Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-28 / 279. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. november 28., szombat Kaposvár 5 Helyesírásban versengtek A Kisfaludy iskola fennállásának 25. évfordulója alkalmából megyei helyesírási versenyt hirdetett az intézmény az ön- kormányzat támogatásával. Kilenc kaposvári és 26 vidéki iskola 139 diákja mérte össze tudását tegnap: a tollbamondás után helyesírási feladaüapokat oldottak meg. A 3. osztályosok között a bogiári Baracskai Barbara és a Honvéd utcai iskolából Papp Lilla lett az első. A negyedikesek közül Gangéi Noémi, a Kisfaludy iskola diákja, az ötödikesek közül a bar- tókos Hirsch Éva érte el a legjobb eredményt. A 6. és a 8. osztályosok legjobbika is a siófoki Széchenyi iskolából érkezett: Márton Andor és Nagy Tímea. A hetedikesek között a bogiári Papp Györgyi győzött. Támogatott tömegközlekedők Kétmilliárd forint értékű beruházás 2001-ig a Berzsenyi utcában Jövőre is ingyen utazhatnak a 65 éven felüliek a helyi tömegközlekedési eszközökön, jelentette be tegnap Szita Károly sajtó- tájékoztatón. A polgár- mester ezt a közgyűlés döntéseivel kapcsolatban mondta. Ez évben 9,3 millió forintos bevételkieséssel járt a Kaposvári Tömegközlekedési Rt- nek a testület februári döntése, melyben ingyenessé tette a 65 éven felüliek számára a helyi tömegközlekedést. Mivel a város nem akarta, hogy a kiesés a jegyárakban jelenjen meg - s így a többi közlekedő fizesse meg a kedvezmény árát -, ezért pótolta a részvénytársaság bevételkiesését. A kedvezmény havonta 1873 utazót érintett. Jövőre is fenn kívánják tartani a szociálisan rászomló nyugdíjasok és diákok számára az ingyenbérlet programot, az idén ezt ötszázan - zömmel fiatalok - kapták meg. Szita Károly bejelentette: tovább épül a város, a Berzsenyi utca nyugati oldalán mintegy 2 milliárd forint értékű beruházás valósul meg 2000. november 29-ig. A Fodor Rt további 14 ezer négyzetméteres területet kíván vásárolni, a tervek szerint 6000 négyzetméteres barkácsáru- házat - erre az elhangzottak szerint az OBI és a Praktiker is pályázik -, valamint szállodát és töltőállomást építenek. A város módosított ez évi költségvetéséről szólva a polgármester elmondta: a hiány 695 millió forintra növekedett, s ez kiegyensúlyozott jövő évi tervezést igényel. A 896 millió forintban maximált idei hitelkeretet még messze nem merítette ki Kaposvár, ezidáig 170 millió forintot vett föl a város. A jövő évi lehetőségeket nagyban meghatározzák az ország költségvetési sarokszámai, amiből látható lesz, miként alakulnak a kötelező feladatok - ma még csak a működtetés 40 százalékát fedező - normatívái. B. T. Medvére káposztát A kaposfüredieknek és a toponáriaknak már nem kell 17 kilométert kerülniük, ha egymáshoz igyekeznek: tegnap átadták a két városrészt összekötő 3,1 kilométeres utat. 1995 decemberében döntött arról a közgyűlés, hogy közúton is közelebb hozzák egymáshoz a két települést. A pályázaton nyertes Strabag Hungária Rt hét hónap alatt készítette el a négy méter széles utat. A beruházás 94 millió forintba került. — Jelentős támogatást szereztünk a közlekedési tárcától, sajnos jóval kevesebbet kaptunk a területfejlesztési tanácstól — mondta a tegnapi ünnepélyes avatáson Szita Károly polgármester. — Igyekszünk biztosítani, hogy a kerttulajdonosok megközelíthessék majd útmenti földjeiket. Továbbra is egyik fő célunk a várost elkerülő út, amely fizikailag is elvezetné az összekötő útról a nehéz teherkocsikat. Ezeket egyelőre a tábla tiltja ki innét. Egy medve és egy láda káposzta jelenlétében vágta át a polgármester az avatószalagot, hozzátéve: reméli, egyik sem eszi meg a másikat. A jelképek az egykor vetélkedő szomszédvárak csúfolására utaltak. A fürediek a káposztások, mert néhai plébánosukat egy hétig azzal kínálták. A toponáriak viszont mindenhol medvét látnak: egyikük ezzel a rémhírrel kiabálta tele a falut kapatos állapotában, pedig a faluban járt cirkusz addigra már rég elment a medvével együtt. Katona József Kopjafa a hősökért Esély gyerekeknek, ötven éve Az iskola tanulóinak alkotásaiból nyílt kiállítás az évfordulón fotó: török anett Százötven éves a magyar nemzeti honvédsereg. Erre az évfordulóra emlékezve, a helyőrségi klub udvarán kopjafát avattak tegnap a haza védelmében elesett hősökért.- Nemzeti történelmünk a megmaradásért folytatott örökös harc története, még akkor is, ha egyes időszakokban a vér nem golyó ütötte sebekből folyik - mondta avató beszédében Megyeri József dandártábornok, a 2. Gépesített Hadosztály megbízott parancsnoka. - Ez a kopjafa emlékeztessen azokra a nagybetűs és névtelen hősökre, akik a hazaszeretetei a legmagasabb erényként értelmezték és készek voltak életüket áldozni nemzetükért, kifejezve ezzel honfitársaik iránti önzetlenségüket, a nemzet alkotmánya iránti hűségüket. Katona halotta- ink, akik előtt most lerójuk kegyeletünket, becsülettel tették kötelességüket, védtek szeretett hazájukat. Emlékezni és emlékeztetni nekünk, az utódoknak kötelességünk. A feledés homálya ne fedhesse elhunyt bajtársaink emlékét! Nedves István klubigazgató kezdeményezésére a Noszlopy Gáspár nyugállo- mányúak klubja készíttette a kopjafát, amelyet Varga Károly nyugalmazott törzszászlós faragott egy több mint százéves tölgyből, hogy az emlékezés hídja legyen múlt és jövő között. Mintegy 450, a tanulásban akadályozott diáknak igyekeznek sikerélményt nyújtani a Bárczi Gusztáv óvodában, iskolában és speciális szakiskolában. Az intézmény tegnap ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját. Öttagú tantestülettel és 74 diákkal jött létre a bíróság épületében 1948-ban az iskola. Hét évvel később egy Németh István fasori családi házba költözött, majd 1960-ban ennek helyén épült föl az iskola, ahonnét 1987-ben költözött jelenlegi helyére. Az iskola-előkészítőtől a szakiskoláig kilenc csoportban járnak ide a 6-18 évesek. A legrászorultabb kaposváriakat és környékbelieket a nyolcvan férőhelyes diákotthonban helyezik el. Három osztálycsoportban a tanulásban akadályozott középsúlyos gyerekekkel is foglalkoznak. Az autista diákokat eddig külön kezelték, most azonban megpróbálják közösen nevelni őket a többiekkel. — Egy pszichológusból, orvosból és gyógypedagógusból álló bizottság javaslatára kerülhetnek hozzánk a gyerekek — mondta Dévai Gyuláné igazgató-helyettes. — Egyre nagyobb az igény, hogy teljesebb személyiséggé válhassanak azok is, akik az általános iskolában kudarcot kudarcra halmoztak, lelki betegek lettek, mert lassabban tudják elsajátítani a tudásanyagot. Nálunk ők is sikerélményhez jutnak, így kiegyensúlyozottabbá válnak. A szülők kezdetben gyakran elkeserednek amiatt, hogy gyerekük a gyógypedagógiai iskolába kerül, a személyiségfejlődés azonban örömmel tölti el őket. Az intézményben széleskörű szabadidős tevékenység folyik: 15 szakkör működik a kosárfonótól a színjátszóig. A sportéletet az atlétikások eredményes szereplése jelzi a paraolimpián. A két éves szakiskolában bizonyítvánnyal rendelkező állatgondozók lesznek a diákok, mások a növénytermesztés, a kőműves- ség, a varrás és a konyhai előkészítés munkafolyamatait tanulják. Katona József Hírek Uniós vetélkedő Az Eötvös Lóránd Műszaki Középiskolában az Európai Unióval kapcsolatos vetélkedőt rendeztek a kaposvári középis kólák csapatainak részvételével. A diákok az EU történetéből, intézményeiből és kultúrájából készültek föl. Első helyen a Noszlopy köz- gazdasági szakközépiskola (Radnai Gábor, Hunyadi Bálint), a megosztott második helyen a Munkácsy gimnázium (Mezei Edina, Fogarasi Klára) és a házigazda Eötvös Középiskola (Micsinai Ri- chárd Péter, Szűcs Péter) csapata végzett. Bál a gyermekekért A Mosolytárs Alapítvány támogatására szervez vidám műsort ma a szülőknek és pedagógusoknak a Németh István Általános Iskola. Az öt éve minden télelőn visszatérő rendezvényük mintegy százezer forinttal gazdagítja az alapítványt, ezzel járulnak hozzá a gyerekek által kedvelt erdei iskola és tanulmányi kirándulás költségeihez. Programajánló Az Együd Árpád Művelődési Központban ma 9.30 órakor majd 13.30 órakor Ferencsik István tart előadást a Betegség és fájdalom nélküli élet titkai című előadássorozat keretében, a téma a táplálkozás és az íriszdiagnosztika lesz. A Vasút a Gyermekekért Alapítvány diákotthonában ma 19 órakor Házibuli '65-80 címmel jótékonysági nosztalgiaestet rendeznek. A bevételek a Mosolytárs alapítvány javát szolgálják. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: Nov. 28. szombat 3, 5, 7, 9: DR. DOLITTLE (szinkr. am.) Sony stereo. Nov. 29. vasárnap 3, 5, 7: DR. DOLITTLE (szinkr. am.) Sony stereo Kérdezzen: S316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenet- rögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. K. Cs. A hazáért elesetteknek állítottak emléket fotó: törők anett Munkatársat keresünk a SOMOGYI HÍRLAP kézbesítésére Kaposvár területére. A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szerezzen a SOMOGYI HÍRLAP-mk. Ezt a munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Feltételeink: megbízhatóság és pontosság. A felvételnél örömmel vennénk azok jelentkezését is, akiknek e téren már vannak tapasztalataik. Rosics György Kaposvár, Hársfa u. 2/A Tel.: 424-344, 06-20/9/554-532 Részönkormányzati tervek A jövő héten választják meg a részönkormányzatok tagjait. Az évek óta működő testületek elnökeit kérdeztük, milyen tervekkel vágnak neki a következő ciklusnak. Utcafelelősök Toponáron Dr. Baka József, a toponári részönkormányzat elnöke: — Az első feladat a békés munka lehetőségének a megteremtése. Ennek érdekében párbeszédet kezdtünk az itt működő szervezetek és intézmények vezetőivel, valamint a lakossággal. A 23 utcában utcafelelősöket jelöltek ki a lakók, ők minden problémát jeleznek majd. Répáspuszta képviseletére is keresünk valakit. Az egyik ütközőpontot jelentő művelődési ház ügyében megállapodtunk a polgármester úrral arról, hogy hozzácsatolják azt az Együd művelődési házhoz. Önálló költségvetéssel és vezetővel működik majd, ösz- szehangoltan az iskolával és az óvodával. A város négyéves tervébe szeretnénk belefoglalni a toponári problémák megoldásait is. A végzett munkáról egy-kéthavonta írásos tájékoztatóban számolunk be a lakóknak. Városrészközpont Töröcskén Laki-Lukács Lajosné, a töröcskei részönkormányzat elnöke: — Folytatjuk a megkezdett programokat, és sikerként könyveljük el, hogy vannak ilyenek. A legnagyobb gondunk a megoldatlan csapadékvíz-elvezetés, ami az ütés járdafelújítások függvénye is. Szeretnénk kialakítani egy városrészközpontot is, ennek a terve most készül. A közösségi centrumban orvosi rendelő, fiókgyógyszertár és nyugdíjas klub kapna helyet. Töröcske zselici idegen- forgalomba való bekapcsolásának a feltételeit is meg kellene teremteni. Kulturális központ Füreden Kurucz János, a kaposfüredi részönkormányzat elnöke: — A szennyvízcsatornázást és az Állomás utcai járdát szeretnénk mihamarabb elkészíteni. Régi vágyunk egy szabadidős és kulturális központ, ahol egy komolyabb rendezvényre összejöhetne a lakosság. A majdan megépülő elkerülő út újabb lehetőségeket nyújt Fürednek, ezeket ki kell használnunk, például befektetőket kell találnunk egy ipari központ létrehozására.