes bankok egészen szokatlan kérdésekre is feleletet várnak. Megkérdezik például, hogy van-e a hitelkérőnek életbiztosítása, mikor szerezte az első lakását, és hasonlókra. Egy adatvédelmi szakértő szerint érthető, hogy a hitelező cégek szeretnék bebiztosítani magukat, de gyakran túllépnek a határon. Jogsértőnek tűnik például a rokonok adatainak közlése, hozzájárulásuk nélkül, a személyi igazolvány fénymásolása pedig tilos. Simics Iván jogász szerint az nem baj, hogy a pénzintézet meg akar győződni: kivel áll szemben, a nagyobbik gond az adatkezelés ellenőrizetlensége. Nem tudható például, hogy a számítógépbe betáplált adatok nem jutnak-e történetesen egy csomagküldő cég kezébe, amely jogosulatlanul használja az adattárt. Információink szerint az ombudsmani hivatal hamarosan vizsgálatot kezdeményez a banki gyakorlat miatt. (Takács) A fészekrakás gyötrelmei Magyarországon ma a családos fiatalok háromnegyede még a szülők támogatásával sem tudja összegyűjteni a lakásra valót. A fiatalok első lakáshoz jutásáról tegnap Budapesten rendezett fórumot az Önerő Képzési Hálózat Alapítvány (ÖKHA), a Demokratikus Oktatásért Kelet-Európábán Egyesület és mintegy 20 civil tömörülés. Göncz Árpád államfő megnyitójában így fogalmazott: „Nyomozati munkát igényel ma, hogy a fiatalok kiderítsék a lakáshoz jutás lehetőségeit.” Katona Csaba, az ÖKHA képviselője szerint a miniszter- elnöki fizetéssel egyenértékű havi nettó kereset kellene, hogy egy fiatal család piaci kamatozású banki hitelt vehessen fel. A lakásszerzés nehézsége ma már nemcsak a huszonéveseket, hanem a harminc fölötti „kényszerfiatalokat” is érinti. Sokszínű állami támogatási rendszer kiépítésére lenne szükség, Egy másik javaslat szerint a lakásvásárláshoz szükséges teljes összeget az önkormányzatok adhatnák kölcsön formájában. Szabad-e a szabadár A Nemzetközi Gyógyszergyártók Egyesülete nem fenyegetőzik január elsejétől áremelésekkel - tudtuk meg Jókay Annától, az egyesület főtitkárától. A 38 multinacionális vállalat számára probléma, hogy növekvő költségeiket nem tudják január elsejétől érvényesíteni az áraikban. A gyógyszerekért a patikusok csak az Egészség- ügyi Közlönyben kihirdetett, tehát a minisztérium által jóváhagyott árat kérhetik. Dr. Gógl Árpád egészség- ügyi miniszter tegnap fogadta a külföldi gyártók képviselőit, akik nehezményezték a jövő évi gyógyszerárak és a tb-tá- mogatás rendszerének tisztázatlanságát. N. Zs. Megjelent a Kiskegyed Konyhája legújabb száma! • Karácsonyi menü szentestére, első ünnepre, második ünnepre • Ünnepi torták - 8 híres recept • Koccintó - pezsgővel • Töltött zöldségek • Szilveszteri büfé • Sajtos oldalak • Édességek helyett: sós sütemények Valamint: nyereményjáték 20 x 10 ezer forinttal kívánunk boldog ünnepeket! Plusz „Belevaló” receptmagazin Kiskegyed Konyhája - igazi társ a főzésben! Karácsonyra ajánljuk: • Ofl-sitflftyovaS toít+tt jMriyka ♦ VsiOtbot*» IteatűK * Tortop* rá dp ♦ hórikó • PtKiin* h«ir*pBlvMók Szilveszter is lesz! • R «slaesult » Kórhelytw*» » Hérxi * Kecctntv HÍREK Átdolgozásra visszaadva Az Országgyűlés Házbizottsága csütörtöki ülésén egyetértett abban, hogy a parlament ne kezdje meg a jövő héten az APEH-rendörség felállítására vonatkozó javaslat vitáját, jelentette be Balsai István. Az MDF frakcióvezetője lehetségesnek tartja, hogy a kormány mégis kéri majd a parlamenttől a napirend kiegészítését. Rend lesz a rendőrségen Az ORFK Mobil Ellenőrző Szolgálata (MESZ) három hónapos működése alatt az ország 82 rendőri egységénél 112 alkalommal tartott ellenőrzést, s ezernél több különböző beosztású rendőr munkáját vizsgálta. Krőzsel Károly ezredes tájékoztatása szerint öt esetben, összesen kilenc személy ellen indult büntetőeljárás, 29 alkalommal pedig fegyelmit kezdeményeztek. Nem érvényes? Az alapszabályt sértő döntéshozatal miatt érvénytelennek tekinti az alelnöki poszttól való megfosztását és az országos elnökségből történt kizárását a tisztségéről csütörtökön leváltott Szabó Lukács. A politikus közölte: a MIÉP alapszabálya szerint csak „visszahívásra” van lehetőség és titkos szavazással kellett volna dönteni. Drága kötelezettség Az európai szociális charta ratifikálásához szükséges intézkedések legalább 4-5 milliárd forintot igényelnének jövőre - mondta Hegyi Gyula, az Európa Tanács szociális bizottságának előadója. Rámutatott: miközben a kormány a jövő év első felére ígéri az egyezmény elfogadását, erre nem különített el pénzt a költségvetés tervezetében. Visszavonás Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet visz- szavonta a Reálbróker Rt. értékpapír-bizományosi, -kereskedelmi és -forgalombahoza- tali tevékenységére adott engedélyét. Ennek hiányában a Reálbróker nem forgalmazhatja a Reallízing 96 és 2000 kötvényeket, vagyis nem vásárolja vissza a kötvénytulajdonosoktól az említett értékpapírokat. Segélykoncert A kárpátaljai árvízkárosultak megsegítésére rendez koncertet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vasárnap este hét órakor, a Szent István Bazilikában. Az esten közreműködik a Parlament Szená-torok Kórusa, Pitti Katalin, Heim Mercedes, a Budapesti Bartók Kórus, a Kapucinus templom Szent József kórusa és a Pest Megyei Szimfonikus Zenekar.