Somogyi Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-01 / 230. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. október 1., csütörtök Kaposvár 5 Folyt a sör utcahosszat Patakokban folyt a sör teg­nap délelőtt a Füredi utcai csomópontban. Egy pót­kocsis teherautó túl gyor­san vette be a kanyart, ezért ledőlt egy teljes rak­lap, mintegy 100 ezer fo­rint értékű kár keletke­zett. A több száz törött üveget egy órán keresztül söpörték föl, a sör pedig százliterszámra folyt az úttesten. A szokatlan nagytakarítás idejére le­zárták a kanyarodó sávot, a nedű azonban akadály­talanul hömpölygött a csa­tornába. Arról nem kap­tunk hírt, hogy a malátától megrészegült patkányok hogyan fogadták „az élet habos oldalát”. Nantes, a második otthon A katedra versenyben van a versenyszféra csábításával Békefi Bernadett már most sem tévedne el Nantes-ban, jövő nyár­ra azonban a tenyerénél jobban is­meri majd a Loire-parti várost. Ad­dig mindennapos látvány lesz a villamosról jól látható kis sziget, közepén a gyönyörű botanikus­kerttel. A pécsi JPTE-n egy tanévet halaszt, hogy a Nantes-i IUFM ta­nárképző egyetem ösztöndíjas hallgatója lehessen. A kaposvári diáklány tavaly a taní­tóképző hallgatójaként jutott el Nantes-ba, ahol egy hónapig láto­gatta az ottani tanárképző egyetem előadásait. A délutáni óralátogatá­sokon különféle profilú - köztük Freinet-felfogású - iskolák életével, pedagógiai módszertanával ismer­kedhetett meg, s természetesen az országról, a francia kultúráról is széleskörű ismereteket szerzett. A tanítóképző kapcsolata révén sok barátságot is kötött, afrikai, belga, francia hallgatók vannak a levelező- társak között. . - A Balaton-Loire-Völgyi együtt­működési program keretében pályá­zaton nyertem el az ösztöndíjat, amiről egy héttel az utazás előtt ve­gyes érzéseim vannak: nagyon vá­rom, de tartok is tőle, ennyi időt még soha nem voltam távol Kapos­vártól - mondta Bernadett. - Izgu­lok amiatt is, hogy a franciául hall­gatott előadásokból ezúttal vizsgáz­nom is kell. A már most is felsőfokú nyelvtu­dását Bernadett tökéletesre szeret­né csiszolni. Hazatérése után Pé­csen a bölcsészkar francia szakán folytatja, majd azt követően taníta­ni szeretne. De nem tagadja, érzi a versenyszféra egzisztenciális csábí­tását; Kaposváron már rendszere­sen tolmácsolt. Nem tarja elképzel­hetetlennek, hogy szakirányú nyelvtudást szerezve a gazdasági életben dolgozzon majd. Francia kapcsolata - amihez éle­tének több meghatározó élménye, hivatása fűződik - a véletlennek kö­szönhető.- Először a Munkácsy angol sza­kára jelentkeztem, majd a Csokonai gimnáziumba mentem át, ahol az orosz és a francia között lehetett vá­lasztani; így kötöttem ki a franciá­nál - emlékszik Bernadett. Könyvespolcain francia mesék, re­gények sorakoznak, de a sajtdobozo- kat, lemezeket, kazettákat, és termé­szetesen a francia kártyákat is gyűjti. Ez utóbbiak motivációs eszközök vol­tak a gyerekek számára Hetesen, ahol Békefi Bernadett fotó: király j. Béla Öékefi Bernadettel indították el a fran­cia nyelvoktatást. És ez az élmény versenyben van a versenyszférával... B. T. Fehérbe borult az utca Több mázsa mésziszap borította teg­nap a Baross utcát. Egy teherautóból borult az úttestre a mész­iszap, ami 10-20 centiméter vastagon takarta az aszfaltot. Amíg a sofőr helyett a városgazdálkodás munkatársai fellapátolták, fél sávban lezárták az utat. fotó: király j: Béla Együttérző szolgáltatás A szónokot, az énekkart, a polgári szertartással kap­csolatos technikai teendő­ket eddig a polgármesteri hi­vatalban kellett megrendel­ni. Az amúgy Is nehéz napo­kat átélő gyászolók gondját könnyíti meg az a szerződés, amely a hivatal és a megyei temetkezési szolgáltató kft között született — mondta dr. Kék! Zoltán jegyző. Eddig ugyanis a kft-nél kellett megrendelni a sírhelyet, meg­beszélni a temetés időpontját, megvásárolni a kegytárgyakat, aztán a polgármesteri hivatal­ban kérni a szertartáshoz szó­nokot, esetíeg énekkart. Dr. Ke­fe; Zoltán jegyző hangsúlyozta: a szerződés célja az volt, hogy a temetéssel kapcsolatos szol­gáltatásokat egy helyen, az üzemeltetőnél lehessen ren­dezni. Mivel 2000. december 31-ig a város temetőit a So­mogy Megyei Temetkezési Szolgáltató Kft üzemelteti, így a hivatal ezzel a kft-vel kötött megállapodást a polgári gyász- szertartások lebonyolításáról. Az ügyfeleknek tehát egy he­lyen — a kft-nél — intézik, s tel­jesítik a gyászszertartással kap­csolatos valamennyi kérését. Stier Sándor, a megyei te­metkezési és szolgáltató kft ügyvezető igazgatója elmond­ta: a szerződés célja megköny- nyíteni a gyászoló hozzátarto­zók dolgait, feladatait. — Nem kell a polgármesteri hivatalban ügyintézőt kérniük, hiszen mi minden igényt meg­próbálunk teljesíteni, s ezért felelősséget is vállalunk. T. R. Jóslat Rég látott, korosabb ismerősömmel hoz össze a sors a ka­posvári főposta előtti sarkon. — Milyen jó színben vagy, semmit sem öregedtél — kö­szöntőm, de elhárítja udvariaskodásomat. És máris sorolja megpróbáltatásait, hány meg hány műtéten esett át. Megértőén hallgatom, majd régi rossz szokásom szerint előhozakodom az olcsó poénnal: — Tudod, ha húszéves korodban elütött volna egy autó, most nem kellene pa­naszkodnod. — Igazad van — vágja rá nevetve, majd kézfogás, elkö­szönünk, és indulunk ellenkező irányban. Talán hármat ha lépek, fékcsikorgás hallok. Visszatekintek és a döbbe­nettől legyökerezem. Ismerősöm az úttest közepén, a beto­non hever; a zebrán ütötte el egy kanyarodó személygép­kocsi. A gázoló autójába ültetjük, aki nyomban indul vele a kórházba. Ő az ablakon kimosolyogva mutatóujjával még fenyegetőleg int felém. Ettől kissé megnyugszom, és meg­fogadom: soha többé nem jósolok. (Jutási) Büntethető az orvosgyilkos A rendőrség vádemelési javaslatot tett Daxner Gábor ellen Szándékos emberöléssel, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel, lopás­sal és jármű önkényes el­vételével gyanúsítja a rendőrség Daxner Gá­bort, aki márciusban megölte a kaposvári kór­ház pszichiáternőjét. Lezárult a rendőrségi vizsgá­lat az utóbbi évek egyik leg­szörnyűbb kaposvári tragé­diájának az ügyében. Bárczy Tibor őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság életvé­delmi alosztályának a veze­tője szerint valamennyi tanú kihallgatása, a helyszíni szemle és az orvos szakértői vélemények is alátámasztják a vádemelési javaslatot. Mint arról többször be­számoltunk, március 25-én éjszaka a kórház udvarán Daxner Gábor közvetlen kö­zelről öt pisztolylövéssel megölte a kórház pszichiá­ternőjét. A 23 éves férfit ko­rábban hónapokig kezelték az ideg- és elmeosztályon, ott ismerte meg a doktornőt, aki azonban nem volt a ke­zelő orvosa. Később rend­szeresen zaklatta a 35 éves, kétgyermekes doktornőt, aki a munkahelyén és a rendőrségen is panaszt tett emiatt. Szakértők szerint azonban állapota nem indo­kolta az állandó kórházi fel­ügyeletet, olyan cselek­ményt pedig nem követett el, hogy a rendőrség beavat­kozhatott volna. A nyomozás megállapí­totta, hogy Daxner Gábor a fegyvert és a gépkocsit is el­lopta egyik ismerősétől. A budapesti igazságügyi meg­figyelő intézet jelentésének birtokában készült elme- szakértői vélemény szerint a férfi közepesen korlátozott abban, hogy felismerje cse­lekedetének társadalomra való veszélyességét. Ez azonban nem zárja ki a bün­tethetőségét. Ezért Daxner Gábort, aki az egész eljárás alatt nem tett vallomást, egyebek között szándékos emberöléssel vádolja a rend­őrség. A vádemelési javasla­tot megküldték a megyei főr ügyészségnek. Daxner Gá­bor továbbra is előzetes le­tartóztatásban van. Katona József Multimédia újdonságok A legújabb számítástechnikai termékekkel, operációs rend­szerekkel ismerkedhettek meg a szakemberek és érdek­lődők tegnap Kaposváron, a megyeházán, a Somogy Infor­matika Kft szervezte kiállítá­son és termékbemutatón. A Novell Magyarország a NetWare 5 hálózati operációs rendszer új funkcióit és elő­nyeit mutatta be, az Ericsson Kft az intelligens telekommu­nikációs rendszerekről tartott tájékoztatót. Látványos elő­adáson mutatták be a cég képviselői az Intel procesz- szorvarázst. fotó: török anett _______________________VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK T elefon 315-391: — A Szent Imre templom előtti buszmegállóban a múlt heti karambol óta nincs világítás. A karambol után más­nap reggel ugyan kijöttek a szakemberek és helyre tették a lámpát, de az nem működik. Gál László, a városgondnokság munkatársa: — Köszönjük a bejelentést. Szólni fogunk a Dédásznak és rövid időn belül lesz világítás a buszmegállónál. Sziklai Tamásné: — Szeptember 22-én volt az utolsó szúnyogirtás a Búzavirág la­kótelepnél. Többen kint voltunk az irtás idején és úgy láttuk, hogy a gépből nem jött semmi permet. A szúnyogok pedig változat­lanul sokan vannak. Demeter Györgyné, a városgondnokság mun­katársa: — Ilyen panaszt még nem kaptam. Nagy baj lenne ha a permet látható lenne, ugyanis a gép annyira finoman porlaszt. Min­denképpen beszélnem kell a kivitelezővel, mert október 5-én, rossz idő esetén 6-án ismét szú­nyogirtás lesz. Egyébként a szúnyogok nemze­dékváltása olyan, hogy ebben az időszakban a számuk ismét jelentősen megemelkedik. Telefon 321-440: — Százezer forint értékű kárpótlási jegyem van, amit részvényekbe fektettem be. Azt szeretném megtudni, hogy lehetne ezeket a részvényeket kész­pénzzé tenni? Klapsz László, az adóügyi iroda vezetője: — Csak annyit lehet tenni, hogy megbíznak egy brókert, aki a tőzsdén eladja a részvényeket. Somogy József: — A toponári városrész­ben mikor várható a csatornázás? Dr. Fazekas Sándomé, műszaki igazgató: — A városi programban benne van a toponári rész csatornázása. Várhatóan a jövő év első fe­lében elindul a Kaposfüred-Toponár térség csatornázása. A város célja az, hogy 2002-re mindenhol elkészüljön a csatorna, ahol a la­kók ezt igénylik. Hírek Diákfotósok sikere A Bére­zi Gusztáv általános iskola fo­tóköre a tavalyi év sikerei után ismét eredményesen szerepelt az országos diákfotó pályázaton. A díjazott mun­kákat Varga Béla tanár irányí­tásával Felde Gyula, Koltai Balázs, Bene Róbert, Tihanyi József és Sipos Róbert tanu­lók készítették. A legsikere­sebb fotók — köztük a bárczis diákoké — országos vándorki­állításon vesznek részt. Programajánló Az Együd Árpád Művelődési Központban ma 10 órakor a Zenei világnap alkalmából rendeznek kórushangver­senyt. A minden évben meg­rendezett hagyományos programon a megyeszékhely hét általános- és középiskolá­jának kórusa mutatkozik be. A Liszt Ferenc Zeneiskolá­ban ma 18 órakor kezdődik a Zene világnapja alkalmából hagyományosan megrende­zendő ünnepi növendék- hangverseny. Az előadókat és a zenekedvelő közönséget Szita Károly polgármester kö­szönti majd. Kokas Ferenc a Liszt Ferenc Zeneiskola igaz­gatója az új tanévről, és az in­tézmény épületének bővítési terveiről szól. A KGY. SOLAR Szoláriumgyártó és Forgalmazó Kft. (Kaposvár, Dombóvári u. 2.) felvételre keres gyárvezetésben, szervezésben gyakorlattal rendelkező MÉRNÖK-KÖZGAZDÁSZT *** Jelentkezés a fenti címen szakmai önéletrajzzal, előzetes időpontegyeztetést követően. Telefon: 82/320-856, vagy 06-20/9323-383 (90S>7) Vegyen lakást jó helyen! Vásárolje» á saját igénye Szerint kialakított új lakást Kaposvár | belvárosában! Különböző helyeken most épülő vagy már kész társasházban többféle lakás közül választhat. Tér és Forma Kft. Kaposvár, Szent Imre u. 14. Tel.: 82/311-533 ______________(89788) Mo ziműsorok SZIVÁRVÁNY: 5, és fél 8: RYAN KÖZLE­GÉNY MEGMENTÉSE (ame­rikai film) Sony digital.

Next

/
Oldalképek
Tartalom